Tolnavármegye és a Közérdek, 1913 (23./9. évfolyam, 1-103. szám)
1913-11-13 / 91. szám
1913 november 13. 3 móri Rudolf kir. ügyész, Puly Iván gazdasági felügyelő, id. Bernrieder József, Bernrieder János, Orffy Lajos, Török Béla, Sass László. Elmaradásukat igazolták : Simontsits Elemér, br. Schell Józ-of, dr. Sztankovánszky Imre, gróf Apponyi Géza vbt. tanácsos. A főbb határozatok a következők: A főispán előterjesztése, hogy a közigazgatási bizottság ülései decembertől kezdve márciusig bezárólag ne délelőtt, hanem délután fél 2 órakor tartassanak meg, elfogadtatott. A fegyelmi választmányba őrffy Lajos, Sche'l József báró rendes és Sass László póttaggá megválasztatott. A közegészségügyi bizottságba Fejős Károly mérnök, Szondy István gyógyszerész és Dicendy László építész kiküldetett. Pintér Károly ozorai plébános, Kamarás Béla és Tóth Gyula szekszárdi lakosok felebbe zése elutasittutott. Molnár Lajos szekszárdi rendőrkapitány felebbezése a felfüggesztést kimondó alispánt' véghatározat ellen, elutasittatott. HÍREK. _______ — A bíróság köréből. Az igazságügyminiszter Hitler Győző nagyváradi törvényszéki jog gyakornokot a dunaföldvári kir. járásbírósághoz nevezte ki. — Kirendelés. Az igazságügyminiszter Vikolinszki/ Károly tamásii járásbírósági jegyzőt a tamásii kir. járásbíróság mellett alkalmazott ügyészségi megbízott állandó helyettessévé ren delte ki. — A tankerületi főigazgató látogatása. Kárpáti Kelemen dr., tankerületi főigazgató, e héten telje.-i let le a szekszárdi állami főgimnázium ban a szokásos vizsgálatot s a tapasztaltak felett teljes elismerését fej zte ki Wigand János 'gaz gatónak. A főigazgató innen Kaposvárra utazott — Tolnamegyeiek a katholikus nagygyűlésen. Vármegyénk elég nagy számmal volt képviselve a katholikus nagygyűlésen. Ott voltak Dr. Fent Ferenc szekszárdi apai plébános, Magyar Zsig- mond koppányszántói, Virág Ferenc paksi, Palkó István regölyi plébánosok, Dr. Eri Mártonná a szekszárdi oltáiegylet elnöke, Galambos Kálmán paksi, Gedeon Sándor, Kalauz Elemér dunaföld vári káplánok. Horváth Ignác szekszárdi ig. tanító, Rá’ka vnő Oszt rich Stefánia dunaföldvári tanítónő, h>vg Paál József ny. jószágfeliigyelő. — Viii munkálatok. A szék szárd—hátai ármentesitő és belvizszabályozó társulat a folyó évben töbl rendbeli, nagyobb vizmunkálat létesítését hátát ózta el, igy a Szel. . zárd határában fekvő Holtsár és Feketesár medrének feliszapo- lását, a bátaszéki vásártér lecsapolását, az alsónyéki határban levő Acsád tó lecsapolását és a hátai hatáiban levő ásványtó lecsapolását. Az itt megjelölt vizimuukálatokra Tóth Károly társulati főmérnök az engedély kérelmet beadta. Szekszárd varos virilistái. A választás alá nem eső legtöbb adót fizető városi képviselők 1914. évre érvénves névjegyzékét a következő- képen helyesbítették : KözaL.pitványi urad dóm 6168 75, Orffy Lajos takarékpénztári elnök (kétsz ) 3558 56, dr. Leopold Kornél takarékpénztári vezérigazgató (kétsz ) 2804 40, Tóth Károly véd- gáti főmérnök (kétsz ) 2580H0, dr. Martin József birtokos (kétsz.) 2487 80, Szondy István gyógy szerész (kétsz.) 2662 94, Szeghy Sándor gyógy szerész (kétsz.) 2342 48, dr. Steiner Lajos ügy véd (két.-z ) 2220 44, Bodnár István, lapszerkesztő (kétsz.) 2202 72, Leicht Lajos kereskedő 1294 36, dr. Dragits Imre vm. t. főorvos (kétsz ) 1236"36, Tolnamegyei takarék és hitelbank 1243 25, dr. Káldi Gyula kir. közjegyző (kétsz ) 1227 60, Szekszárdi kaszinó 1084 40, dr. Hercegh Gyula főorvos (kétsz ) 1066 —, Máyer János kereskedő 110849, dr. Albersz Rezső ügyvéd (kétsz.) 918T0, dr. Spányi Leó ügyvéd (kétsz.) 917 22, báró Schell Józsefné birtokos 84P20, dr. Spitzer Manó járási orvos (kétsz.) 760 20, dr. Komáromy Gyula orvos (kétsz.) 758 12, Szabó Ferenc nyug. tanár (kétsz.) 693 58, Sclimideg Mór bérlő 678 56, Kiss Károly nyug. táblabiró (kétsz.) 667.50, Salamon Ármin kereskedő, ip-nrk. tag (kétsz.) 658'40, dr. Mayer Gyula ügyved (kétsz.) 653 58, dr. Pirnitzer Béla ügyvéd (kétsz.) 65H12, Schulcz Gusztáv ékszerész 627'90, dr Müller Ferenc ügyvéd (kétsz) 616 80, Török Béla ügyvéd (kétsz ) 604 96, Adler N. János házbirtokos 598 95, Stockinger János kéményseprő 595 34, Molnár József vm. mezőgazdasági előadó (kétsz.) 563 32, Reich Ármin fakereskedő 545 05, Boda Vilmos lapszerkesztő (kétsz.) 544 64, dr Fent Ferenc apátplébános (kétsz.) 53440, dr. Tanárky Árpád ig.-főorvos (kétsz.) 532 02, Fischhof Mór kereskedő 515*60, Pirnitzer Antal kereskedő 506 68, Pirnitzer Manó kereskedő 506 68, Stann István építész 490-83, Schlesinger Ignác kereskedő 490 77, Hirschfeld Mór mészáros 479 73, dr. Gulyás József ügy véd (kétsz.) 475 54, Kunczer János közgyám 47002, dr. Szentkirályi Mihály polgármester (kétsz.) 467 32, Szekszárdi takarékpénztár 45026, dr. Horváth Jenő ügyvéd (kétsz.) 457*98, dr. Szászy Endre ügyvéd (kétsz ) 456*08, Hirsehfeld Ignác mészáros 454’—, Kelemen Imre tszéki biró (kétsz.) 452'16, özv. Merhwerth Fe- rencné 451 82, Singer Viktor kereskedő 445 -, Leopold Mihály borkereskedő 440'—, Ludvig Károly birtokos 43P46, özv. Uj Jánosné birtokos 41(570, özv. Fejős Imréné háztulajdonos 406 66, Szekszárdi Népbank 405*40, Simontsits Elemér országgy. képviselő 403 26, Horváth Gáspárné háztulajdonos 402 50, dr. Kraraolin Gyula járási ötvös (kétsz.) 401 52, Reichl Sándor borkereskedő 398 82, Tarlós János igazgató tanitó 397*76, Grünfeld Miksa bérkocsis 396'02, dr. Hilberth István ügyvéd (kétsz.) 392 72, Schneider János népbanki igazgató 392*71, Krausz Nándor, bor- kereskedő 385 53, Mehrwerth Lajos kereskedő 377-78 Póttagok: Bérdi József vendéglős 370'—, dr. Pesthy Pál kir. j.írásbiró (kétsz.) 360'58, Fleischer Ödön fakereskedő 357 35, Kamarás Béla nyug. főmérnök (kétsz ) 348 38, Haspel József vendéglős 324 70, Wolf Arnold kereskedő 313*92, Hajpál Sándor árvsz. ülnök 306 52, Mozsgay Sándor plébános (kétsz.) ^99*72, Fejős Károly mérnök (kétsz ) 293 54, Weber Kálmán szeszfőző 280 15, Hayth Gábor magánzó 275 30, Sarkadi Andor biztosítási ügynök 268 61, Kron Sámuel kereskedő*256 60, Szászy Antal birtokos 250 73, Ranga Antal birtokos 246'42, Salamon Jakab kereskedő 239 12, Müller Bernát keres kedő 237-72 K. — Halálozás. Ö.v. Szigetíi Alajosué, szül. Rill Mária, életének 66 ik évében f. hó 12-én Szekszárdon elhunyt. Roder Kamilla tanitónő 1913. évi november 10 én élete 33-ik evében rövid szenvedés után jobblét re szenderült. A megboldogult földi maradványait Szemcse pusztán 1913. évi november 12-éií délután 3 órakor nagy részvét mellett helyezték örök nyugalomra. Halálát gyászolják : Gbispery Julián, Gaspery Antal. — Vásárok : Szekszárdon f. hó 17—18 án, Hőgyészen f. hó 19 én országos vásár lesz. A hőgycszi vásárra a ragadós száj és körömfájás miatt csak lovak hajthatók fel. — Az apa és fia cimen ct ütörtök és pén teken egy rendkívül érdekes és minden izében művészi és irodalmi értékű, nagy, egész színházi estét betöltő drámai színművet mutat be a „Világ“ mozgóképszinház. E kép egy müvészcsalád tragédiáját viszi vászonra a legkiválóbb berlini színészek előadásában és az ország többi városaiban eddig elért sikerből következtetve, Szekszárd közönségének is alkalma lesz a modern — rendes sz nházi estét képező — darab drámai fordulataiban és művészi megjátszásában gyönyörködni. Szombaton és vasárnap mindkét nap más műsorral tart előadást a „Világ“. ízlelje meg Radó Aladár Császár- keverék teáját. Fogyasztási szövetkezet. Amint már jeleztük, a szekszárdi tisztviselők fogyasztási szövetkezetei akarnak alakítani. A szövetkezet célja: a tagok életszükségleteinek megfelelő minőségben és mérsékelt árban való beszerzése. Ezen cél elérésére a) termelőkkel, iparosokkal és kereskedőkkel egyezséget és szerződéseket köt. b) a tagok szükségleteit egytömegben alkalmilag beszerzi és azt az áru megérkezésekor azonnal szétosztja, c) szükség esetén a közgyűlés eziránti elhatározása alapján pedig nyílt üzlet, raktár és egyéb alkalmas berendezések létesitése és fenn tartása utján törekszik. A szövetkezet az 1875. XXXVII. és az 1898 XXIII. t.-c alapján alakult, tartama bizonytalan időre terjed és a 31 § értei mébmj megszülök. A szövetkezet megalakult, h i legalább 1—1 üzletrésszel legkevesebb 50 tag jelentkezett s az alakuló gyűlés által véglegesen megállapítandó alapszabályok alapján a szövetke zet a cégjegyzékbe felvétetett és ennek megtörténte szabályszerűen közhírré tétetett. A szövet kezet tagja lehet a működése tei'ületéu minden köztisztviselő, magánhivatalnok és hivatali alkalmazott, valamint az ilyenek özvegye és árvája A tagok Belépése a szövetkezet alakulása folyamán a szövetkezet alapszabály tervezetének saját kezű aláírása által történik. Az alakuló gyűlt st most vasárnap délután 3 órakor tartják meg. A nöegylet műsoros táncestélye. Mint már ismételten megemlékeztünk lapunk előző számaiban, az Egyesült Szekszárd tolnamegyei Nöegylet f. hó 22 ám tarajk műsoros táncestélyóf, mely a kedvező előjelekből Ítélve, fényesen fog Sikerülni. Az estélyt dr. Zipser Jakabné úrnő zongorajátéka nyitja meg. Ezt követi a „Pillangó kisasszony“ cimü egyfelvunásos drámának előadása Wigand Janka, Kayos Böske, Mátray Kálmán, Wendl István, Fejér Sándor, Haraszti József és Egri Béla szereplésével, ezután Éber Géza plébános, kiváló zongoraművész zeneszáma következik s végül K mézy Endréné, Treer Ilonka, Hofmann Edit, Krámolin Milike, Kövessy Magda, Matzon Anna és Fischhof Sárika urleányok mu tatnak be hires f<-S$ők müvei után élőképeket. Az estély, mely iránt széles körben nagy érdeklődés nyilvánul meg, a Szekszárd-Szálló nagytermében lesz. — MOLNÁR, ruhákat vegyileg művésziesen fest és tisztit. — Vidékre gyors postai szállítás. Olcsó árak. Szekszárd. Jegymegváltás. A polgári leányiskola mellett felállított továbbképző tea-uzsonnáján jegyét megváltotta Obermayer Endre, 1 K. Felülfizettek: Kun Lajos 1 K, Kelemen Ilonka 1 K, Abay Béla 1 K, dr. Horváth Jenő 1 K. — A dombóvári országos vásár. A kereskedelmi miniszter megengedte, hogy a Tolnavármegye területéhez tartozó Dombóvár községben az 1913. évi november 30-ára eső országos vásár ez évben kivételesen december l én tartsák meg. — Marólúgot ivott. Nagg Sándorné 60 éves szekszárdi asszony f. hó 10-én lakásán marólúgot ivott. Állapota válságos A Ferenc közkórházban ápolják. Tettének okául azt hozza fel, hogy fia nagyon rosszul bánt vele. — Póruljárt rabló. Keresztúri András 39 éves napszámost, kinek állandó lakhelye nincsen, a Sárbogárd fidé vezető országúton egy férfi megtámadta, fejbeverte s ki akarta rabolni. S amikor semmit som talált nála, boszusan elmenekült. A csendőrség a szegény legény merénylőjét keresi. Kovács J. Specialista fog- és szájbetegségeknél. Készít arany-, ezüst-, platina-, porcellán-, cement és email-töméseket. Arany, platina és porcellán koronákat és hidakat. Kautschuk és arany lemezre műfogakat és szájpadlás nél küli fogakat. Foghúzás érzéstelenítéssel! Műfogak és javítások szükség esetén 24 órán belül készíttetnek. Lakás: a gimnáziummal szemben. SZÍNHÁZ és művészet. — Hónapos szoba. Mikor az ember elejétől végig kacagja a darabot, nagyokat mulat 3 legföljebb néha zökkenti ki a nevetésből egy egy kis, némileg limonádé izü lira, akkor nem sokat vesződik azzal, hogy cselekményt, drámai egységet stb. boncoljon. Hogy ehhez természetesen elsőrangú előadás kell, hogy művészi, csillogó, pazar fényt kell akgatni a belül sivó ürességre, az bizonyos. De hát jól mulattunk. A zsúfolt színházban minden teremtett léleknek a szeméből kicsordult a könny a szívből jövő kacagástól, tehát „műkedvelőink“ fényesen játszottak. Ha belügyminiszteri alapszabály pátens rájuk nem sütötte volna a „műkedvelő“ nevet, ma este bátran letagadhatták volna. A két „vérbeli“ Kondréit Ilona és Mátray Kálmán méltó társakra akadtak. Kondrát Ilona elegáns, temperamentumos szinésznő, a hangja meleg, kellemes s kitünően adta szerepét. Herczeg Mariska Havranekné szerepében olyan alakitást nyújtott, mely hol a legburleszkebb komikum, hol a legfinomabb szatíra határán állott, eredeti, ötletes s mindvégig egyenletes, természetes, pompás volt. Waldmann M-inci eleven és fordulatos, naiv és merész, igazán k ai vés kis fi uska volt a színpadon. A férfiak közűi Mátray úgyis mÍDt rendező, úgyis mint színész kiváló volt. Sok kellemes este emléke fűz hozzá bennünket s örülünk, hogy a jövőben is tehetségének és erejénok javát láthatjuk viszont. Elsőrangú erőket nyert a társaság Brónyai Lajosban és Berényi Zsigmondban. Annyit’, frappáns, jóízű, kacagtató és eredeti volt mind a kettő, helyzetüknek komikus oldalát tmnyi művészettel használták ki, hog . bizony belet'.ijditották oldalunkat a neveté.-be. Bukó Antal az inas, Fejér Sándor Csóti Pál szerepében adott nagyszerű alakitást, inig a kisebb szerepekben Kun Lidi, Bakó An- talné, Gottwald Mariska és Szabó Sándor emelték az összjátékot, mely mindvégig kitűnő, gördülékeny volt. A közreműködők temérdek tapsot, kihívást, az énekekre egy csomó újrázást kaptak. A kellemesen beékelődő zeneszámok kíséretét ifj Debulay Imre látta el igen ügyesen s a „Törekvés“ dalárda négy tagjának komikus szereplése is sikerült volt. Pompásabb előadást régen volt alkalmunk látni s ezúttal elmondhattuk, bogy a közreműködők tették a darabot. TOLNAVARMEGYE és a KÖZÉRDEK