Tolnavármegye és a Közérdek, 1913 (23./9. évfolyam, 1-103. szám)
1913-06-16 / 48. szám
6 TOLNA VARMEGYE és a KÖZÉRDEK 1913. június 16. Ernő főmiliskolai tanár tartott emlékbeszédet Garay Jánosról. A nagyszámban összesereglett közönség lelkesen megtapsolta úgy a szónokot, mint a dalárdát előadott szép énekeiért. Ezután a dalárdisták a belvárosi templomba vonultak, ahol a déli misén Mitterer Ignác egyik örökszép ze néjü latin miseénekét adták elő szép készültséggel. Délben a Kaszinó vendégelte meg pécsi ven dégeinket, ahol villásreggeliztek, majd pedig 1 órakor a Szekszátd Szállóban a város közönsége adott bankettet. Itt dr. Szentkirályi Mihály polgármester éltette a város közönsége nevében a pécsieket, mire Kiss József, a dalárda alelnöke mondott köszönetét s éltette Szekszárd város kő zönségét. Úgy az ebéd alatt, mint azután is sok szép pohárköszöniő hangzott el s a dalárdisták emelkedett hangulatban utaztak el az Vá5 órai vonattal vissza Pécsre. A vasútállomáson Haraszti József mondott a vendégeknek Istenlrozzádot, mire a vonat a dalárda jeligéjének hatalmas akordjai mellett jutott ki a pályaudvarról s vitte kedves vendégeinket vissza a Mecsek aljára. SZEEKESZTöl ÜZENETEK. Bátaszék. A falu jegyzője c. cikket jövő számunkban, hozzuk. A kiadőh vatal üzenete. N. G. Kérésének, hogy teljesen elfogyott kérdéses számunkból 5 példányt az ön költségére újra kinyomassunk) csak az esetben tehetünk eleget, ha az illető szám szedési. és nyomtatási költségeire 150 (százötven) koronát beküldeni szíveskedik, Parfümerie „MEZ" illatszertár háztartási, kozmetikai és kötszerészéti cikkek nagy raktára nagyban és kicsinyben. Budapest, Vili., ZUZUZZmui Losonci utca 15 szám. 1 Reklámunk óriási eredménye, újabb reklámakc cra ösztönhöz, melynek nyomán tisztelt közönségünknek még nagyobb és szembeszököbb előnyöket biztosítunk. Ujsibii eSoire^ajá sí latunk: 1 csoport 2 korona 50 fillér (!9 darab). 1 darab üvegtégely francia arc- és kézfinomitó, 1 darab francia szappan (bármely illatban), 1 üveg francia parfüm (bármely illatban), 1 üveg francia brillantin (bármely illatban), 1 könyv (60 lap) angol pouderpapir, 1 csomag dr. Heider- féle fogpor, 1 darab francia fogkefe (csontnyéllel), 1 .csomag amerikai Schampoon hajmosópor, 1 üveg valódi Johann .Mária Farina kölnivíz, 10 darab szekrény- és ruhaillatositó (francia Sachet-lap), összesen t9 drb 2 korona 50 fillérért. Szállítások naponta eszközöltetnek utánvét mellett. Négy koronán aluli megrendeléseknél portómegtakaritás céljából célszerű a pénzt előre beküldeni (lehet bélyegekben is), igy a portó 50 fillér, utánvételes szállításnál 84 fillér. Csomagolási költséget nem számítunk. Tizenhat oldalas illatszer és háztartási értesítőnket kívánatra ingyen és bérmentve küldjük. Steckenpferd iüiomiejs elérhetetlen hatású szeplők eltávolítására és nélkülözhetetlen szer arc és bőrápolásra, mit számtalan elismerőlevéllel bizonyíthatunk. Gyógytárakban, Drogériákban, illatszer és fodrász üzletekben 80 fillérért kapható. Szintúgy páratlan hatású női kézápolásra a a Bergmann „Manera“ liliomkrémje, tubusokban 70 fillérért mindenütt kapható. Bergmann&.Co Tetschen a E. zappan NYILT-TÉR. E rovat alatt közüliekért nem vállal felelősséget a szerk. Tisztelt Szerkesztő Ur! A „Tolnavármegye és a Közérdek“ junius 9 én megjelent számában Horváth Ferenc, a hires tolnai tanító neve alatt egy hozzám cimzett nyílt levél jelent meg, mely érthetetlen módon szemelvényeket közöl egy-két bírói határozat ól, még pedig olyan alakban, hogy senki emberfia nem tudja belőle kihámozni, hogy mit is akar azzal mondani a cikk irója s végül, hogy valamit mou dani lássék, híven eddigi szokásához, — ismét alaptalanul vádaskodik, rágalmaz. A levél íróját azok, kik őt ismerik, komolyan venni nem szokták; én sem kívánok pole mizálni vele annál kevésbbé, mert felnőttek oktatásával nem foglalkozom. De hogy egy pilla iratig se hihesse azt, hogy gorombaságait zsebre vágom, rágalmait eltűröm, már ez utón jelzem, hogy „római kath. tanitó“-hoz nem méltó eljárásáért a bíróság előtt keresek elégtételt. Nehogy azonban a kérdéses közlemény olvasói közül bárkit is megtévesszen, az olvasók tájékoztatása és a nyílt levélben aposztrofált ár vált és özvegyek megnyugtatása céljából az aláb biak szives közzétételére kérem : Ama periratokban, melyekből a nyílt levél irója szemelvényeket közöl és az ezt megelőzőleg a cikkíró által és ellene folyamatba tett bírói eljárások során megállapitást nyert : 1. hogy az 1908. évben létesült szőnyeggyári vállalat rész vénytársasági alakulását megelőzőleg kib csájtott és többek közt dr. Leopold Kornél főszerkesztő ur által is aláirt alapítási tervezet adatai a valóságnak megfeleltek ; 2. hogy a részvénytársaság felszámolását nem az időközben egyébként ts megszerzett szabadalmak hiánya, hanem a nagyobb forgó tőke hiánya idézte elő ; 3. hogy a szabadalmak ügyével kapcsolatban egy fillérnyi kár a vállalatot nem érte. Eme tény megállapitások után kötelezte cikkiiót a kir. Törvényszék és kiT. ítélőtábla egyaránt a mi követelésünk megfizetésére s nyilván az ennek folytán elrendelt és „felebbezéssel“ meg sein támadható végrehajtás meghiúsítása céU jából terheltette meg a nyílt levél jellemes írója az egyetlen hozzáférhető vagyontárgyát, a házát ennek egész értéke erejéig a Tolnai Népbank zálogjogával akkor, amidőn a marasztaló ítélet kézbesítésekor a fenyegető veszedelemről értesült. Szolgáljon e mellett az érdeltek és a sző- nyeggyár sorsa iránt érdeklődők megnyugtatására az az örvendetes valóság, hogy7 az a sok vihart és küzdelmet kiállt tolnai szőnyeggyár, melynek megsemmisitésére a cikkíró akarva nem akarva mindent elkövetett, az országos központi hitelszövetkezet kötelékében megalakult szövetkezet révén uj életre kelt s alapos a reményünk, hogy fényesen virágzó vállalat lesz belőle, mert a most elkészült 1912. évi zárszámadásokból, a most megjelent első mérlegből kitűnik, hogy az áldatlan gazdasági helyzet, az életképes vállalatok egész sorainak bukását maga után vont súlyos pénzválság dacára is derekasan megállotta helyet, mert a számottevő leírások mellett is 14000 koronát meghaladó nyereséget, produkált. Tolna, 1913. évi junius 11-én: Kiváló tisztelettel : Dr. Szily Géza, ügyvéd. Elaáé tiás. Ösev. Kristóféit Bélámé imdéhás-^fca 40©. sz. ___háza eladó. = ■== sc se se se s e se s e se se sie se se se se as SÜRGŐS FIGYELMEZTETÉS! A tisztelt közönséggel van szerencsénk tudatni, hogy az összes illatszer, pipereszappan, arckrémek, általában valamennyi kozmetikai és háztartási cikkekről szóló kimerítő 24 oldalas értesítőnk -újabb kiadása már megjelent ; kérjük mrghozaíni. Ingyen es bérmentve küldi szét a „HEZ“ illatszertár vezetősége, Budapest, Vili. i Losonci-utca 13. « e se ss se se s:c se s.e se se sse ssjäs se se sl r ) • L . , : ; ^ Eladó ház. Petőfi-utcában lévő 590. sz. ház előnyös feltételek mellett szabad kézből eladó. Bővebbet a tulajdonosnál. CiTr?r^n-rr?rr-?rT?rY?TFrrn O rrrHZTFrrrirrrnzTiTiTiO E EamIa« V „HEZ“ kölnivíz I üveg 50 fill. „HEZ‘‘ ff ÜT ■ UK1IUS • kölnivíz fél liter 3 kor. „HEZ“ köl- L niviz szappan I drb 60 fillér. 3 drb I kor. 60 fill, pj li A minőség elsőrendű voltáért felelősséget vállalunk, d jq Küldi: „HEZ“ illatszertár Budapest, Vili. Losonci-u 13. fj Nagy árjegyzékünk ingyen és bérmentve. O O 'ÚZZZZZZZ-'MZZ&ÚZ.ZZZZn. O Fiume Cognac Medicinal :: (Fiume szójrgyre kü önösen ügyelni!) :. „ADRIATICA“ Cognac és Törköly Lepároló RT. = FIUME. = MAUTNER GYULA fogtechnikus Szekssárd, Széchen^£°ufca S89. kér»ház meÜett. — F/Hi fogak készítése, foghúzás és fogtömés. Telefon sas. 107. Telefon sz. 507. NUMB——BBMB—MM—E. oyOovMTAsii Jütrín ont hokgA.ua gőzfürdő szekszárd. Vasárnapon d. e. férfiak, d. u. nők mérsékelt áron. Hétfőn d. e. férfiak, d. u. nők. Kedden » » » > Szerdán » » . » » Csütörtökön d. e. férfiak, d. u nők. Pénteken férfiaknak. Szombaton d. e. férfiak, d. u, nők. Uszodai rent0': 5—8-ig férfiak, 8—11-ig nők, 11—2-ig I megnyitás reggel 6 órakor Délelőtt g férfiak. Oéiuián s 2—1/s5-ig nők, l's5—6-ig csak diákok és gyeriPf keknek, 6—8-ig csak felnőtt férfiaknak. Telefon: 75. Telefon: 75. Eladó a hidjai gazdaságban u. p. Szedres szépen fejlődött tenyészképes iiiltei Konok és nagy testű kosek« Bővebbet az ottani intézőségnél. Leg7agyobb rak ár Tolnamegvéb-n. Hlelőtt bufori vásárol tekintse meg óriási bútor- és kőrpitosdru raktáramat, melyben ujonan, villamos üzemre berendezett műhelyemben készült bútorokat, árusítók. Olcsó árak! “V .Szolid alap! Részlet- és készpénzfizetés Pisclli Éaalos bútorkereskedő, asztalos és kárpitos, temetkezési és csomagolási vállalata Szekszárdon. Gépeimet a t. asztalosmester uraknak csekély díjazás mellett, bármely munka elvégzésére rendelkezésükre bocsájtom. I i Legnagyobb rakta Tolnamegyében.