Tolnavármegye és a Közérdek, 1913 (23./9. évfolyam, 1-103. szám)
1913-10-06 / 80. szám
80. szám XXIII. IX- évfolyam. Szekezárd' 1913 október 6. Előfizetési ár: Egész évre . . . . . 16 korona Fél évre ....... 8 » Negyed évre .... 4 » Egy szám ára . . . .16 fillér. Hirdetési árak: Árverési hirdetések: 35 petit sorig 8 kor., további sor 30 f. — Nyílttéri garmond soronként 40 fillér. POLITIKAI HETILAP. Az orsz. m. kit*, selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja. Megjelenik hetenkint kétszer: hétfőn és csütörtökön. Szerkesztőség telefon-szám: 18—24. — Kiadóhivatali telefon-szám: f8—II. Szerkesztőség: Bezeréd] István-utca 5. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények. Kiadóhivatal: Bér! Balog Ádám-utca 42. szám. Az előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők. Néptanítók, ha az előfizetést egész évre előre beküldik, 8 korona. Főszerkesztő : Dr. LEOPOLD KORNÉL. Felelős szerkesztő : BODNÁR ISTVÁN. Főmunkatárs : FÖLDVÁRI MIHÁLY. Laptulajdonosok a szerkesztők. Újabb terhek. A hadügyi kiadásokat újból emelni fogjuk. Ez a legfrissebb újság, mely valósággal ernyesztő hatással van a kedélyekre. Nemcsak a két miniszterelnök fogadta el, bizonyos korlátozó beosztással az uj költségemelést, hanem a két pénzügyminiszter is és talán mondanunk se kell, hogy a pénzügyminiszterek hozzájárulása döntő bizonyíték a mellett, hogy a hadügyi terhek újabb fokozása elől ki nem térhetünk. Mert ha a mai pénzszük világban, ahol minden pang és az állami bevételek is visszaesést mutatnak, akad pénzügyminiszter, aki az uj katonai terheket vállalja, ezt csak azért teszi, mert legfőbb állami érdek parancsolja ezt. Bizonyos apathikus érzéssel nyugszunk bele a kényszerűségbe, melyet megváltoztatni nem lehet. A külügyi viszonyok szülte kényszerhelyzet alatt se a delegációkról, se a törvényhatóságokról nem lehet feltételezni, hogy ellene szegüljenek az uj katonai terhek megszavazásának.— De még ha ellenszegülnének, se változtatna a dolgon. Legfeljebb kormány krízissel tetéznék a bajokat, melyek anélkül is elég súlyosak. Mert a katonai terhek újabb és újabb emelkedésének oka nem az osztrák, vagy a magyar kormányban, vagy a közös miniszterekben, vagy akár a hadvezetőségben keresendő, hanem a nemzetközi politika alakulásaiban és abból, hogy rövid pár év alatt a hadvezetőség minduntalan oly horribilis újabb és újabb költségekkel áll el, következtetést vonhatunk arra, hogy mily elégtelen, lerongyolódott állapotban volt a hadseregünk, mely pedig szemünk fényét képezte és.arra volt hivatva, hogy a veszélyben ments-várunk és legfőbb védő-oszlopunk legyen. Hogy a hadvezetőség még idejekorán felismerte az óriási veszélyt, melyet a hadseregfejlesztés évtizedek óta tapasztal mellőzése, elhanyagolása rejtett magában és mindent megtesz a hiányok pótlására, rossz néven nem vehetjük. A hibát ott követtük el, midőn a törvényhozás a nehézségektől visszariadva halogatta a véderőreformot és a helyett, hogy nyíltan megszavazta volna a hadsereg fejlesztésére szükséges összegeket, engedte és tűrte, hogy a hadvezetőség, költségvetés nélkül és költségvetésen kívül olvasatlan százmilliókat költsön a hadsereg és haditengerészet céljaira utólagos elszámolás és jóváhagyás reményében. Ma már legalább, bár igen súlyos pénzügyi áldozatok után, ott tartunk, hogy a hadvezetőség kötelező nyilatkozatot tett arról, hogy mig a legújabb véderőreform be nem fejeztetik, újabb pénzügyi követelésekkel nem áll elő. De éppen ebből az ígéretből bizonyosra vehetjük azt is, hogy, ha a reform beíejeztetik, a hadügyi kiadások nemcsak nem kevesbednek, hanem inkább emelkedni fognak. Egy örökös circulus vitiosus ez, uj szükségletekkel, uj terhekkel és pedig oly aránytalanul nagy terhekkel, melyek népünk adózó képességét a legerősebb próbára teszik és az állami élet egyéb jogos szükségleteinek kielégítését megnehezítik, gátolják, sőt lehetetlenné teszik. Egyszóval: benne vagyunk nyakig a militárizmus csillogó, kardcsörtető, költekező légkörében. Majdnem egészen úgy, mint az 50-es években, csakhogy most a legfőbb hadúr, a hadseregfelügyelő, a vezérkari főnök és a kormányok mellett ott vannak a delegációk is, hogy mindent megszavazzanak. De miért ne szavaznák meg, mikor a magyar függetlenségi párt vezérei a véderő vitában határozottan rálicitáltak a kormányra? Hogy ezt nem hazahságból, a hadsereg iránt való szeretetből, hanem párttaktikából tették, az mellékes. Hogy az uj véderőreform tárgyalásánál ugyanezt a taktikát követi-e majd az ellenzék, szintén mellékes. De bármint taktikázzanak is, az bizonyos, hogy a mai viszonyok között a hadseregre vonatkozó kérdésekben a parlament, a képviselőház joga veszedelmesen összezsugorodott és csaknem kizárólag arra szorítkozik, hogy hozzájárul a költségekhez. Nem ellenzéki viszketeg mondatja ezt velünk. A magyar képviselőház az örökös ex-lexek és obstrukciók nyakunkra zúdított viharaival nemcsak nullifikálta önmagát, hanem a hadvezetőséget egyenesen rákény- szeritette arra, hogy saját hatáskörében cselekedjék, intézkedjék. — Beigazolódást nyert ezzel is, hogy ha a képviselőház a maga jogával nem él vagy élni nem akar, minden hatalmat áthárít a végrehajtó hatalom kezébe. Az alkotmány védelme jegyében megindított parlamenti obstrukciók tehát végső eredményűkben a parlament hatalmát és erejét törték meg és nemcsak a végrehajtó hatalmat tették mindenhatóvá, hanem a hadvezetőséget is felelőtlenné. Ma a házszabályrevizióval a parlamentből az obstrukció ki van irtva. De az elTÁRCA. A „Keselyű“. — A jövő háborújából. — — Irta: Marcel Roland. — Borzalmas világháború tört ki. — Valószínűleg az utolsó a maga nemében. Az egyesült európai nagyhatalmak küzdöttek az ázsiaiakkal a világuralomért. A harcot minden rendelkezésre álló hadiszerszámmal küzdötték végig a földön, a vizen és a levegőben. Két hét óta kattogtak a mitrailleösök, városok borultak lángba, hadihajók repültek a levegőbe és repülőgépeket zúztak szét a gránátok. Olyan elkeseredettséggel folyt a háború, hogy úgy látszott, mintha csak a világ végével akarna véget érni. * * * * A kaukázusi hadsereg egyik legfontosabb léghajóján Gronieux kapitány volt a parancsnok. A léghajó neve „Keselyű“ volt és nem annyira nagy dimenzióival, mint inkább nagy gyorsaságával tűnt ki. — A léghajó felderítő szolgálatot végzett. Nagy körben kerülte meg a „Keselyű“ a léghajódiviziót, hogy az ellenséges léghajó flotta mozdulatait kikémlelje. Gronieux kapitány szívvel, lélekkel teljesítette veszélyes szolgálatát, amely alkalmat nyújtott neki arra, hogy bátorságát és tetterejét érvényre juttassa. Elszánt halálmegvetéssel rohant a veszedelembe, hiszen nem volt más veszíteni valója, mint élete. Árván és szegényen az élet nem nyújtott neki semmi örömet. — Amióta egyetlen fivére, akit nagyon szeretett, hazaárulás miatt, száműzetett és eltűnt. — Evek óta nem hallott felőle, talán meghalt, talán elzülött. — Gronieux kapitány család és barátok nélkül, csak hazájáért és ballonjáért élt. Egy este Gronieux a „Gloire“ ballontól, a parancsnokhajótól, szikraparancsot kapott, hogy azonnal jelentkezzék. A parancsnok tudatta vele, hogy nagyon fontos küldetéssel bizták meg. — Arról volt szó, hogy az ellenséges parancsokat el kell fogni. A tervek és jelentések vivőjét, aki — a kémek jelentése szerint — egy kis kormányozható léghajón megy Középázsiából Konstan- tinápolyba, el kell fogni, mert az okmányoknak és a parancsoknak nem szabad rendeltetési helyükre jutni. Az ön elszántságára és körültekintésére számítottam kapitány ur — fejezte be a parancsnok. — Képesnek tartja magát a feladat elvégzésére ? — Parancsára ! — Gondolt arra, hogy az életét kockáztatja. — A hazának ajánlottam fel. — Es legénysége is hajlandó erre ? Az én embereim gondolkodás nélkül követnek a halálba is. — Akkor valóban ön az, akire szükségem van. — Köszönöm a bizalmat, parancsnok ur. A parancsnok még néhány titkos utasitást adott Gronieuxnek. — Következő nap délben az ellenséges ballont messzelátón látni kell már. — A küldöncöt minden áron fel kell tartóztatni, ami veszélyes harc nélkül lehetetlen lesz. — Számitok önre, kapitány ur ! — Parancsára, parancsnok ur ! Gronieux elhagyta a parancsnok hajófedélzetét, hogy a ,,Keselyű“ fedélzetén minden intézkedést megtegyen. * * * * Másnap reggel a „Keselyű“ két légi páncélos kíséretében, a Kaspi-tó fölött lebegett, ahonnan Gronieux kapitány a légi flották mozdulatait igen jól meg tudta figyelni Néhány órai kémlelődés után Gronieux kapitány a légi flották mozdulatait igen jól meg tudta figyelni. Néhány órai kémlelődés után Gronieux végre egy csomó más léghajó közepette felfedezte a keresett ballont. Villámgyorsan legerősebb látcsövét vette elő a kapitány és a léghajó gondolájában a neki jelzett uniformist kereste, amelyet a küldönc az ellenség megtévesztésére vett fel. Valóban meg is találta. A flotta zugó zaj között közeledett. — Gronieux nemsokára már a küldönc alakját is meg tudta különböztetni. Egyszerre összerezzent. Ezt az erős, izmos alakot, ezeket az erős arcvonásokat, ezt a hosszú, szőke bajuszt nagyon jól ismerte! Az ellenséges küldönc nem volt más, mint az ő rég eltűnt, halottnak hitt fivére. Még mielőtt a kapitány magához tudott volna térni fájdalmas meglepetéséből, két lövés hangzott fel kisérő ballonjairól arra való felszólításként, hogy az ellenséges léghajók húzzák fel lobogóikat, vagy álljanak meg. Heves fegyverropogás volt a válasz. — Erre a Gronieux-féle expedíció is heves ágyutüzelést inditott, amely az ellenséges flottát szétugrasztotta. A „Keselyű“ pedig a küldönc léghajóját vette üldözőbe és néhány pillanat alatt he is hozta. Mikor a két léghajó oly közel volt egymáshoz, hogy szócsövön egymást megérthették, Gronieux átszólt fivéréhez. „Add meg magad !“ A másik is megismerte Gronieuxt és véde-
