Tolnavármegye és a Közérdek, 1911 (21./7. évfolyam, 1-104. szám)
1911-11-02 / 88. szám
2 Mauser Imre emlékezete. „Fájhat, ha dőlnek a bérc ősi fái, Ha pusztulnak és Vesznek a nagyok . . (Tompa, Sírboltban.) Elköltözött ő is, a tanítványok feledhetetlen «öreg* mestere. Frissen hantolt sírjára nemcsak övéinek könnye, nemcsak az elmúlás évadjának sárgult lombja, reáhull arra az igaz és őszinte kegyeletnek, a hálás visszaemlékezésnek e néhány sora is, melyet az elmúlt emlékezetének akarok szentelni» Lelkem elfogul, szivembe a bánat érzése lopódzik, szemem mintha a könnyek fátyolén keresztül is látná az ő kedves alakját, melynek emlékét nem hideg kő és sötét érc, hanem a tanítványok beláthatatlan sokaságának, az élet útját a maguk lábán járó, meglett, komoly embereknek meleg szeretete őrzi. Az a szem, melyből akkor sugárzott a legpáratlanabb szeretet, mikor szigorúnak akart látszani, örökre bezárult; az a száj, mely egy hosszú életen keresztül mindenkor csak az igazságot hirdette, végleg elnémult; az a szív, mely annyi nemes érzelemnek, oly sok jóakaratnak, oly ritka férfias jellemnek volt forrása és széke, megszűnt dolgozni. Az örökké ifjú *Oreg» nincsen többe . . ! Az ő jellemét ne a világ mércéjével mérjük ; az ő nagyságát ne a rek ám modern korszakának torzító prizmáján keresztül tekintsük. -Az ő lelkének igaz gyöngyeit csak az találja meg, aki le tud szállani ennek a léleknek kincses mélységébe. De aki közelebbről ismerte ezt a szivet, melyhez legközelebb az ő tanítványai állottak: az megérti, az elismeri, hogy ez az ember egész ember volt, ki azt a kört, melybe a gondviselés sokaknak javára állította, becsülettel szolgálta, ki tehát a maga nemében és a maga helyén nagy volt, kinek elköltöztét tehát méltán fájlalhatjuk és túlzás nélkül sirathatjuk a költőnek fennt idézett szavaival. Marhauser Imrében a tanár és az ember ritka szép, sőt derűs és színes harmóniába olvadt össze. A tanár kiválóságai megnemesitették benne az embert, az embernek mélységes szeretete viszont a tanár működésére verődött vissza jótékonyan. A katedrán is ember volt, telve atyai jósággal, melyet szinte küzdelembe került elrejtenie s a magán életben is tanár volt, nem úgy, mintha kéretlenül is oktatott volna, hanem abban az értelemben, hogy azok közé az emberek közé tartozott, kiknek társaságából az ember mindig mint több ember, lelkileg gazdagabban, érzésben nemesebben, gondolkodás-; ban ideálisabban tért vissza saját magához. Ideális ... Ez tán az a szó, mellyel az ő lelkét legjobban jellemezhetem, ez az alaphang, melyen az ő harmonikus jelleme felépült. Hisz a «quem dii ödere» pályán gyéren terem úgyis az, «mi embert boldoggá tehetne, kincs, hir, gyönyör». (Vörösmarty), S az ő korában, az ő körülményei között kivált nagy elhatározás kellett ahhoz, hogy az ember e pályára lépjen és még nagyobb áldozatkészség ahhoz, hogy valaki azon úgy kitartson, mint ahogy ő a későbbi nemzedékek példájára és okulására kitartott. Itt, ahol csődöt mond a modern kornak spekuláció ója, itt idealizmusra van igen-igen nagy szükség. És benne a szép vonás ritka fényességben volt meg. Az ifjúságnak és az iskoláért élt-halt, érette készen volt bármekkora áldozatra* is.; Az ifjúság javára épült és kivált a mostani drága világban oly nagy szociális fontosságú konvik- tusnak intézése évtizedeken keresztül az ő szakavatott kezében volt. Mit törődött az ő magasabb régiókban járó lelke azzal, hogy a hétköznapi emberek tán lekicsinylik az ő gondoskodását, tán megmosolyogják takarékosságát, tán szóbeszéd tárgyává teszik azt a páratlan ügyességét, mellyel az emberek jótékonyságát mozgásba tudta hozni; csak az ő negyvennegyvenöt gyerekének — egy negyedszázad előtti időről beszélek — meglegyen a maga egészséges, tápláló, kiadós és olcsó kosztja 1 Az ő ideális lelkére vall éppen ez is, hogy a rendes tanári és igazgatói teendőkön felül, melyek e mellékfoglalkozásnak nem látták kárát, volt kedve, volt ideje a tanítványai anyagi javát célzó szociális tevékenységre is. Mint tanár egyéniség volt. A mai korban, amikor olyannyira agyonnivellálták a legfontosabb pedagógiai tulajdonságok egyikét, az egyéniséget, amikor a nevelésnek és oktatásnak Tisza-szabályozói oly igen szűk mederbe szorították az individualitást, mely pedig, ha voltak is kinövései, mégis csak biztosabb kulcsa volt a sikernek, mint a modern paragrafus-tenger: ■ az «egyéniség*, szóval eléggé jellemezhetjük az ő tanári kvalitásait. A latin nyelv volt az ő szakmája. Kedvvel, lelkesedéssel tanította egy emberöltőnél hosszabb ideig. Az órája nem tartott mindig ötven percig; kivált piaci napókon olykor-olykor meg is nyúlt a quadrans academicus, mert akkor be is kellett vásárolni a konviktus száTOLNAVARMEGYE és a KÖZÉRDEK mára, ami néha tovább tartott, mint a «lyukas» óra; de azért ha most, érett ésszel visszagondolok az ő metódusára, be kell vallanom, hogy bámulatos sokat tudott végezni egy óra alatt Az óra részekből állott; fordítás, «könyvnélküli», mondattan, a saját készítésű mondatok felolvasása, a jövő órára való preparálás voltak azok az étappeok, melyeken keresztül a latin nyelvmisztériumaiba vezette tanítványait. És ezen stáción majd minden órában minden tanítványára rákerült a sor; mindig az egész osztályt foglalkoztatta, majd ebből, majd amabból, notesz nélkül, látszólag rendszer nélkül kérdezett, de azért nála senki jobban nem tudta tanítványai értékét. Azok a «mondatok» megérdemlik, hogy külön is megemlékezzem róluk. Mikor egy-egy összefüggő mondattani reszt elvégeztünk, akkor az abban előforduló összes példa»szavakra, paradigmákra, a magunk emberségéből kellett latin mondatokat csinálnunk. No már most, ha elgondoljuk, hogy pl. a latin nyelvnek egyik hírneves specialitásánál, az accusativus cum infinitivó-nál nyelvtanunk vagy 41 olyan igét sorolt fel, melyek ezzel a von- zattal járnak s hogy nekünk mind a 41 igére külön mondatokat kellett szerkesztenünk : akkor nem nehéz belátni, hogy ezzel a szisztémával még a leggyöngébb tanulóra is szinte kényszerűen ragadt rá az a hires acc. cum inf. Még nem akarva is megkellett tanulnia az embernek. És igy ment ez minden szabálynál, a nyolcféle cum nál éppúgy, mint az idők vonzatánál, a gerundium és gerundivum közti különbségnél éppúgy, mint a római naptár legaprólékosabb kérdéséinél. A laikus olvasót talán kevésbé érdeklik e részletes reminiszcenciák, sőt tán a hipermodern szakemberek is túlhaladott álláspontnak fogják őket tartani; de én érzem, hogy ezzel az elégtétellel tartozom azon férfiú emlékének, akit érdemetlenül éfct itt-ott a gáncs az ő tanári működéséért. — Akiben volt igyekezet, az Marhauser Imre alapjával a felsőbb osztályokban boldogult bárhol is ; aki nem tudott haladni, csak magára vethetett. Az őszinteségét módfelett megbecsülte, de meg is kívánta emberül. " Az «Öreg»-et. becsapni lelkiismeret dolga volt; jóravaló deák nem tette volna meg. Ha csínyen ért bennünket, megmondtuk emberül: s ha ki is járt érte a háromnégy pálca, — az öreg, Isten nyugasztalja haló porában, ebben is mértéket tartott, — nem halt bele egyikünk sem és tudtuk, hogy a következő percben dehogy is tartott haragot. De * nem is akadt se szülő, se tanítvány, aki azért a pedagógiai nyomatékért kellemetlenkedett volna neki. Mikor a negyedik osztályba jártam, egy becsapásra még büszke is volt, ha ne n is mutatta nagyon. A mondattanban annyira otthon voltunk, hogy az ismétlésnél le sem irtuk, hanem csak úgy fejből csináltuk ott stante pede a «házi» mondatokat. Mikor erre rájött, a szokásos, kedélyes «gazemberek» nem maradt el ugyan, de kiérzett a szavából, hogy erre az eredményre maga is tart valamelyest. Szívesen kereste fel a deákokat játékuk közben, otthonukban és az ilyen látogatások alkalmával az volt a legnagyobb mérge, ha megijedtek vagy pláne elbújtak előle. Hires ko- ’pogását minden deák ismerte : egyetlenegyet kopogott az ajtón, de minden betessékelés nélkül rögtön bent is termett; a szája bal sarkában hanyagul lógó szivart ki sem vette, megnézte, hogy otthon van-e mindenki, hogy mivel foglalkoznak, hogy mi a baja a betegeknek, aztán egy barátságos hajcibálással tovább állott. Ismerte az ifjúságot, de vállalta is érte a felelősséget. Ha valami panaszt hallott, az ifjaknak fogta pártját és csak, ha kiderült a turpisság, akkor lépett fel ellene. De ha meggyőződött, hogy csak zaklatásról van szó, rosszul, járt, aki alaptalan vádakkal illette a tanulókat. Jól bekötötte az illetőnek koszorúját, még pedig mélyebb erkölcsi hatás okáért lehetőleg az ifjak füle hallatára; de aztán hozzá is tette: Gyerekek, jaj annak, aki ezt meg merte volna tenni 1 Ezzel észrevétlenül is növelte tanítványai önérzetét. A külső hatásokat nem kereste, bár a legfelsőbb elismerésben is része volt; a népszerűségét még tanítványai körében sem hajhászta, olösó látszatra nem pályázott; de pedagógiai értéke abban nyilvánul éppen, leginkább, hogy az érett emberek látószögében érvényesül az ő nagysága legjobban. Az ő alakját a prespektiva csak növelte, nem kisebbítette. 1 ... A budapesti Herminá-uton várt egy elhagyatott sir, rajta ez egyetlen szó: Fűit. Volt. Isten a megmondhatója, hogy e szócska mennyi küzdelmet, mennyi tört reményt, menynyi fájó csalódást, mennyi keserű bánatot, de de tán édes örömet is foglal magában. Fűit 1 Csak volt minden és minden immár a múlté, az enyészeté ... 1911. november 2. Te is már' csak voltál; felejthetetlen ~ öregünk, kedves Mesterünk 1 Fűit 1 Lelkes előadásod, nagy tudásod, bő tapasztalatod, ernyedetlen buzgalmád, részlehajlatlan szereted, minden már csak fűit, már csak em'ékünkben él. De ez az emlékezet nem szállt veled, pihenni tért testeddel a te hideg sírodba. Ez az emlékezet él a mi lelkűnkben, ezt meg akarjuk őrizni mindenkor. Anyagias korunkban úgyis oly ritka a kegyelet. Imponderábilis értékeknek alacsony az árfolyama mostanában; a tanitványi hála hadd kisérjen utolsó utadra, mely, reméljük, gyermekdeden tiszta lelkedet az örök béke és jutalom, honába vezette. Have, anima pia ! fflagyarász Ferenc, zirci ciszt. r. áld. HÍREK. — A dunántúli közalapítványi birtokok kezelése. A vallás- és közoktatásügyi miniszter, amint már irtuk, ez évi október a 15-től szekszárdi kir. közalapítványi gazdászali felügyelőséget beszüntette, az ennek felügyelete alá tartozott és Szegszárd, Mözs, Agárd, Öcsény és Harc községek határában fekvő kir. közalapítványi birtokok kezelésével a pécsváradi kir. közalapítványi gazdászati felügyelőséget, ellenben Aba, Szentágota, Dunaföldvár, Dunakömlőd, Fájsz és Németkér, valamint az ideiglenesen a pécsváradi kir. közalapítványi felügyelőség kezelése alatt állott Mágocs, Baranyajenő, Nagyhajmás, Szentbenedek, Paca, Hetes és Csombárd községek határában fekvő kir. közalapítványi birtokok kezelésével a központot bízta meg. — KlnOVOZéS. A pénzügyminiszter Friedmann Samu tamásii lakost a tamásii kir járásadóhivatalhoz díjas gyakornokká nevezte ki. — AZ finnepek sorsa A magyarországi püspöki kar f. hó 9-én, csütörtökön délelőtt 10 órakor értekezletre gyűl egybe a hercegprímás budavári palotájába, ahol az egyházi és iskolai ügyeken kívül foglalkozni fog X Pius pápának az ünnepek uj rendjére vonatkozó leiratával is. A püspöki kar ekkor fog dönteni afölött, hogy Magyarországon a katholikus ünnepek sorrendjén és idején milyen változásokat eszközöljenek. — Eljegyzés. Steib József zombai segéd- jegyző eljegyezte néhai Schöck József zombai vendéglős leányát, Ilonkát. — A nem állami polg. tanárok mozgalma. Tudvalevp, hogy amint a felekezeti és községi elemi isk. tanítókon elkövették azt a sérelmet, hogy fizetés dolgában külön választották az államiaktól, éppen úgy vannak a nem állami polg. iskolai tanárok is, akik vasárnap népes közgyűlést tartottak Budapesten és tisztelegtek a kultuszminiszternél, kérve őt arra, hogy olyan fizetést biztosítson számukra is, mint az állami polg. tanároknak van. A miniszter megígérte, hogy fokozatosan fog javítani helyzetükön s a még fennálló válaszfal, mely állami és nem állami tanárok közt fennáll, igy nemsokára eltűnik. — Kegyelet A szekszárdi polgári fiúiskola tanulói hallottak napján kivonultak a temetőbe és ott volt igazgatójuk sirját megkoszorúzták, mely alkalommal az iskola igazgatója beszédet! intézett az ifjúsághoz. — Hath. Népszövetség közgyfllése. a szekszárdi rk. Népszövetség vasarnap délután a Kath. Olvasókör dísztermében látogatott közgyűlést tartott Szabó Géza hittanár, mint a Népszövetség helyi igazgatójának elnöklete alatt. A Hymnusz hangjai után az elnök megemlékezett a Kath. Népszövetség pécsi országos közgyűléséről és gróf Zichy Gyula püspök pécsi megnyitó beszédét ismertetve, taggyüj- tésre buzdította a szövetség tagjait. Ezután előterjeszti évi jelentését, mely szerint az egész országban a Népszövetség tagjainak száma 270,000, melyből Szekszárdra esik 600 tag. Ezt követte Horváth Ignác igazgató-tanitó előadása a hitvallásos iskolák elleni támadásokról. Majd Haugh Béla áll. főgimnáziumi tanár fejtegette a kivándorlás okait, melyek a féktelen pénzvágy, az igazi vallásosság és honszerelem hiánya. Kreskay Mihály a »Kivándorlókhoz« című köl, teményt adta elő nagy hatással. Ezután Kovács Mariska, Pályi Ede »Higyj, remélj és szeress« költeményének előadásával aratott tapsokat. Ezt követte Szabó Géza helyi igazgatójának kettős indítványának előterjesztése, mely szerint a közgyűlés gróf Zichy Gyula pécsi püspököt, valamint báró Barkóczy Sándor miniszteri tanácsost táviratálag üdvözli. A közgyűlés kimondotta, hogy a budapesti nagygyűlésen lehetőleg nagyobb számú küldöttséggel képviselteti magát. A küldöttségben résztvenni szándékozók bármikor jelentkezhetnek a kath. kör helyiségeiben, vagy a helyi igazgatónál, de legkésőbb november hó - 6-áig. A résztvevők vasúti kedvezményben és kedvezményes elszállásolásban részesülnek.
