Tolnavármegye és a Közérdek, 1913 (23./9. évfolyam, 1-103. szám)
1913-02-06 / 11. szám
1913 február 6. TOLNAVARMEGYE és » KOZEROEK Kezdetleges épületek Tolnavármegyében. Irta: Kovács Aladár. Épületek a falun kívül a határban. Nem is szükséges, elégséges maga az öreg Ferenez József, hisz 1825-ben született s már tizéves korában kezdte tanulni az ősi életet odakünn, a fészermelletti kerekgunghóban. 0 vezetett el engem ahhoz az eredeti takarmány kazaloldalu, takarmány tetős, aklas, kerekjászolos fészerhez, mely már nem is az őesényi, hanem a decsi határban, a kis Duna partján még most, mikor e sorokat írom, tán megtalálható, de a tulajdonosa Gamós János decsi lakos vallomása szerint nemsokáig marad ott. 2. á. Fészer a szekszárdi határból. Kérdezem üreg Ferenez Józsefet a fészer felől, meg a jászol felől, mert hogy a szekszárdi fészerekben nem találtam jászolt, talán etetnek a fészerben ? „Bizony ötetnek ám ! ötettem én is ölöget kis gyérük koromtul fogva“ — válaszolja az öreg, azután kezdi : „Haj, az én gyérük-, meg legénykoromban más világ volt itten, meg Szekszárdon is, meg arra föl Paksig, meg tán azontúl is. Nézze kigyelmed, amerre csak ellát az egész Sárközben, a hol ezek a szántóföldek, ezek a nagybirtokok vannak, arra messze, a hol most a Duna erdeje látszik, ez itt mind tölgyfaerdő, sás, nádas, vízjárás volt. a nagy' gyűrűkön, szegeken, meg göröndökön vót a rét, meg a legelő. 3. á. Fészer ugyanott. Keleti oldala sövény, nyugatról kazal a tetején. Akkor jó világja vót a szögény embürnek is. Néköm is vót kilenc disznóm, hét-nyolc lábas-jószágom ; de vót ám ojjan is, akinek húsz is vót : az ipámnak is huszonegy vót ; iszen raá’ 14 éves koromba tizünkét marhának, meg öt lónak visetem a gondját. Akkor nem vót ám annyi szóma, mint most, dehogy is vót ! A mi vót is eladták, nem köllött, vót ötetni való ölég. — Nyáron ? akkor ott leget éjje-nappa a jószág a szabad ég alatt. Télön ? akkor is csak a szabad ég alatt ötettünk ; ott vót a fészür, előtte az akó' (akol), abba meg a kerekjászó. Mikor aztán csúnya üdő gyütt, bemönt a jószág a fészür alá, az embör meg a kerekgunyhóba. Tudja kigyelmed, a fészür csak ojjan dib-dab valami ám ! Levertünk négy cölöpöt, ágosfát, tetejire raktunk ágfát, giz-gazt, miegymást, ojjan sássa’, nádda' kevert füvet, vót ölég. Az ódalát beraktuk sövénnyé, csak az akó felül vót nyitva, hogy a jószág szabadon járhasson. Azután lekaszáltuk a szénát, sargyut, mindenestől, a hogy gyütt, azután oda hordtuk a fészür mellé. Oda bizony, de nem szekérre, hanem úgy vonattuk oda, vontató rúdon, még van egy néköm is. Osszehordtuk baglyába, alája szúrtuk a vontató rudat, azután körű’ láncótuk, vagy a rudazó kötélle körű kötöttük, azután befogtunk négy ökröt, úgy vontattuk oda. Hát ott ötettünk bizony egész télön, még a faluból is mindönnap oda hajtották a jószágot Ötetni meg itatni, az ipám testvérje is úgy tött, este behajtotta, rögge meg kihajtotta (megjegyzendő, hogy ezek a fejőstehenek voltak, miket istállóban tartották). Hát, hogy az embörük, hol vótak, hogy fiát őrizték e a jószágot ? biz’ ugyáni ! ott vót a kerekgunyhó a gyümölcsösbe vagy a szélin, vagy pedig legtöbbször az akó’va szömbe, hogy a jószágot láthassuk. Vót úgy, hogy nagy hosszú fészür vót, két-három gazda jószágja benne vót, aztán egy gunyhóban tanyáztak ketten is ; a közepin meg tüzeltek (már mint a gúny] ió közepén). Este aztán üsszegyüttek ám egy gúny hóba többen is, kiázakitottak egy-egy nagy zsombékot, vagy akinek vót gyalogszéket hozott, osztán körüüték a tüzet. Nem vót ám a gunyhónak ajtaja sem, nem ám ! Vagy ha vót is, csak ojjan nádbu sövéryformára összekötözött ajtó, amit úgy támasztottak oda. A jószág meggövött ám ! ’Osztán nem raktuk ára félre, amit meghagyott, ott maradt a kerekjászó körű, vót ölég. Tudja kigyelmed, nem vót akk or alom, dehogy is vót, hanem amit meghagytak. A kerekjászó össze gatyakötésig ért; tavaszrakelvén, hát igy fészárig (bokán felül mutatta az üreg), ha kilátszott belüle. Azután osztán azt vittük ki a szántóföldre, vót trágya ölég. Itatni meg ott vót a folyó, a kis Duna, a fészür mögött. Mikor meg be vót fagyva, hát léköket vágtunk, körű hintettük, gázzá, szénává miegymássá, hogy a jószág e ne csússzék, osztán itattunk.“ így mondta el az öreg Ferenez József azt az időt, azt az életet, a mikor még legény volt, meg fiatal házas-ember volt az 1830-as évektől kezdve, ugv az 1870-es évekig — a Duna meg a Sárvíz szabályozásáig, a belvizek levezetéséig, addig, mig a kiszáradt tófenekeket, fokok medreit, a nagy gyűrűket, szegeket, meg göröndöket, melyek nagy vízállásnál is kimagaslottak — fel nem törte az eke. Azután megváltozott kissé a világ, kevesebb lett a széna, annál több a szalma. így került aztán a szénakazal meg boglya helyébe a takarmány - szalma a fészer oldalába, meg a tetejébe. Mondott még más egyebet is az öreg Ferenez József ; de menjünk csak sorjába. Menjünk ki oda az őcsény-decsi szállásokhoz. Ott vannak sorjában a falutól egy órányi távolságra a kanyargós kis Duna mentén s az imént elhangzott élőbeszéd tanúbizonyságául állítsuk elé a még ősi mivoltában létező fészert, Ferenez József is velünk tart, mert hiszen ő a vezető — nélküle bejárhatnék az egész sárközi határt napok hosszat, mire rátalálnánk a megfelelő fészeres szekszárdi határtól le Bátáig ott a lások, de már műveltebb alakban. A sárközi fészer is a maga mivoltában, szállásra — mivelhogy egymást érik a kis Dunaszélben innen is, túl is a szálszerkezetében ugyanaz, mint a szekszárdi, csakhogy egy kicsit nagyobb kiadásban. Itt bemutatok egy fészert az őcsé- nyi határból az 5 ik és 6-ik ábrában. Az 5 ik ábra észak felől nézve, a 6 ik ábra dél felől nézve mutatja.;A nyitott tóct rész kelet felé néz, még pedig ajtószerüen oldalt is sövé- nyezve. A déli oldal is sövé- nyes, észak és nyűgöt felől hatalmas kazlak támaszkodnak ______ 5.J ábra. Fészer alaprajza. hozzá, a tetején is egy jó négy ökör vontatós baglya ülepedik. A fészer szántóföldön ill s közvetlen előtte magas, füves rét terül. A kazlak is kétfélék, szénából és takarmányszalmából valók. Magát a fészert már nem használják téli etető helyül, hanem, mint a szekszárdiak, tereket és polyvát raknak bele; innen hordják be apránként a faluba az etetni való, a már istállóba kényszeritett jószágnak. A sárközi fészerek is vagy keletnek, vagy délnek nyitottak, a folyó kanyargása és a birtoktest dülése szerint; mindazonáltal szokottabb a déli, mert az alszél a legenyhébb. Az a régi fészer is, melyet most mutatok be, szintén délnek néz nyitott oldalával. Ez a fészer az eddig bemutatottaktól csak annyiban különbözik, hogy két hosszoldalán három-három ágasfa tartja. Tehát az ágasfák elhelyezése ez: A tészer hossza nyolc méter, szélessége két méter; három oldala álló sövénnyel van elzárva, nyitott oldala előtt, az ezen oldal szélső ágasfáinak felhasználásával van az akol. Az akol semmi más. mint egy kör- vagy négyszögalakti nagyobb térség, melyet a kör vagy négyszög szélén a földbe erősített álló dúcokra két- vagy háromsorban vízszintesen felkötözött nagy szegekkel, többnyire faszegekkel felerősített rudakkal zárnak el, úgy, hogy a jószág a térben szabadon járhat-kelhet, de mivel a felső rudkerités elég magas, ki nem ugorhat ; a középső rudsor pedig az átbujást nem engedi. Az akolnak van ajtaja is, melyet vízszintesen elmozdítható, vagy felemelhető rudakkal zárnak el ; ezen át eresztik a jószágot itatásra, valamint ezen át mennek az akolba, illetőleg a fészer alá. Az akol közepén van a kerekjászol. Ez a kerekjászol úgy készül, hogy hosszú elipszis alakban, mintegy egy méter hosszú cöveket vernek le a földbe s közeiket vesszőfonással fonják körül. Ebbe vetik az etetni való szénát vagy takarmányt, s a jószág körülállja, úgy, hogy valamennyinek a feje befelé van s farral kifelé, körben kerekre állanak ; ezért kerekjászol a neve,'a mint nekem az öreg Ferenez József magyarázta. Ennek a fészernek, melyet most leirok, kerekjászola három méter hosszú, szélessége pedig másfél méter. A szabálytalan köralaku akolnak átmérője a fészer oldalirányában nyolc méter, ezen irányra keresztben pedig 5—6 méter közt váltakozik, az ajtó nyílása, a hol a jószág ki- és bejárhat, a fészerrel szemben jobb felül van alkalmazva. A fészerrel szerves összeköttetésben áll a gunyhó, a mint ezt az öreg kalauzom elmondotta és á két decsi Gamós is megerősítette, a kerek gunyhó. Ez a kerekgunyhó semmi más, mint az alföldről is ismeretes pásztorgunyhó. Sajnos, hogy a gunyhókfiak ez az ősi magyar fajtája a szállások mellől kiveszett ; az egész nagy sárközi határban legfölebb az öreg Dunánál található egy kettő, azok is halászoké. (Folyt, köv.)
