Tolnavármegye és a Közérdek, 1913 (23./9. évfolyam, 1-103. szám)
1913-07-14 / 56. szám
2 Rendkívül fontos rendelkezés a tervbe vett törvény abbeli részlete, amely kimondja, hogy a vállalati rokkant-, nyugdíj- vagy segitőpénztárak a szolgálatból kilépő alkalmazottaknak, a pénzlárból őket megillető hányadot, legalább is a részükről befizetett dijak erejéig visszafizetni tartoznak. Az alkalmazottak érdekeinek képviseletére és elő vitelére a magán alkalmazottak törvénye a már fönnálló kereskedelmi és iparkamarák kebelében külön osztályt kon- templál : a magántisztviselők és kereskedelmi alkalmazottak osztályát. A tervezet kétségtelenül sok üdvös intézkedést tartalmaz. A legfőbb azonban mindenesetre az lenne, hogy hä a nagyobb nyugati államok példájára az aggkori ellátás kérdését a magántisztviselők részére is közmegelégedésre oldanák meg. Ez lenne a legalkalmasabb mód arra, amely a nemzeti vagyonosodás, az ipari és kereskedői pálya nagy hasznára korlátozná azt a nagy népvándorlást, amely az állami nyugdíjjal összekötött állások felé sodorja a kereskedői s ipari foglalkozástól amúgy is irtózó magyar fiatalságot. Családfentartó nők. Néhány évtized alatt a fülfogások egészen átalakultak. Ami azelőtt lehetetlen volt, az lehetővé vált, ami azelőtt még megbotránkoztató volt, az természetessé lett. Minden kornak megvannak a maga többé kevésbbé rejtett evolúciói, a melyek egy-két emberöltő alatt megváltoztatják a képet. A mi korunknak egyszerre több is van. Az egyik, a legfontosabb és legjelentősebb a tőke és a munka harca, a munka követelése és bar cias előnyomulása, a tőke védekezése. — Ezt az evolúciót kellően méltányolja és fontossága szerint értékeli a társadalom. Emellett azonban más evolúciók is folynak, melyek közül legérdekesebb az, amelyet csak újabban méltat a társadalom jelentősége szerint és ez a nő társadalmi helyzetének fejlődése. Nem kell nagyon öreg embernek lenni ahhoz, hogy visszaemlékezzünk arra a korra, amikor a közvélemény többségének az volt a véleménye, hogy semmi szükség „emancipált nőkre“, a nő maradjon a házimunka mellett, maradjon a konyhában, mosdassa és fésülje a gyermekeit, főzzön ebédet az urának és stoppolja a harisnyákat. Ez volt a nő úgynevezett „hivatása“. A nőt csak egy hivatásban ismerték el, ebben is csak azért, mert közel állott a nő a családi hivatásához : az elemi iskolában és az ovódában, mint félig dajkát, félig nevelőt. Minden egyéb, amire a nő vállalkozott, az jó darabig a francia dragonyos brigád parancsnoka, Murát herceg sapkáját levéve közeledett foglyaihoz s tisztekkel és közlegényekkel kezet fogva, gratulált nekik vitézségükhöz. Páratlan szép példája az önfeláldozó hazaszeretetnek, a félelmet, megalkuvást nem ismerő kötelességtudásnak. Alig azonban, hogy a Bredov lovasdandár önfeláldozó vitézsége némi enyhülést hozott a Vionville és Mars la Tour falvak között, oly nehéz küzdelmet vívó porosz gyalogcsapatoknak, máris újabb nagy veszély kezdte fenyegetni azokat. A francia jobbszárny parancsnoka, De Lad- uairant tábornok, talán az egyedüli igazán tehetséges ember a francia vezérek között, midőn át vette a jobb szárny vezetését, azonnal látta a porosz haderő nehéz helyzetét és sietett a nagy túlerejéből származó előnyt kihasználni. Mars la Tour irányában általános támadást parancsolt, melynek keresztülvitelénél azonban egy mély ut szélén egész váratlanul a rövid idővel ezelőtt a harctérre érkezett és szintén támadó 38-ik porosz gyalog brigádra bukkant. Az alig 100 lépésről történt iszonyú összecsapásban, miután Grenier divíziója még idejében jött De Lad- mirant segítségére, a 38 ik porosz gyalog brigád teljesen megsemmisült. Fogolyként 300 holtra fáradt porosz katona és egy fekete-fehér zászló került a franciák kezére. Ez volt a poroszokra a legválságosabb pillanat. Ha most azokból a nagy tartalékokból, melyek a Rezonvil és Gravelotte között elterülő térségen egész nap tétlen szemlélői voltak a harcnak, csak néhány dandár is kéznél lett volna s ha Legrand francia lovas tábornok a hadtest- parancsnok utasításához képest azonnal a támadáshoz fog lovas divíziójával, a porosz balszárny megsemmisítő vereségét mi sem tartóztathatta TOLNAVÁRMEGYE és a KÖZÉRDEK kuriózum volt. Kuriózum volt az első postáskisasszony, azután kuriózumok voltak az első hivatalnok kisasszonyok, először bankokban, üzle tekben és teljesen az újabb fejlődés eredménye, mikor az állam is megengedte azt, hogy a hivatalfőnökök az alsóbbrangu másolási és kezelési teendőkre hölgyeket is szerződtessenek. Magyar- országon a legújabb idők szenzációja a leány- gimnázium, az érettségizett kisasszony és ezzel egyben az egyetemi hallgatónő, az orvoskisasz szony és a filozopter kisasszony. A sok újabb és újabb szenzáció azonban lassan lekoptatta ezekről az újításokról a kuriózum jelleget, az emberiség kezd hozzászokni ahhoz, hogy egyre több és több pályán lássa a nőket és hogy egyre szaporodjanak körülötte a kenyérkereső asszonyok annál inkább, mert az intellektuális pályákra tóduló nők számát százszorosán és ezerszeresen felülmúlja azoknak a nőknek a száma, kik a gyárakban keresik meg a maguk és nem egyszer a családjuk ellátására a szükségeset. A statisztika nyelvén ezt igy lehetne kifejezni, hogy a nők között szaporodtak az „önállók“ és a „főszerzők“. A magyar magánjognak tudvalevőleg van egy fikciója, az, hogy szerinte a fő- szerző mindig a férj. Egy olyan jogrendszerben, mely abban a korban készült, amikor még nyoma sem volt a kereső nő tipusának, csak természe tes ez a fikció. A világ azonban nem állt meg ott, ahol a jogi rendszer és immár ezer és ezer számra termeli a női főszerzők és női családfőn tartók tipusát. Az élet nem engedi magát megszabott keretek közé szorítani, a keretek kénytelenek újra és újra az élet követelményeihez simulni. A női családföntartók szaporodásával a jogrendszer átalakulását várhatjuk, mely ha mostanában még talán nem is, de a közel jövőben már okvetlen bekövetkezik. A szomszédból. — Hoboli levél. — Somogy ország Tolnával határos, mégsem ismerjük a népviseletének, szokásainak, mindennapi életének legjellemzőbb sajátságait se. Magyarország etnográfiája nines még feldolgozva. S ami a szigorúan tudományos folyóiratok és könyvek lapjai közt meghúzódik, csak a tudósok és a szükkörre szorítkozó érdeklődők között ismeretes. . . . Más ma már minden, mint ahogy a fatengelyes világban volt. Egy-két év és a mai napokig megmaradt emlékek is eltűnnek. . . . Nem céltalan tehát, ha tollhegyre veszem, csak úgy rendszertelenül, ahogy a kapu előtt üldögélve, pipaszó mellett, szemem elé akad egyet más, ami nem úgy van itt, mint otthon nálunk, Tolnában és ami pillanat felvételű képet ad az itteni világról. Engem nagyon érdekel az itteni nép. Tiszta magyar, némelyek (már t. i. az intelligenciából), a Szigetvár ostroma után itt maradt törökök maradékainak tartják — Nem hittem volna, hogy valahol a népnyelv összezavarja az igének hatávolna fel. így azonban De Ladmirant a megvert porosz csapatok üldözését csak a saját, erősen megtizedelt és holtra fáradt gyalogságával folytathatta. Es ismét a lovasság volt az, amely a véres nap sorsát a poroszok javára megmentette. A végzetes trouvilli mély útból a győzelem biztos reményében a legnagyobb gondtalansággal és könnyelműséggel, elővéd és fedezet nélkül elő nyomuló francia gyalogság előtt egyszerre, mintha a földből nőttek volna ki, feltűnnek a mély ut szélén a porosz gárdadragonyosok csillogó sisakjai. Vad pánik tör ki erre, sauve qui peut, hangzik a kiáltás mindenfelé s az egész gyalog hadosztály katonái elhányva fegyvereiket, menekülnek a maroknyi porosz lovas csapat elől. Már az elfogatás veszélye fenyegeti a francia vezért táborkarával együtt, midőn a Goldberg- dandár végre összeszedi magát s az ő gyors tüzelésén és szuronyain megtörik a porosz lovasroham ereje. A gárdadragonyosok csaknem teljes megsemmisülésükkel fizetik meg vitéz tettüket, egyetlen tisztjük sem maradt seb nélkül és Bismarck Vilmos gróf, a kancellár kisebbik fia is több sebből vérezve nehezen szabadul a küzdelemből. A cél azonban el volt érve, a francia gyalogság előnyomulása megállittatott s a porosz hadvezetőségnek volt ideje a most- már végre támadó Legrand lovas divíziója ellen megfelelő számú lovasságot felvonultatni. A véres küzdelmet, mint egy befejező nagy lovasharcot, amelyben mindkét részről összesen körülbelül 10.000 lovas vett részt, a Bárly-féle porosz vértes dandár, mely mint egy ék fúródott a francia lovastömegek közé és azokat ketté vágta, a poroszok javára döntötte el. A metzi francia hadsereg főparancsnoka, rozott és határozatlan (tárgyi és alanyi) ragozását. „Majd meglássunk“ — se féle. Aztán meg a kemény mássalhangzónak meglágyitása, p. o. most =. „mozsd“. Ami az öltözetet illeti, a férfiak kezdik elhagyni, csak az öregek viselik a ráncos bő gatyát csizmával, a fiatalok csikós pantalont viselnek rövid kabáttal, mint nálunk az iparos inasok. — Feltűnt, hogy itt gyakori a hátul nyíló, u. n. melyedző, amit a férfiak köznapi munkában viselnek. — Már most öregé fiatalja, a köszöntéskor megadja a „tisztelendő uram“ titulust. Örülnek, ha úgy vasárnap délután és estefelé elbeszélgetek velük, hogy milyen az élet Tolnában. Hát a fehérnép ? Ruházatuk köznapon éppen nem feltűnő, legfölebb egy kissé kurta viganó, amely látni engedi a jól fejlődött, gömbölyded lábikrákat. Általában jól megtermett nép, máraz ismétlő iskolás leányok fejlettebbek, mint minálank a 18 — 20 éves hajadon. — Vasárnap a templom egészen megtelik, különösen a menyecskék padjai. Ezek vannak 30—40-en. Már első harangozáskor csoportosulnak a templom előtt és be harangozáskor a kurátoroknak kell köztük igazságot tenni, mert mindegyik az első padban s itt is lehetőleg szélről szeretne ülni. Különben a tolongás most már alább hagyott, mióta nehányat közülük a hatóság érzékenyen megbírságolt. Érdekes a menyecskék fejdisze, valami franciakalap féle, a homlok felett magasan kiemelkedve, pártaszerüen, háromsoros sűrű rózsa- koszorúval. Valóban festői látvány, csupa virágdísz, persze művirágból. Minálunk ilyen jól megtermett nőket nem látni. Itt még nincs divatban az egyke. Az utca rendes, egyenes, végig téglával kirakott gyalogjáróval. A házak, legfölebb 10 régi kivételével, mind szépen meszelt téglafallal, cserépzsindellyel. A néhány ősi ház kémény nélküli, szalmatetős, csapott elejü, terjedelmes, az uj házaknál szélesebb, favázu falakkal. Az utcafelőli részen a tető mintegy másfél méternyire kiáll, itt van a padlásra felvezető létra. A lakószobába nem a füstös konyhából, hanem a folyosóról nyílik az ajtó. Utca felől mindenütt két ablak. — Érdekes volna, ha p. o. Kovács Aladár ur szalc- értőleg fölvenné a vázrajzot, mint a hogyan ő a „Tolnavármegye és a Közérdekében ismertette a cigányputrikat, parti lakásokat. Nekem egy kissé zsenánt dolog volna bemenni a házakba és lerajzolni a berendezést, még azt hinnék az atyafiak, hogy adóemelés lesz a vége. Érdekes még, hogy ökrös vagy xehenes szekér egy sem található a faluban. Minden gazdának erős, muraközi formájú lovai vannak, jó erőben. Mindig lépésben járnak rajtuk, akár teherrel, akár üres kocsival. Minden kocsi baloldalán van egy vaskarika, abban lóg egy hosszunyelü balta, arra a célra, hogy ha esetleg valami törik, legyen mivel helyre hozni a hibát, vagy fegyverül, ha a kitérés dolgában valami összeütközésre kerülne a sor. A tehénállomány is elég fejlett, van jó legelőjük. Úgyszintén szép a sertésállomány. 1913 julius 14, Bazaine marsall a reggeli óráktól kezdve, midőn egy lovasüteg élén csaknem az ellenség kezei közé került, a gravelottei postaház előtt, távol a küzdelemtől tartózkodott s az egész napon át szemtanuk állítása szerint intézkedést egyáltalán nem tett. Midőn azután az esti órákban De Lad- mirand egy hadsegédje azt jelentette neki, hogy a hadtest egy részének lőszerkészlete elfogyott, az összehívott haditanács határozata és vezérkari főnökének véleménye ellenére elrendelte a Metz falai alá való visszavonulást s ezzel önként lemondott a Mac-Mahon hadseregével való egyesülésnek lehetőségéről. Pedig ha tudta volna, - hogy a porosz hadvezetőség ez alatt milyen aggodalomban volt, hogy mi lesz, akkor ha a franciák az augusztus 16-án megkezdett támadásaikat 17 ikén is folytatják, miután erre az időre a porosz III. hadsereg még megérkezhetett, a II. hadsereg pedig eljutott ellenállási képességének végére. A Flavignytől északra elterülő magaslatok egeikén Frigyes Károly porosz herceg vezérkarától körülvéve aggodalmasan vizsgálta távcsövével a Rezonvil és Gravelotte falvak közötti térségen levő roppant francia gyalog tömegeket, melyek eddig úgyszólván egy puskalövést sem tettek s kíséretéhez fordulva ezekre a jellemző szavakra fakadt: „Nenn die Uebersclrsvemtnung losgeht.“ A porosz vezérkarban uralkodó hangulatra még jellemzőbb a balszárnyon parancsnokló Voigts Retz tábornok egy mondása, midőn a huszárok az éj folyamán egy kémszemlét hajtottak végre Rezonville irányában. „Még ingerelni is őket, örüljünk, hogy békében vagyunk“. Augusztus 17 én a hajnali órákban egy porosz huszárhadnagy kémszemlére Rezonville falu felé lovagolt s nagy csodálkozással látta, hogy azok a terek
