Tolnavármegye és a Közérdek, 1911 (21./7. évfolyam, 1-104. szám)
1911-08-28 / 69. szám
XXI« (VII») évfolyam 69. szám Szekszárd. 1911 augusztus 28/ • 9 Előfizetési ár: Egész évre . F él évre . . Negyed évre . Egy szám ára 16 korona. 8 „ 4 „ 16 fillér. Bllöflzet**seket és hirdetéseket a kiadott vatalon kivül elfogad a Molnár-féle könyvnyomda és papirkereskedés r.-t. Szekszárdin. Egyes 87ámok ugyanott kaphatók. POLITIKAI HETILAP. Az orsz. m. kin. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja. Megjelenik hetenkint kétszer s hétfőn és csütörtökön« Szerkesztőségi teleion-szám: 18 és 24« — Kiadóhivatali teleton-szám : 18 és II. Szerkesztőség: Bezerédj Istvón-utca 5. szám. Ide küldendők & lapot érdeklő Összes közlemények. Kiadóhivatal : Vármegye-utca 130. szám. Az előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők. Néptanítóknak, ha az előfizetést egész évre előre be küldik, 8 kor. Főszerkesztő: Dp. LEOPOLD KORNÉL. Felelős szerkesztő: BODNÁR ISTVÁN. Főmunkatárs: FÖLDVÁRI MIHÁLY. Laptulajdonosok a szerkesztők. BorKözraKtnr Szekszárdim. Többször foglakoztunk már lapunkban a borközraktár kérdésével. Mikor ez eszme felmerült, az elsők közt voltunk, akik reámutattunk eme, Szekszárdra nézve oly életbevágó, mondhatni, létkérdést érintő, nagy- fontosságú intézményre. Örömmel konstatáljuk, hogy ez a kérdés gyors lépéssel halad előre, ügy értesülünk ugyanis, hogy e hét elején a kormány megbízásából városunkba érkezik Rácz Sándor, központi borászati főfelügyelő, az országos mintapince igazgatója s megkezdi tárgyalásait úgy Szekszárd városával, valamint a vármegye intéző köreivel s ha a tárgyalások eredményre vezetnek, semmisem állja útját annak, hogy ez a nagyfontosságu intézmény már a jövő év elején megkezdhesse áldásos működését. r Értesülésünk szerint a kormány itt egy 10—15 ezer hektoliter bort befogadó borközraktár felállítását tervezi, amelynek igazgatója a most Szilágysomlyóról áthelyezett borászati felügyelő lenne, aki mellé még egy felügyelőt osztanának be. A termelők az évi termést bor alakjában szolgáltatnák a közraktárba, maguk szabnák meg annak az árát — s arra bizonyos előleget kapnának, amelyet a borközraktár — 4 legfeljebb 5% kamat mellett bocsátana rendelkezésükre s amelyet a bor értékesítése esetén természetesen visszatartanának. Nagy nyereség lenne ez a közraktár Szekszárd bortermelő közönségére. Egyszerre vége szakadna a termelők kizsákmányolásának, mert első sorban a szegény emberek termését szívná magába, akik, ha nem kényszerülnek rászorult helyzetükben úgy vesztegetni el boraikat, ahogy kérik, a tehetősebb, — borközraktárakra nem szoruló gazdákat is jobb borárakhoz juttatják, mivel megszűnik a lefelé licitálás s igy végre valahára a szekszárdi szőlősgazda is megtalálhatja számítását. El kell ezért minden lehetőt követnünk, hogy ezt a borközraktárt megkaphassuk. Áldozattól sem szabad visszariadni, mert bizony az állam olcsón nem ad semmit. — Pécs város ingyen telket ajánlott fel erre a célra s ha jól tudjuk, felajánlta az építéshez való téglát is. Mi sokkal szegényebbek vagyunk, de mikor egy város lakosságának boldogulásáról, a szekszárdi bor világhírének megmentéséről van szó, fukarkodnunk nem lehet — nem szabad. Viszont azonban az államnak is értékelni kell a város szpmoru gazdasági s kereskedelmi viszonyait s elmenni a méltányosság legvégső határáig. A legnagyobb érdeklődéssel várjuk tehát a meginduló tárgyalások sikeres befejezését s abban a hitben, hogy a szekszárdi bortermelő közönség megbűnbödte már a múltat, a magyar kormányba vetett erős hittel tekintünk a szebb jövő elé. B« Pöstyén fürdőről beszélik, hogy nincs elég iszapja, ezért a kis Harkányból viszik oda az iszapot a sok betegnek. A t. Háznak is fogyatékán van ugylátszik az obstrukciós anyaga s immár kívülről, az utcáról szedi a vitához szükséges — sarat, az iszapot. A Nap felségsértő ügyét tárgyalják már jó egy hete, hasztalan erőlködik annyi ember — a békát nem tudják elefánttá felfújni. Ennek a véresszáju boulevard lapnak privát ügye csak nem akar országos érdekké, szenzációvá dagadni. Lehet még belőle egy-két zárt ülés, de nagyobb vihar nem lesz. Bátran jósolhatunk, mint a büszke, rátarti balatoni halászgazda — Haypál Benőnek, a budaiak országosan ismert papjának, ki beszédbe egyeledvén a furfangos polgár emberrel, az ő nyelvén imigyen kezdte a szót: — Hát kedves bátyám uram: lesz-e — idő — — Nem hinném — volt a felelet — mert igaz ugyan, hogy reggel tele volt az ég szakállas fellegekkel, dél felé azonban szépen kiborotválkozott az idő... Hát egyszer a t. Ház is majd csak — kiborotválkozik! (Igaz, hogy még csak a szappanozásnál .tart, vagy még ott se, mert nagyon so- i kan vannak ott, akii? mindenáron — szappan nélkül akarnak borotválni.). * Végtére okos, hazafias ellenzéki szó — Kossuth Ferenc megszólalt. Mint valami újkori Luther, odaszegezte véleményét a Just h-párt I ajtajára: «Csakis olyan általános, egyenlő választói reformot támogatok, amely a magyar nemzet államfenntartó történelmi jogait biztosítja és az értelmiségnek kellő befolyási ad». Szép szavak. Megérdemli Kossuth érte az ország háláját, még a munkapárt — tapsát is. Félünk azonban, hogy a Justh-párttal szemben falrahányt borsó az egész. Megint Haypál Benőt aposztrofáljuk. Volt neki egy pap kollégája, akinek olyan dörgő vastag hangja volt, mint a legvastagabb hajókötél, de egyébként kegyetlen rossz szónok hírében állt. TÁRCA. Az eiöénekes. Egy ügyész elbeszélése után irta: — Pataky István — Laucsik Máté maga elé hivatta Klemm Justint. A gerendás vizsgálóbírói szobában csak ketten voltak. A vállas, göndör hajú szőke Laucsik és a nála jóval nagyobb s vállasabb Klemm. — Amint mondtam Klemm — szólt Laucsik — csak igy s most érhetünk célt. A puszta felé csak azért megy, hogy megtudja elment-e. Ha otthon van most, nem-szabad semmit tenni. A veremhez is csak siker esetén nyúljon. Klemm köszönt és elment. * Kátai Balog Péter a nyéki pusztán volt számadójuhász. Mindenki becsületes embernek tartotta, de ő maga is annak tartotta magát. Hogy az Arad, Békés és Csanádmegyében történt lopásokról sokat tudott s nála is sok tárgy ragadt meg, azt ő nem tartotta, mint ahogy abban az időben nagyon sok ember nem tartotta, semminek. Hires énekes volt. Minden vasárnap bement Ujszentannára, a templomba, ahol buzgó áhítattal énekelte a szent énekeket. A hangja csak úgy zengett, búgott a nagy témplomban s bizony hiányos volt a szent mise, ha a Balog Péter uram nem mehetett be. Ha elmaradt, Katucs András uram, a kántor, már estvére kigyalogolt a nyéki pusztára, hogy hát mi történt Balog urammal. És ha valami baja volt s az öreg csak a jó istenkére bizta a gyógyulását, Katucs kántor ugyan megdicsérte ezért a bizalomért, de tudtára adta Balog uramnak, hogy magunknak is igyekezni kell magunkon segíteni és nem késett orvosságot kivinni s bucsuzásnál figyelmeztetni, hogy felgyógyulásáért ne késsék a jövő vasárnap hálát adni az Istennek. De ezt nem kellett mondani az öregnek, mert úgyis elment. Valamint, hogy minden közel eső búcsúra elment és minden évben Mária nevenapjára is el ment, vezetve sokszor 1000 embert Mária- Radnára. Ilyenkor hat napot vett magának az öreg, mert gyalog mentek és nem siettek. * . Az a göndörfürtü, szőke, mosolygóképü vizsgálóbíró, épen erről az emberről beszélt Klemmnek. * Szentannáról már egy napja, hogy elindult a bucsus sereg. Már az avarföldváraknál vagy 400 embert vezetett Kátai Balog Péter a környéktől, de Pankotáról is a bucsusok mind ahhoz csatlakoztak, amelyet Balog vezetett, úgy hogy Világos alatt mintegy 1000 embert vezetett Balog Péter s ha ő előénekelte az első sort: »Erősségnek tornya, elestek gyámola, óh Mária«, nem volt az 1000 ember közül egy sem, aki meg ne hallotta volna, hogy mit kell nekik énekelnie. És amidőn Balog Péter vezette a népet, akik szeretettel halmozták őt el, valóban hitt is abban, amit dicsér, valóban megtisztulva érezte magát s mintegy hadvezér rendet tartott a seregben s mintegy lelkipásztor jót mutatott, csak jóra intett s megesett, hogy ha valaki idő, vagy egyéb miatt zúgolódott, könnyes szemmel figyelmeztette az illetőt, hogy hát a Megváltó mennyit szenvedett mi érettünk. Ilyenkor elfelejtett a múltból mindent, am sötét és valóban áhítattal nézte, hogy elvezethesse seregét a kitűzött helyre a Krisztus anyjához, ahol ez a nép segítséget fog könyörögni s ahol oltalmat nyer a kisértet ellen minden küzdelemben. Világoshoz közeledve megzendült Balog hangja,, erősen, visszhangot adólag : Boldog asszony Anyánk, régi nagy patrónánk, nagy Ínségben lévén, igy szólít meg Hazáik : Magyarországról, romlott hazánkról, ne felejtkezzél el szegény magyarokról! És amint ment a bucsusereg Világosra, onnan mindenütt a hegy alatt, gyönyörű, verőfényes, üdítő időben, vallásos énekeket zengve, kihallatszott mindenütt a Balog zengő, erős hangja. A Livádia pusztánál két ember csatlakozott még a sereghez. Mind a kettő magas, erőteljes ember volt. Buzgón énekelték a szent dalokat. Többször kellett találkozniok Baloggal is. Tisztelettel köszöntötték az előénekest, aki szomorúan, majdnem szemrehányólag nézett rájuk. Gyorok, Ménes, Paulisnál még szaporodott a bucsusok száma és maga Balog az előénekes könnyes szemmel mondta embereinek, hogy még ilyen sereget sem ő, sem más nem vezetett még Máriaradnára. — Mintha csak utoljára tenném. És még erőteljesebben csendült meg hangja, amint a sereg egy részével bevonulhatott a majdnem megtelt óriási templomba, hogy ott imádja a csodatevő Máriát, Krisztusunk anyját. Alig lépett ki a templomból Kátai Balog Péter, mikor maga mellett látta a Livádia pusztánál csatlakozott két embert.
