Tolnavármegye és a Közérdek, 1911 (21./7. évfolyam, 1-104. szám)

1911-01-30 / 9. szám

XXI, (VII.) évfolyam.

TOLflflVARHEGVE ÉS A KÖZÉRDEK

Előfizetési ár: bsai ■miii ■ ■ UMm ■ J8 A Szerkesztőség:

£gész évre . 16 korona.

Fél évre .... 8 „

Negyed évre ... 4 „

Egy szám ára . . 16 fillér.

KQföiíze&éséket és hirdetéseket ja kiadó- .6 pataion kívül elfogad a Molnár-féle könyvnyomda és papírkereskedée r.-t. Szekszárdin.

POLITIKAI HETILAP.

Az opsz. m. kir. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja.

Megjelenik hetenkint kétszer: hétfőn és csütörtökön.

Eoyes számok ugyanott kaphatók. Szerkesztőségi teleion-szám: 18 és 24. — Kiadóhivatali teleion-szám : 18 és Iá.

Szerkesztőség:

Bezerédj István-utca 5. szám.

Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények.

Kiadóhivatal : Vármegye-utca 130. szám.

Az előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők.

Néptanítóknak,

ha az előfizetést egész évre előre beküldik, 8 kor. '

Főszerkesztő: Dp. LEOPOLD KORNÉL. Felelős szerkesztő: BODNAR ISTVÁN.

Főmunkatárs: FÖLDVÁRI MIHÁLY.

Laptulajdonosok a szerkesztők.

Túvirat. - Telelőn. - Express.

— A Tolnavármegye és a Közérdek eredeti tudósításai. —

A képviselőháziról.

Budapest, jao. 30. d. u. 2 óra.

A képviselőház ma délelőtt Kabos Ferenc alelnöklésével ülésezett.

Hegedűs Lóránt, a pénzügyi bizottság előadója betérjesztette az 1911 -ik évi költségvetésről a bizottsági jelentést.

Ezután folytatták a bankvitát. Benedek János foglalkozott Tisza István grófnak szombaton Aradon tartott beszédével. Kifogásolja, hogy Tisza okstrukciónak bélyegezte a most folyó ellenzéki bankvitát. Kijelenti, hogy ez a vád alaptalan, mert az ellenzéknek nincs oka obstrukcióra.

Benedek után Hegyi Árpád Kossuth- párti beszélt a javaslat ellen.

A közösügyekről.

Budapest, érk. délután 2'20 óra.

Aehrenthal közös külügyminiszter és Schönaich közös hadügyminiszter ma hosz- szabb ideig tárgyáltak Khuen-Héderváry gróf miniszterelnökkel. A külügyminiszter ma délután mondja el expozéját a magyar delegációban.

Magyar-román béke.

Arad, (érk. d. u. 2 óra 10 pere.)

Tisza István gróf tiszteletére tegnap Pap Jáoos aradi román püspök ebédet adott, melyen Tisza gróf nagyjelentőségű nyilatkozatot tett a magyar—román békéről. Kijelentette, hogy ő egyike azoknak, akik

igazán szivükön viselik a megegyezés létre- jövetelét. Meggyőződése, hogy most elérkezett a fontos pillanat e nagy fordulat biztosítására, mert a megegyezés létrejövetelé- nek objektiv akadályok nem állnak útjában. Meg van arról győződve, hogy a béke sikerülni fog és felszólít mindenkit, akinek csak az ügy intézésére bárminő befolyása van, hogy minden erejök latbavetésével lépjenek akcióba a békés megegyezés sikerének biztosítására.

Hetvenéves kaszinó — állandó színház.

Kaszinónk eljutott a tisztes öregség korához. Hetvenedik évébe lépett egész zajtalanul, anélkül, hogy valami sokan még csak tudtak volna is e nevezetes évfordulóról.

Kaszinónk érdemes intéző igazgatójának azonban nem kerülte el figyelmét a jubiláris év s igazi kultur érzékkel a következő, általános helyesléssel fogadott indítványt terjesztette a tegnap tartott kaszinói közgyűlés elé :

«Mélyen tisztelt Közgyűlés !

A most meginduló égfani ct jubiláris évünk lesz : e folyó évben éri el ez a kaszinó fennállásának hetvenedik érfordulóját! — Nehéz viszonyok között, a politikai és társadalmi elnyomottság — és ennek nyomában fakadó közéleti züllés zavaros hullámainak közepette is mindig sziklaszilárdan megállotta helyét! — Néha veszedelmesen megTÁRCA.

Simontsits Béláné.

Források, patakok bárhonnan fakadjanak zavarosan vagy nagy robajjal — csak a nagy mederben egyesülve lesznek valóban tiszta és hatalmas folyammá.

E nagy folyamot alkotják a jótékonyság terén mindazok, akik önzetlen szívvel és lelkűk melegségével egy magasztos cél érdekében oda- adóan munkálkodnak.

Egy szegény kis egyesület fakadt bimbóvá húsz évvel ezelőtt. Voltak kezek, amelyek oly szeretetteljes gonddal ápolták, hogy abból a feslő bimbóból pompázó virág lett, mely öröme és büszkesége a mi társadalmunknak . . .

Húsz év története az érdeklődő előtt sok oly dolgot juttat felszínre, amely a szerény körülmények között kezdődő élet és a folytonos küzdelmek közepette nem egyszer adhatta azt a kétkedő gondolatot, hogy nem képes az egyesület azokat az anyagi feltételeket előteremteni, melyek létfeltételéhez szükségesek.

... De az eszme, — mely nem húzott korlátokat a könyörület elé s nem épített bástyát a katekizmusból és nem kért kereszt- levelet, mert vallásfelekezeti különbözet nélkül, krisztusi szeretettel egy födél alá gyűjtötte és gyűjti, ápolás-gondozás és -oktatásban részesítette és részesíti az otthonból távozni kénytelen szegény szülők apró gyermekeit, kik itt találják meg a napközi otthont — az eszme hódított.

Az egyesület előtt az volt mindig csak az igazolvány, hogy emberbaráti jótékony törekvéseiben a rendelkezésére álló eszközok segítségével minden lehetőt megtegyen, hogy a szociális érdekek szempontjából nem kicsinyelhető nevelés-ügyétmár csirájában oly mértékben ápolja és emelje, hogy a jövő fejlődés alapjait már ezzel a tevékenységével is megerősítse.

. . . Most, hogy visszatekintünk húsz év történetére, mikor gyönyörködünk az elkészült műben, akkor önkénytelenül eszünkbe jut, hogy mindennek tervezése és megteremtése mennyi gondolkozásba, fáradságba került. Általános emberi szokás élvezni valamit anélkül, hogy a keletkezés bajaival törődjünk. Talán helyesén is van ez igy, mert hiszen, ha gondolatunk mindig ott volna, hogy ez a megvalósítás micsoda áldozatokba került, nagyon sok üröm- csepp esnék az öröm-poharakba.

Ha mindent elfeledünk is, még sem tekinthetünk el anélkül, hogy fel ne ismerhetnék azt a ritka energiát, mely az ovoda eszméjét a köztudatba szerencsés kézzel átvitte és megvalósította. Simontsits Béláné volt ez, aki az egyesületet húsz évvel ezelőtt megalapitotta.

Ő volt. a lelke az egész nemes vállalkozásnak . . . Aki egyáltalában fogalommal bir az ilyen szervezésről, az megmondhatója annak, hogy mit jelent az . . . Kiváló képességei arra teremtették, hogy felvegye árharcot mindennel, ami nehézségekbe ütközik. Ő a küzdelmekben mindig a győztes fél volt. . . Erre edzette őt az Ő nemes lelke és a jótékonyság iránt melegen érző szive.

így tehát az öröm-ünnepen a legszebb babér az egyesület megalapítóját és elnökét illeti.

A jubiláris napon fogjon össze mindenki, aki a jótékonyság oltárán áldozni szívesen tud; szeretettel és jó szívvel viseltetik a nemes intézmény iránt.

... A jó szív termékenyít, ez a legszebb demokratikus elv megvalósítója, mert semmi sem hozza össze jobban a különböző osztályokat, mint a jó szív és azok között, kiknél ez egyformán megvan, nincs — rangkülönbség. J.

fogyva bár, de elveiben soha meg nem törve, tisztán lobogtatta a férfibecsület zászlaját! Erejét annak a kemény, következetes, demokrata nyakasságának köszönhette, mely fölfelé soha meg nem hajolt, lefelé sem hajladozott, tekintélyeket és külömbségeket a kebelében el nem ismert, senkinek nem kedvezett, hanem ment a saját, független meggyőződése szerint, nyugodtan, a maga útján, mely magasan vezetett el minden felekezeti, politikai és pártszempontok felett. Mindig, mindenféle áramlattal szemben meg voltak a‘ saját külön — nemesebb — szempontjai, melyekből nem engedett, melyeket nem áldozott fel.soha senkinek. Semmiféle külső befolyásnak, még a terrornak sem engedett az elnyomatás sötét évei alatt, inkább a felfüggesztés veszélyének tette ki magát. — Kapuit nem nyitotta meg soha másnak, csak annak, akit a szeretet és az idetartozóság, az idevalóság, az ideillöség meggyőződésével önkényt ölelt a baráti keblére ! De viszont, a szeretete sohasem volt exclusiv: annak alapját minden egyéni érték legliberálisabb megbecsülése képezte. Aziluma volt a szabad, bizalmas szókimondásnak azon szomorú időkben, midőn falain kívül az emberek minden hangosabb szónál aggódva néztek körül, nem árulók lüle fogja-e fel azt?! Vendégül szívesen látott falai között bárkit, de parancsolni nem hagyott magának, követelődzve nem lépte át a küszöbét senki! S e traditiói ma is tiszteletet érdemelnek ! Mert jöhetnek még évek, jöhetnek viszonyok, melyek a kaszinóra nézve egyenesen életszükséggé tehetnék,

Egykorú közlések a mohácsi csatáról.

— Irta: Szentkláray Jenő tfr. —

Jeles történetírónk, Ortvay Tivadar, egy kiválóan érdekes tanulmányt bocsátott közre a M. T. Akadémia történeti értekezései során, melyben számos uj részletet tár föl a mohácsi csata lefolyásáról, okairól és következményeiről. Közkézen forgó okiratos gyűjteményeink s történeti irodalmunk földolgozott termékei máris oly tüzetes és oly széleskörű tájékozást nyújtanak a mohácsi gyásznapról, hogy szinte meglepetésnek tekinthető, hogy Ortvay most újra tárgyalja a mohácsi mezőn 1526. augusztus

29-én végbement eseményeket. Aki azonban elolvassa Ortvay munkáját, legott meg fog győződni, hogy eddigi ismereteink a mohácsi csatáról sok tekintetben hézagosak, sőt tévesek voltak s hogy Ortvay müve nemcsak összefoglaló, tökéletes képét adja ama vésznapnak, de a mellék- körülményekre nézve is tisztázza és helyreigazítja a régibb fölfogásokat.

A szerző ugyanis olyan forrásokból meriti adatait és olyan bizonyítékokkal támogatja előadását, a melyeket kivüle erre a tárgyra vonatkozóan még senki sem használt. Innen az eltérések Ortvay előadása és az eddigi fölfogás közt. Ortvay a török és lengyel kútfőket szólaltatja meg tárgya megvilágítására. Kiaknázza Dselál- zade Musztafa, Pecsevi és Kemálpasazáde krónikáit, Szulejman naplóját, Lutfi, Ferdi és Katib Mohamed Záim följegyzé^eit leginkább pedig a legbecsesebb és leghitelesebb forrást, a lengyel Acta Tomiciana gyűjtemény emlékeit; ez utóbbiakból merítette leggazdagabb adalékait a mohácsi vész történetéhez.

Az egykorú jelentések és okiratos közlések szerint II. Lajos király 1526 julius 20-án, Mária Magdolna napja előtt való pénteken egy nagyon kis seregecskével mely mindösze valami háromezer emberből állott, indult el Budáról Mohács felé, hogy két ifjir^catonai lángésszel, a harminc-