Tolnavármegye és a Közérdek, 1913 (23./9. évfolyam, 1-103. szám)

1913-08-07 / 63. szám

XXlil. iX. é fí jlya m 63. szám Szekszárd. 8913 augusztus 7 Előfizetési ár: Egész évre . . . . .16 korona Fél évre ......................8 > Ne gyed évre .... 4 » Egy szám ára . . . .16 fillér. Hirdetési árak: . rverési hirdetések: 35 petit sorig A kor., további sor 30 f. — Nyilt- 8ér: garmond soronként 40 fillér. t--------.-- ------!----— PO LITIKAI HETILAP. Az orsz. m. kir. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja. Megjelenik heienkint kétszer: hétfőn és csütörtökön. Szerkesztőség telefon-szám: 18—24. — Kiadóhivatali telefon-szám: Í8—II. Szerkesztőség: Bezerédj István-utca 5. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények. Kiadóhivatal: Béri Balog Ádám-utca 42. szám. Az előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők. Néptanítók, ha az előfizetést egész évre előre be­küldik, 8 korona. Főszerkesztő : Dr. LEOPOLD KORNÉL. Felelős szerkesztő : BODNÁR ISTVÁN. .Főmunkatárs: FÖLDVÁRI MIHÁLY. Laptulajdonosok a szerkesztők. Vissza Széchenyihez. Harkányi János bárónak kereskedelmi miniszterré való ki neveltetését még a leg­szélsőbb ellenzékiek is bizonyos megnyug­vással fogadták. Jobban mondva irigyked­tek Tiszára, hogy a megürült kereskedelmi tárcát ilyen minden tekintetben értékes, altruista emberrel tudta betölteni, aki a mai pénzszomjas világban egy miniszteri tárca szerény javadalmazásáért legalább is tízszer annyi anyagi előnyt dobott oda. Az uj miniszter csakugyan kezdi iga­zolni a beléje helyezett s mindenfelől elő­legezett bizodalmát. Nagyszentmiklóson elmondott pro- grammbeszédje nagyon rokonszenves, na­gyon okos s mindenki által megszívle­lendő. Először is szokatlan a mi szépséges Magyarországunkon, hogy egy valóságos, eleven miniszter azzal a nyilatkozattal kezdje a pályáját, hogy teljesen utálja a politikát, nem politizált soha s nem is akar politizálni. Hát akkor, hogy a veszekedett ördögbe jutott bele ama bizonyos piros bársony székbe ? Eddigelé bizony nem azt kérdezték minálunk, hogy alkalmas e va­laki a miniszterségre, hogy mit tud, mi­hez ért; a fő dolog az volt, hogy inkább semmihez se konyitson valaki, de otthon legyen a politika szövevényes tudományá­ban, jobban mondva labirintusában, legyen megfelelő legénysége, jó torokkal, utóbb már kemény ököllel; jó összeköttetése a mágnásokkal, papokkal, na meg a jó mezei hadakkal, az óh néppel, hogy igy hétköz­nap oligarcha, vagy klerikális, vasárnap a malom alatt pedig demokrata húrokat pen­gethessen. Nem tudjuk, hogy mikép boldogul az uj kereskedelmi miniszter, ha nem — po­litizál, de nekünk imponál azzal a merész nyilatkozattal, hogy — dolgozni akar. Szo­katlan valami ez Magyarországon, a hol mindenki ur és igy senkisem dolgozik, vagy ha dolgozik, az csak kényszerűségből történik és nem munkaszeretetből. Pedig erre az utóbbira kell megtaní­tani a magyar embert, addig nem lesz itt béke, nyugalom, vagyon, boldogság, meg­elégedés. Örömmel lettet tehát üdvözölni az olyan minisztert, aki a munka jelszavával jön s azt a szuggesztiv erőt is, amely ilyen jeles közgazdasági szakerőt tud a nem­zetért folyó munka szolgálatára megnyerni. Mindenesetre eszmélni, józanodni kez­dünk, ébredezni a lethargikus álomból, erős szervezetünk talán le tudja birni a sok száz éves magyarbetegséget s idővel leszokunk a dolgozni nem, csak politizálni- szeretés ópium-evéséről. Az uj kereskedelmi miniszter becsü­letes példát s átgondolt programmot ad erre. Szerinte ma már mindenki elismeri, hogy az obstrukciót le kellett törni, mert a külpolitika kést szegezett a nemzet mel­lének. Még ma sem tiszta a láthatár, a tovább fegyverkezés elkerülhetlen. Hogy azonban a nemzet össze ne roppanjon a fokozott tehervisélés alatt, meg kell ke­resni, kiszélesíteni az uj keresetforrásokat, izmositani az ipart, kereskedelmet. Mert Ausztriával nemsokára ismét egyezkedni kell, külkereskedelmi szerződéseink is le­járnak 1817-ben, de a Balkán teljesen megváltozott birtokviszonyai miatt az ezen országokkal fennálló szerződések már is revízióra szorultak. Meg kell tehát egyezni Szerbiával, Bulgáriával s Görögországgal uj gazdasági kapcsolatot teremteni. Foly­tatni a vasutak kiépítését, a második sín­pár lefektetését, a vizi és 1 utak tovább építését. Foglalkozott még a miniszter az iparfejlesztéssel, a tőzsde reformmal, beje­lentette az ipartörvény revízióját, a mun- kásbiztositás uj szabályozását stb. S szavait azzal fejezte be, hogy a tett, csak a tett a fő, mert szavakkal célt nem érünk. Idézte Széchenyit: „— Dolgozni és munkálni kell, na­ponta szüntelen. Van becse, fölötte nagy becse, a szónak, néni tagadhatni ; de a tett, a százezreknek egy célra törekvő tette emelheti csak ki nemzetünket ala­csony állásából.“ Ez, ez az édes uraim, nagy pipáju, kevés dohányu magyarjaim: vissza Szé­chényihez ! Bár csak őt követtük volna és soha el ne távolodtunk volna tőle. Ha ke­vesebbet íecsegünk vala s többet tettünk volna s ma is csak dolgoznánk, nem itt állana ez a szegény Magyarország, vezet­nénk, nem minket vezetnének; diktálnánk, nem nekünk diktálnának. De talán még most sem késő. Min­denesetre jó jel, ha akad egy bátor mi­niszter, ki a munka jelszavát meri han­goztatni, aki dolgozni és nem politizálni akar. A jó példa nyomán-talán észbe kap a duzzogó gyermek, az ellenzék is s azok is meg fogják végre valahára a dolog végét, akik eddig semmit sem csináltak, csak — politizáltak, igaz, hogy ezt túlon­túl,’ inszakadásig, úgy, hogy volt idő, ami­kor semmittevésük még — munkának is — látszott ... B. Sztankovánszky Imre nyílt levele választóihoz.* II. Messzire eltértem a kiindulás irányától, de hiszen elnézik ezt nekem T. Polgártársaim, hisz — sajnos — úgyis oly rég nem beszéltünk egy­mással. S oly jól esik nekem ezt az alkal­mat megragadva, legalább gondolatban Önöknél időzni ! Úgy vélem, ezek után nem maradt kétség senkiben aziránt, hogy az ellenzék által annyira elitéit helyreállítása a parlamenti rendnek, intéz­ményes biztosítása a tanácskozás és határozatho­zatal lehetőségének bő igazolását lelte hazánk külügyi helyzetében ; és csak az ellenzékre vet furcsa fényt az a nagy elszörnyüködés és két­ségbeesett hadakozás, amellyel a házszabályoknak szigorítását és a parlamenti őrséget támadja, mert * Sajnálatunkra lapunk tere nem engedi, hogy egyszerre leközöljük a komoly és alapos politikai tanulmányt, hanem azt csak jövő számunkban fejezhetjük be. ' A szerk. hisz a házszabályok is, az őrség is mindenkivel szemben egyenlő mértékkel mérnek és elkerülheti mindenki ezt, ha rosszhiszemüleg nem sérti meg amazt. A külföldi nagy kulturállamok valamennyi parlamentjében megtaláljuk ezen intézkedést és ha van különbség, úgy az csak a magyar kép­viselő szuverenitásának és az elnök felelősségé­nek tökéletesebb kidomboritásában található fel. Igazolták a kormány és munkapárt eljárá­sát nemcsak a külföldi viszonyok, hanem a lép­ten nyomon időközi, sok helyt egyhangú válasz­tásokon, vármegyeházak közgyűlési termeiben megnyilatkozó közvélemény bizalma; a városok lelkesedése, amelyek egymásután választják dísz­polgárukká a nemzeti munkapárt vezéralakjait; az országos nagy egyesületek, melyek hosszú sor­ban bizalommal járulnak a kormány elé országos nagyérdekü ügyeikben. De legfényesebben iga­zolta ezt legfelsőbb Urunk királyunk, ki már harmadizben e párt legkiválóbb tagjait bízta meg kormányalakítással. Es lehetne-e ez másként ? Elképzelhető volna e ennek ellenkezője ? Hisz csak az elmúlt év alkotásaira kell rámutatnom T. Polgártársaim, hogy mindnyájan meglássuk, hogy a nemzeti munkapárt méltán megérdemelte a beléje helyezett reményt és bizalmat! Mily bölcs mérséklet, mily körültekintő emberszeretet vezérelte az uj véderőtörvény meg­alkotásánál. — Ma, midőn szédületes versenyben fegyverkeznek körülöttünk az államok, amidőn Franciaország, a legradikálisabb nemzetek egyike, a létszám óriási fokú szaporodása mellett, a szol­gálati időt is felemeli : kormányunk áthatva a honpolgárok gazdasági és kulturális egyéni ér­dekeinek fontosságától, egy harmadával leszállí­totta a katonai szolgálati időt, az ennek követ­keztében szükségessé vált létszámemelést pedig a legszűkebb határok közé szorította. Nem akarok részletesen foglalkozni mind­azon közhasznú, humanitárius, gazdasági jelentő­ségű törvényalkotással, mellyel a végre rendes mederbe jutott országgyűlés, az ország anyagi helyzetéhez mért legjobb igyekezetével sietett a magyar nemzeti munka hű harcosainak, a hazafias feladataikat buzgón teljesítő papok, tanítók, óvó • nők, állami és vármegyei tisztviselők és alkal­mazottak százezreinek megélhetésén könnyíteni ; sem azokkal, melyek a magyar nemzeti kultúra bölcsőjének, a népiskoláknak rendezését, segélye­zését, a népoktatás ingyenességét, a vallásfeleke­zetek kölcsönös békéjét és szabadságát, a perrend­tartás reformjával a jogbiztonság emelését fel­ölelő nagy feladatokat vannak hivatva megoldani ; értesülhettek erről T. Polgártársaim a napilapok jelentéseiből. De egyről kötelességemnek tartom bővebben nyilatkozni Önök előtt és ez az uj választójogi törvény. Nem múló impressziók, nem elfogult pártszempontok, nem a népszerűség kí­sértő varázsa, de nem is a jogmegosztástól félve visszariadó kicsinyes irigység, hanem egyes-egye- dül édes Hazánk magyar nemzeti jellegének fen- tartása, szupremáciájának biztosítása, az eddig kizártaknak az alkotmány sáncaiba való befoga­dása, a jövő magyar államnak biztos, megingat­hatatlan nemzeti alapokra való fektetése voltak azon vezéreszmék, melyek e nagy mü megalko­tásánál a párt és kormány szemei előtt lebegtek akkor, amikor felismerve hazánk kulturális és szociális életének nagymérvű haladását, a válasz­tójog lehető legszélesebb arányú demokratikus kiterjesztését tűzték napirendre. Es itt igazán lehetetlen meg nem látni azon égbekiáltó követ­kezetlenséget, amelybe az ellenzéket kétszínű po­litikájának hangzatos és könnyelmű jelszavai so­dorták. Azokat, akik csak röviddel előbb haza­árulással vádolták Kristóffyt, akik a szélső radi- kálizmusbau látták -— és méltán — a hazánkat fenyegető legnagyobb veszedelmet, mely a ma­gyar nemzeti ügyet örök időkre kiszolgáltatná fajunk külső és belső ellenségeinek, azokat, pár­tunk iránti vad gyűlölettől, a hatalmi vágy és népszerűség haihászat lázas mámorától elvakultan látjuk a legradikálisabbak karjaiba dőlni, feledve

Next

/
Thumbnails
Contents