Tolnavármegye és a Közérdek, 1913 (23./9. évfolyam, 1-103. szám)
1913-08-21 / 67. szám
2 mert ez rideg fogalom, hanem jótékonyan simuló fedőlapját a múltnak szemléli, amely e pillanatban mégis távoltartja tőle a rohamosan feléje áramló emlékeket. A múlt helyett a jövőre veti tekintetét, szólt és ekkor már teljesen legyőzte meghatottságát. A képviselőség — úgymond — talán az egyetlen pozició, melyben a vármegyét még nem szolgálta. Ezért a pozicióért hálás a sorsnak. Bárhova vezessen is utam, érzésben, törekvésbenjmindenkor egy leszek Tolnavármegyével. A jövő, mely előtte áll, alapvető fontosságú, messze kiható korszaka lesz az országnak, amely nagy jelentőségű munka és feladat, a komoly törvényhozói köröket már most erősen foglalkoztatja. Itt van a vármegyék reformja, melynek meg kell hoznia az egységes szellemtől áthatott megyei tisztikart; a reformból a megyei önkormányzatnak erősbödve és fejlesztve kell kikerülnie, a tisztikarnak pedig el kell jutnia sorsuk javításához, amit régen kiérdemeltek. E három irányú, de alapjában egységes eszmét akarja legjobb tehetségével szolgálni. Mind a három ág egybe van forrva leikével és boldognak fogja magát mondani, ha e téren csak némi szolgálatokat tehet is. Állása betöltésével nagy változás állt be úgy a tisztikarra, mint a vármegyére nézve; — Megnyugvására szolgál, hogy e változás a legkellemesebbnek ígérkezik, mert utóda a főispáni székben a tisztviselői karnak a legmelegeqb szivü barátja, aki együttérzésének már a múltban oly sok jelét adta. Arra kéri a tisztikart, hogy az uj főispánt ne csak az őt állásánál megillető köteles tisztelettel fogadják, hanem a múltja során már eddig is jól kiérdemelt szeretettel, bizalommal. Végezetül arra kéri volt tiszttársait, hogy ha együttműködésük ideje alatt vétett volna azon méltányossági tekintetek ellen, melyekre egész életében nagy súlyt helyezett, ha egyeseknek keserűséget, bánatot okozott volna, azt ne tulajdonítsák másnak, mint emberi gyengeségnek. Az ő szán déka mindig igaz, önzetlen és becsületes volt. — ,,Tartsatok meg jó emlékezetetekben“ e szavakkal végezte Simontsits Elemér búcsúbeszédét. Ez után a szolgák frissítőket, cigarettákat hordtak körül, majd a volt főispán egyenként kezet fogott a tisztelgőkkel, akik távoztak. Utánok Szekszárd város tisztikara tisztelgett Janosits Károly főjegyző h. polgármester vezetésével. Kaszinó bankett. A szekszárdi Kaszinó fényes banketten búcsúzott el folyó hó 19-én, nagyérdemű volt igazgatójától, Simontsits Elemértől, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett magának a Kaszinó anyagi ügyeinek rendezettsége és szellemi fejlesztése terén. Az esti lakomára, mely a nyári helyiségben tartatott, közel 100-an gyűltek egybe a Kaszinó helybeli [és vidéki tagjai közül; az asztalfőn, Bezerédj Pál vbt. tanácsos és Kramolin Gyula kaszinó igazgatók között foglalt helyet az ünnepelt, kit érkezésekor zajos ovációval fogadtak. Az első pohárköszöntőt Kramolin Gyula dr. mondotta, aki a következő szép és tartalmas beszédben búcsúzott el a Kaszinó illusztris tagjától. Mélyen tisztelt Uraim ! A TKE pár hete tartott közgyűlése elhatá rozta, hogy az ősz folyamán — életműködésének egyik első megnyilvánulása gyanánt — nagyobb- szabásu műtárlatot rendez. Ezen mütárlathoz szeretnék egy képpel hoz zájárulni, de csak gyenge, reszkető, dilettáns ujjakkal nyúlok a munkához, mert a kínálkozó képtárgyak tömege tétovázásba ejt: nem tudom, minő nevet, minő címet adjak a képnek ? Nevezhetném azt — „a Kaszinó újjászületésének“, nevezhetném Szekszárd város fénypontja — »a szekszárdi korzónak« ; festhetnék egy allegorikus képet a közegészségügy mélyen alvó csipkerózsájáról, melyet egy deli ifjú — a közegészségügyi alap — álmából uj életre csó kol ; vagy megrajzolhatnám a TKE-t mint ifjú Herkulest, amint a kultúra h drája-, stymplialosi madarai- és egyéb veszedelmeivel szemben tizenkét nagy munkájára vállalkozik ; vagy festhetnék számos más képet is. De én nem vesződöm a tárgyak válogatásával és inkább egy más képet, egy egyszerű arcképet tartok Önök elé, amely valamennyi képet mind magába foglalja és ezen arckép : Simontsits Elemér ! Ezen arzképet most, a nyár vége felé, midőn már az ő életnyara is vége felé jár, a bu- csuzás őszies hangulatainak a fátyola vonja be. Igen t. Uraim ! Sajátságos egy bűvös fátyol ez : közelről és tüzetesen nézve aranyosan csillog, látni a szövési anyag egyes szálainak biztató, reményeket keltő, selymes fényét, de egészben véve, a mi szempontunkból, a mi távlatunkból nézve, egy ködös fátyollá folyik az össze, mely árnyékba TOLNAVARMEGYE és a KÖZÉRDEK jl ____. __:_____;_______;_________________;____ vo nja a képet, mintha csak nagyobb messzeségből látnók. Az eltáwolodásnak fájó érzése rezdül át lelkűnkön. És mégis, van benne valami, ami ennek a Kaszinónak hagyományos demokrata szellemét örömre kell hogy hangolja! Tudjuk uraim, hogy a főispáni szék egy olyan méltóság, olyan hatalmi polc, ami sokaknak egy hosszú és érdemdús parlamenti tevékenység végcéljaként lebeg szemök előtt, annak mintegy befejező jutalmát, koronáját képezi, azért harcolnak, azért küzdenek. És ime azt látjuk, hogy egy tetterős férfi, aki a munka és tehetség szárnyain emelkedett oda, önként elhagyja azt és leszáll ismét a porondra csak árért, mert neki nem a disz és a pihenés, hanem a küzdelem, a munka kell, mert ő a népképviselő munkáját, az általános népjólét hatalmas épületéhez való, verejtékes téglahordást nagyobbra tartja, többre becsüli, mint a főispáni szék nyugalmas fényét ! Ennek láttára a Kaszinó csak azt kívánhatja, hogy e férfias munkaszomjuságot minél több és minél nagyobb siker jutalmazza ! És ha szabad a mi kis önzésünknek is szóhoz jutnia, úgy nem titkolom, hogy én a bucsuz- kodás borongó ködén át is felcsillanni látom a reményt, hogy mégsem fogjuk őt egészen el veszíteni ! Hiszen a kriminálpsychologia arra tanít, hogy még a rettegő, elmenekülő bűntettest is visszacsábítja, visszacsalogatja tettének emléke a bűncselekmény színhelyére; mennyivel inkább meg kell ezt tennie a maradandó alkotások emlékének ! ? Van erre zálogunk elég! Ez a város volt az ő ifjúkora nemes hevületeinek szintere. Férfikorának alkotóerejét intézményeink egész serege hirdeti. S végül, e város déli határán simul az anyaföldhöz az a hatalmas márványlap, mely örökzöld cserjék alatt a legdrágább, legszentebb, legbiztosabb kapcsokat őrzi. Bármilyen messze és bármily magasra röpítsék is tehát sólyomszárnyai, érzéseinek, emlékeinek legjava ideláncolja őt és visszahozza biztosan ! ö mi reánk és mi ő reá idegenné sohasem válhatunk ! Simontsits Elemér urra, Kaszinónk ujjá- teremtőjére, Kaszinónk sok éven át érdemdús elnöke-, majd igazgatójára, szeretve tisztelt tagtársunkra emelem poharamat! Éljen ! Simontsits Elemér szerényen tiltakozott a dicsérő szavak ellen. Csak a barátságra, az elnézésre számit, melyek lehetővé teszik az ő gyengéinek levonását, eltakarását. Ha tett valamit, csak kötelességét teljesítette. Emberi akaratocskák hiába vállalkoznak nagy dolgokra, ha nincs meg az összetartás, a tömeg egyező akarata. Ö csak végrehajtotta a Kaszinó egyetemének akaratát és ha valamivel hozzájárult a Kaszinó ügyeinek előbbre viteléhez, ezzel csak háláját igyekezett leróni ama felejthetetlen nagyra becsülésért, mely- lyel a Kaszinó őt megtisztelte. Ö a szekszárdi Kaszinót mindig „öntudatos férfiak szabad társaságának“ tartotta, melynek mindenkor az volt legfőbb belső értéke, hogy csak annak adta meg a tiszteletet, akit munkásságánál fogva arra érdemesnek Ítélt. Soha el nem felejti, hogy ennek a Kaszinónak igazgatója volt. Fájlalja, hogy az előtte szóló szerint belőle „kép“ lett, mert, hogy ' valaki képpé legyen és mintegy berámázzák, ki kell őt emelni az emberi társadalomból, melyhez pedig ezer szál fűzi. Poharát a Kaszinó közönségére emeli, kivánva, hogy az, mint öntudatos emberek szabad társasága, haladjon folyton előre és az utódok mentői fényesebb eredményeket érhessenek el. — A nagy hatású felszólalás után Forster Zoltán alispán a következő pohárköszöntőt mondotta. Igen tisztelt Uraim! Midőn e díszes társaságban szót kérek, egy belső érzés arra kényszerít, hogy eltérjek a szélesre taposott úttól. A mai szép alkalommal azért gyűltünk egybe, hogy távozó főispánunktól búcsút vegyünk és iránta érzett meleg szimpátiánkról, nagyrabecsülésünkről, szeretetteljes tiszteletünkről tanúságot tegyünk. Én azonban Öméltóságában nem a távozót, hanem az érkezőt látom, ünneplem és igaz szivbeli érzésekkel köszöntöm. Tisztelt Uraim! Alig van oly tisztviselő, aki az élet különböző fordulataiban ne érezné, hogy hivatala nemcsak tisztségekkel halmozza el, hanem feszélyező bilincsekkel'is. Különösen áll ez a vezető állásban levő tisztviselőkre, amilyennek Öméltóságát is ismerjük, aki mint vármegyénk első embere, aránylag rövid idő alatt oly sok szép, maradandó alkotással tette nevét emlékezetessé. Talán nem esem a hálátlanság vádja alá, ha azon meggyőződésemnek adok kifejezést, hogy e maradandó alkotások nagyobb számban gazdagítanák közéletünket, ha azok a vezető állások, melyekben Öméltósága igazi meteorként sugaraz- tatta tehetségeit és zseniálitását, az általam előbb említett feszélyező bilincsekkel nem tündököl_________________1913 augusztus 21, né nek. Ezek a feszélyező bilincsek ma lehullottak ! És én Öméltóságában egy olyan férfiút látok, aki abban a gyöuyörü megbízatásban, mellyel őt a bonyhádi kerület bizalma felruházta, nemcsak arra van hivatva, hogy népképviselői feladatainak megfeleljen, hanem adva van a lehetőség arra is, hogy az enyészet sorvasztó fuvallata által nagy férfiaitól megfosztott vármegyénk közügyéit erős és kipróbált kezeibe vegye és azokat minden téren védje, ápolja, fejlessze. Simontsits Elemért, a főispánt elvesztettük, de megkaptuk he'yette Simontsits Elemért, a nép- képviselőt. Ebben a felelősség nélkülinek látszó, de valójában a legsúlyosabb felelősséggel terhelt küldetésben lesz ő csak az igazi helyén, ahol lánglelke az égig csaponghat, enerzsiája munkás táborba gyüjtheti egybe közéletünk szinét javát, tudása megtalálja soknemü bajainkra a gyógyító- irt. Meleg szeretettel üdvözlöm Simontsits Elemért, a népképviselőt, aki ez uj tisztségében is csak az lesz, aki volt: Tolnavármegye igaz szivü, odaadó szolgája. Azzal az'óhajtással, hogy Simontsits Elemér képviselői működése hozza meg Tóin vármegy é- nek mindazon reményei teljesítését, melyek az ő kiváló egyéniségéhez, képességeihez és enerzsiájá- hoz fűződnek, poharamat Simontsits Elemér egészségére üritem. Öméltósága Tolnavármegye díszére és javára sokáig éljen ! Az alispán zajos helyeslést és tetszést aratott beszéde után ismét Simontsits állt fel szólásra, szívből fakadó meleg méltatással emelve ki Bezerédj Pálnak úgy a kaszinó igazgatásában, mint országos tevékenységében szerzett érdemeit. ,,Az önzetlen hazatíságnak, kitartó munkának ragyogó példája ő, aki előtt mélyen meg kell hajolni mindenkinek. Á mai kor nem is tudja őt kellően értékelni, de ez a körülmény őt kitűzött céljától el nem téríti. Az egész országnak büszkesége Bezerédj Pál, az ő egészségére üríti poharát, kivánva, hogy állítson az Isten nyomába méltó utódokat, akik hozzá hasonlóan fényes eredményekkel szolgálják a hazát.“ Szűnni nem akaró taps fogadta az elismerő meleg szavakat, melyekre Bezerédj Pál nyomban válaszolt, kijelentve, hogy a szónoklás nem kenyere ugyan, de a kötelességérzet készteti szólásra. Nem tudja kellőképen kifejezni, hogy mily szeretettel viseltetik Szekszárd városa iránt, melyben élte legjobb korát eltöltötte és amelynek létkörében merítette az erőt az igazi hazafias cselekedetre. Legfőbb ideáljának tekinti a kötelesség- teljesítést, amelyre Simontsits Elemér közéleti működésében mindig a legjobb példát mutatja. Éljen Simontsits Elemér. A nagy tetszéssel fogadott felköszöntő után még igen számos pohárköszöntő hangzott el. Major Lajos pénzügyigazgató és Szalay László dr. (az ünnepekre), Halász Géza erdőmérnök rendkívül szellemes, ötletektől sziporkázó beszédben, mely sok éles és lapos találó vágásban is bővelkedett, a társadalmi erők összetartására, Simontsits Elemér az ő nyomába lépett Forster Zoltán alispánra és Kramolin Gyula dr. kaszinóigazgatóra ürítette poharát, hangsúlyozva, hogy a szekszárdi és tolnamegyei társadalom mindenkor tud a saját erejéből és a saját talajából megfelelő erőket állítani a megüresedő helyekre, akik állásuk terheit híven, legjobb tehetségeikkel igyekeznek megoldani. E nagyszabású szép beszédet egy sajnálatos incidens zavarta meg, a nagy hőség következtében ugyanis Forster Zoltán alispán ki akart menni a szabad levegőre és a kijárat felé igyekezve elszédült, de csakhamar feleszmélt és a szabad levegőn magához tért, az aggódó társaság nagy örömére. Az alispán ezután hazatért, hogy a nap izgató fáradalmait kipihenje, a banket pedig folyt tovább a maga medrében ; a felszólalások során beszéltek: Gödé Lajos ref. lelkész (Simontsits Elemérre). Bezerédj Pál a kaszinó elhunyt jeleseiről, Sass Istvánról, Pápé Gyuláról, Tóth Ödönről (akiknek tanításával ő oly sokszor élt) és a vele együtt öregedők közül Örffy Lajosról és Török Béláról emlékezve meg nagy melegséggel. Rill József Bezerédj Pált éltette, Kramolin Gyula dr. a kaszinó vidéki tagjait, Áldor Ödön dr. törvényszéki biró Simontsits Elemért, erőt, egészséget kivánva neki uj szép pályájához. Földvári Mihály a sajtó nevében köszöntötte fel az uj képviselőt, azt fejtegetve, hogy az igazság bizonyos mértékének minden újságcikkben, ha azt igazi hírlapíró irja, meg kell lenni és kivánva, hogy Simontsits Elemér birjon azzal az adománnyal, hogy ez igazság-szilánkokat felismerje. Majd a politikai közéletünkben tapasztalható tarthatatlan viszonyokról szólva ennek okát abban látja, hogy maguk a képviselők nem tesznek semmit, nem keresik a szükséges eszközöket közéletünk szanálására. Az erre irányuló tisztulási folyamatnak előbb-utóbb meg kell indulni a képviselők körében és azt óhajtja, hogy e tisztulási folyamat megindítása Simontsits Ele-
