Tolnavármegye és a Közérdek, 1913 (23./9. évfolyam, 1-103. szám)
1913-08-11 / 64. szám
Előfizetési ár: Egész évre ..... 16 korona Fél évre ..................-.8 » Ne gyed évre .... 4 » Egy szám ára .... 16 fillér. Hirdetési árak: Árverési hirdetések: 35 petit sorig 8 kor., további sor 3Ö f. — Nyílttéri garmond soronként 40 fillér. POLITIKAI HETILAP. Az ofsz. m. kir. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja. Megjelenik hefenkint kétszer: hétfőn és csütörtökön. Szerkesztőség telefon-szám: 18—24. — Kiadóhivatali telefon-szám: 18—II. Szerkesztősöd: Bezercdj István-utca 5. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények. Kiadóhivatal: Béri Balog Ádám-utca 42. szám. Az előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők. Néptanítók, ha az előfizetést egész évre előre beküldik, 8 korona. főszerkesztő : Dr. LEOPOLD KORNÉL. Felelős szerkesztő : BODNÁR ISTVÁN. Főmunkatárs: FÖLDVÁRI MIHÁLY. Laptulajdonosok a szerkesztők. Hazafias nevelés. (K. I.) Az ország déli határán feltornyosuló vészfelhők kezdenek szétfoszlani és a láthatáron itt-ott már kék foltok is láthatók a politika égboltozatán. A nemzed talán egy nem is sejthető óriási veszedelemtől szabadult meg. Lehet, hogy e veszedelem csak ideig-óráig vonult el, de tényleg már nem fenyeget annyira, mint nehány hónappal azelőtt. Az ellenséggel nyíltan konspiráló nemzetiségek kedélyei kissé lecsendesedtek, mert félrevezetett gondolkozásuk az események és idők folyamán a rendes mederbe terelődtek vissza és most talán belátják viselkedésük inkorrektségét. Más országban összetiporják az ellenséggel nyíltan rokonszenvező áruló pol- gártárst, nálunk Magyarországban, ahol „a hírhedt erőszakos elnyomás“ napirenden van, a haja szála sem görbül meg az ilyen „hazáját szerető honfinak.“ Pedig szép számmal voltak, akik egész nyíltan fenyegetőztek avval, hogy ha majd a szlávok nyertek, akkor a magyarokkal számolnak le. Tényleg veszedelemben voltunk, mert túl nagy szabad teret engedtünk az agitá- lásnak és nagyon enyhén bántunk mindig az agitátorokkal. A Hydrának pedig a fejét, nem pedig a farkát kell levágni, azért az izgatókkal röviden, de alaposankell egysze.i és mindenkorra elbánni. Nem kell nézni a humanizmust, mert ők is visszaélnek vele. Az ilyen áruló népség nem érdemel humanitást. A felizgatott nép ártatlan. — Annak eszébe sem jutna konspirálni, mert sehol a világon jobb dolga nincs és nem is lesz, mint a milyen nálunk van. Csak az izgatásnak tudható be az a szomorú tény, hogy mikor 1848-ban kérdezték a tótot, hogy ő micsoda nemzethez tartozik, büszkén felelte tót anyanyelvén: „Jaszam uhor!“ Most pedig magyarul vágja ki: ,,Tót vágyom!4’* Akkor nem tudott magyarul^ de magyarnak vallotta magát. Most meg tud magyarul, de tóti .. vallja magát. A büntetlenül, szabadon folyó izgatás és az áldatlan belpolitika nagyban hibás ebben. A közjogi alapon nyugvó politikai, kicsinyes személyeskedéssel foglalkozó párt- tusák, amelyeknek semmi nagyobb kaliberű tervei nincsenek, mint legfölebb az, hogy az egyéni hiúság győzzön, minden nagyobb politikai akciót megbénítanak, az együttérzést és együvétartozás érzését kiölik az örökös és mindenben való ellénzékiskedés- sel, amely cél elérésére az eszközök válogatásában nem kényeskedő és — erkölcsileg — sokszor nagyon is kifogásolható módszerrel elrontják, úgyszólván: megmételyezik a nemzetiségek gondolkodását. Látják, hogy magyar falja a magyart, kedvet kap, hogy — a mindkét pártbeli magyart felfalja. „Két veszekedő között a harmadik győz.44 Lelkiismeretlen agitátorok és úgynevezett „jóbarátaink44 pedig gondoskodnak e kedvnek terjesztéséről és fokozásáról. Hozzájárult még ehhez az osztráknak az a szerencsétlen „Gross-Össterreich44 és ,,Gesammt-Monarchie44-féle politikája, a mely mindig és mindenben csak a magyart látta akadálynak és azért folyton ellenségnek nézte és a szlávofil politikát pártolta, amely most agyonnyomással fenyegeti a monarchiát és ami miatt a magyar nem fejlődhetett, mert mesterségesen is szították közöttük az egyenetlenséget, csakhogy ellenállását gyöngítsék. Közben- közben egy-egy nemzetiséget is felizgattak és igy szegény hazánknak elég jutott ki a jóból mindig. Az Apponyi-féle 1907-iki hazafias iskolatörvény csak fokozta „román testvéreink44 bátorságát, úgy, hogy Vládné ur- hölgyet is sorompóba állította velünk szemben. A „Schulverein44 is kezdett nyugtalankodni és mozogni, mig végre az egész talaj vulkánikusán kezdett inogni-mozogni, sisteregni. Csak a magyar maradt nyugodt és fásult, mintha legnagyobb rendben volna a szénája. Közben gróf Zichy János derékon fogta a bajt és a kultur-katonaságnak zsold- ját kezdte végre-valahára a kátyúból kirántani, jól tudván, hogy „akié az iskola, azé a jövő.“ „Az iskola én vagyok“ — mondja azonban a tanító. Ha az a tanító magyar szellemű, akkor hiába a „pópa“ vagy bárkinek államellenes renitenskedése, mert az hajótörést szenved a tanítónak hazafias hullámtörő védelmével szemben. És ha az a tanitó látja, hogy a magyar állam gondoskodik róla, megélhetését biztosítja, akkor annak érdekét is fogja szolgálni. Emberek vagyunk mindnyájan. Kenyérkérdés ma minden. A gyomor körül forog a világ. Minden jó, ha a vége jó. A „Tolnavármegye és a Közérdek“ eredeti tárcája. — Irta: V. Fejes György. — Makári Dániel kántortanitc ur a nagy vakáció előtt utoljára bocsátotta ki a megfogyatkozott számú nebulókat, a lapújtői poros iskolából ; előbb azonban ellátta őket kegyes intésekkel, jóindulatú tanácsokkal; szivükbe véste a „ne firkálj házak falára“ és „emberséggel köszönj néki“ szabályok gyakorlatát. Minderre pedig a nebulók már nem igen figyeltek ; hanem a mint kikerültek az árgusi szemek láthatárából — uccu neki, vesd el magad — szaladtak a szélrózsa minden irányában, hogy a már előre kiszimatolt veréb-, szarka- és gébicsfészkeket mihamarább .megvámolhassák ! A tanitó ur pedig vélt nyugalmának elő- érzetében elővette a kupakatlan „selmecit“; kikotorta alaposan belőle a tegnapi maradékot, újra megtöltötte a „négyesből“, rágyújtott még ebéd előtt s kiülve a folyosóra, elmélkedett azon: vájjon mire is fordíthatná legcélszerűbben a még -csak ezután felemelendő fizetést, melynek tervezetét oly lelki gyönyörűséggel olvasgatá ? ! . .. A konyhából kiáradó kellemes illat köny- nyebbé tévén az elme gyors működését, már már készen volt a megállapodással, midőn alázatos, mosolygó képpel megjelenik „Imre bácsi“ a levélhordó s egy levelet ad át! Dániel ur már kívülről megismerte a vonásokat; tudta, hogy Karmantyúról jön és hogy kisebbik leánya, az az eleven szemű és nyughatatlan vérű Elizke küldi, aki varrodába és mellesleg tánciskolába is jár; ezzel együtt tisztáiban volt a béltartalommal is; nem is késett véleményének kifejezést adni füst eregetés közben imigyen : „No — ennek már megint pénz meg ruha kell! .. . Persze, könnyű ezt kérni — hanem előteremteni annál nehezebb !... Még a korpótlék nincs kezeim között; a tyúkok most ved- lenek ; a malacok meg a borjú, a mikből a „mellékes“ származhatnék — tudja a jó ég — vilá gon vannak-e már ? .. . a krumpli csak most virágzik, a salátát pedig már elfogyasztottuk ; a kurátori kassza is csak kölcsönből tengődik!... Hát — tudnád te okos lányom a hadviselés titkát, akár csak Montekukkoli : pénz — pénz és újra pénz ........mintha én élvezném a primási pizétumot!“ . . . — Papa — tessék ebédelni jönni — hangzik kelőiről Nánika csengő szava ! . .. — Okos beszéd — válaszolt Dániel ur s még egy utolsót szippantva, beballagott azon eltökélt szándékkal, hogy a levelet majd ebéd után fogja felbontani. Úgy is lön ; a zsemlésgombóc meg a cukorborsó elköltése után leheveredék a divánra, feje alá tévé a családi klenódiumot, a hímzett vánkost és a selmecivel szájában, elővette a levelet — gondolván, hogy a pénzküldés módozatát majd csendes szunyókálás közben sikerül kieszelni. — Azonban pár perc múlva egészen ellenkező állapot következett be!... Fektéből felugrott, — a pipa kiesett — ő maga a levéllel kezében seb-1 tiben fel s alá járdáit dobogó léptekkel a szobában, mintha valakit el akarna csípni — s harsányan kiáltozá: „No, még csak ez kellene! .... Mit?... Egy borbélylegény, s hozzá még az is „Makszi“ .... Náni — olvasd el te is, mert én raár saját szemeimnek sem vagyok hajlandó hinni!... — Nánika szintén áttanulmányozd a sokat jelentő sorokat, a melyekből világosan kitűnt, hogy Elizke — miután „Parth Makszi“ önálló úri és női fodrász megvallotta iránta szive vonzalmát — előre is „igent“ mondott, amelytől nem riasztja vissza sem a nagymamái vétó, sem az apai szigor, sem semmi más néven nevezhető földi hatalom ! — Hallatlan!. ... vélekedőnek tovább —- Inkább meghalok — szólt méltó elkeseredéssel Dániel ur — de az én tisztes ősi famíliámba nem fog keveredni holmi frizérmaiszter, eb ura kurta — menjen Budweiszba, a honnét előkerült ! . .. . lehet az én leányom még tanitóné is ... . —• punktum ! * Karmantyú, csinos mezőváros Réz vármegyében ; van benne pompás kastély, sőt még polgári iskola is. — Ennek főterén, az egyik üzletszerű helyiség fölött himbálózott a fényesre csiszolt sárgaréz tányér, mely azonnal elárulta tulajdonosának társadalmi állását; az ajtó két oldaláni üvegszekrényben egy férfi és egy női fő hivalkodott viasz és gipszből formálva, fekete és vörös parókával hullámos hajat ábrázolva. Kicsiny polcokon többféle szinü metszett üvegcsék, porcellán tubusok, kefék, fésűk, bajuszkötők és szappanok sorakoztak; belől körbenforgó székek, termetes uagy tükrök márvány konzolokkal és drótfogasokkal foglaltak helyet, mely utóbbin hófehér lepedők és kendők függőitek; a padlón virágos szőnyeg fogta fel a port s valami kellemes bóditó illattal csiklandoztatta a járókelőket; az ajtó fölé még csíkos vászonernyő is került; legfelül pedig fekete táblán aranyos Írott betűk hirdették a birtokos nevét imigyen: „Parth Miksa, első úri és női fodrász“ (saját ház). Ez volt otthona Makszi urnák. Erre jártak <
