Tolnavármegye és a Közérdek, 1913 (23./9. évfolyam, 1-103. szám)
1913-08-07 / 63. szám
XXlil. iX. é fí jlya m 63. szám Szekszárd. 8913 augusztus 7 Előfizetési ár: Egész évre . . . . .16 korona Fél évre ......................8 > Ne gyed évre .... 4 » Egy szám ára . . . .16 fillér. Hirdetési árak: . rverési hirdetések: 35 petit sorig A kor., további sor 30 f. — Nyilt- 8ér: garmond soronként 40 fillér. t--------.-- ------!----— PO LITIKAI HETILAP. Az orsz. m. kir. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja. Megjelenik heienkint kétszer: hétfőn és csütörtökön. Szerkesztőség telefon-szám: 18—24. — Kiadóhivatali telefon-szám: Í8—II. Szerkesztőség: Bezerédj István-utca 5. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények. Kiadóhivatal: Béri Balog Ádám-utca 42. szám. Az előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők. Néptanítók, ha az előfizetést egész évre előre beküldik, 8 korona. Főszerkesztő : Dr. LEOPOLD KORNÉL. Felelős szerkesztő : BODNÁR ISTVÁN. .Főmunkatárs: FÖLDVÁRI MIHÁLY. Laptulajdonosok a szerkesztők. Vissza Széchenyihez. Harkányi János bárónak kereskedelmi miniszterré való ki neveltetését még a legszélsőbb ellenzékiek is bizonyos megnyugvással fogadták. Jobban mondva irigykedtek Tiszára, hogy a megürült kereskedelmi tárcát ilyen minden tekintetben értékes, altruista emberrel tudta betölteni, aki a mai pénzszomjas világban egy miniszteri tárca szerény javadalmazásáért legalább is tízszer annyi anyagi előnyt dobott oda. Az uj miniszter csakugyan kezdi igazolni a beléje helyezett s mindenfelől előlegezett bizodalmát. Nagyszentmiklóson elmondott pro- grammbeszédje nagyon rokonszenves, nagyon okos s mindenki által megszívlelendő. Először is szokatlan a mi szépséges Magyarországunkon, hogy egy valóságos, eleven miniszter azzal a nyilatkozattal kezdje a pályáját, hogy teljesen utálja a politikát, nem politizált soha s nem is akar politizálni. Hát akkor, hogy a veszekedett ördögbe jutott bele ama bizonyos piros bársony székbe ? Eddigelé bizony nem azt kérdezték minálunk, hogy alkalmas e valaki a miniszterségre, hogy mit tud, mihez ért; a fő dolog az volt, hogy inkább semmihez se konyitson valaki, de otthon legyen a politika szövevényes tudományában, jobban mondva labirintusában, legyen megfelelő legénysége, jó torokkal, utóbb már kemény ököllel; jó összeköttetése a mágnásokkal, papokkal, na meg a jó mezei hadakkal, az óh néppel, hogy igy hétköznap oligarcha, vagy klerikális, vasárnap a malom alatt pedig demokrata húrokat pengethessen. Nem tudjuk, hogy mikép boldogul az uj kereskedelmi miniszter, ha nem — politizál, de nekünk imponál azzal a merész nyilatkozattal, hogy — dolgozni akar. Szokatlan valami ez Magyarországon, a hol mindenki ur és igy senkisem dolgozik, vagy ha dolgozik, az csak kényszerűségből történik és nem munkaszeretetből. Pedig erre az utóbbira kell megtanítani a magyar embert, addig nem lesz itt béke, nyugalom, vagyon, boldogság, megelégedés. Örömmel lettet tehát üdvözölni az olyan minisztert, aki a munka jelszavával jön s azt a szuggesztiv erőt is, amely ilyen jeles közgazdasági szakerőt tud a nemzetért folyó munka szolgálatára megnyerni. Mindenesetre eszmélni, józanodni kezdünk, ébredezni a lethargikus álomból, erős szervezetünk talán le tudja birni a sok száz éves magyarbetegséget s idővel leszokunk a dolgozni nem, csak politizálni- szeretés ópium-evéséről. Az uj kereskedelmi miniszter becsületes példát s átgondolt programmot ad erre. Szerinte ma már mindenki elismeri, hogy az obstrukciót le kellett törni, mert a külpolitika kést szegezett a nemzet mellének. Még ma sem tiszta a láthatár, a tovább fegyverkezés elkerülhetlen. Hogy azonban a nemzet össze ne roppanjon a fokozott tehervisélés alatt, meg kell keresni, kiszélesíteni az uj keresetforrásokat, izmositani az ipart, kereskedelmet. Mert Ausztriával nemsokára ismét egyezkedni kell, külkereskedelmi szerződéseink is lejárnak 1817-ben, de a Balkán teljesen megváltozott birtokviszonyai miatt az ezen országokkal fennálló szerződések már is revízióra szorultak. Meg kell tehát egyezni Szerbiával, Bulgáriával s Görögországgal uj gazdasági kapcsolatot teremteni. Folytatni a vasutak kiépítését, a második sínpár lefektetését, a vizi és 1 utak tovább építését. Foglalkozott még a miniszter az iparfejlesztéssel, a tőzsde reformmal, bejelentette az ipartörvény revízióját, a mun- kásbiztositás uj szabályozását stb. S szavait azzal fejezte be, hogy a tett, csak a tett a fő, mert szavakkal célt nem érünk. Idézte Széchenyit: „— Dolgozni és munkálni kell, naponta szüntelen. Van becse, fölötte nagy becse, a szónak, néni tagadhatni ; de a tett, a százezreknek egy célra törekvő tette emelheti csak ki nemzetünket alacsony állásából.“ Ez, ez az édes uraim, nagy pipáju, kevés dohányu magyarjaim: vissza Széchényihez ! Bár csak őt követtük volna és soha el ne távolodtunk volna tőle. Ha kevesebbet íecsegünk vala s többet tettünk volna s ma is csak dolgoznánk, nem itt állana ez a szegény Magyarország, vezetnénk, nem minket vezetnének; diktálnánk, nem nekünk diktálnának. De talán még most sem késő. Mindenesetre jó jel, ha akad egy bátor miniszter, ki a munka jelszavát meri hangoztatni, aki dolgozni és nem politizálni akar. A jó példa nyomán-talán észbe kap a duzzogó gyermek, az ellenzék is s azok is meg fogják végre valahára a dolog végét, akik eddig semmit sem csináltak, csak — politizáltak, igaz, hogy ezt túlontúl,’ inszakadásig, úgy, hogy volt idő, amikor semmittevésük még — munkának is — látszott ... B. Sztankovánszky Imre nyílt levele választóihoz.* II. Messzire eltértem a kiindulás irányától, de hiszen elnézik ezt nekem T. Polgártársaim, hisz — sajnos — úgyis oly rég nem beszéltünk egymással. S oly jól esik nekem ezt az alkalmat megragadva, legalább gondolatban Önöknél időzni ! Úgy vélem, ezek után nem maradt kétség senkiben aziránt, hogy az ellenzék által annyira elitéit helyreállítása a parlamenti rendnek, intézményes biztosítása a tanácskozás és határozathozatal lehetőségének bő igazolását lelte hazánk külügyi helyzetében ; és csak az ellenzékre vet furcsa fényt az a nagy elszörnyüködés és kétségbeesett hadakozás, amellyel a házszabályoknak szigorítását és a parlamenti őrséget támadja, mert * Sajnálatunkra lapunk tere nem engedi, hogy egyszerre leközöljük a komoly és alapos politikai tanulmányt, hanem azt csak jövő számunkban fejezhetjük be. ' A szerk. hisz a házszabályok is, az őrség is mindenkivel szemben egyenlő mértékkel mérnek és elkerülheti mindenki ezt, ha rosszhiszemüleg nem sérti meg amazt. A külföldi nagy kulturállamok valamennyi parlamentjében megtaláljuk ezen intézkedést és ha van különbség, úgy az csak a magyar képviselő szuverenitásának és az elnök felelősségének tökéletesebb kidomboritásában található fel. Igazolták a kormány és munkapárt eljárását nemcsak a külföldi viszonyok, hanem a lépten nyomon időközi, sok helyt egyhangú választásokon, vármegyeházak közgyűlési termeiben megnyilatkozó közvélemény bizalma; a városok lelkesedése, amelyek egymásután választják díszpolgárukká a nemzeti munkapárt vezéralakjait; az országos nagy egyesületek, melyek hosszú sorban bizalommal járulnak a kormány elé országos nagyérdekü ügyeikben. De legfényesebben igazolta ezt legfelsőbb Urunk királyunk, ki már harmadizben e párt legkiválóbb tagjait bízta meg kormányalakítással. Es lehetne-e ez másként ? Elképzelhető volna e ennek ellenkezője ? Hisz csak az elmúlt év alkotásaira kell rámutatnom T. Polgártársaim, hogy mindnyájan meglássuk, hogy a nemzeti munkapárt méltán megérdemelte a beléje helyezett reményt és bizalmat! Mily bölcs mérséklet, mily körültekintő emberszeretet vezérelte az uj véderőtörvény megalkotásánál. — Ma, midőn szédületes versenyben fegyverkeznek körülöttünk az államok, amidőn Franciaország, a legradikálisabb nemzetek egyike, a létszám óriási fokú szaporodása mellett, a szolgálati időt is felemeli : kormányunk áthatva a honpolgárok gazdasági és kulturális egyéni érdekeinek fontosságától, egy harmadával leszállította a katonai szolgálati időt, az ennek következtében szükségessé vált létszámemelést pedig a legszűkebb határok közé szorította. Nem akarok részletesen foglalkozni mindazon közhasznú, humanitárius, gazdasági jelentőségű törvényalkotással, mellyel a végre rendes mederbe jutott országgyűlés, az ország anyagi helyzetéhez mért legjobb igyekezetével sietett a magyar nemzeti munka hű harcosainak, a hazafias feladataikat buzgón teljesítő papok, tanítók, óvó • nők, állami és vármegyei tisztviselők és alkalmazottak százezreinek megélhetésén könnyíteni ; sem azokkal, melyek a magyar nemzeti kultúra bölcsőjének, a népiskoláknak rendezését, segélyezését, a népoktatás ingyenességét, a vallásfelekezetek kölcsönös békéjét és szabadságát, a perrendtartás reformjával a jogbiztonság emelését felölelő nagy feladatokat vannak hivatva megoldani ; értesülhettek erről T. Polgártársaim a napilapok jelentéseiből. De egyről kötelességemnek tartom bővebben nyilatkozni Önök előtt és ez az uj választójogi törvény. Nem múló impressziók, nem elfogult pártszempontok, nem a népszerűség kísértő varázsa, de nem is a jogmegosztástól félve visszariadó kicsinyes irigység, hanem egyes-egye- dül édes Hazánk magyar nemzeti jellegének fen- tartása, szupremáciájának biztosítása, az eddig kizártaknak az alkotmány sáncaiba való befogadása, a jövő magyar államnak biztos, megingathatatlan nemzeti alapokra való fektetése voltak azon vezéreszmék, melyek e nagy mü megalkotásánál a párt és kormány szemei előtt lebegtek akkor, amikor felismerve hazánk kulturális és szociális életének nagymérvű haladását, a választójog lehető legszélesebb arányú demokratikus kiterjesztését tűzték napirendre. Es itt igazán lehetetlen meg nem látni azon égbekiáltó következetlenséget, amelybe az ellenzéket kétszínű politikájának hangzatos és könnyelmű jelszavai sodorták. Azokat, akik csak röviddel előbb hazaárulással vádolták Kristóffyt, akik a szélső radi- kálizmusbau látták -— és méltán — a hazánkat fenyegető legnagyobb veszedelmet, mely a magyar nemzeti ügyet örök időkre kiszolgáltatná fajunk külső és belső ellenségeinek, azokat, pártunk iránti vad gyűlölettől, a hatalmi vágy és népszerűség haihászat lázas mámorától elvakultan látjuk a legradikálisabbak karjaiba dőlni, feledve
