Tolnavármegye és a Közérdek, 1911 (21./7. évfolyam, 1-104. szám)

1911-10-12 / 82. szám

XXI, (VII.) évfolyam

82. szám.

Szekszárd, 1911 október I2>

Előfizetési ár:

Egész évre . .16 korona.

Eél évre .... 8 „

Negyed évre ... 4 „

Egy szám ára . . 16 fillér.

Befizetéseket és hirdetéseket a kiadó* fi vatalon kívül elfogad a Molnár-féle könyvnyomda és papirkereskedés r.-t. Szek8zárdon.

Egyet ttemok ugyanott kaphatók. ,

POLITIKAI HETILAP.

Az opsz. m. kir. selyemtenyésztési felfigyelöség hivatalos lapja. Megjelenik hetenkint kétszer s hétfőn és csütörtökön.

Szerkesztőségi teleion-szám: 18 és 24. — Kiadóhivatali teleion-szám : 18 és II.

Szerkesztőség:

Bezeréd] István-utca 5. szám.

Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények.

Kiadóhivatal:

Vármegye-utca 130. szám.

Az előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők.

Néptanítóknak,

ha az előfizetést egész évre előre be - küldik, 8 kor.

Főszerkesztő : Dp. LEOPOLD KORNÉL.

Felelős szerkesztő: BODNÁR ISTVÁN.

Főmunkatárs: FÖLDVÁRI MIHÁLY.

Laptulajdonosok a szerkesztők.

A parlament munkaképessége.

Három hónapja, hogy a véderővita az ellenzék csufondáros technikai obstrukció- zása mellett folyik és ma már ott tartunk, hogy az ország közvéleménye egyébbel sem foglalkozik, mint a házszabályrevizióval.

Néhány héttel ezelőtt még senki sem hitte volna, hogy a házszabályrevizió már ez ülésszakon szőnyegre kerül. Az a határozott állásfoglalás azonban, mellyel a törvényhatóságok túlnyomóan nagy része szembeszállt az obstrukcióval és azt elitélte, nemcsak felszínre hozta, hanem meg is érlelte a házszabály revíziót, mely annál kikerüi- hetetlenebb, mentői kézzelfoghatóbban kitűnt, hogy az ellenzék az obstrukciót nem azért csinálja, hogy elveit megvalósítsa, hanem hogy a kormányt és többséget lehetetlen helyzetbe sodorja és abdihálásra kényszerítse.

Nagy hiba volna azonban azt hinni, hogy a házszabályrevizió azért lesz meg, mert azt a törvényhatóságok többsége határozataiban megkívánja, sőt követeli. A házszabályrevizió azért lesz meg, jobban mondva: azért kell azt megcsinálni, mert az ellenzék a technikai obstrukcióval a többséget erre egyenesen rákényszeríti. Mihelyt a szövetkezett ellenzéki pártok az obstrukció kétélű fegyveréhez folyamodtak, adva volt a házszabályrevizió szükségszerűsége nemcsak azért, mert a tárgyalás alatt levő véderő javaslatok törvényerőre emelése az ország biztonsága szempontjából elkerülhetetlen még a lezajlott annekszió költséges tapasztalataitól eltekintve is, hanem azért is, mert a többség és a kebeléből alakult kormány, mely az ország ügyeinek viteléért úgy fölfelé, mint lefelé a legsúlyosabb felelősséggel tartozik, nem tűrheti,

hogy a törvényhozás néhány felelősségnélküli, lelkiismeretlen pártpolitikus bábjátékává sülyesztessék, a törvényhozói akarat nyilvánítása és megvalósítása meghiusittassék, a parlamenti többség jogainak gyakorlásától ne csak elüttessék, de kénytelen legyen magát egy törpe kisebbség szeszélyeinek alávetni.

Az eddigi várakozást és hosszanlürést csak az mentheti, hogy egy negyed év visszataszító tapasztalatai teljesen megérlelték és kialakították a nemzeti közvéleményt, mely a technikázó obstruktoroktól még a függetlenségi oldalról is elfordult és igy az eredmény megérte a sokak által erősen kifogásolt türelmes várakozást.

Tovább is várakozni azonban nemcsak felesleges, céltévesztett, de nevetséges dolog is volna. A magyar parlament a mai házszabályokkal teljesen munkaképtelen, mert a törvényhozás, a többségi akarat megnyilvánulása a kisebbség kénye-kedvétől függ. Ezen a bajon csak a házszabályok reformjával lehet segíteni.

Kompromiszszummal, az ellenzékkel való megegyezés utján történik-e ez, vagy e nélkül, az nyílt kérdés, de meg hell történnie. A dolog természeténél fogva kívánatos volna, ha békés ütőn jöhetne létre a házszabályrevizió, a magyar parlament munkaképességének helyreállítása és biztosítása. Kételkedünk azonban benne, hogy a b.ékés ut sikerre vezetne, mert az obstruk- torok a mai házszabályokat legfőbb alkot- mánybiztositéknak tekintik és hirdetik, holott azok valójában a parlament kerékkötői és az alkotmány megölő betűi, mit legjobban bizonyít az a tény, hogy midőn a mai obstruktorok a koalíciós korszakban kormányra jutottak, első teendőjük volt a

házszabályokat revideálni és szigorítani, de csak a saját többségük és kormányzásuk idejére.

E kérdés megítélésénél nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy a házszabályok a képviselőház belügyét képezik és azok a felmerülő szükség szerint megváltoztathatók. Ajánlatos oly házszabályokat csinálni, melyek lehetőleg állandóságra számíthatnak, de azért a házszabály nem lehet •>ne nyúlj hozzám virág*. A világ minden parlamentjében a mindenkori többség szabadon alkotja, változtatja, módosítja a házszabályokat és igy kell annak lenni a magyar parlamentben is. A parlamentárizmus a többségi jogon alapszik és igy kétségtelen, hogy egy olyan parlament, melynek házszabályai a többségi jogot negligálják és a kisebbség jogát és akaratát teszik meg döntőnek, tulajdonképen fából vaskarika.

A magyar obstruktorokkal meg kell értetni, hogy az a jogkör, melyet a magyar törvényhozásban maguknak lefoglaltak és végleg le akarnak foglalni, őket, mint kisebbséget, meg nem illetik és hogy nekik feltétlenül el kell tsmerniök a többség jogait és a többségi jogot.

Ennek a jognak biztosítása teszi köte- ' lességévé a többségnek, hogy a technikai obstrukciónak véget vetve, a házszabályokat úgy alkossa meg, hogy a magyar parlament munkaképességét egyszersmindenkorra biztosítsa, mert a parlament munkaképességétől függ nemzetünk szabad fejlődése és élete. Ezt a szabad fejlődést és életet veszélyeztetik és gátolják az obstruktorok. Ki kell tehát zárni a házszabályokból az obstrukció lehetőségét. Mentül előbb, annál jobb 1 F. NI.

TÁRCA.

Kitártam....

Kitártam szivem ajtaját,

Lehullott ósdi zárja....

Ha belészáll a kis madár,

Fészek s kalitka várja.

Hívogatja, édesgeti Koronájára lelkem —

Ha rászállna, minden ága Kivirágoznék menten....

Váralja. Koppány Károly.

A sötétben.

— Nekem csak egyszer volt ehhez hasonló kalandom, — igy szóltam, mikor barátaim már rablókalandjaiknak végére jutottak. — Az is csak mindennapi tolvajlás volt, melyet azonban a rendkívüli körülmények elsőrendű eseménnyé minősítettek.

Egy téli reggelen Poissy-ba mentem, hogy a házikót megtekintssm, melyet nagybátyám után örököltem. Reggeli után visszavittem a jegyzőhöz a ház kulcsait; az irodafőnök aláírásomat kérte az örökségre vonatkozó némely okirathoz. Javíthatatlan könnyelműségemmel, minden előzetes felvilágosítás nélkül aláírtam az elém tett aktákat és már távozni készültem, mikor a pénztárnok utánam szólt:

— Megálljon csak uram . . . hisz önnek még egy csekély járandósága is van nálam;

az összes tartozások kiegyenlítése után még 6000 frank maradt készpénzben az ön javára.

Ez a meglepetés kellemesen érintett. Átvettem a pénzt és olvasatlanul a zsebembe tettem, azután haladéktalanul a pályaudvarhoz siettem, ahol szerencsémre még a vágányokon értem a három óra húsz perckor induló gyorsvonatot. Hirtelen felugrottam egy szakaszba, melynek balsarkában egy magányos hölgy foglalt helyet; én a túlsó saiokba húzódtam meglehetős távolságban a nőtől, de nem bizalmatlanságból, hanem csupán kényelemből, hogy gondolataimnak háborítatlanul átengedhessem magamat.

Az ismeretlen, különben bájos, fiatal és kifogástalan előkelőségü nő volt: sötétkék, testhez álló utiöltönye előnyösen tüntette fel karcsú termetét. Miután egjébb teendőm nem akadt, erősen szemügyre vettem utitársnőmet, akinek egész lénye előkelő ízlést és nem mindennapi kecsességet árult el. Térdeire terített egy hírlapot és olyan elfogulatlansággal és tökéletes közönyösséggel olvasgatott, mintha csekélységem jelenlétét figyelemre se méltatná. A száguldó vonat szédítő sebességgel robogott tova, mintha néhány percnyi késését igyekeznék pótolni. Alig hagytuk el Maison-Lafitte állomását, mikor hirtelen eszembe jutott, hogy a reggel csak futólag átnézett leveleimet alaposabban végigolvassam. A levelekkel együtt pénztárcám is a kezembe akadt és nem állhattam ellent a gyermekes kíváncsiságnak, hogy váratlanul kapott vagyonomat megszámláljam. Kezembe vettem a tárcát és egyenkint számlál- gattam a bankjegyeket, nem törődve azzal, vájjon figyelik-e gyermekes örömömet. A 6000 frank hiány nélkül megvolt. Visszatettem a tárcámba a bankjegyeket és szokásos hanyagságommal az ülésre tettem, az átolvasásra szánt levelek mellé. Egyiket a másik után kényelmesen végigolvastam, azután gépiesen visszaraktam az ülésre.

Egy hirtelen zökkenés megreszkettetett; a d’asnieres-i hidra jutottunk. A fiatal nő összehajtotta hírlapját és anélkül, hogy rám nézett volna, óvatosan kigombolta jobb keztyüjét és felállt.

A keztyülevetés okát nem tudtam megérteni, de nem is nagyon törtem a fejemet rajta, mert elbámultam a csinos, keskeny, bársonypuha kéz szépségén. A finom, gyengéd ujjacskák csodálatraméltó hajlékonysággal mozogtak; azt is észrevettem, hogy jobb kezén gyűrűt és karperecét is viselt. . .

Batignolles magas falainak árnyéka már elsötétítette a szakaszt, midőn észrevettem, hogy a kupé lámpája nincs meggyujtva. Rögtön utána berobogtunk az alagútba, melynek boltozatán a kerekek dübörgése sokszorosan visszhangzott ... A -borzasztó zajban papírjaim, leveleim között könnyed zizegést véltem hallani, mintha valaki megérintette volna őket . . . Szokásos könnyelműségemmel más esetben nem. törődtem volna a jelentéktelen semmiséggel, de most, t— éppen a helyzet szokatlanságánál fogva, — azonnal a pénztárcámra gondoltam és kezeimmel ösztönszerüleg a papírok után nyúltam, miközben remegve éreztem, hogy a a papírokkal együtt valamit megfogtam, ami, mint a csapdába került madár védekezett és menekülni igyekezett. Teljes erőmmel rátámaszkodtam és nem bocsátottam ki markomból.

Ebben a pillanatban harsány fütty hallatszott, a mozdony egy'erős zökkenéssel megállóit az alagutban és én a rémes sötétségben, néhány telejthetetlen, kínos pillanatot éltem át_