Tolnavármegye és a Közérdek, 1913 (23./9. évfolyam, 1-103. szám)

1913-08-21 / 67. szám

1913 augusztus 21. TOLN A VARMEGYE és a KÖZÉRDEK 3 mér nevéhez fűződjék. Tóth Henrik műszaki ta­nácsos a távozó főispin nejét és két derék fiát köszöntötte fel, a társaság általános tetszése és áljenzése közben, mire Sunontsits Elemér a lova gias megemlékezésért köszönetét nyilvánította. Nagy elismeréssel szólt a bírói karról. Az igaz­ságszolgáltatás valamennyiünknek féltett nemzeti kincse. A bírói kar nemes törekvései hozzanak mentői nemesebb gyümölcsöket. Az igazságosság érvényesít jön ne csak az igazságszolgáltatás me­zején, hanem a bírói kar előmeneteli viszonyai­ban is. Kívánja, hogy a magyar igazságszolgál­tatás szolgálatában álló bírói kar akkor is tud­jon igazságot szolgáltatni, ha azt hatalmon levő férfiak igénylik. Reflektálva a sajtó nevében mondottakra, kijelenti, hogy ha egy férfiú lelkű- lote, aki a sajtó kegyét nem keresi, hanem csak a saját meggyőződése igazságát szolgálja — hozzájárulhat ahhoz, hogy a sajtó az igazságot keresse, akkor ő egyike lesz azoknak, akik a sajtót erre rászoktatják. 0 nem a sajtó segítsé­gével akar eredményeket elérni és közéletünk nagy hibájának tartja, hogy manapság még ve­zető politikusok is jobb meggyőződésük és tu dásuk ellenére a sajtó kegyeit keresik, a reklá­mot, népszerűséget hajszolják és a sajtó gyönge, érdemeden embereket naggyá fuj tel, ami köz­életünkre sorvasztó hatással van. Óhajtja, hogy a sajtó akkor is szolgáltasson igazságot, ha az illető, ki azt megérdemli, „kis ember“ is. A magvas, meggyőző igazsággal ékes sza­vak mély hatást tettek és zajos tetszéssel fogad­tattak. Felköszöntőket mondottak még Molnár Jó­zsef Bezerédj Pálra, Halász Géza a mérnöki karra és Tóth Károlyra, Tóth Károly igen szép, elégikus hangulatú felköszöntőben sajnálatát fejezte ki, hogy közállapotaink oly vigasztalanok, hogy a magyar nem érti meg a magyart, hanem ahelyett, hogy gazdaságilag erősbödésre töreked­nénk, egymást marjuk és gyöngitjük. Reményű, hogy Simontsits, mint politikus, a gazdasági éle­tet fejlesztő irányra fogja szentelni nagy tehet­ségeit; óhajtja, hogy ez irányban találjon hozzá hasonló férfiakat, hogy sikerüljön végre a ma­gyart a magyarral egyesíteni és az ország ügyeit előbbre vinni. Pestliy Pál mint jó barátot, Gulyás József dr. mint jó bírót éltette Simontsitsot, aki erre bucsu-toasztra állt fel, megköszönve a sok jó üivánatot. Azt a szerencsét kívánja magának, hogy ne csalódjanak benne és hogy a kívánsá­gokat meg tudja valósítani. A megyei állapotok­ról szólva, örömmel mondhatja, hogy Tolna­megyében megvannak az egészséges fejlődés elő­feltételei, amit hozzáértő idegenek is elismernek és ez megnyugvásunkra szolgálhat. De van egy pont az ő közéleti működésében, ami nem elégí­tette ki az ő várakozását és ez : Szekszárd város politikájának vezetése, kezelése. Ó mindig igaz hűséggel, szeretettel kisérte Szekszárd önkor mányzati életét és most, hogy távozik, érzi, hogy ki kell mondania: Szekszárd intelligenciája ébredjen fel közönyéből, mondjon le a lespe- désről, válasszon egy hasznosabb irányzatot. Azért mondja ezt, mert nagyon szereti Szekszárd városát. Nagyon sajnálja, hogy ezt a szeretetét a város javára nem tudta kamatoztatni, mert az egészségtelen szellem, mely a városi ügyek veze­tésében érvényesült, távol tartotta tő'e a város közönségéi. Ez egészségtelen irány inkább nem tett semmit, csakhogy őt elkerülhesse. Most jön egy uj főispán, tele jóakarattal. A szekszárdi intelligencia ragadja meg a jó alkalmat, fogjon össze, járjon el egységesen és igyekezzék meg­valósítani mindent, amit ő, nem a saját hibájából — elő nem mozdíthatott.* Szekszárd város fejlő­désére emeli poharát. A meglepő nyíltsággal elmondott, valóságos bombaként ható szép beszéd zajos tetszéssel fo­gadtatott, mire Simontsits Elemér kíséretével éj­fél körül visszavonult. A társaság nagy része azonban még sokáig együtt maradt és vig muzsika­szó mellett csak reggel felé oszlott szét. A Iákoma ízletes ételei, jó italai és gondos kiszolgálása nagy dicséretére váltak Sodits Ferenc kaszinói vendéglősnek. HÍREK. — Személyi hir. Hazslinszky Géza, a szek­szárdi kir. törvényszék elnöke ma hazaérkezett szabadságáról és átvette a kir. törvényszék ve­zetését. — Nyugalomba vonulás. Dicenty Lajos kir. törvényszéki irodaigazgató nyugdíjaztatás iránti kérelmét benyuttotta. — Jutalomdij, Gróf Zichy Gyula pécsi megyéspüspök a Szentmiklóssy-féle alapítvány 400 koronát kamatát Kun Lajos szekszárdi segédlel­késznek adományozta szociális tevékenységéért és a katb. egyleti élet felvirágoztatása körül szerzett érdemeiért. — A föispáni beiktatás. A főispáni beik tató közgyűlés szeptember hó 9 én lesz. Az uj főispán előtte való napon, 8 án érkezik és vonul a vármegyei székházba, ahol ünnepélyesen fogad­ják. Itt megemlítjük, hogy a nyári rendes törvény- hatósági közgyűlést előreláthatólag szeptember hó 22-én tartják meg. — Ä Szekszárdi Kaszinó albuma. Rácz Jó­zsef rendőrkapitánynak, Kaszinónk buzgó pénz­táros-inak támadt az a jó ötlete, hogy a Kaszinó fényképeztesse le a kaszinóhelyiség interieurjeit és parkja szebb részleteit és e képeket diszes albumban nyújtsa át Simontsits Elemérnek, a kaszinó volt igazgatójának. A jó gondolat elfogad­tatott. Borgula Ede fotóművészünk 13 remek fel­vételt csinált a kaszinóról és azokat a Molnár­féle nyomdarészvénytársaság könyvkötészete gyö­nyörű kivitelű albumba foglalta, mely f. hó 19-én a banketten adatott át az ünnepeknek. Az album finom ízlésre valló, nemesen egyszerű és mégis művészi kiállításával általános feltűnést keltett és tetszést aratott. — Augusztus 18. a tamási járásban, ő Felsége születése napját nagy dísszel ünnepelték a hadgyakorlat területén. A legnagyobb fényt természetesen Felsőiregen a gyakorlat vezetőség­nél fejtették ki. Tiz órakor Kemény Andor plébá­nos ünnepi misét celebrált, melyen részt vett a gyakorlatvezetőség és a 7. honvédhuszárezred tisztikara, valamint a községi elöljáróság Arany Károly főjegyző vezetésével. Mise után a kivonult csapatok diszmenetben vonultak el gróf Huyu Károly altábornagy előtt. Egy órakor bankett volt a báró Schossberger kastélyban, melyen részt vettek gróf Huyn lovassági főfelügyelő, Kybast őrnagy szárnysegéd, gróf Uxküll és gróf Nostitz vezérkari századosok, lovag Czveits huszárkapi­tány, báró Stipsics vezérkari főhadnagy, herceg Windischgraetz főhadnagy, gróf Cziráky, őrgróf Pallavicini, gróf Draskovich t. hadnagy parancs- őrtisztek, Beer intendáns, Darvassy huszárhadnagy .élelmezési tiszt és mint vendégek Schossberger báró igazgatója Kovarcz József és Reich Oszkár tamási szolgabiró. Az ebéd alatt a székesfehér­vári c gányzenekar játszott. Tamásiban a honvéd- hadosztálynál reggel 8 órakor mondotta a misét Mozolányi István esperes. Megjelentek az itt állo­másozó tisztek Froreich tábornok, hadosztálypa­rancsnok vezetésével, valamint a polgári hatósá­gok. Mise után diszmenet volt a járásbíróság előtt. A tábornok előtt elvonult először a kerékpáros század, azután a lovasság, végül a tüzérség. Egy órakor diszebéd volt a kaszinóban, melyen részt vettek a tisztikaron kívül Szévald Móric főszolga­bíró, Várady János vezető járásbiró, Mozolányi István esperes, Németh Géza főjegyző, dr. Debre: czeni József, a kaszinó igazgatója és Kindl Vilmos igazgató tanító. A magasabb parancsnokságokon kívül az összes csapatok is megünnepelték a leg­felsőbb hadúr születése napját, mindenütt mise volt és diszebéd. A legénység is ünnepi ebédet és bort kapott. Á három nap, három éjjel tartott felderítő gyakorlat emberfeletti fáradalmai után jól esett mindenkinek a két napos pihenés, mely aug. 17. és 18-án kijutott és 19 én frisserővel kezd­ték meg a munkát. Értényben augusztus 18-át, ő Felsége 83-ik születésnapját fényesen meg­ünnepelték. Augusztus 18-án a köz- és igen sok magánházat fellobogóztak s a lakosság délelőtt valóságos ünnepet tartott. — A lovassági nagy­gyakorlatok alkalmából itt beszállásolt. mitrovicai cs. és kir. 9 ik huszárezred itt tartózkodó csa­patai részére délelőtt 9 órakor tábori mise volt, melyen megjelent a tisztikar és legénység teljes díszben, Mahr ezredes parancsnoksága alatt. — Megjelent továbbá a helyi hatóság Bér tics Pál főjegyző vezetésével s a különféle egyesületek, elnökeik vezetése alatt. — Az isteni tiszteletet Fetter Gyula plébános celebrálta, mely alatt a csapatok több Ízben disztüzet adtak. Mise után a főtéren a csapatok diszmenetben elvonultak Mulír ezredes előtt. Délben a tiszti étkezdében diszebéd volt, melyen Mulír ezredes mondotta a királyra az ünnepi beszédet. A legénységet is megvendégelték, délben jó ebédet, sört és bort kaptak, azonkívül egész nap nem volt szolgálat. Jól is eshetett a két napos pihenő, mert a 3 napi nehéz felderítő gyakorlat ki meritette teljesen a csapatokat. — 19-én kezdődnek a további nagy­szabású manőverek. Huszáraink a hó végéig itt maradnak. — A Páriban és a környékbeli pusz­tákon elszállásolt 5-ik dragonyos ezred követke­zőleg ünnepelte meg augusztus 18 ikát. Délelőtt fél 11 órakor ünnepi nagymise volt, melyen Kranz alezredes, ezredparancsnok vezetésével az egész ezred tisztikai*a és kirendelt legénység vett részt. Délután fél 2 órakor ebéd volt, melyen szintén részt vett az egész tisztikar a szomszéd pusztákról is, az önkéntesek és a helybeli plébá­nos, jegyző és kántortanitó. Ő Felségére Kranz ezredparancsnok mondott felköszöntőt. Augusztus 19-én este Kranz ezredparancsnok tiszteletére bankett volt, azon alkalomból, '.hogy mióta ezen tisztét elfoglalta, most találkozott először az ezred egész tisztikara Páriban. A bankett alkalmából Budi tamásii cigánybaud íja muzsikált késő órákig. A Szt. István napi ünnepi sz mt misén részt vett a tisztikar, mely napon a gyakorlatok is szil le­teltek. — A tamásii Foolbal Klub első mérkőzése. Az idén megalakult „Tamásit Footbal Klub“ folyó hó 17-én tartotta első nyilvános mérkőzé­sét Felsőiregen, a „Felsőiregi Footbal K ubbal“. A mérkőzés eredménye 4:3 a „Tamásii Footbal Klub“ javára. 20-án Tamásiban revans mérkőzés volt. — Halálozás. Simon Gyula magánzó, volt tekintélyes szekszárdi iparos, rákbaja következ­tében Budapesten műtétnek vetette magát alá és annak következtében 60 ik évében elhunyt. Holt testét haza szállították és ma, csütörtök délután 4 órakor helyezték nagy részvét mellett a családi sírboltba örök nyugalomra. — Újabb fogászati eljárás. Budapesten f. hó 18-án egy újabb fogászati eljárásról tartatott szakelőadás, mely különösen az ideges paciensek­kel való bánásmódokat és kezeléseket, valamint az újabb müfogászi munkák előnyeit ismertette. Az előadáson részt vett Mautliner Gyula szek­szárdi fogtechnikus is. — Felülfizetós, jegymegy váltás. A Szekszárdi Sport Club folyó hó 16 iki kabaré estéjén felül- tizettek: Fördős Mihály 17, dr. Czobor Miklós 10, Molnár-nyomda 5, dr. Szalay László, Grünfeld Miksa, dr. Miklós Sándor és Horvát Andor 1—1 koronát. Jegyeiket megváltották: gróf Apponyi Sándor, Forster Zoltán, dr. Kramoiin Gyula és Major Lajos 10—10 és Bérdi József 5 koronával. Úgy a felülfizetósekért, mint a jegymegváltásokért lapunk utján mond hálás köszönetét a rendezőség. — A hadgyakorlat. A Felsőireg vidéki lo­vassági gyakorlatot, mint említettük, három napos harcszerü felderítő gyakorlat előzte meg. Az ellenségeskedés augusztus 14 én hajnal előtt kez­dődött meg. A Dombóvárig előretolt Czitó - dandár (kék) már éjfélkor erős osztagokat indí­tott a Sióhoz, melyek még sötétben megszállották az ozorai, döbröközi és városhidvégi átjárókat. A dandár zöme reggel 8 órakor lépte át a Kop­pányi szakadó esőben Nagykónyinál, ahol már várta a gyakorlatvezetőség, hogy a kibontakozást megfigyelje A dandár aznap Nagyszokolyig ment és itt éjjelezett. A kék herceg Apor hadosztálya aznap Nagybajomig jött, a vörös Mayr hadosz­tály Fehér és Veszprémmegyékben állt. Első nap csakis járőr csatározások voltak. Augusztus 15-én éjfél után a vörös fél egy csoportja elfoglalta Ozorát, honnan azonban a Fürgédén álló Czitó dandár reggelre kiverte. Egy másik csoport Város - hidvégnél átlépte a Siót, ezzel a két dandár Felső­nyék és Hidvég közt erős ütközetet vivott, de a túlerővel szemben vissza kellett vonulnia Nagy- szokolyig. Augusztus 16-án reggel a dandár, mely már harmadik napja verekedett segitség nélkül, visszavonult Felsőiregig, hogy az Apor-hadosz- tályt bevárja, addig is a 4. tarackosztály és 10. ágyuezred segítségével állást biztosított a had­osztálynak. Kilenc óra tájban végre megérkezett a hadosztály. Felvonulása egy tömegben gyö- györü látványt nyújtott. Elől a 6. honvédhuszár-, utána a 12. ulánus-, a 6. huszár-, végül az 5. dragonyos ezred. Az ezredek a, tamási országút mentén álltak fel. A parancsnok sokáig kétség­ben volt, merre forduljon. A járőrök ugyanis Ozoráról is, Felsőnyékről is egyenlő e.iőket jelen­tettek. A hadosztály 10 órakor már el is indult Ozora felé, amikor a Czitó-dandár egy vezérkari tisztje vágtában hozta a hirt, hogy a vörö3 sereg nagy tömegben jön Magyurkeszi felől. Apor báró rögtön visszafordult és a Czitó dandár segítségére sietett. Hosszas csatározás után a vörös hadosz tály Nagyszokolytól északra döntést forcirozott ki, amely egy fényes rohamban csúcsosodott ki. A lovassági főfelügyelő a helyszínén 11 órákor rövid megbeszélést tartott, fél 12 órakor lefújták a gyakorlatot és a csapatok állomásaikra vonul­tak. Mint a helyesen végrehajtott beszállásolás klasszikus példáját érdemes megemlíteni, hogy a bevonulás után Tamásiban 600 lovat szállásol­tak el a .nélkül, hogy a lakosságnak csak egyet­len állatját kellett volna kikötni. — A bátaszóki „Sport-Club“ táncestélye. A „Bátaszéki Sport-Club“ folyó hó 27-én az „Iparos Olvasókör“ nagytermében műsoros tánc­estélyt rendez. A jövedelem a „Sport-Club“ pénz­tára javára fog fordittatni. Felülfizetéseket hálá­san vesznek. Műsor: 1. Szepesy—Kontor: Rákóci lobogója, melodráma. Szavalja: Joó Miklós. Zon­gorán kiséri: Joó Károly. 2. Kéler B. : Búcsú a Nagyalföldtől. Hegedűn előadja: Reichl László. 3. Ant. Rubinstein: Jellemképek. Zongorán elő­adják : Pécsy Manci és Gyüszü Baby. 4. Zsadányi A.: Boka kesergője. Hegedűn előadja: Áldor György. 5. Énekszámok, zongorakisérettel. Elő­adja: ifj. Romeisz Ferenc. 6. Kalliwoda, duett. Hegedűn előadják: Reichl László és Áldor Gy, 7. Chovan Kálmán : A csárdában. Zongorán elő­adják: Pécsy Manci és Gyüszü Baby.

Next

/
Thumbnails
Contents