Tolnavármegye és a Közérdek, 1913 (23./9. évfolyam, 1-103. szám)
1913-11-10 / 90. szám
XX111 ■ IX. évfolyam 90. szám Szek"zárd, 9913 november Í0 Előfizetési ár: Egész évre ..................16 korona Fé l évre ...... 8 » Negyed évre .... 4 » Egy szám ára . . . .16 fillér. Hirdetési árak: Árverési hirdetések: 35 petit sorig 8 kor., további sor 30 f. — Nyílttéri garmond soronként 40 fillér. POLITIKAI HETILAP. Az orsz. m. kir. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja. Megjelenik hetenkint kétszer: hétfőn és csütörtökön. Szerkesztőség telefon-szám: 18—24. — Kiadóhivatali telefon-szám: !8—II. Szerkesztöseg: Bezerédj István-utca 5. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények. Kiadóhivatal: Béri Balog Ádám-utca 42. szám. Az előfizetési pénzek és hirdetések Ide küldendők. Néptanítók, ha az előfizetést egész évre előre be küldik, 8 korona. Főszerkesztő : Dr. LEOPOLD KORNÉL. Felelős szerkesztő : BODNÁR ISTVÁN. Főmunkatárs: FÖLDVÁRI MIHÁLY. Laptulajdonosok a szerkesztők. A horvát kérdés. Úgy látszik: Horvátországban mégis felülkerekedett a jobb belátás és hamarosan helyre áll a béke. A béke a horvát párttöredékek között. És a béke velünk magyarokkal. Ez a béke föltétlenül kívánatos volt már úgy a horvátok, mint a magyar államiság szempontjából. Ennek a békének a horvátokkal szebben egy föltétele van : el kell ismerniük a magyar államegységet. Velünk szemben pedig egy ára van : el kell ismernünk és honorálnunk kell a 68-ban megadott és szigorúan kör- vonalozott horvát nemzeti autonómiát. Ezen föltételek betartása a horvátokra nézve nem lesz nehéz, mert hiszen Magyar- országnak mindig megvan az ereje ahoz, hogy a magyar állameszmének Szent István birodalmának határai között, tehát Horvát-Szlavonországban is érvényt szerezzen. És nem lesz nehéz reánk, magyarokra nézve se, mert hiszen .a horvát kiegyezési törvényt mi magunk, önként hoztuk meg. Ha kutatjuk az okokat, melyek a horvát nemzetet oly éles ellentétbe állították velünk, rá kell jönnünk, hogy ez okok több félék. Az első az, hogy a horvát közvéleményen erőt vett a nemzeti chauvinizmu- son kövérre hízott Délszlávia phantomja. E szerint Szent István birodalma csak arra való, hogy a horvát államiság érvényesüljön. Magyar kormány, magyar országgyűlés nincs, hanem van közös magyar-hor- vát kormány, közös magyar-horvát ország- gyűlés, Ok a horvát nyelv jogát úgy értelmezték, hogy az előtt a magyar államnyelvnek engednie, kitérnie, deferálnia kell. Egyszóval : ők a magyar állammal szemben felvonultatták a horvát államot, mely sohase volt és sohase lehet és melynek bálványozásában elmentek egész az ausztriai délszlávokkal való összeesküvésig, sőt egész a forradalomig. A második ok a gazdasági és különösen pénzügyi önállóságra való törekvés, mely csak a célt tekintve, megfeledkezett arról, hogy Magyarország népei még se arra valók, hogy a horvát államosdi költségeit fizessék. A harmadik ok: a magyar államiság horvátországi, csaknem egyedüli exponensének : a magyar államvasutaknak mélyreható gyűlölete és elhorvátositási vágya. A negyedik ok: a központi magyar kormány ellenőrző befolyásának ellanyhu- lása, amit az évtizedes parlamenti zavarok sajnos eredményeként kell megjelölnünk. Az ötödik ok: a magyar közvélemény érzéketlensége és tájékozatlansága, közönyössége a horvát ügyek iránt. A magyar nemzetből annyira hiányzik a Horvátország elnyomására irányuló törekvés, hogy nem is törődik a horvátokkal. Törvényben biztosított autonomiájok van, csináljanak amit akarnak. Ez a téves felfogás vezette a magyar politikusokat, mely csak akkor és addig módosult kissé, mig a délszláv paripák a zabba mentek. Mihelyt a zabból kivezették őket, kezdődhetett és kezdődött is a játék újból. A hatodik ok: a báni méltóság magyar közjogi jellegének elhalványodása, horváttá átfestése, a központi magyar kormányhoz való tartozásának és attól való függésének meglazulása. És végül, hogy több okot ne kelljen keresnünk és találnunk, a hetedik ok: az osztrák beavatkozás és bujtogatás. Az a tény, hogy Délszlávia a magyar királyi és az osztrák császári korona alá tartozó országrészekből akar megalakulni ugyancsak Habsburg jogar alatt, kétségtelenné teszi, hogy itt osztrák eredetű politikáról van szó, becsempészett osztrák mételyről, mely a magyar kormány laza ellenőrzése és erélytelensége és az osztrák kormány, az osztrák politikusok lelkiismeretlen beavatkozása és bujtogatása mellett rohamosan terjedt és csaknem az egész horvát közéletet ^ megfertőztette. Érdekes, hogy amint Magyarországon a nemzeti chauvinizmus tulhajtása az úgynevezett koalícióban csúcsosodott ki, azon- képen alakult meg, nagy részben magyar közreműködéssel is, a magyar államiságot megtagadó horvát koalíció. A koalíció tévutjairól a magyar közvélemény már rég visszafordult, a horvát közvélemény még csak most van visszatérőben. Jellemző azonban, hogy mig Magyarországon a közvélemény ábrándult ki a koalícióból, cserben hagyva annak hatalomra szomjas vezéreit, addig Horvátországban a vezérpolitikusok ábrándultak ki a koalícióból és keresnek megegyezést a kiegyezés politikájával, melyet a királybiztos és a magyar kormány képvisel, a mely megegyezés az egész Horvát-Szlavon- országot visszahozza a törvényes alapra és visszaadja a két országot önmagának és Rablótámadás. (Egy orvostanár emlékirataiból.) Irta: Fehér Jenő. Minteey űz évvel ezelőtt — ha könyveimben utána néznek, a napot is pontosan meg tudnám mondani — történt életemnek legizgalmasabb esete . Nevem akkor már meglehetősen ismert volt, sőt — szerénytelenség nélkül mondhatom —“harmincöt éves korom dacára, egyike voltam a legkeresettebb mütőorvosoknak. Az operáló kést a legnagyobb biztonsággal kezeltem s higgadtságom, hidegvérem a legkritikusabb pillanatokban sem hagyott el. Egy ködös őszi napon táviratilag hivtak az öreg Csorbay báróhoz. A sürgönyben ez állott : haladéktalanul. Ha engem hívnak — gondoltam — szükséges lesz rájuk. Azutánjkihajtottam a vasúthoz. Tudnivaló ugyanis, hogy az öreg báró körülbelül bárom órányira lakott a várostól, egy el hagyatott, mohos, vén kastélyban, ahonnét egész éven át alig mozdult ki. Beszélték, hogy fiatal korában vidám életet élt, de azóta a feleségét és egyetlen fiát eltemette, teljesen elvonult a világtól s bár dúsgazdagnak tudta mindenki, valósággal remete életet élt. Alighogy elhelyezkedtem a vonat egyik fülkéjében, megeredt az eső. Hosszú vonalakban hullott alá az ólomszürke felhőgomolyból és csöp- pekre válva, folydogált végig a kupé ablakain. Kelletlenül gondoltam arra, hogy ebben a komor, zord időben a kastélyig mintegy háromnegyed órai utat kell megtennem. Mire azonban a vonat berobogott az állomásra, elállt az eső. Nyomát hatalmas pocsolyák jelezték. A falevelekről köp panva hullottak alá az esőcseppek. Az állomásnál már várt reám a báró fogata. — No, mi a baj, János V — kérdeztem a kocsist. — Rosszul vagyunk nagyságos ur ! — mondá miközben leszedte a lovakról a pokrócot és az ülésre rakta. — Hát mi a baj ? — Delben ott volt a falusi doktor. Azt hívtam el hirtelenében, mert a méltóságos ur nagyon jajgatott. Rázta a fejéi a doktor ur. Azt mondta, hogy valami incifinciális történt. — Hol János ? — A lábán — szólt hátra a kocsis, miközben a lovak közé csörditett |áz ostorával. A ruganyos kocsi nyilsebesen száguldott végig az utón. Olykor megzökkent egy-egy viz- mosta árokban. A fekete sár magasra feccsent, a lovak csatakosak voltak, de azért repültek, mintha érezték volna, hogy a gazdájuk életéről van szó. A szürke párázatból már kirajzolódtak a kastély apró tornyai, amikor belefordultunk az erdőbe. Hátradőltem a kocsi fekete bársonnyal bevont támlájára és merengve néztem szét. Az utón tört gályák bevertek szanaszét, sárga levelek egész kis dombokat alkottak. Beljebb a vihar derékon tört ketté egy karcsú tölgyet; lomb koronája a földet érte. Itt ott panaszosan csipo gott egy veréb. Talán a fiókáit kereste . . . Az egyik fordulónál hirtelen nagyot zökkent a kocsi s nyomban utána recsegés hallatszott. — Tyhüh az áldóját ! káromkodta el magát a János és visszarántotta a lovakat. Aztán egy ugrással a földön termett, hogy a recsegés okát kikutassa. Nem kellett soká keresgélnie. Az elülső' kerekek egyike kettétört. A friss törés fehéren, reménytelenül villogott ki a kocsi alól. János néhány pillanatig bambán nézte a gúnyosan vigyorgó küllőket. — Hát n in mehetünk tovább ? —- kérdeztem, miközben bo^zusan szálltam le a kocsiról. János szomorúan bökte ki: — Ezzel raá nem ! — Hát csak hozd valahogy rendbe — mondottam gyors elhatározással — én addig gyalog besietek a kastélyba. Hi-z n alig félórányira van innét. — Az ám — jegyezte meg a kocsis •— csakhogy nem nagyon biztonságos ez az erdő ilyenkor, alkonytájba. — Ne félts engem —- szóltam mosolyogva — el vagyok látva minden eshetőségre. És a köpenyem zsebéből kivettem a revol veremet. Azzal útnak indultam. Az esőviz már kezdett beszikkadni a földbe, nyirkos levegő suhant keresztül a fákon ; egyébként mélységes csönd volt. A köpenyemet összébb fogtam, rátértem a gyalouösvényre, amely a kocsiuttal párhuzamost kígyózott végig az erdőn. Az átázott sarga levelek lépteim nyomán valami különös síró hangot bal latiak. Már vaey egy negyedórája haladtam az utón, amikor oldait a sűrűben gyanús nesz tá m«dt. Mintha emberi léptek lettek volna. Megálltam és hailgatództam. Semmi ! Eb, gondoltam — bizonyara egy gyik siklott, kérésziül a cserjéken, vagy talán egy nyíl- lat ugrasztottam ki a búvóhelyéből. Ily módon megnyugtatván Önmagamat, tovább mentem. Ali ’- haladtam tíz tizenöt lépést, a zörej a bokrok kü ött megismétlődött. Senki sem foghatja rám, bogy ijedős természetű lettem volna, de amikor ott álltám egyedül,