Tolnavármegye és a Közérdek, 1911 (21./7. évfolyam, 1-104. szám)
1911-10-19 / 84. szám
2 TOLNÁVÁRMEGYE és a KÖZÉRDEK 1911. október 19. látogatások jegyzőkönyveit, akkor bizonyára igazságosabb biránk lesz, de a véleményére akkor sem leszünk kíváncsik. A személyeskedés terére nem követjük, hiszen tudhatná, hogy az áldatlan fegyver. Nem azért, mintha nem állanánk nyugodt lélekkel bárkinek az itélőszéke elé, hanem azért, mert azzal ügyünknek egyáltalában nem lennénk hasznára. Bármilyen kedvező körülmények között is itt Gyönkön örökösen a létért kellene kezdenünk s még mindig kétes maradna, hogy azt fenn tudnók-e tartani. Hiszen ezt mindenki belátja Gyönkön is. De minket nem vigasztalhat az a szomorú tudat, hogy »legalább itt pusztulunk el<, minket nem érdek köt ehhez az iskolához, hanem önzetlen szeretet s lelkűnkben az iskola jövője iránti nehéz felelősség érzetét hordozzuk. Azért követünk el mindent az áthelyezés érdekében, mert itt előbb utóbb a haldoklás ijesztő réme fog ránk nehezedni, Duna- földváron pedig az élet, a fejlődés, a haladás vár s rövid időn belül egy uj kálvinista gimnázium hirdetné egyházunk, hazánk erejét! Bármint dőljön is el « harc, nyugodtan várjuk a döntést. Mi tovább haladunk a nemes kötelességek utján, ha győzünk, a diadal és szebb jövő édes érzetével, ha vesztünk, azzal a nyugodt öntudattal, hogy mindent megtettünk iskolánkért, amit csekély emberi erőnkből tehettünk. A gyönki ref. gimnázium tanári kara. HÍREK. — Személyi Mr. Balogh Károly, a pécsi kir. tábla elnöke, a szekszárdi kir. törvényszék megvizsgálása céljából tegnap városunkba érkezett. • — Alelnökjelölés a pécsi ügyvédi kamaránál A pécsi ügyvédi kamaránál Csigó Jánosnak elnökké történt megválasztása következtében megüresedett az alelnöki tisztség, melyet a kamarának november 5-én megtartandó közgyűlésén töltenek be. Pleininger Ferenc kamarai titkár elnöklésével értekezletet tartottak a kamara tagjai, melyen Lieber György dr. a kamara érdemes tagja, Nemes Vilmos drt ajánlotta ezen tisztségre. A javaslatot egészben magukévá tették, kiemelve Nemes Vilmos drnak ezen tisztségre való rátermettségét. Ifj. Fischer Ferenc dr., személyes kérdésről lévén szó, nem kívánt élő szóval senkit se jelölni, hanem a titkos szavazásnak hozzászólás nélkül való megejtését javasolta, amit az értekezlet magáévá tett, mire az elnök elrendelte a szavazást, amikor is a jelenvolt 33 ügyvéd közül Nemes Vilmos drra 22, Lauber Dezső drra 10 és 1 szavazat Lieber György drra esett, bár utóbbi eleve kijelentette, hogy jelöltetésére nem reflektál. Az értekezlet elnöke erre Nemes Vilmos drt jelentette ki az ügyvédi kamara hivatalos alelnök-jeiöltjének, akinek megválasztása biztositottnak is látszik. Benne a kamara egyik legképzettebb tagját, aki ügyvédi működésével is osztatlan megbecsülésre tett szert, ültetné az alelnöki diszés tisztségbe. _ Eljegyzés. Ádám Antal, az ómoldpvai du nagőzhajózási ügynökség vezetője, Tolnáról eljegyezte Szászy Lenke urleányt. — UJ beosztás. A szőlészeti és borászati felügyelősegeket a földmivelésügyi miniszter újabban XXIII kerületre osztotta. A II. a szekszárdi, melynek hatásköre Tolna és Somogy vármegyékre terjed, vezetője amint már irtuk. Csiszár Zsigmönd sz. és b. felügyelő, a III. Pécs. Baranya vármegye és Pécsre kiterjedő hatáskörrel, melynek Súly Antal szőlészeti és borászati felügyelő a megbízott szakközege. — A Jegyzők országos gyűlése. A Községi és Körjegyzők Országos Egyesülete október 29-én, délelőtt 11 órakor tartja évi rendes közgyűlését a régi országház tanácskozótermében Uszkay Bálint egyesületi elnök vezetésével. A közgyűlésre Tolnavármegye jegyzői közül is számosán Budapestre utaznak. — Szaporodnak a Joghallgatók a pécsi püspöki jogakadémiába már befejeződtek a beiratások,. mely végeredményében 20°/o. szaporodást tüntet föl a tavalyi létszámmal szemben. A folyó tanévre beiratkozott összesen 118 hallgató, kik osztályok szerint a következőkép oszlanak még: I. évre 55, 11. évre 35* III. évre 27 és a IV. évfolyamra 22 joghallgató. — Tolnavármegye közegészségügye. Var megyénk kozegészségi állapota az elmúlt szeptember hónapban általában véve /6 volt. — Hevenyfertőző betegségek 44 községben fordultak elő. Vörheny 26 községben 68, 6 halálozás sál; roncsoló toroklob 19 községben 42, 8 halálozással ; hasihagymát 15 községben 23, 1 halálozással ; kanyaró 5 községben 7, halálozás nélkül, hökhurut 18 községben H esetben, halálozás nékül. Rendőri hullavizsgálat volt 4, törvényszéki boncolás 1. A megtartott piaci és egyéb vizsgálatok alkalmával elkobzás volt 8 esetben, vegyvizsgálat 2 esetben. Lakás fertőt- lenités volt 26. Orvosi gyógykezelés nélkül elhunyt 19 gyermek. A Ferenc-kórhzban ápoltatott 500 beteg, ezek közül meghalt 13. — Drágaság! pótlék. Csikó, Möesény és Palatinca községek Ritzl Péter segédjegyző részére 200 korona drágasági pótlékot szavaztak meg. — Útépítés. A vármegye területén folyó útépítkezések közül a sárközi utón a földmunka 12 km. hosszúságban befejeztetett, a kőbeépítés 3 km hosszúságban készen van és a decsi vasúti hozzájáró utón a hengerelés megkezdődött még szeptemberben. A gyönk—hőgyészi utón a földmunka nagyjából befejeztetett, valamint a műtárgyak építése is. A kocsola—szakcsi ut építése folyamatban van, az egyik földmunka-szakmá- nyos távozása azonban rövid ideig munkaszünetet okozott, mig egy másik szakmá^yos nem találtatott. — A dunaföldvári kiskőburkolat munkáit a kereskedelemügyi miniszter a badacsonyi bazaltbánya részvénytársaságnak adta ki. nem mi tehetünk. Már a kezdet kezdetén tudatában voltünk lépésünk végtelenül felelősség- teljes fontosságának, de mennél;tovább rohant az idő, minél többet foglalkoztunk iskolánk soysával s minél tisztább képet alkothattunk annak jövőjéről: meggyőződésünk csak szilárdabb, annál megdönthetetlenebb lett. Nyugodt lélekkel állítjuk mindig, mindenki előtt, hogy minden lépésünkben, minden tettünkben, minden szavunkban egyes egyedül a mi sokat hányatott iskolánknak szent érdeke lebegett szemünk előtt! Most csak két dologra reflektálunk, Az egyik a magyarosítás kérdése, a másik az anyagi helyzet. Azt mindenki elismeri Gyönkön is, hogy a gimnáziumnak nincs magyarositó hatása. Mi nyugodtan hozzátesszük': Nem is lesz soha! Évenként átlag 8—10 német diákunk van s ezeknek egy része még évközben otthagyja az intézetet. Szilágyi nagytiszteletü ur a tanári kart vádolja azért, hogy nem magyarosit az iskola. Elég könnyelműen Képzelhető-e, hogy egy 100 esztendős gimnázium tanárai sohasem törekedtek volna arra, hogy községük magyarságát erősítsék, gazdagítsák ? Nem. De azért magyarosodás a múltban sem volt, most sincs. Azért az egy-két német fiúért — ilyen csekély eredmény mellett — igazán kár itt tengetni tovább az iskolát s főleg feláldozni a jövőjét! Lássuk az anyagi helyzetet. Maradjunk csak a cikkben közölt adatoknál, bár nem reálisak. A hiány 5400 korona, mely a gyönki 70,000 koronás adomány kamataiból 1900 koronára redukálódnék. Ezt államsegéllyel kell pótolni olyanformán, hogy azt 6—8 ezer koronával emeljük. Szép. De azt elfelejti a cikkíró, hogy az állam nem bánik ilyen bőkezűen a pénzével, legfeljebb csak annyival emelné áz államsegélyt, amennyi az elkerülhetetlen szükségletek fedezésére elégséges s ezt is olyan feltételekhez kötné, amelyeknek itt nehezen tudna az intézet megfelelni. Hol van akkor az a fölösleg, amiből annyi mindent »lehetne csinálni?!« De elfelejti azt is, hogy akkor még nincs telek és nincs uj épület sem 1 Az állam a legjobb számitás szerint 80 ezer koronát adna hozzá s igy körülbelül 40—50 ezer koronáról s az építési államsegély 3°/0-os kamatairól még mindig az iskolának kellene gondoskodni. És hol van még az internátus, amely nélkül az iskolának Gyönkön való élete továbbra el sem képzelhető?! Ilyen a jövő anyagi helyzete! Mindarra, amit a nagytiszteletü ur a régebbi és mostani tanári kar munkásságáról mond, csak annyi a feleletünk, hogy a nagytiszteletü ur egyáltalán nem illetékes elbírálni a mi működésűnket, de még kevésbé azokét a régi tanárokét, akik nyomorult fizetésért, emberfeletti nélkülözések között is fenn tudták tartani ezt a sokszor már szertehulló intézetet. Lapozza csak át a külsősomogyi és tolnai egyházmegyék jegyzőkönyveiben a gimnáziumról szóló jelentéseket, olvassa el a főigazgatói TÁRCA. Tóth Zoltán emlékezete.* Két évvel ezelőtt, az érettségi után, tele életkedvvel, magasratörő célokkal, tervekkel, aminőket csak egy tizennyolc éves ifjú fantáziája, szkepszistől, csalódásoktól ment lelke alkothat magának, indultunk el az élet útjára. Boldogok voltunk akkor mindnyáján, hiszen az emberi életnek ez a legboldogabb néhány perce; örömmel, ami ilyenkor az életakarásból, életvágyból fakad, vágtunk az ismeretlen útnak. Csak egy volt közülünk az elválás perceiben szomorú, kedvtelen ; csak egynek a lelkére ne- . hezedett a melankólia sötétszárnyu lepkéje, csak egyet töltött el a jövőtől, az élettől nemsokat , várás nyomasztó érzete: épen azt, aki mindnyájunk közt a legkiválóbb volt, ákinek a legtöbb kedvvel, reménnyel kellett volna elindulnia a nagy útra, mert tehetségei szép karriérre predesztinálták : Tóth Zoltánnak. Sohasem felejthetem el a pillanatot, amikor elbúcsúzott tőlem. Mintha sejtette volna, hogy neki már nem sok1 jussa van e földi léthez, szomorú hangon kívánt »sok szerencsét az élethez.« Borúval árnyékolt arca elárulta, amit magában . gondolt, de ki nem mondott: Nekem már nem sok szerencsére lesz szükségem. ... •i E mélyen emlékembe vésődött jelenet óta többször beszéltem vele. De még az egyetemen tett sikeres tanulmányainak említésénél sem Lapnak legközelebbi számában megemlékeztünk már az igazán szép reményekre jogosító T. Z. bölcsészethallgató elhunytéról. S most, mert sokra becsüljük az ifjúkori barátság meleg vonzalmát, közöljük ezt a nekrológszerü visszaemlékezést, mely a gyászoló barátok részéről tört ki egyik tannlótárs leikéből. derült fel arca ; hangja akkor is a régi, lemondó volt. Aztán már csak hírekből szerezhettünk tudomást róla mi, osztálytársai. Szomorú hírek voltak ezek. Ma végre elérkezett a legszomorubb hir is, amely mindnyájunkat mélyen lesújtott: Tóth Zoltán meghalt . . . őszi szél fujdogál, az enyészet szele. Megtépázza a fákat és könyörtelenül sodorja tova magával az elszáradt leveLeket. Önkéntelenül eszembe ötlik Homérosz két sora: »Hóié per füllón geneié, tóié de hai and- rón.« Amilyen a falevelek sorsa, olyan az emberé. Ha eljön a tavasz, a lanyha szellő kicsalogatja a rügyeket s a májusi nap zöld leveleket fakaszt a rügyekről. Aztán eljön a nyár, a levelek elvesztik zöld színüket s lassanként az egész «természet az enyészet sárga köntösét ölti magára. Eljön egyszer csak a fáradhatatlan kaszás, az ősz is, letarol mindent, mindent; s ott, ahol még nemrég a termés és levelek súlya alatt hajladoztak, most kopaszon meredeznek az ég felé a fák. Csakhogy az uj tavasszal uj rügy fakad az elhullott levél tövén. A természet cükulusá- ban örökéletü minden, csak az ember van egy tavaszra teremtve s ha éltének virága egyszer elfonnyadt, az uj tavasz nem önt többé abba uj életet . Ez az a keserű tudat,, amely minden szerettünk koporsója felett- bánattal tölt el; hatványozott bánattal akkor, ha iftjan s tehetségekkel megáldva kellett sírba szállania az illetőnek, mielőtt azoknak jótékony erejét kifejthette volna a társadalomra. .. És a halál titokzatos voltát megérteni nem tudó ember nem talál megnyugvást. Szüntelenül zaklatja a Mindenséget: Miért tette ezt? De feleletet nem kap. A természetnek közömbös az egyes ember léte vagy nemléte ; neki csak a nem fenmaradása a fontos ; a természet nem vészit az egyessel, mert hisz újat teremt helyébe. De nekünk, embereknek, pótolhatatlan az egyes pusztulása. Mert minden egyes egy rész abból a kis egészből, amelyet családi, rokoni vagy baráti kötelék, együttszeretés, együttérzés, együttgondolkodás és együttküzdés kapcsol össze szorosan. , Ezért sírja vissza szüntelenül aiz anya elhunyt gyermekét, ezért érzi pótolhatatlannak a barat az elvesztett barát helyét. Mennyi része volt és mily része volt Tóth Zoltán is annak az egésznek, amelybe tartozott 1 Mennyire szerették osztálytársai, tanárai, menynyire szerette mindenki a kedves Tóth Zoltánt, aki csak ismerte; mennyi reményt fűzhetett hozzá, a szekszárdi gimnázium ! És mennyire szerette ő is azokat, akik őt szerették. Él ének utolsó útja is tanárához, osztályfőnökéhez vezette Mikor már érezte a véget, mikor már elfogyó tüdeje alig juttatta lélekzethez, még egyszer látni kívánta azt, akinek nyolc évig volt leghálásabb, legszeretőbb, legkitűnőbb tanítványa. Nehéz volt az ut, meg-meg kellett állni, de eljutott . . . Leiké az elköltözöttnek, tekints le reánk, itthagyott bánatos társaidra 1 Talán egyikünk se kísérhetett ki az utolsó útra a tizenhat közül, kikkel együtt nyűtted az iskola padjait, mert azokat messzire sodorta Tőled az élet árja. De a képzelet szárnyán elmegyünk a sírhoz, hol szellemed lengedez. És az legyen a Te vigaszod, ami Volt a haldokló »Karthauzié«’: »Mi lenne halhatatlan bennünk, ha nem azon része lelkűnknek, amely szeretett.« | Farbaky Zoltán.
