Tolnavármegye és a Közérdek, 1911 (21./7. évfolyam, 1-104. szám)
1911-09-21 / 76. szám
XXI. (VII.) évfolyam. 76. szám. Szekszárd, 1911 szeptember 2I> TOUIAVÁRHEGV l D A KÖZÉRDEK Előfizetési ár: Egész évre . Fél évre . . Negyed évre . Egy szám ára 16 korona. 8 „ 16 fillér. HllBflzetéseket és hirdetéseket & kiadóit Tataion kivül elfogad a Molnár-féle könyvnyomda és papirkereskedés r.-t. Szekszárdon, POLITIKAI HETILAP. Az opsz. m. kir. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja. Megjelenik hetenkint kétszer: hétfőn és csütörtökön. Egye« számok ugyanott kaphatók. Szerkesztőségi telelon-szám i 18 és 24. — Kiadóhivatali telelon-szám : 18 és II. Szerkesztőség: Bezeréd) István-utca 5. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények. Kiadóhivatal : Vármegye-utca 130. szám. Az előfizetési pénzek és hirdetések Ide küldendők. Néptanítóknak, ha az előfizetést egész évre előre beküldik, 8 kor. Főszerkesztő: Dp. LEOPOLD KORNÉL. Felelős szerkesztő: BODNÁR ISTVÁN. Főmunkatárs: FÖLDVÁRI MIHÁLY. Laptulajdonosok a szerkesztők. Vér a husért. Argentina fagyasztott húsáért forró, friss vér bugyogott vasárnap Bécs utcáin.. Külsőségek, áldozatok és károk után a forradalomhoz hasonlított mindaz, ami történt. A maga hirtelen láza által hódított, kergetett tömeg szembeszállt a katona- századokkal ; bezúzta a középületek ablakait, kitépte az utcák gázlámpáit, torlaszokat rögtönzött az utcakon. A katonák végül sortüzet adtak és szuronyokkal mentek a tömegnek, amelyből egy holtan, hatvan- hetven tüntető pedig sebesülten bukott a kövezetre. Voltak már forradalmak, * amelyek igy kezdődtek. Növeli az eset komolyságát, hogy a tömegindulat itt is a gyomor kérdése miatt tört ki. Igaz, azelőtt csak kenyeret követelt a forradalommá hatalmasodott nép s a francia forradalom a lisztraktárakra vetette magát; s hogy most husért csapott a legfelsőbb dühbe az utca közönsége, ebben bizonyára a kultúrával megnövekedett igények játszanak közre. De bármennyire zajosak, véresek és rendkívüliek voltak is a vasárnapi események Bécsben, mégse hatottak és nem fognak hatni a forradalmak erejével. A szociáldemokraták nyugodt, szinte a megszokott formák között lefolyt népgyülése után, csinytevők kezdésére és ugratására tört ki a zavar, amelynek izgatott hangulata és vad álja szinte ellenállhatatlanul vitte magával és tüzelte a harcra azokat is, akik egy nappal előbb aligha viseltek revolucio- nárius szándékot. A szociáldemokraták igyekeznek elhárítani magukról a felelősséget s el akarják választani a zöld és züllött tömegek harcát a maguk embereinek fegyelmezett tüntetésétől. De akik kidobják a jelszavakat, azoknak számolni kell a jelszavak hatásával s akik szónoki frázisként egy-egy uszító mondást dörögnek ki, magukra vessenek, ha akadnak, akik a harcra való izgatást komolyan, vagy túlságos komolyan veszik. Mire pedig a bécsi csata összes moráljait elmondják és leírják, bizonyára megint alkalom lesz a magyar gyűlölet szitására. És tetemre fogják idézni Magyarországot a forradalom halottjának ravatalához, mert annak, hogy a bécsiek nem kapnak argentínai húst s hogy e miatt a népharag kitört, Magyarország önzése és ellenállása volt az oka. Ha ez a szemrehányás elhangzik, Magyarországnak nincsen mit lelkére venni a vasárnap elprédált vér és emberélet miatt. Magyarország utat akart engedni az argentínai húsnak, a maga jogos és, természetes érdekeinek rovására, — de Ausztria ellenértéket nem akart adni. S minthogy Magyar- országtól mindig úgy követelt Ausztria valamit, hogy semmi se jár érte. Akár anna- bergi csatlakozás volt a neve, akár más: Magyarországnak csak áldozni szabad a szövetség kedvéért, de a maga áldozataiért kárpótlást nem várhatott. A vasárnapi zavargás nem igen fog változtatni az argentínai husbehozatal ügyén. Ha tüntetés erejére gondolunk, akkor kétségtelenül nagyobb hatása volt annak, amikor százezer bécsi munkás a parlament előtt »Heraus mit dem Wahlrecht!« állott néma sorfalat, mint a minő lehet negyvenezer, jobbára szedett-vedett utcai tömeg féktelenkedésének. De ha mégis számot kell ezzel vetni, mint a néphangulat egyik jogtalan formába tört, de mégis őszinte megnyilatkozásával : akkor Magyarországot lehet-e inkább számadásra vonni, vagy azokat a rekompenzációkat, amelyek ellenében Magyarország az argentínai husbehozatallal járó károkat elszenvedte volna? Jegyzői árvaházunk. Az országos jegyzői egyesület elnökségének egyik legszebb sikere az volt, amikor a minisztériumnál kieszközölte a községi- és körjegyzők «Erzsébet-árvaháza» tárgysorsjátékát, tehát amikor engedélyt nyert arra, hogy ezen nemes célra 250,000 drb egy koronás sorsjegyet kibocsájthatott. Sikernek azért nevezhető ez, mert újabban csakis kivételes esetekben adnak engedélyt sorsjegyek kibocsájtására; legszebbnek pedig azért, mert minden egyes sorsjegyen egy-egy jegyző árvának könnycseppje ragyog. Mikor Uszkay Bálintunk agysejtjében megvillant a gondolat ki- és felépiteni a régóta vajúdó árvaházat és eszébe jutott a már útra bocsájtott 250,000 drb sorsjegy gondolata — én nem tudom, de sejtem, — könny rezgett ideális hevületekben égő szemében; az első könny; a jegyzőárvák atyjának szivgyöngye. Nem övéi jutottak eszébe, mert azok pihennek ott, «ahol nincsen félreértés, a honnan nincs visszatérés» — de eszébe jutottak a más árvái. Jegyzőárva 1 De árva is vagy, ha jegyzőárva vagy 1 A mig atyád élt, addig arisztokrata volt: a munka, a folytonos, a lélek és idegölő munka arisztokratája; állandó lákóhelye a dohos iroda; zenéje az iramodásbán futó toll sercegése ; jutalma az otromba rendbírság; szórakozása a millió törvényszakasz és huszonhat felettes hatóság között való lavirozás; végcélja az idő előtti kimerülés és rád hagyott öröksége : a sivár árvaság I Sivár árvaság 1 Csak az tudja ennek a szónak jelentőségét, aki maga is árva volt. — Egy évi 144 koronás nyugdijat huzó elhagyott özvegy anyával kuncsorgó, egyik ajtótól a másikig ; bekopogatni minden ajtónál és szívnél; a felpanaszolt kegyelemkenyéren tengődve tanulni és tanítani azokat, akik nem árvák s jut még tőlük arra is, hogy a kegyelem kenyéren kivül, ruházatra és lakásra is jusson s mégis célt érni, emberré lenni; oh de hosszú kálváriája ez a nélkülözéseknek; a vágyak elcsititá- sának, sokszor a megalázásnak, legtöbbször a letörésnek 1 Oh azok alatt a korhadt fakeresztek, az akáclombok alatt nyugvó porok de sokat tudnának beszélni, hej, azok az enyémek is de sokat tudnának mondani.... A társadalom minden rétege megmozdult. Minden rendű és rangú igyekezik vérének vérét, gyermekét biztosítani. Ma még a hordároknak, az emberi társadalom eme páriáinak is — van segítő otthonuk árváiknak; csak a jegyzőknek, a községi jegyzőknek nincsen. Huszonöt év óta számítom magam a jegyzői- kar egy lényegtelen porszemének ; azóta figyelemmel kisérék minden mozgalmat -r tudom azt is, hogy a megyei egyletek által gyűjtött és az országos központnak átadott összegek között a mi, tolnamegyei jegyzők összege a legtekintélyesebb, de e sorok írása közben is pirul az orcám s eszembe iut összes árvaságom, hogy még ma is ott állunk, a hol álltunk fél emberöltő előtt! Mi ez ? Hát ez a testület oly poltom, hogy magáért, vérének véréért nem tud semmit tenni, avagy oly sivár lelkű, hogy nem rázza fel könnyeiből semmi ? — Másoknak mindent megtudunk tenni, még egészségünk kockáztatásával is s a magunk megnyugtatására, gyermekeink biztosítására semmit ? Nem, ez nem leheti Ütött a tizenkettedik óra! Fel Kartársak ! Most ne csak másnak, de magunknak, véreinknek is álljunk rendelkezésre. Mondjuk meg mindenkinek, hogy ezúttal mi is kérünk, nem sokat, csak egy koronát, egy sorsjegyért, árvaházi sorsjegyért, amelyen most már nem esdő, de hálatelt árvakönny ragyog.... Mondjuk meg mindenkinek, hogy eddig sokat tettünk úgy a köz-, mint magánérdeknek, eddig sok árva könnyét letörültük, sok özvegynek bús özvegységét megkönnyítettük; most a mi árváinknak kell a társadalom szerény fillére, a mi véreink árvaháza is helyet kér magának a többi között. önmagunk iránt rovunk le egy nagy, még pedig becsületbeli tartozást! Tehát még egyszer fel! Munkára fel 1 Oravszky László. KÖZSÉGI ÜGYEK. Jegyzők gyűlése. (Folytatás.) A községi törvény ezen és más fogyatkozásai mellett majdnem arra a megállapodásra jut a szemlélő, vájjon reparálásának gondolatával érdemes-e foglalkozni ? Az alkotmányos élet visszaállításának ideje óta nem esett annyi szó a magyar parlamentben a közigazgatásról, mint a belügyi tárca f. évi tárgyalása alatt. S habár a belügyminiszter ur szintén elérkezettnek látja a reform idejét, azért szándéka mégis ismeretlen. A sajtó, a szakkörök és akik a gyakorlati közigazgatás igájába vannak fogva, azokkal, akik a közigazgatás reformját magasabb szempontokból v:zsgálják, egyaránt és elsősorban arra az elhatározásra jutnak, hogy a közigazgatás egész szervezetét nem szabad akár az egyik, akár a másik párt politikai eszközévé kiszolgáltatni. Az a céljuk, hogy jó közigazgatás legyen, mely egyaránt szolgálja a nemzeti célokat és ennek elérése érdekében egy összefügg» egészként fejtse ki erejét a közélet összes igényeinek és szükségleteinek kielégítése körül. Ha a hírlapirodalom után indulunk, az látszik, hogy a közigazgatás reformját a politikai pártok mind követelik. A szaklapokban, de a napilapokban is az az akarat nyilvánul meg, hogy a községek szabadhassanak fel a vármegyék gyámkodása alul. Ezek szerint a reformmal biztosítani kell a községek szabad rendelkezési jogát olyformán, hogy a községek határozatai, a felebbezés esetét kivéve, jóváhagyás nélkül emelkedjenek joghatályra. Azokat az ügyeket pedig, melyeknek minden körülmények közt felsőbb hatósági jóváhagyása szükséges, minél szükebb körbe kell szorítani. A felebbezés folytán, vagy a minden körülmények közt felsőbb hatósági jóváhagyást igénylő ügyek felülbírálására tartson a vármegye havonkint közgyűlést. De mivel ez a vármegyék nagysága miatt nehéz volna, alakíttassanak e célra közigazgatási táblák vármegyénként, vagy járásonként. A tábláknak a községekétől eltérő határozata legyen, aztán felebbezhető a törvényhatóság plénumához. A községek a törvényhatósági bizottságban valamelyik szervük által képviselve legyenek épugy, mint a rendezett tanácsú városok. Irányelvül hozzák fel azt is, hogy a községek szélesebb alapokra helyezett autonómiájukban azok, akik közéletben súllyal bírnak, törekvéseik érvényesítését a községi életben érvényesíthessék.
