Tolnavármegye és a Közérdek, 1913 (23./9. évfolyam, 1-103. szám)

1913-08-25 / 68. szám

TOLNAVARMEGYE és a KÖZÉRDEK

1913 augusztus 25,

hivatott miniszter különben sem szankcionálná a visszafejlesztésre vonatkozó határozatot,. egyszerűen ad acta tenné az iratokat mindaddig, amíg a vármegyék államosítására s a községi törvény revíziójára vonatkozó, most készülő törvényjavaslat sorsa eldőL

A visszafejlesztést kívánók fontolják, mérlegeljék meg tehát mégegyszer a tervük időszerűtlenségét és kivihetetlenségét. Várjuk meg az uj törvényt, amelyet mi a városokra nézve megváltás szerűnek hiszünk és remélünk. Az uj törvény a magunkhoz mért nagyságú városokat bizonyára még követküldési joggal is fel fogja ruházni, igy a mégis csak rétrográd irányú nagyközségi rendszerhez való visszatérés bizonyára lehetetlen lesz, csak hogy a törvényhozás gondoskodni fog, mert gondoskodnia kell uj — erőforrások nyitásáról is, amely uj vért, uj szellemet visz be a mai, magát csakugyan túlélt városi közigazgatásba.

Ne mérgesítsük el tehát ezt az ügyet, várjuk meg a törvényhozás munkáját, a mely, ha azt akarja, hogy jól oldja meg a kérdést, akkor csak jót, üdvösét hozhat a nehéz bajokkal küzködő vidéki városoknak.

Addig tehát legfeljebb a legszigorúbb takarékosság s a legéberebb ellenőrzés legyen a jelszó, de a setéiből, a még seté- tebbe ne ugorjunk. Az uj törvény bizonyára nagyobb tekintettel lesz egy áldozatokkal is haladni, fejlődni akaró városra, mint egy régi rendszerű, az élet természetes küzdelmétől megijedt s az elől mindenáron kitérni akaró nagyközségre. B.

Az EszéR—Pécs—Székesfehérvár— Budapestet összekötő országút e$y ni$y Kitérője.

Egy szempillantás az úthálózati térképre : meggyőzhet mindenkit arról, hogy az Eszékről Budapestre vezető országút sehol oly nagy és természetellenes kitérőt nem mutat, mint a Bony- hádtól Hőgyészig vezető részen; olyan, mintha egy háromszög két befogóján át mennénk a célhoz, holott átfogóján keresztül — természetszerűleg — sokkal rövidebb az ut. Zomba felől — nagy szöget, alkotva — vezet Hőgyésznek, holott Tevelen át egyenes irányban menne jobb terep- viszonyok között.

Hogy ezen útnak, az utóbb jelzett módon

való vezetését általános közlekedési érdekek, sőt hadügyi (harcászati) szempontok, szóval országos érdekek mennyire teszik elkerülhetetlenül szükségessé, ahkoz egy oly kiváló szaktekintély megdönthetetlen érvelésű okfejtésére volna szükség, mint a minő : Barlal Béla, akiben én — ily kérdéseket illetőleg — nemcsak vármegyénk, de hazánk egyik legnagyobb szakemberét tanultam megbecsülni. Én azonban az én szerény tudásommal, szűk látókörömmel és a közgazdasági viszo nyolcban való csekély jártasságommal erre vállalkozni nem merek.

Ezúttal csak szűkebbkörü hazámnak : Tevel községnek és környékének kívánok szolgálatot tenni azzal, hogy a jelzett ut nagy vargabetűje folytán itt fennálló utmizériából keletkezett elmaradottságukra és elhanyagoltságukra mutatok reá. — Embernek arról fogalma nincs és nem is lehet — ha csak személyesen meg nem győződik róla, hogy minő állapotban van a bonyhád — liőgyészi vicináls ut, (tehát a Bonyhádot Tevden át Hőgyésszel összekötő ut) esős időben, de különösen télviz idején.

Nemrégen egy úri ember, egyenesen megnevezem : Komáromvármegye államépitészeti hivatalának főnöke, Janosits József műszaki tanácsos, főmérnök járt itt nálunk, rokonai látogatására -— automobilon s az autót — júliusban — 4, mond : négy lóval volt kénytelen kihúzatni az ismét jó messze levő hőgyészi országúira, nem valamely gépdefektus miatt, hanem azért, mert a gép tengelyig süppedt a sárba. Hogy a főmérnök mit szólt ehhez : szeretném ha ő nyilatkoznék.

Kereskedőink, iparosaink sokszor kétségbeesve panaszkodnak, mert sürgős szükségletre megrendelt áruik nem egyszer hetekig, sőt hónapokig hevernek a szabályi állomáson (ide 15 kilométer), mivel az ide szállítás teljesen lehetetlen. Mily nagy itt a kár, eltekintve a súlyos fekbértől, amit az állomáson fizetniük kell !

De a földmives népünk is mérhetetlen hátrányt, kárt és veszteséget szenved a közlekedési viszonyok rettenetes mostohasága miatt, mert a különösen télviz idején beálló utmizériát a gabna- kereskedők és ügynökök alaposan kihasználják a megszorult nép szomorú helyzetének kizsákmányolására. A nép ugyanis gabonáját s egyébb termesztményeit piacra nem viheti, vasútra, nem adhatja, gőzhajóba nem rakhatja, pénzre azonban szüksége van (mert hisz élnie kell) : igy hát sokszor tetemes árveszteséggel adja el — a megszorult helyzetére való tekintettel — nagy kegye- sen nagyobb összegű foglalót (előleget) adó, gabna- spelculáns börziánernek.

Igen gyakran megesett már, hogy a marhavásárlás szempontjából, direkte Tevelre kiszállni óhajtott vevők (uraságok, bérlők, marhakereskedők stb.) Hőgyésznél megállapodva, kénytelenkelletlen más irányban fekvő, tán rosszabb marha- állománnyal, de jobb úttal biró községekből szerezték be szükségleteiket.

Hát a postáink?! Egylovas postajáratunk volt eddig — papiroson, de csak papiroson, mert szegény postamesterünk — a szállítási átalány teljes feláldozásával és nem egyszer tetemes reáfizetéssel, volt kénytelen két erős lóval a postai szállítást teljesíteni, mig végre most már a posta- igazgatóság is belátta, hogy a mi utainkon egy

ló még az üre3 kocsit sem birja el rossz időben.

Tevel község a közlekedési viszonyok elmaradottsága folytán oda jutott, hogy a sörgyára s nemégy iparvállalata tönkrement, mértékhitesitő hivatala megszűnt, a pénzügyőrséget elvitték, a csendőrséget elhelyezték. —- Világos jelei ezek a visszafejlődésnek !

Pedig hát nemcsak e vármegye, de talán az ország egyik legmunkásabb, legszorgalmasabb, legszaporább, legtakarékosabb és legjelentőség- teljesebb népe lakik épp ezen elhagyatott bonyhád—Eőgyészi ut mentén. Itt lakik Kisdorog, Bonyhádvarasd, Nagyvejke, Zivod, Kovácsi és Tevel községek mintegy 5698 lelket számláló népe, amely nép javarészét szolgáltatja a Bonyhád s különösen Hőgyész községek piacán eladásra kerülő áruknak.

Itt tenyésztik a hirneves bonyhádi tájfajta szarvasmarhák legszebb példányait, amit az állat- díjazásokon kiosztott számtalan 1 ső és 2-ik dij igazol, mellyel az itt tenyésztett állatok gazdáit kitüntették.

Ám e községeknek fejlődniük, a korral lépést tartaniuk lehetetlen, mert el vannak zárva a világtól, sem vasutjuk, sem viziutjuk, sem kocsi- utjuk semmiféle irányban nincsen, vétkes mulasztással vádolni ezért senkit sem akarunk, mert hisz — a néma gyermeknek az anyja sem hallja a szavát.

Tény, hogy e népet eddig nem igen vették észre, nem igen méltányolták, értékelték, pedig megérde Jik a velük való foglalkozást, mert a modern kultúra iránti érzék megvan bennük, csak módot kelt nyújtani hozző, hogy azt fejleszthessék. •

De hát nem csak nemzetgazdasági, hanem hazafiassági szempontból is számottevő tényezői a mi hű és becsületes svábjaink ellenséges indu- latu, más nemzetiségekkel bőven kibélelt szegény hazánknak.

Megérdemlik, sőt joggal elvárhatják úgy az állami, mint a megyei támogatást, mert nemcsak biztos pénzt (rendes, pontos adófizetők), hanem feltétlenül megbízható emberanyagot (hazafias, jó katonák) is szolgáltatnak, amit fényesen beigazolt a közelmúlt válságos időkben tanúsított hű és becsületes hazafiui magatartásuk.

Nemcsak köztisztviselői, de hazafiui kötelességem is parancsolja, hogy felsőbb hatóságaim nagybecsű figyelmét e falvak elmaradott, mostoha közlekedési viszonyaira felkérjem.

Sőt ezúton felkérem mindazokat, kik a bonyhád—hőgyészi vicinális ut kiépítésének elkerülhetetlen és sürgős szükségességét belátják s azt értékelik, szíveskedjenek a Tevel község által megindított ez irányú mozgalomhoz csatlakozni s minden tőlünk telhető utón és módon annak foganatbavételét elősegíteni.

Nemcsak emberbaráti, de hazafias kötelességet teljesítünk mindannyian, kik a fe'vetett- eszme szolgálatába szegődünk. Egy egész vidék

nyelvű lakosság nem ad, de nem is adhat, lakóhelyének szláv nevet, ami magától értetődik.

Sőt, itt van a Tolnamegyével határos bara- nyamegyei, még ma is „rác“ jelzővel biró „Rác- kozár“ nevű község, ahol — még 10—20 évvel ezelőtt tényleg „rác“-ok is laktak, sőt a ternplo műk még máig is fennáll. Bikái községben (szinte határos a tolnamegyei német, úgynevezett „schwäbische Türkei“ részlettel), pedig még most is rácok vannak, úgyszintén a tolnamegyei Medina, Grábóc, Szálka és Bátaszék községekben is.

Elég az hozzá, hogy tényleg „rác“ok lakták e vidéket a mohácsi vész után, a török idő alatt.

Mikor I. Lipót uralkodásának vége felé ki• kergették a törököt és I. József alatt megkötötték 1711-ben a szatmári békét, a szegény ország, felszabadulva egy óriási nyűgtől, egy valóságos lidércnyomástól, kezdett kissé föllélegzeni és III. Károly alatt kezdték az elnéptelenedett részeket ismét uj telepesekkel benépesíteni.

A török, kiűzetése alkalmával megint csak úgy tett, mint jövetelekor : tüzzel-vassal pusztított mindent és azért rom, elhig) atott falvak és pusztaság jelezte útjait.

Az itt lakó szerbek részben elpusztultak és

a veszedelem után megint előkerültek és elfoglalták régi helyüket.

Ámde mikor III. Károly —■ Mária Terézia atyja — a Bánságot és Bánátot kezdte-német települőkkel népesíteni, akkor úgy látszik, az itt lévő „uraság“-ok is nagy kedvet kaphattak ugyanilyen települőket hozatni, mivel az akkori, itt lakó szerb vagy rác jobbágyaikkal nem lehettek valami nagyon megelégedve, mert valószi nüleg lusták voltak és nem fizettek V9-edet.

Mondom tehát, hogy az akkori uraságok, a hőgyészi uradalmak akkori birtokosa, gróf Meryi Claudius Florimundus és a teveli uradalmak akkori birtokosa jobaházi Dőry Lászlóné szül. Kisfaludy, szinte hozattak Németországból telepeseket, akikről tudták, hogy -szorgalmasak és takarékosak.

El lehet gondolni, hogy a települők mind földhöz ragadt szegények voltak, kiknek otthon Németországban, szűkén került még a mindennapi kenyérből is, különben nem hagyták volna ott a hazájukat. Különösen akkori időben, amikor még nem voltak meg a mai modern gyors közlekedő eszközök : gőzhajó, vasút, autó, léghajó, amelyek lerontják, úgyszólván semmivé teszik a távolságot, " mert ami akkoriban napok

távolságára feküdt, az most ugyanannyi órányira sincs. Épp azért tudták az illetők, hogy örökre hagyják el hazájukat, nem úgy, mint a most Amerikába menő munkások, akik avval az elhatározott szándékkal mennek ki, hogy 2—4 év múlva, vagy ha egy bizonyos pénzösszeget össze- takaritottak, akkor — ha az Isten még élteti őket — visszajönnek megint. De akkoriban nem lehetett, mert heteket, sőt hónapokat vett igénybe, hogy Németországból a Dunántúlra vándoroljanak.

E telepitésekiől a „Magyar Statisztikai Közlemények“ XII. kötete, 1896. évi kiadványa: „Magyarország Népessége a Pragmatika Sanctió korában 1720—1721“ cimu mű számol el következőleg :

„Uj települések : 1715-iki összeirásban. —• Tevel: Ä jobbágyok jövevények, csak 2 év előtt telepedtek le.“ (Tehát 1713 ban.)

A telepedettek ausztriaiak voltak s ezeket a már századok óta itt lakó németektől suáb névvel különböztették meg. A vármegye nyomorúságosnak tünteti fel az egész vármegye területére beköltözött idegeneket, mert a földműveléshez nem volt kellő igás marhájuk. Sokan el is haltak, nem bírván ki a magyar éghajlatot, sokan pedig visszamentek hazájukba. (Folyt, köv.)

MAHTAirR (PYIII A fogtechnikus SZEKSZARD,

IWlösU I nLH ■ IILH Széchenyi-utca 169. szám. Kórház felé.

Műfogak készítése, foghúzás és fogtömés.

Város által igazolt szegényeknek ingyen foghúzás és tisztviselőknek kedvezményes árak.