Tolnavármegye és a Közérdek, 1914 (25./10. évfolyam, 1-104. szám)

1914-03-30 / 26. szám

2

másnak, azt csak nagyon rövidlátó ember vonhatja kétségbe, vagy olyan, aki nem tanult történelmet és évek óta nem olvas újságot. Még a boldog Svájc is fejlesztette a közelmúltban hadseregét.

De nemcsak a külellenség ellen véd meg bennünket a katonaság, itthon is, ha komoly baj van, ha minden kötél szakadni készül, végeredményben arra szorulunk. Fegyveres erő nélkül nem tudunk népképviselőket választani, mert a csőcselek terrorjával szemben a fegyver tekintélye védi meg a békés választót, e nélkül nem tudnánk adót szedni a legszükségesebb egyéb intézmények fentartására, a békés iparos, kereskedő tartozásait nem tudná behajtani adósaitól, ha a fegyver nem adna erőt és sérthetetlenséget a végrehajtó közegnek. Sok helyen, sajnos, még az utcán sem lehetne járni biztonságban, ha katonailag szervezett rendőrség nem gondoskodnék a rendről. Tessék a c-endőrséget más, bármilyen jó1 fizetett és kitünően fVlfegyverzett polgári őrséggel pótolni ! Lázadá-, járvánv, tűzvész, árvíz, földrengés, vasúti katasztrófa, szóval mindenféle veszedelem alkalmával előáll a katonaság és mindenki nyugodtan nézi munkáját. Vájjon mi történnék, ha beállna az általános leszerelés ?

Polgári erővel küzdjünk a közveszély ellen, ■ melynek tagjai csak parancsolni és tanácsot osztogatni tudnak, de engedelmeskedni nem ! Jó a közerő, de csak akkor, ha fegyverrel kényszeríthet j ük az engedelmességre.

Azt mondják, sokba kerül a katonaság — Igaz, a statisztika bebizonyította, hogy évenkint átlag valamennyien 10 K val gazdagabbak volnánk, lm nem volna katonaság. — Értsük meg : „Átlag!“ Lesz tehát olyan is, a kinek egy koronánál is kevesebbje maradna meg minden évben, ha nem kcdlene a katonaságot eltartani.

Tény, hogy az adónkból ennyi megmaradna, de sok embernek nem volna, miből adót fizetni. Az egyik lovat, zabot szállít a hadseregnek, a másik nyerget, kantárt. — Hány ember dolgozik a fegyver-, tölténygyárakban, hány millió értékű . árunak biztos, állandó vevője a katonai kincstár. Sza i tahin ember elvesztené kenyerét és nem tudnának ruhát venni a gyermekeiknek, hogy elmehessenek azokba a gyönyörű iskolákba, melyeket az antimilitaristák akarnak felállítani azon a pénzen, a mit most a hadseregre fordítunk. — É'ekben, igaz, sokat tanulnának a gyermekek, de sokat is felejtenének, mire megnőnek !

Iskola ! Kell-e jobb iskola, mint a kaszárnya ? írni, olvasni, számolni tanítják az analfabétát. — Elviszik a legényt Becsbe. - Csernovitzba, Ragu- zába, nem tanul, nem müvelődik-e az által ? Es ha mást nem tanulna, tanul tisztességtudást, pedig erre van ma legnagyobb szükség! Ismerek egy ügyvédet, a ki a kaszinóban filippikákat mond a hadsereg ellen, de kocsisnak, irodaszolgának, vincellérnek csak katonaviselt embert alkalmaz.

Iskola? Vajon melyik pályán kell ma any- nyit tanulni, mint a katonatisztin? Bizony mondom, könnyebb egyetemi tanárrá lenni, mint

vezérkari századossá! Manapság nem a „jó .pap“ tanul boltig,, hanem a „jó katona“ !

Még csak egyet: Az emberi haladás legistenibb vívmánya, a repülés, hol tartana, ha a hadsereg nem. vinné előbbre?!

De ki tudná bebizonyítani azt, ami kézenfekvő? Elég, ha Moltke szavait idézzük és átgondoljuk. „Az állam hadseregével áll és bukik!“ A hadseregnek használni hazafiság, ellene dolgozni — ezt gondolják meg azok, a kik ezt a borzasztó szót olyan könnyen ejtik ki! — hazaárulás ! S. K.

TOLNA VÁRMEGYE és a KÖZÉRDEK

VÁRMEGYE.

A községjegyzöi nyugdíjalapra felügyelő választmány Szekszárdon, 1914. évi április hó 2-án d. e 10 órakor a vármegye kistermében, Forster1 Zoltán alispán elnöklésével ülést tart. Tárgysoro zat: LA községjegyzői nyugdijap 1913. évi költségvetése. 2 Ugyanannak 1914 évi költségvetése.

3. Klimes Antal hőgyészi főjegyzőnek nyugdíjazás iránti kérelme 4 Simon Lajosáé decsi adó ügyi jegyző özvegyének kérelme özvegyi nyugdij és nevelési járulék megállapítása iránt. 5. Fekete József majsamiklósvári községi jegyzőnek 600 korona fizetésemelésének nyugdíjba leendő beszámítása iránti kérelme. 6. Popovits Gyula paksi főjegyzőnek 500 korona személyi pótlékának nyugdijba beszámítása iránti kérelme. 7. Csukly Ignác szabályi jegyzőnek kérelme 800 korona személyi pótlékának nyugdíjba beszámítása iránt.

8. Réber Ferenc ozorai községi jegyzőnek 300 korona személyi pótlékának nyugdijba beszáini tása. 9. Babay Géza gerjeni jegyző III. korpótlékának nyugdijba beszámítása. 10. Tolnay Lajos felsőnyéki segédjegyző nyugdíjjogosultságának végleges megállapítása.. 11. Horváth János mucsii segédjegyző megválasztása. 12 Reményi Béla gindlicsaládi adóügyi jegyző megválasztása.

13. Linka Ottmár simontornyai segédjegyző megválasztása. 14. Somogyi Béla miszlai segédjegyző megválasztása. 15. Laki Lász ó kistormási jegyző nősülésének bejelentése. 16 Kálmán Endre kölesdi seg kijegyző nősülésének bejelentése, 17. Horváth János ujdombóvári jegyzőnek lakbér nyugdijmeg- állapitása iránti kérelme. 18 Molnár Endre duna könilődi segédjegyzőnek állásáról lemondása. 19. Purth Adolf bátaszéki főjegyzőnek fizetési halasztás iránti kérelme. 20. Miltényi Béla bedegi kör jegyzőnek hasonló tárgyú kérelme. 21. Gebauer József cikói körjegyzőnek kérelme dijnoki szolgá latának nyugdijba beszámítása iránt. 22. Lehoczky Andor szabályi segédjegyzőnek kérelme más megyékben eltöltött szolgálati idejének beszámítása iránt. 23. Bay Gábor volt bátaszéki segédjegyzőnek kérelme a tőle levont nyugdijjárulékok visszafizetése iránt. 24. Néhai Erdős Gábor nyug. jegyző nevén vezetett nyugdíjhátralék törlése. 25. Válics Alajos volt dunakömlődi jegyző nyugdíjhátralékának törlése. 26. Kálmán Móric nagyszokolyi főjegyző kérelme az 1913. évi LX. t. c alkalmazása tárgyában. 27. Biró Imre sóskúti (Fehérm.)

1914 március 30,

segédjegyzőnek segélyiránti kérelme. 28. Időközben beérkező tárgyak.

VÁROSI ÜGYEK.

— Városi közgyűlés. Szekszárd r. t. város képviselőtestülete folyó hó 26-án dr. Szentkirályi Mihály polgármester elnöklete alatt rendkívüli képviselőtestületi közgyűlést tartott, melyen André István és Praymayer Józsefnek jegyzőkönyv hitelesítőkul történt felkérése után a következő határozatokat hozták.

1. A jégbeszerzésről szóló szabályrendeletet az élelmiszer készítők és árusítók • érdekében oly- kép módosították, hogy ezek kizárólag hűtési célra természetes jeget is használhatnak, ha az áruval, nem érintkezik.

2. A nienedékházak 1913/914. tanévi költségvetését 4644.50 kor. bevétellel, 10186.— kor. kiadással tehát 5541.50 kor. fedezetlen hiánynyal megállapították és a Hiány fedezésére államsegély kérését elhatározták.

3. Az iskolai alapvagyon 1913. évi számadását 12877.86 kor. bevétellel, 9567.12 kor. kiadással, 3310.74 kor. pénztári maradvánnyal, 4197.89 kor. cselekvő és 137.137 91 kor. szenvedő hátralékkal elfogadták.

4. Dr. Komáromy Gyula, volt városi orvos nyugdij megállapítás iránti kérvényét elutasítottak, mert nevezett orvos állásáról még 1911. évi december hó 20 án, tehát már akkor lemondott, amikor a városnak még nem volt nyugdíjalapja s tehát a tisztviselőknek nyugdíjigénye. De, ha ez lett volna is, dr. Komáromy Gyula akkor sem részesülhetne nyugdíjban, mert állásáról önként lemondott, ez által pedig még azok is elvesztik nyugdijra való igényüket, akik ilyennel bírtak.

5. A kisgazdák egyletének földbérlet visszaadása iránti kérvénye ügyében a képviselőtestület akként határozott, hogy az egylet által bérelt 22 hold terület felét a város visszaveszi, a 900 kor. bérelengedés iránti kérelmet elutasította, mert a város az egyietet már a terület bérbeadásakor, a bérösszeg megállapításánál évi 1200 korona kedvezményben részesítette, ennél nagyobb támogatás nem indokolt.

6. Szeremlei Istvánnak és Sándor Jánosné- nak 120 öi földet 4—4 K ért bérbeadtak.

7. Kommandinger István illetőségét megtagadták.

Angol-félvér tájlótenyésztés.

A magyar lótenyésztés egy kicsit válság felé közeleg, vagy már is a kellős közepében van. Gazdáink rájöttek, hogy az úgynevezett tüzesvérü lovak tenyésztése nagyon szép dolog, odaillik a lovon született magyar ember ősi karakteréhez. Remek dolog sólyomszárnvu lovakon járni, csakhogy a gazdának még sem „fizeti ki magát“ az ily fajta lótenyésztés. A katonaság által megszabott árak rettenetesen silányak. Örül

— Miért nem mondja : egy asszonynak, aki elszökött az urától a kedvesével . . .

— Nem ezt nem akartam mondani, hanem azt: egy anyának, aki elhagyta gyermekét.

— Igen, elhagytam ; rettenetes vétek volt, tudom.

— Jóvátehetetlen vétek.

— Lehet. De ne beszéljünk most az én bűnömről. Gondoljon arra, hogy valaha szenvedtem ezért a gyermekért, s az én szörnyű szenvedéseim árán kapta az életét. Valaha az enyém volt, mint a lábam, a kezem, a szemem és senkinek sincs joga teljesen és végképen elszakítani tőlem.

A férfi elgondolkozva nézett maga elé.

— Valóban lehet, hogy igazat mondott. Maga szenvedett valaha miatta, vele. Senkinek sincs joga elszakítani az anyát gyermekétől, még ha az olyan vétkes is, de hiszen ön maga szakította el magát tőle.

Ránézett az asszonyra és folytatta :

— Igen, ha arról volna szó, amit ellenem, a férj ellen vétett, talán azt mondanám : Ítéljen az Úristen, mert csak ő tudja, milyen boldogtalan az asszony, mielőtt bűnössé válnék. — Én nem tudtam önt boldoggá tenni. Ki volt az oka ? Talán ön, talán én, talán mindketten. — Ön találkozott egy férfival, kivel elindult, hogy megkeresse azt a boldogságot, amit a velem való élet nem adott meg. Bűn volt-e, amit cselekedett ? Akkor úgy ereztem, hogy ret enetes, gyalázatos, hitvány bűn, ma már nem mernék erre a kérdésre felelni Végre is, azóta tizenöt esztendő telt el. A h rag c illapult, a szenvedelem lehűlt, a la bal in e aludc É i nem akarok bírája lenni. H . lo iám. h >gy csalódott abban az emberben, aki miatt engem elhagyott. Még azt sem mondom, hogy megérdemelte. Amivel nekem tartozik, arról ne beszéljünk. — Egyet

azonban tudok ; azon a rettenetes reggelen, mi- I kor az ön leveléből megtudtam, hogy elment, elhagyott, ott ültem szobámban és azon gondolkoztam, hogy csak az Íróasztalom fiókját kell kinyitnom, az a Kis revolver egyszerre megszabadít minden fájdalomtól. A kezem már a kulcs után nyúlt, mikor a folyosóról a gyermek hangja hallatszott be hozzám. A kis Éva sirt, a leányunk. A gyermek egy ingecskében, úgy, ahogy az ágyból kiszökött, állt a jéghideg folyosón. Sirt, zokogott és az édesanyját hívta, mert megijedt valamitől. Egy pillanatig mozdulatlanul néztem a siró, didergő gyermeket s e pillanat alatt két dolog futott keresztül agyamon. Az egyik magamra vonatkozott, hogy nem szabad apjától is megfosztanom ezt az anyátlan gyermeket, a másik önre, hogy soha, semmiféle vezeklés, könny, fájdalom, de még a pur- gatorium tüze sem teheti többé büntelenné az anyát, ki gyermekét elhagyta. Vannak bűnök, melyekkel szemben magának a mindenható Úristennek jósága is tehetetlen. A kis gyermek kiabált: mama, mama .. . kicsike arca eltorzult a fájdalomtól, nagy kék szeméből hullott a könny. És én tudtam, hogy ezek a könnyek azok, melyek miatt kicsordul a bűn kelyhe, melyek miatt el kell jönni a bűnhődésnek. — Akkor elégtételt éreztem a gondolatra, ma sajnálom önt miatta. — De sem a harag, sem a részvét nem változtat a dolgon semmit Az ön bűnének kelyhe akkor, az elhagyott gyermek könnyeitől telt meg. Mit akar hát én tőlem ?

Halk, kinos, keserves zokogás volt a válasz. A férfi várt egy percig.

— De ha szenvedésre hivatkozik, talán azt mondanám, lehet, hogy igaza van. Talán csakugyan nincs jogom eltiltani gyermekétől, c-akhogy ez a gyermek, ez a fiatal leány nem tudja, hogy ön él.

— Hogy én élek ? . . .

— Igen. Mikor azon a rettenetes reggelen ön miatt sirt, karomra vettem és azt mondtam neki: Kicsikém, a mama elment messzire, fö.1 az égbe és onnan vigyáz rád, hogy jó kis leány vagy-e ? A gyermek vállamra hajtotta fejét és sovány kis karjával átkarolta nyakamat. Akkor, igen akkor jutott először eszembe, amit mondtam önnek, hogy kettőnk közül nem én vágyói: a boldogtalanabb.

— Ön azt mondta a gyermeknek ? . . .

— Azt mondtam neki, hogy az anyja meghalt Átláthatja, hogy ez volt a leghelyesebb, legkíméletesebb dolog, amit önnel szemben tehettem. Eleintén meséltem neki az égről, a fehér angyalokról, kik közt legtisztább és legfehérebb angyal az ő anyja, később, mikor már nagy leány lett, mondtam neki, hogy ön meghalt, mikor neki az életet adta. Úgy beszéltem önről, mint egy szentről, egy mártirról, kinek utolsó bucsucsókja kis gyermeke homlokát érintette. A leánya imádja az ön emlékét. Egész életének legfőbb vágya, hogy méltó legyen ahhoz az asszonyhoz, aki anyja volt, kinek fehér, tiszta lelke folyton ott lebeg körülötte. Mindennap mondtam önről valami szépet és jót és a leánya lelkében lassankint szentté vált az alakja. A leánya lelkének az ön emléke a legdrágább kincse és mindig könnybe lábad a szeme, ha önről tudakozódik. A múltkor azt állította, hogy még most is, tizennyolc év után is, érzi homlokán utolsó bucsucsókjának édességét. És most mit akar ? Odaállni a gyermek elé és azt mondani neki: az apád hazudott. Tizenöt évvel ezelőtt egy hideg téli reggelen elhagytalak, téged, az egyetlen édes gyermeket, egy idegen férfi kedvéért. Elhagytalak egyedül, magadban a rideg, szeretetlen világban. Nem a te hom.lokodat csókoltam én meg utoljára, bucsutvevő,