Tolnavármegye és a Közérdek, 1914 (25./10. évfolyam, 1-104. szám)
1914-03-26 / 25. szám
1914 március 26. — Egyenruhákat, libériákat és polgár ruhákat jutányos áron készítek, valamint anyagokból állandóan nagy raktárt tartok. Mutschenbacher Lipót Fia, Szekszárdi. Gimnázium mellett. — A „Napszakok“ a Corzon. A Borgula Ede utóda cég üzletvezetője Borgula F. Vilmos fényképész igazán jeles munkát produkált akkor, mikor a szekszárdi polgári leányiskola növendékei által a „Napszakok“ cimü nagysikerrel elő adott darab összes jeleneteit lefényképezte és a korzói kirakatába kiszínezve, majd minden egyes jelenetét a nagyközönség elé tárta. Örömmel nézzük e jól sikerült képeket, mint amilyen gyönyörrel néztük a szép előadást. S örömmel fognak majdan visszagondolni a múltba a kedves kis szereplők, akik ily emléknek való szép fényképet megszereznek. — Botos Sitire műasztalos Szek- szárd, Selyemgyár-utca 567. (Saját házában). Ajánlkozik elsőrendű szobabútorok készítésére, mérsékelt árak mellett. — Ravolveres látogató. Szabadi Mihály 50 éves tolnai lakos feleségével együtt elment Vörös Ferenchez. Itt bezárta az ajtót maga után s revolvert rántva, követelte 400 koronáját, amivel állítólag Vörös tartozik neki a megvásárolt sertésekért. A szorongatott ember csak nagy nehezen jutott ki kényelmetlen helyzetéből. — A esendőrség a revolveres látogatókat feljelentette a szekszárdi kir. ügyészségnél. — Gondnok-jelölés. A belső somogyi ref. egyházmegye megüresedett gondnoki állására, most már az összes leikészi körök megejtették a jelölést. Első volt a kaposvári lelkész kör, amely Huszár Aladár törvényszéki elnököt jelölte egyhangúlag. A szigetvári lelkész-kör f hó 17-én, a csurgói lelkész-kör pedig f. hó 10 én tízobon tartotta meg kandidáló ülését. — E két helyen ugyancsak Huszár Aladárt jelölték egyhangúlag, kinek megválasztása igy már befejezett dolognak tekinthető. A gondnok-választásra a szavazatokat április hó 5 éig kell a belső-somogyi esperesség- hez beküldeni. A szavazatszedő bizottság pedig valószínűleg április hó 7 én számlálja össze a szavazatokat. Jö étvágy a fődolog. Aki azonban ennek hiányát érzi, vegye a Scott féle csukamájolaj emulsiót,.mely évtizedek óta mint bevált erősitőszer ismeretes. Ellentétben a közönséges halolajjal, a Scott-féle einuisió jó- izü és oly könnyen emészthető, hogy e kipróbált erősitőszer szedése semmiféle nehézséget nem okoz. A Scott féle csukamájolaj erősiíi a teste! és egyúttal jó étvágyat, úgy, hogy a megs-zokott étkeket ismét jó étvággyal esszük s uj erőhöz jutunk. Úgy felnőtteknek, mint gyermekeknek, mint erősitőszer kiváló szolgálatot tesz, minden időben, ngy télen, mint nyáron a kizárólag a legfinomabb alkatrészekből előállított Scott-féle csukamájolaj-emulsió. Egy eredeti üveg ára 2 korona 50 fillér. Mfnden gyógy- tárban kapható. Ha ezen lapra hivatkozva 50 fillér értékű bélj'eget küld SCOTT & BOWNE Gcs. m. b. H. cimére, Wien Vll, egy gyógytár utján próbaadagot küldünk. — Állatbetegség. Simonmajor községben az ebzárlat megszűnt, — Pakson az ebveszettség fellépett és az ebzárlat elrendeltetett. — Duna- kömlődőn és Tolnanémediben a ragadós száj és körömfájás megszűnt. — Gindlicsaládon az eb- zárlat elrendeltetett. — Simonmajorban a lórühkor megállapittatott. — Kisszékelyen a ragadós száj és körömfájás fellépett, — A szekszárdi országos vasáron, mely április 6 án lesz, az állatszakértői teendőket Spatz Mór járási, Eisler Manó szekszárdvárosi, Bruck M. -nagydorogi, Kréth István faddi, Ginther András teveli es László Samu bátaszéki községi állatorvosok fogják teljesíteni. — Szigorítottak az osztrák borkezelési eljárást. A dalmát borhamisítás ellen emelt panaszokra a magyar földtnivelési miniszter kieszkö zölte az osztrák kormánynál, hogy szigorították a mienknél sokkal enyhébb osztrák bortörvényt, a cukrozás, a törkölybor és az édesbor készitése és forgalomba hozatala tárgyában. Ez az eredmény nem sok ugyan, mert a magyar bortörvény még mindig sokkal szigorúbb, mint az osztrák, hanem azért mégis valami. Ez után a magyar kormány nem tehet mást, mint hogy az osztrákéhoz enyhíti a magyar bortörvényt, a cukrozás, törkölyből' és édesbor kérdésében. Merthogy egy vámterületen két különböző szigoruságu bortörvény legyen, tíz nemcsak képtelenség, de nem eredményezhet mást, mint ami most is megvan már : a magyar bortermelés és borkereskedelem tönkretételét és a borkereskedés osztrák kézre játszását. TOLNAVARMEGYE és a KÖZÉRDEK IRODALOM. — Ambrus Zoltán színi bírálatai. A magyar színi kritika mestere, Ambrus Zoltán összeszedte Radó Antal kitűnő vállalata, a Magyar Könyvtár számára színi kritikáinak egy válogatott gyűjteményét. Túlnyomóan francia irók darabjairól szólnak a kis tanulmányok ; Bernstein, Dumas, Feuillet, Fl.ers és Caillavet, Hervieu, Maupassant, Rice, Sardou egy egy drámája kerül e cikkekben tárgyalásra, a , modern németek közül pedig Schnitzler és Wedebind. Egy elsőrendű kritikus legjobb tulajdonságai vannak együtt a füzetben, melyet a Lampe! R. (Wodianer F. és fiai) cég adott ki; ára 60 fillér. — Vajda János válogatott költeményei. Vajda Jánosra ma többet hivatkoznak, mint valaha, mind többen s mind nagyobb érdeklődéssel olvassák. Aktuális szükségletet elégit ki tehát a Magyar Könyvtárnak, Radó Antal kitűnő vállalatának az a legújabb füzete, amely Vajda János költeményeinek válogatott gyűjteményét adja. A verseket Császár Ernő válogatta össze s ő irt hozzá kitűnő előszót is, melyben röviden összefoglalja Vajda életének és kö tészetének ismertetését. A füzetet a Lampel R. (Wodiáner F. és fiai) cég adta ki ; ára 30 fillér. — Helga. Lagerlöf Zelma ma egyik első Írónője a világnak, úgy a regénynek, mint a kisebb novellának fényes mestere, a svéd társadalmi életnek szirtes, pompás rajzolója. Most a Magyar Könyvtár, Radó Antal általánosan kedvelt vállalata adta ki egy uj művét, a Helga c. kis regényt, egyikét az Írónő kisebb arányú müvei közt a legkitűnőbbeknek, Benedek Marcell fordításában. A füzetet a Lampel R. (Wodianer F. és fiai) cég adta ki; ára 60 fillér. Kovács J. Specialista fog- és szájbetegségeknél. Készít arany-, ezüst-, platina-, porcellán-, cement' és email-töméseket. Arany, platina és porcellán koronákat és hidakat. Kautschuk és arany lemezre műfogakat és szájpadlás nélküli fogakat. Foghúzás érzéstelenítéssel! Műfogak és javítások szükség esetén 24 órán belül készíttetnek. Lakás: a gimnáziummal szemben. Kérelem az előfizetőkhöz. Az évnegyed közeledtével tisztelettel kérjük előfizetőinket, hogy előfizetéseikét megújítani szíveskedjenek. Aki előfizetése lejáratával nem volna tisztában, forduljon kiadóhivatalunkhoz, (Szekszárd, Béri Balogh Ádám-utca 42. sz.) ahol készséggel megkapja a pontos értesítést. Kedvezményes előfizetőinket figyelmeztetjük, hogy a kedvezmény előfeltétele az, hogy az egész évi előfizetési dij egyszerre beküldessék, amely feltétel teljesítéséhez ragaszkodnunk kell. Lappéldány elmaradása esetén kérjük a reklamációkat azonnal és a postahivatal utján megtenni. Esetleges lakhelyváltozásokat kérünk a kiadóhivatalba bejelenteni. Az uj előfizetőket kérjük teljes cimök, lakhelyök és az utolsó posta feltüntetésére. A „Tolnavármegye és a Közérdek“ kiadóhivatala. Női szabók. Schiffer és Siraub angol és francia női szabók Szekszárd, Molnár-féle ház. Széchenyi-utca 169 sz. 5 rsn&ül ölesé, nert kacsukból kitzfilL A csibráki gazdaságban eladó egy magyar államvasuti 6 HP. keveset használt, majdnem uj cséplőszekrény. Bővebb felvilágosítással szolgál Lendvay János urod. kasznár Kurd-Csibrák. 104./1914. végreh. sz. r Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a budapesti VII. kerületi kir. járásbíróságnak 1910. évi Sp. IV. 796/3—4. számú végzése következtében, hivatalból képviselt Klein Gyula javára, 465 korona s járulékai ereiéig, 1912. évi augusztus hó 29 én foganatosított kielégítési végrehajtás utján le- és felülfoglalt és 865 koronára becsült kővetkező ingóságok, úgymint: szobabútor nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a gyönki kir. járásbíróság 1910. évi V. 277/15. számú végzése folytán, 402 korona 08 fillér tőke- követelés és járulékai erejéig, Gyönkön, alperes lakásán leendő megtartására 1914. évi március 31-ik napjának d. e. 9 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-cikk 107. es 108. §-ai értelmében kész- pénzfizetés mellett, a legtöbbet Ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le, és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna ezen árverés az 1881. évi LX. t.-c. 120. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Gyönk, 1914. évi március hó 16. TRIETSCH, kir. bir. végrehajtó. 1863. tkvi 1914. sz. Árverési hirdetmény és feltételek. A szekszárdi kir. tvszék mint tlkvi hatóság közhírré teszi, hogy a Lang H. és Fia pécsi bej. cég végrehajtatónak, Simon Györgyné szül. Berta Erzsébet bátai lakos elleni végrehajtási ügyében, a Bajavidéki Takarékpénztár r. t. bejegyzett cég utóajánlata folytán, a bátai 2722. betétben f 1. sorszám, 36. hrszám alatt felvett ingatlanból (ház 29. öisz álatt, udvarral a beltelekben) nevezett Simon Györgynét felerészben illető jutalék 826 korona kikiáltási árban, 1914. évi április hó 22-án délelőtt 10 órakor Bátán, az ottani községházánál megtartandó árverésen el lesz- adva. — Az árverés a fenti ingatlanra C. 1. s. alatt a Takács Imre javára bekebelezett szolgalmi jogot nem érinti, amennyiben azonban az ingatlanért legalább is 751 korona vételár nem lesz elérhető, az ingatlan és illetve jutalék a szolgalmi jogra való tekintet nélkül lesz eladva. Az utóajánlat akkor is kötelező, ha az ajánlatot tevő az árverésnél nem jelent meg. Ha az árverésen az utóajánlatnál nagyobb ígéretet nem tesznek, — az ingatlant az ajánlatot tevő által megvettnek kell kijelenteni Az újabb árverés költségeit a vevő az ígért vételáron felül köteles fizetni. Árverezni szándékozók tartoznak a kikiáltási ár 10%-át, készpénzben vagy óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, vagy a bíróságnál való elhelyezést igazoló elismervényt átszolgáltatni és ha valaki a kikiáltási árt meghaladó ajánlatot tett és többet Ígérni senki sem akar, tartozik a bánatpénzt nyomban az általa igért vételár 10 százalékára kiegészíteni, mert ellenkező esetben Ígérete figyelmen kívül marad és az árverés az ő kizárásával nyomban foly- tattatni fog. Az ingatlanok a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron el nem adatnak. Vevő köteles a vételárt 3 egyenlő részletben és pedig az árverés napjától számítva az első részletet 1, a másodikat 2. a harmadik részletet 3 hónap alatt minden részlet után az árverés napjától számított 5 százalékos kamatokkal a szekszárdi m. kir. adóhivatal mint bírói letétpénztárnál lefizetni. A bánatpénz az utolsó részletbe fog beszámíttatni. Ezen árverési hirdetmény kibocsájtásával egyidejűleg megállapított árverési feltételek a hivatalos órák alatt ezen