Tolnavármegye és a Közérdek, 1913 (23./9. évfolyam, 1-103. szám)
1913-07-07 / 54. szám
4 tultengés van a lateiner pályára vágyók terén. Pedig elég szomorú statisztikák regélnek arról, hogy hány ügyvéd, orvos, tanár stb. nyomorog, nem jut kenyérhez, álláshoz és kénytelen végül a rengeteg tanulásra szánt idejét más foglalkozással elcserélni, ha nem akarja szaporítani a koldusok, vagy kegyelem kenyéren élők számát. Hisz már olyan korban élünk, mikor túl kellene tenni magunkat az előítéleten, mikor a munka, a tisztességes, becsületes munka nem szégyen, mikor már nem lenézett az iparos, a kereskedő, sőt ebben a korban nagy szükség van kiváló iparosokra és ügyes kereskedőkre. A ke reskedői és ipari pálya igen nagy tekintélynek örvend a külföldön és elsőrendű emberek állanak nagy kereskedelmi és ipari vállalatok élén. Van tekintélyük, befolyásuk és vagyonuk, amit talán a lateiner pályán sohase értek volna .el. Végre is meg kell tanulnunk azt, hogy nem állhat az egész ország csupa diplomás emberből és mig nem lesznek nagy számmal kiváló iparosaink, addig hasztalan várunk arra, hogy olcsóbban jussunk az iparcikkekhez, melyeket a külföldiek tartanak kezükben. Es nagy és rendes kereskedelem nélkül is hiába várjuk terményeink és termékeink elhelyezését. Ne csak azok a szülők adják az ipari pá* lyára gyermekeiket, kik rosszul vagy egyáltalán nem tanultak, vagy ne ijesztgessék azzal fiaikat, ha nem tanulnak, hogy inasnak adják. Kár az ördögöt a falra festeni és kár az ipari pályát mumusnak beállítani, igy már a serdülő gyerekbe is befog oltódni a kereskedő és iparos iránti iszony. És ha véletlenül mégis csak iparos és kereskedő lesz belőle, saját foglalkozásától fog undorodni. Elképzelhető ezekután, hogy az ilyen módon lett iparosok mennyire ártanak, semmint használnának e két fontos közgazdasági ágazatnak. Az ilyenekből lesznek kontárok és zugkereskedők. Csak rontanak a kereskedelmen és iparon, de nem járulnak hozzá felvirágoztatásukhoz. Ezért helyesen teszi a szülő — akár módos vagy nem módos — ha kötelességtudó és tanuló hát nem épen a diplomás pályára adja, mely téren szerencse dolga talán a magasba jutás ; viszont ügyes, kötelességet tudó, tanulni szerető ifjúból elsőrendű kereskedő és iparos könnyen válhatik, mert e pályákon a tudás, az ügyesség, a szakértelem lényegesei^ elősegíti a gyors és eredményes előmenetelt. Ügyességével, tudásával itt boldogul és nem lesz kénytelen várni, míg kenyérhez jut. Tekintélyt, pénzt szerez és nem cserél meg egy diplomás emberrel. Mert az intelligencia nem a diplománál kezdődik, hanem a tisztességnél, becsületességnél, tudásnál, műveltségnél, mely kellékekkel rendelkezik sok keres kedő és iparos, viszont van számos diplomás ember, akire nem igen lehetne az „intelligens“ jelzőt használni. Félre tehát minden balitélettel és iszonnyal, mely a kereskedői és ipari pálya iránt még mindig oly nagy mértékben bennünk él, neveljük igenis fiainkat a kereskedői és ipari pályákra és az igazi kereskedőnek és iparosnak nevelt fiaink soha se fognak ezért nekünk szemrehányásokat tenni, sőt hálával lesznek eltelve irántunk. Diplomás ember kárhoztatja azt az órát, mikor a továbbtanulásra unszolták és mindenképen latei- nert akartak belőle faragni. Lássuk be, hogy kitűnő kereskedőin e és iparosokra oly nagy szükség van, mint kiváló orvosokra, mérnökökre, fiskálisokra, tanárokra és hogy csak amazok is akkor lehetnek elsők, kiválók, ha tanulnak, tudnak és dolgoznak. Amazoknak még az a nagy előnyük is megvan, ha szaktudásuk a komolysággal és józansággal páro sül, úgy feltétlen boldogulnak, mig emezek sokszor tisztességes munkájuk, szaktudásuk és ipar- kodásuk dacára se tudnak boldogulni. Szekszárd város vízvezetéke. „ Szekszárd város vízvezeték kiépítése és vízvezetéki szabályrendelet megalkotása tárgyában a belügyminiszter döntése a napoki an érkezett meg a vármegyéhez. A miniszter örömmel üdvözli a városnak a szóbanforgó közegészségi intézmény létesítésére vonatkozó elhatározását, mint a város továbbfej lődésének egyik alapfeltételét. Ehhez képest a vármegye határozatát abban a részében, mellyel a vízvezeték létesítését általánosságában jóváhagyta, helyben hagyja. A határozatnak a tervekre, költségvetésre és szabályrendeletre vonatkozó részét nem hagyta jóvá és feloldja s utasítja a város képviselő-testületét, hogy a következők figyelembevételével hozzon kellő megfontolás után uj határozatot. A város által elfogadott terv nem egyéb, mint Becsey Antal magánmérnök által készített és a m. kir. orsz. vizépitészeti igazgatóságnak volt közegészségügyi mérnöki osztálya által már korábban felülbírált terveknek kizárólag csak az építési költségek csökkentése végett a város terűleiének mintegy egyharmad részére való lefokozása s nehány szükséges berendezkedésnek elhagyása. A Becsey féle terv a városi vízvezetéknek á város egész területén való kiépítését körülbelül 532.000 korona költséggel s mintegy 14 3 fillér termelési egységárral tette volna lehetővé, a megcsonkított terv a szükséges ártézi kuttal 300.000 korona költség mellett csak a város egyharmad részén létesít vízvezetéket, a lakosság kétharmad részét továbbra is közkutak használatára utalja, a viz nélkülözhetetlen lehűtéséről nem gondos kodik és a közbiztonsági szempontból szintén nélkülözhetetlen közcsapokat mellőzi. E mellett a viz termelési ára két tized fillérrel még magasabb volna. Az elfogadott terv sem a város közegészségi, sem háztartási érdekeinek nem felel meg. Mert mig egyrészt a város egyharmad része lenne csak vízvezetékkel ellátva, a többi rész pedig továbbra is a közkutak vizét használhatná, addig a vízvezetéknek majdan külön vállalatként [való kiterjesztése kétségtelenül több költséget fog igé nyelni, mintha a munkálatok most egyszerre hajtatnának végre, továbbá a város egy-harmadának vízvezetékkel való ellátása, annak a költségnek, amellyel a mű az egész városban megépíthető, több mint felét teszik ki. De nem felel meg a város érdekeinek az sem, hogy a vizdij fizetése a vízmérő órák kötelező használata nélkül terveztetik ; hogy a vizdíj a közcső mentén fekvő utcákra nézve nem egységes s a csatlakozási kő telezettség sincs kellő szabatossággal kimondva. TOLNAVARMEGYE és a KÖZÉRDEK Munkásnö-otthonok. Amikor Bezerédj Pálnak, a földmivelésügyi miniszterhez intézett, előttünk fekvő jelentését lapozgatjuk, meghatottan gondolunk arra a szerény kis selyemhernyóra, amelyet Rafael, vagy egyik tanítványa rajzolt s amely az urbinói her cég jóvoltából került a vatikáni könyvtárba. Nem foglalt el az országban senkitől semmi földet, sőt nyomában országutjaink a szederfák százezreivel népesedtek be. 1879 ben a tenyésztők 7400 korona keresethez jutottak, 1912 ben pedig már 4.117,857 korona jövedelmet jelentett a selyemhernyó Magyarország földmi velő népe éppen legszegényebb rétegének. Már 1912. évi júniusban fizették ki (1880 óta) a századik millió koronát a selyemtenyésztőknek. A selyemfonál legombolitása nem nehéz testi munka, de nagy figyelmet és gyakorlottsá got igényel és éppeu ezért selyemfonódáinkban nehézségeket okozott az állandó képzett munkások hiánya. Időbelileg körülbelül összeesett ezekkel a nehézségekkel az a tervbe vett intézkedés, hogy az állam ezentúl csak 12 éves korukig gondoskodik az elhagyott gyermekekről, aminek következtében évente mintegy négyezer 13 éves gyermek kerül ki a menhelyekbői. A fiuk, mint tanoneok még csak elhelyezkednek valahogy, de mi lesz a leányokkal ezen reájuk nézve éppen a legfontosabb életkorban ! ? Szerencsésen oidot ták meg a kérdést a selyemfonodák mellett épített munkásnő otthonok által. A tolnai otthon 120 leány befogadására 130,000 koronába került, a győri otthon2240 leány számára 200,000 K-ba, a komáromi egyelőre 60, később szintén 240 leány számára rendeztetik be, sőt Lúgoson, Újvidéken, Pancsován és Mohácson is terveznek hasonló otthont az ottani fonodáknál. A gyermek menhelyeken kivül a Liga, az árvaszékek és még magánosok is küldenek gyermekeket az otthonba. A jelentésből látjuk és bárki személyesen is meggyőződhetik róla, hogy a leányok étkezése kitűnő, testsúlyuk normálisan gyarapszik, a tisztaságra nagy sült fektetnek, a gyermekeket ismétlő oktatásban és énektanításban is részesítik és őket felváltva a konyhában is alkalmazzák. A munkásleányok keresetéből napi 40 fillért ellátásuk részben való fedezésére fordítanak, keresetük egyéb részét postatakarékpénztárban helyezik el számukra, ami évente átlag 200 koronát tesz ki fejenként, úgy, hogy már 4—5 év. után körülbelül 1000 korona a megtakarított pénzük és igy könnyen mehetnek férjhez, amit különben kiházasitási alapítványok is elősegítenek. Az ellátás többi részét a gyári üzem fedezi, minek ellenében a gyáros kárpótlást nyer abban, hogy állandó és jól kitanitható munkaerőhöz jut. Maga az állam sem az ellátáshoz, mint egyátalá- ban a munkásnő otthonok fenntartásához semmivel nem járul, csupán most kezdetben az épületet bocsátja rendelkezésükre. Az elhagyott gyermekeknek ilyképpen bérfizetéssel járó munkára való alkalmazása nemcsak az államot, községeket stb. szabadítja fel jelentékeny anyagi áldozatok alól, hanem, magukban a gyermekekben is komoly erkölcsi erőket fejlesztett ki azáltal, hogy érzik, miszerint senki kegyelemkenyerére nem szorultak. A jelentés igen komoly aggodalmat keltő jelenségre is felhívja a közvélemény figyelmét. Szerinte most országszerte szerveznek otthonokat anélkül, hogy azokban a munkásnők érdekei kellőképen meg lennének védve és sürgeti, hogy az állam, ezekben az otthonokban — miután a jelenlegi törvényes intézkedések egyátalán nem alkalmasak arra — külön törvénnyel biztosítsa a munkásotthonokban a. gyermekvédelmet. ITa azokra a szomorú külföldi példákra gondolunk, amelyek bebizonyították azt, hogy mindenütt, ahol sok gyermek volt gyárakban, vagy ezek mellett otthonokban felhalmozva, ez mindig a legsúlyosabb visszaélésekre vezetett, mig az állam erélyesen közbe nem lépett. Mi is csatlakozunk Bezerédj Pálnak, úgy iparunk, mint az otthonbeli gyermekek törvényes védelme érdekében irott szavaihoz, amely védelem — a jelentés hangjából Ítélve — nagyon sürgősnek látszik. 1913. Julius 7. HÍREK. _________ — F őispánunk fölmentése. Néhány fővárosi lap (a Magyarország és a Nap) igen türelmetlenül várják már Simontsits Elemérnek a főispánság alól való fölmentését és szemforgatásokkal jajveszékel, amiért Simontsits, jóllehet már június 16-án képviselőnek választották, fölveszi úgy a képviselői, mint -a főispáni fizetést és élvezi a vármegyeházán birt lakást. Csak az a nagy elvakultság és eldurvulás, amely a sajtó egy részét újabb időben különösen jellemzi, teszi lehetővé az ilyen támadásnak megjelenését. — Először is nem igaz, hogy Simontsits mind a két állása után járó fizetést fölvette. Másodszor Simontsits amint a képviselőjelöltséget elvállalta, lemondott a föispánságról, azóta főispáni funkciót nem végez, tehát ennél korrektebbül el sem járhatott, mert a törvény csak a fő- szolgabirákra és törvényszéki birákra nézve írja elő, hogy a választás előtt lemondani tartoznak, azonban Simontsits az e kérdésekben őt jellemző skrupulozitással és szub- tilis felfogással he sem várva a választás eredményét, illetékes helyen, még mielőtt programmbeszédét megtartotta, bejelentette lemondását és éppen neki egyénileg a legkellemetlenebb és legkényelmetlenebb, hogy a fölmentés rajta kivül álló, inkább tekni- kainak nevezhető okokból még mindig nem történt meg. Harmadszor pedig, ami a lakást illeti, ebbe a szóban forgó újságok helyett legfeljebb a vármegye közönségének lehetne beleszólása, az pedig pártkülönbség nélkül a legnagyobb készséggel bocsátaná még nagyon hosszú időre Simontsitsnak a lakást rendelkezésére. Egyszerűen a jó- izlés nevében kell az ilyen vádak ellen tiltakoznunk, hisz ha akármilyen alkalmazottja vagy lakója van valakinek, azt nem szokás 24 órai felmondás ellenében kitessékelni. Ez bizonyára a legsötétebb in- diánusok között sem dívik —- annál ke- vésbbé helyezkedhetik a mi vármegyénk közönsége ilyen brutális álláspontra egy férfiúval szemben, aki húsz évnél tovább állott a vármegyének és közönségének hűséges és lelkes szolgálatában, amivel köz- becsülést és köztiszteletet vívott ki magának. Egyébként, mig a föl mentés ténylegesen be nem következik, még formailag is föltétlenül jogos a lakásnak használata és valóban restelni való, hogy a közéletnek szentelt hosszú és hasznos munkásság után ilyen otromba és kicsinyes vádak egyáltalán napvilágot láthatnak. — Kinevezések. Az igazságügyminiszter Várhelyi Károly paksi kir. járásbirósági betétszerkesztő telekkőnyvvezetőt a nyírbátori kir. járásbírósághoz, Ettenberger Lajos komáromi kir. törvényszéki betétszerkesztő birót a bonyhádi kir. járásbiróságlioz és Fekete Gedeon bonyhádi kir. járásbirósági betétszerkesztő birót a komáromi kir. törvényszékhez mint telekkönyvi hatósághoz hivatalból kirendelte. A szekszárdi kir. törvényszék dr. Paulovits Sándor vármegyei tb. jegyzőt a törvényszék területére német—szerb—horvát tolmáccsá nevezte ki. A szekszárdi kir. pénzügyigazgató Erdeg Róza szekszárdi lakost dijnokká nevezte ki.
