Tolnavármegye és a Közérdek, 1914 (25./10. évfolyam, 1-104. szám)
1914-01-01 / 1. szám
4 TOLNAVÁRMEGr YE a KÖ ZERDEK 1914. január 2. — AToInavidóki Takarékpénztár közgyűlése. A Tolnavidéki Takarékpénztár december hó 30-an tartott rendkívüli közgyűlésén 25 részvényes jelent meg, akik a megbízások kai együtt 731 részvényt és 488 szavazatot képviseltek. A két üresedésben volt igazgatósági tagsági helyre megválasztották : Gottlieb Ármin pta fácánkerti uradalmi tiszttar tót 446 szavazattal, Brezlmayer József tolnai ügyvédet 499 szavazattal, az igy üresedésbe jött egy felügyelő bizottsági tagsági helyre pedig Pirgi Ferenc tolnai építőmester választatott meg 433 szavazattal. — Községi segély. Paks község képviselő testületé Kern Ferenc tüzkárosult paksi lakós részére 200 korona segélyt szavazott meg. — Halálozás Lapunk előző számában megemlékeztünk már Parragh Albert földbirtokos, megyebizottsági tag s a tolnai ref egyházmegye tanácsbirájának váratlan elhunytáról. Az érdemes férfiúnak holttestét december 20-án d. e. 10 óra kor adták át az anyaföldn -k. A temetés óriási részvét mellett ment végbe. A temetési szertar tást Kátai Endre esperes, Széky Géza gerjeni lelkész és Szőnyi Sándor dunaszentgyörgyi segédlelkész végezték. A mélyen sújtott cs.a Iád a következő gyászjelentést adta ki: Ozv. Parragh Albertné szül. Ferenczy Eszter a saját, valamint gyermekei és az egész rokonság nevében fájdalommal tudatja, hogy forrón szeretett férje, a legjobb apa, nagyapa és rokon veszprémi Parragh Albert ur földbirtokos, megyebizottsági tag, a tolnai ref. egyházmegye tanácsbirája folyó hó 28 án életének 67 ik, boldog házasságának 44 ik évében rövid szenvedés után elhunyt. A megboldogult hült teteme folyó hó 30-án délelőtt 10 órakor j fog a ref. egyház szertartása szerint a dunaszentgyörgyi családi sírboltban nyugalomra tétetni. Dunaszentgyörgy, 1913. évi december 28 Nyugodjék békében ! Dr. Parragh Elek, Bilkei Pap Istvánná szül. Parragh Ilona, Parragh József, dr Parragh Béla, dr. Parragh G) ula gyermekei. Ozv. Ferenczy Józsefné szül. Eötvös Lidia napa. Bilkei Pap István veje, Parragh Józsefné tótbakai Bakay Ilona, dr. Parragh Gyuláné felsö- eőri Paal Flóra menyei, ifj. Bilkei Pap István, Bilkei Pap Lajos, 13iIkei Pap Zoltán, Parragh Flórika unokái. — Parraqli Albert elhunyta alkalmából megemlékezve a közügyek odaadó szolgálatában eltöltött munkás életéről, gyászje lentést adott ki a Dunaszentgyörgyi Községi Hi telszövetkezet igazgatósága és felügyelő bizottsága, amely intézetnek a megboldogult egyik alapilója és felügyelő bizottságának elnöke volt. — Súlyosan megsebesített huszárörmester. Tolnán az Adler féle korcsmában karácsony más napján vig mulatozás volt a késő éjjeli órákig, amikor aztán verekedéssé fajult a vig élet. Különösen Tóth Lajos tolnai huszárőrmester jelenléte nem tetszett a legényeknek, kik közül Hoch Steiger Mihály, Viezner Ferenc, Merkl Antal, Straubinger Mihály, Steinbach Mihály. Ezer József és Strobl Antal sz.badságon volt honvéd neki estek az őrmesternek s azt a aposan összeverték. A csendőrség a verekedő legényeket följelentette a szekszárdi kir. ügyészségnél, Strobl honvédet pedig letartóztatta s ezredéhez kisérte. — adakozások a népkonyhára. A szekszárdi népkonyhára adakoztak : Szabó Ferenc Szekszárd 5, Fördős Dezső Űzd 5, dr. Zavaros Gyula Kö lesd 4, Sztankovánszky Mária Kajdacs 20, báró Schell József Katalin puszta 20, Pirnitzer József Szekszárd 10, dr. Steiner Lajos Szekszárd 5, Molnár Bernát Szekszárd 5, Kaszás Sándor Szekszárd 3, Klón Salamon Szekszárd 4, Gőzsy Tibor Hencse puszta 5, gróf Apponyi Sándor Budapest 50, gróf Apponyi Géza Hőgyész 50, Bernrieder József Közép Hidvég 20, dr. Komáromy Gyula Szekszárd 10 és a Szekszárdi Takarékpénztár igazgatósága 20 koronát, mely kegyes adományokért számos szegényeink nevében ezúton is hálás köszönetem fejezem ki. Bezerédj Pál. — A Protestáns bál. A Protestáns bálra, amely január 17-én lesz a pesti Vigadóban, nagyban folynak az előkészületek. A bál rendezősége amelynek élén Hugonnai Kálmán gróf áll többek közt megnyerte a bál védnökéül Kovács Sebes tény Endrét vármegyénk főispánját is. — CsÖd. A szekszárdi kir. törvényszék Hecht R. szekszárdi bejegyzett fakereskidő cég ellen a csődöt elrendelte s csődbiztosul dr. Gózony Aladár kir. törvényszéki jegyzőt, tömeggondnokul dr. Horváth Jenő és helyetteséül dr. Parrag Ottó szekszárdi ügyvédeket rendelte ki. — Álla betegseg. Simonmajorban, Gerjenbeu és Faddon a sertéspestis megszűnt. — Verekedő muzsikus cigány. A csendőrség verekedésért feljelentette a szekszárdi kir. járás bíróságnál Sárközi Albert decsi muzsikus cigányt, mivel Nagy Lajos decsi lakóst elpáholta. — Lövöldöző gyermek. Horváth Ádám 15 éves tolnai napszámos hazafelé tartott Mözsre és az előtte haladó Mester Katalinra valamiért megharagudott, amiért aztán pisztolyából kétszer a leányra lőtt. Ezt látták Marko vies János, Kvan- duk István és Szabó Józset mözsi legénykék, akik. hogy Mester Katalint kiszabadítsák kényes helyzetéből, karókat ragadtak s üldözni kezdték a lövöldöző ílorváthot, akit a csendőrség feljelentett a szekszárdi kir. ügyészségnél. Kovács J. Specialista fog- és szájbetegségeknél. Készít arany-, ezüst-, platina-, porcellán-, cement és email-töméseket. Arany, platina és por cellán koronákat és hidakat. Kautschuk és arany lemezre műfogalcat és szájpadlás nél küli fogakat. Foghúzás érzéstelenítéssel! Műfogak és javítások szükség esetén 24 órán belül készíttetnek. Lakás: a gimnáziummal szemben, SZÍNHÁZ és művészet. Színház Szekszárdon. Gyenge érdeklődés, de még gyengébb dara bök. Hiányzik a darabokból az irodalmi érték, arai becset, tartalmat ad a darabnak. Csupa szerelmi kalandok, ledérségek, sikamlós párbeszédek. De ha ez a divat, mit tehet arról a színigazgató, mit az egész társulat. Divatos darabot kell adni, különben teljesen megcsappan az érdeklődés. Hétfőn „Az Ártatlan Zhiizsit“ adták, kevés közönség jelenlétében Kun Dezső, Deák Gyula, Sándor Andor állandóan derültségben tartották a közönséget. Fáskerty Mariska kedvesen s élénk temparamentummal játszott. Nyáray Rezső n int főpincér sikerültön töltötte be szerepét. Kedden a „Telefon“ volt a műsoron. Az érdeklődés nagyobb veit, mint az azelőtti napok ban. Az előadás csak felnőtteknek szólt. Való szinü ez volt a fokozottabb érdeklődés oka. — A darab általában, mint igen sok modern vígjáték, kevés kivétellel, talán a pikáns darabok között eiső helyen áli. Téie frivolitásokkal, ami bizony még Szekszárdon nem elég ahoz, hogy telt házakat biztosítson. —-- A játék sikerült volt. Deák Gyula az orvos s megcsalt férj s K Kövy Kornélia, a megcsalt s boszuálió felesége, nem egy ízben keltettek játékukkal nagyobb hatást s még nagyobb derültséget Nyáray Rezső, a vőlegény, a telefonon megrendelt szerető pedig ha tározóit tehetséggel játszotta végig szerepét. — A darab sikerült előadásához hozzájáru.i Garay Irén és Fáskerty Mariska, előbbi mint egy aka ratos kis feleség, utóbbi mint könnyű, vid.ua élveket kereső szerető. Szerdán egy fehérnek hirdetett kabaréval szórakoztatta a társulat a megjelent gyér közön séget. Tatárjárás. Műkedvelőink az uj év beköszön tésére tegnap este, a városunkban időző szid • társulattal együttesen, Kálmán Imre kitűnő ope rettejét, a „Tatárjárás“-1 adták elő zsúfolt híz előtt, igen nagy sikerrel. Közönségünk már any- nyira természetesnek találja, hogy műkedvelőink előadásai mindig élvezetesek, összevágok, művé sziek, hogy egy-egy uj sikeren már nem is cső dálkozik, a kritikus azonban örömmel ismeri el újból is, hogy a kiváltott, tapsok nem a jóakaró elnézés, a személyeknek szóló legyezgetés, hanem a művészi hatás őszinte megnyilvánulásai. Rizát, a darab női főszerepét Herczegh Mariska játszotta, meleg érzéssel, művészi köny- nyedséggel s hangja is — habár nem nagy terjedelmű — kellemes, szivbe lopódzó, hajlékony. Treszka fruska szerepében igen jó volt Wald- mann Manci, van benne ötlet és élet. JVIogyoróssy kadétot Grünfeld Li 1 like játszotta. Üde, eleven, kedves. Kialakuló tehetségnek első debutje a színpadon. Pompásan ütőit be. Kénytelenek vo! tunk elismerni, hogy vérbeli szubrette bontakozik ki belőle, hogy tud bánni az érzéseivel, a színekkel, a hangulatokkal, bájos, aranyos kis kadét volt s zajosan, lelkesen tapsolták. A hangja is csengő, kellemes s ha kifejlődik, meg lesz'benne az érték. (Első tanítómestere a „direktor“ Jásek Sándor volt) Lörentey főhadnagyot a szintársulat birito nistája, Tóth Béla játszotta. Erces, tömör, meleg baritonja van, tud lelket adni az énekébe, igazán szívesen hallgattuk ; a játéka is érzéssel teli, ami meglehetősen ritka fél fi énekesnél. — Pompás Wallenstein volt Berényi Zsiginond, a Műkedvelő Társaság kiváló komikusa. Minden mozdulatával kacagást kelt. Annyi eredetiség, szellem, kifogyhatatlan ötlet volt játékában, hogy a rég ismert tartalékos szinte újjá, tartalmasabbá lett. Óriási előnye, hogy komikuma mindig finom, soha bur- leszkségbe nem téved, amivel ezt a szerepet hivatásos művészek is agyonütik — de az ízlés nemes keretén bellii önt életet alakjába s teszi — mondhatnék kabinetalakitássá. — Sokat, melegen tapsolták. Mátrai az öreg tábornok szerepében remek volt. A sziDÓszek legjavából való. aki a legkisebb szerepben is — mert sajnos ez esetben altábornok — nem hosszú lélegzetű szerep — ki tudja váltani a művészi hatást, a közönség őszinte tetszését s lelkes tapsait. A kisebb szerepekben Deák Gyula, Kafka Gyula. Sándor Antal jók voltak, a kar összevágó volt s a gördülékeny öszjáték nagyban emelte a sikert, melyből a társulat jól szervezettsége látszik s Pap karmester kitünően kisérte az énekeket. K. Zs. "VILÁG” mozgókép-színház, Szekszárd. A budapesti Uránia magyar tudományos színház fiókintézete ♦♦♦ Szombaton és vasárnap A szerelem véd. Megható színmű 3 felvonásban. Tili megszokta barátnőjét. Tivoli. Kacagtató. Színes természeti felv. Maxi fényképész. Rendkívül humoros. Little Johé. Variete. Előadások naponta: 6 és fél 9 órakor. A színház fűtve van! _______IRODALOM._______ — Ünnepi olvasmányok. A hires svéd Írónő, Ellen Key korunkat a „gyermek századának“ nevezte el És méltán. Mert társadalmunk minden tényezője ma egy boldogabb gyermekkor megteremtésén fáradozik. Sőt azok a kultu ális törekvések, melyek jobb társadalmi berendezéseket, biztosabb létfentartási viszonyokat követelnek mind a jövő generáció : a gyermek jobb sorsának megalapozását célozzák. De nemcsak a társadalmi berendezéseket akarják a fejlődés viszonyaihoz mérten a gyermek számára megjavítani, hanem magát a gyermeket is testileg és lelkileg mind tökéletesebb és harmonikusabb egyéniséggé akarják nevelni, hogy egy boldogabb társadalom boldog tagja lehessen. E cél elérésében óriási szerepe van az irodalomnak. Sajnos, nálunk még a jó gyermekkönyvek oly drágák, hogy csak vagyonos szülők gyermekei számára hozzáférhetők. Egy lelkes csapat, élén gróf Teleki Sándornéval, a „Szikra“ néven jól ismert Írónővel vállalkozott arra, hogy a magyar «fiuknak és leányoknak olcsón megszerzi a gyermekirodalom remekeit. A Modern Ifjusági Könyvtár 64 oldalnyi terjedelemben 20 filléres füzeteket hoz forgalomba szebbnél-szebb történetekkel és művészi képekkel tarkítva. Eddig 5 ilyen füzet jelent meg: A bűvös forrás, Sampo Lappellil, Napsugár hercegnő, öles Miska és Zelma Lagerlöf hires legendáját „A betlehemi gyermeket“ tartalmazva, 20 fillérért vagy évi 5 korona előfizetési dij ellenében minden szülő megszerezheti gyermeke számára a szivet és lelket gyönyörködtető legnemesebb szórakozást: az olvasást. A Modern Ifjúsági Könyvtár kiadóhivatala (Budapest, VII., Thököly-ut 46. sz.) készséggel küld mutatványszámot az érdeklődőknek. Fischhof Sándor pénz és ingatlan közvetítő irodája Ingatlanok vételének és eladásának közvetítése. Kölcsönök megszerzése bármely nagy összegben ingatlanra, e:sö és második helyű betabLzásra rendkívül olcsó kamatláb mellett. Ingatlanokat parczellá- zásra keresek. Fischhoí Sándor: Szekszárd Rákóczi-ut 658 szám. Telefon szám (ínterurbán) 89.