Tolnavármegye és a Közérdek, 1913 (23./9. évfolyam, 1-103. szám)

1913-09-18 / 75. szám

kai kiállításokéval, miután Amerikában a kezdet nehézségein már rég túlestek s az .évről-évre megtartott kiállítások csak arra szolgálnak, hogy az amerikai farmer a már ismert fajták folyton tökéletesedő egyedét mutassa be, holott nálunk a kiállítás rendezőbizottsága elsősorban is a ha­zánkban termelt kukoricafajták megismertetését tűzte ki céljául. Mint egy különösen fontos eredményre, ki kell terjeszkednünk arra is, hogy a kiállítással kapcsolatban egy speciális kukoricavető, művelő és aratógépkiállitás rendezése is elhatároztatott, ami a mai költséges [termesztési, illetve a rossz munkásviszonyok figyelembe vételével különös aktualitással bir. Úgy az amerikai, mint a hazánkban folytatott ezirányu kísérletek azt igazolják, hogy a kuko­ricának vetése, bemüvelése és aratása a kézierőt teljesen nélkülözheti. A kiállítás célja tehát egyszersmind az is, hogy az azon résztvevő gazdák összehasonlító kísérleteket is végezzenek és a kézi művelés és gépmüvelés költségeit táblázatokban összeállítva bebizonyittaseék az, hogy a gépmüvelés következ­tében nemcsak a termesztési költségek redukál- hatók, hanem nagyobb termés is elérhető. A mozgalom, melyet Jeszenszky Pál kir. tanácsos, ügyvezető titkár vezetése alatt a ren­dezőbizottság kifejtett, már eddig is tekintélyes eredménnyel járt, amennyiben számosán jelent­keztek a kiállításon való részvételre. A tudományos intézetek sok érdekes pre­parátummal vesznek részt a kiállításon, egyes gazdaságok pedig 20—30 parcellán végeznek kí­sérleteket a különböző műtrágyák és különböző művelési módok alkalmazásával. 4 ______________' KÖ ZGAZDASÁG. A „Hermes“ magyar Altalanos váltóQzlet rész­vénytársaság Budapest, heti jelentése a tőzsde- forgalomról és a pénzpiac helyzetéről. Budapest, 1913 szeptember 11. Az előző héten mutatkozott élénk forgalom nem volt hosszú életű. Az árfolyamok lemorzso­lódása, mely már a múlt hét vége felé kezdődött, e hét folyamán még folytatódott és a forgalom ismét a minimálisra csökkent, a hangulat pedig kedvetlen volt. Az irányzat elgyengülésének fő­oka a pénz viszonyok rosszabbodásában keresendő, ami főleg a berlini magánkamatláb emelkedésében nyert kifejezést és miután a külföldi tőzsdékről sem jött ösztönzés, az üzlet nálunk nagyon szűk keretek között bonyolitódott le. Hozzájárult a kedvetlen irányzathoz a kolera terjedésének hire is. A forgalom szűk keretein belül alig volt papír, mely iránt nagyobb érdeklődés mutatko­zott. Kötések leginkább vezető papírjainkban tör­téntek az árfolyamok lassú lemorzsolódása mel­lett, az árcsökkenések azonban végeredményben nem jelentékenyek. A vezető papirok közül leg­inkább magyar hitel, magyar bank és Rima­murányi vasmű részvények kerültek forgalomba. TOLNA VÁRMEGYE és a KÖZÉRDEK ___ 1913. szeptember 18. A h elyi papirok piacán az üzlet még kor­látoltabb volt. Átmenetileg igen élénk érdeklődés mutatkozott salgótarjáni kőszénbánya részvények iránt ás különösen osztrák-magyar légszesz rész­vények iránt, azonban ezen részvények sem vol tak képesek elért magasabb árfolyamukat fenn­tartani. Az osztrák-magyar légszesz társulati rész­vények áremelkedése azon hírrel állott összefüg­gésben, hogy a társaság részvényenkint 200 ko­rona tőkevisszafizetést eszközöl, mely hir azonban eddig nem nyer hivatalos megerősítést. A Phöbus részvények folytatták csökkenő irányzatukat és árfolyamuk egészen 121-re sülyedt. 309/1913. végrh. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági kiküldött az 1881. évi LX. törvény­cikk 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a szek­szárdi kir. törvényszéknek 1913. évi 8348/P. számú végzése következtében Rátkay László dunaföldvári ügyvéd csőd­tömeggondnok javára, vb. Altsohl Ede dunaföldvári lakos ellen, a csődválasztmány határozata folytán, a következő ingó­ságok, u, m. : különféle zománcozott edény, kerékpár, varró­gép, kapa, ásó, fűrész, kátrány, papir és egyéb ingóságok nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a dunaföldvári kir. járásbíróság 1913. évi Pu. 64/3. sz. végzése folytán Dunaföldváron, az Erzsébet­iéin levő üzlethelyiségben leendő megtartására 1913. évi szeptembür hó 24-ik és következő nap­jának d. e. 9 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly meffJeg'yzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t-c. 107., 108. §-ai értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi XL. t.-c. 120 §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Danaföldvár, 1913. évi szeptember hó 14. napjái, ZSINKÓ LAJOS, kir. jbir. kiküldött. EMÁLNÁ$I= MÁRIA FORRÁS természete«, alkalikus, sóssavanyuviz Kapható Kapható mindenütt mindenütt F őraktár: w fideskoly L. Budapest kutkezelőség: Brassó. 735. SZ./1913. végrh. Árverési hirdetmény. Alulírott kir. bírósági végrehajtó az 1881* évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a szek­szárdi kir. járásbíróságnak 1913. évi Sp. II. 319/3. sz. vég­zése következtében, dr. Örffy Gyula mint néhai Beöthy Károly ügyvéd irodájának gondnoka, szekszárdi ügyvéd által képviselt Nazer Lajos szekszárdi lakos javára, 184 korona s járululékai erejéig, 1913. évi juiius hó 21-én foganatosított kielégítési végrehajtás utján lefoglalt és 685 koronára becsült következő ingóságok, úgymint: üzletberendezés, bőr és egyéb ingók nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a szekszárdi kir. járásbíróság 1913. évi V. 452/1. számú végzése folytán 184 korona tőkeköve­telés, ennek 1913. évi április hó 1-től járó 5 százalékos ka­matai és eddig hátralékos 31 korona 48 fillérben biróilag már megállapítot t költségek, erejéig, Szekszárdon, a Kaszinó- bazárban, végrehajtást szenvedett által bérelt üzletében leendő megtartására 1913. szeptember 29-ik napjának d. u. 2 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. §-ai értelmében készpénz- fizetés mellett, a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra, kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. törvénycikk 120. §. értelmében ezek javára is elrendeltetik. Szekszárd, 1913. évi széptember hó 11-én. NEUSCHL, kir. bir. végrehajtó. Amatőrök!! Az idény beáltával raktáramat felújítva ajánlom becses figyelmükbe. Raktáron tartok : gépet, lemezt, filmet, másolópapirt, keretet, vegyszereket, szóval minden szükséges kel­lékeket eredeti gyári áron. Postai rendeléseket a lehető leggyorsabban intézek el. „O-a.ra.37- d.rog"éria“ SZEKSZÁRD, Széchenyi -utca, dr. Hangel-féle ház. Telefon szám 64. Telefon szám 64. BÍRÓ LAJOS BRÓDI SÁNDOR KENEDI GÉZA KÓBOR TAMÁS KOZMA ANDOR az írók és újságírók szine-java írják a legjobban szerkesztett, teljesen független legelterjedtebb és mmmí ImmaA legnagyobb magyar IKCIgJl l&fJUft AZ UJSAG-ot Vasárnap : ,,Asszony“,,,Gyermek“ ,,Automobil“ és ,,Sport“ melléklet. Felelős szerkesztő: GAJÁRI ÖDÖN. Szerkesztő-társ: Dr. ÁGAI BÉLA ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre K28,— Félévre „ 14.— Negyed évre „ 7.— Egy hónapra „ 2.40 Egyes példány ára ünnep- és vasárnapokon egyformán AZ ÚJSÁG terjedelme ren­desen 32—36—40 oldal. Vasár- és ünnepnapokon 80—100-200—280 oldal. MEGRENDELÖ-CIM: Az Újság kiadóhivatala Budapest, VII. Rákóci-ut 54. 10 fillér. Két darab uj fényképező $ép amatőrök részére 10 : 15 cm. klapp kamera, prima anastigmát lencsével modern gyárt­mány, elutazás miatt 50 százalékkal árjegy- zéki áron alul eladó, megtekinthető és kipróbálható Borgula Ede fényképésznél Szekszárdon. 0 0 Hag-féle koffeinmentes ! babkávé 1 csomag 1 kor. 40 fillér, kapható: Gauzer Ádám fűszer- és csemea'ekereskedésében Szekszárdon Casino Bazár épületében, q Telefon szám 36, Telefon szám 36. Jj!

Next

/
Thumbnails
Contents