Tolnavármegye és a Közérdek, 1911 (21./7. évfolyam, 1-104. szám)
1911-07-24 / 59. szám
2 TOLNA VÁRMEGYE és a KÖZÉRDEK l->íf julius 24. csináljon, szakítani tudott minden előítélettel, minden régi politikával s p neki (t. i. Andrássynak) az egész idő alatt sohasem volt az a benyomása, hogyha sikerül a királyt meggyőzni arról, hogy a politikai szükséglet ezt parancsolja, a király ennek a szükségnek eleget ne tegyen.“ ! Nos tehát miért nem igyekezett a koalíció a nemzeti hadsereg kérdésében a királyt meggyőzni ? Azért mert ezt az ütköző pontot a hatalomrajutáskor egyszerűen kikapcsolta, sőt amikor a bomla- dozó koalíció összedrótozására a nemzeti vívmányokat sürgette, akkor azok a vívmányok nem voltak sürgősek, de a bankkérdést rántották elő hajánál fogva s cserben hagyták a most ujjongva fogadott Andrássyt összes nemzeti követeléseivel. Mindenki tapsolhat tehát Andrássy Gyula kétségtelenül nagy, értékes taléntu- mának, nemes pathoszának, de az ellenzéknek van erre a legkevesebb joga, ezt legfeljebb szemlesütve teheti s különben is a talán nem remélt „fegyvertárs“ fegyvere nagyon is kétélű s az ellenfélnek talán még kevesebbet árt, mint a fegyver- barátnak, mert megfosztja, lehasogatja róla ,a jóhiszeműség utolsó vékony foszlányát is s mezítelenre vetkőztetve úgy mutatja "be a világnak a nemrégiben lezajlott nagy politikai küzdelmet, a koalizált pártok nagy fegyvercsörtetését, egymás között lefolytatott harcát, mintha a küzdelem voltaképpen nem a mindnyájunk álmát képező önálló hadseregért, sem nem az önálló bankért, de talán még csak nem is az egyedül idvezitő titkos választójogért folyt volna, 'vagy folynék, hanem emberek hiúságáért, apró kicsinyes hatalmi érdekekért. B. — „Nemzeti Eehanyoltság.“ Apponyi Albert .'gróf kiváló szónok, nem csoda tehát, hogy úgy a zöld asztalnál, mint a lakomák alkalmából remek beszédeket mond A véderővitában mondott beszéde kedvéért a technika obstrukoió egy napra .szünetelt, Igen helyesen. Ez a beszéd megérte 'azt, hogy az obstrukoió szörnyetege — ha csak pár órára is — odújába vonuljon. Úgy tudjuk, hogy Apponyi maga követelte ez alkalomra a tech- nikázás szüneteltetését és talán ennek a figyelemnek viszonzásául történt, hogy Apponyi viszont 'pártját fogta a techuikázásnak. Ennek a gyujtó- ,beszédnek megünneplésére diszlakomát adtak az pbstruktorok és természetes, hogy e lakomán magasra csapkodtak az Apponyi tiszteletére meggyuj- -tott magasztalások fáklyái. Az ünneplő beszédekre Apponyi újabb nagy beszédet mondott, melyben iTitarmMn azt fejtegette, hogy ez idő szerint a „nemzeti le hangoltság“ idejét éljük. Igen jellemző vallomás ez oly kiváló politikustól, mint éppen Apponyi. De ez a jellemző vallomás magyarázatra szorul, mert csak úgy lehet azt megérteni, ha felteszszük, hogy Apponyi Albert gróf még most is arról az álláspontról nézi a dolgok folyását, melyen akkor volt, mikor a koalíciós kormány megbukott és a függetlenségi párt kisebbségre olvadt le. Való igaz, hogy a koalíciós kormány felosz'ása és az ezzel okozati összefüggésben levő események „nemzeti lehangoltságot“ szültek. Dó ez a lehangol'ság a nemzetben nem sokáig tartott és e lehangoltság eredménye volt, hogy a múlt évi választásokon a nemzet többsége elfordult a koaliciós rendszertől. A „nemzet“ lehangoltsága tehát megszűnt még a múlt évben és igy nemzeti lehangoltságról tulajdon képén ma már beszélni nem lehet. Megmaradt azonban a lehangoltság a függetlenségi párt-töredékeknél és épen azért szervezkedett most az obstrukoió, hogy galvanizálja — orátori nyelven „lethargiajá- ból felrázza“ — a „lehangolt“ vidéki párthiveket, mert hátha sikerül az obstrukciós zűrzavarban a kapanyéllel is nyulat lőni V A galvanizálás már megkezdődött, ennek ■ szükségességét Apponyi Albert gróf is hangoztatta és bizonyos, hogy Apponyi gróf nemcsak a saját pártját, de az egész nemzetet szeretné csatasorba vonultatni „az önálló magyar hadsereg“ mellett, ami pedig sem most, sem a közel jövőben nem lesz és nem lehet aktuális, mert létesítésének ez idő szerint nincsenek meg az előfeltételei. Ez idő szerint egyelőre csak a „technikai obstrukció“ van meg, ezt meg lehetett csinálni, tehát meg is csinálták. De az ellenzék legújabb adományát és alkotását már nem „nemzeti lehangoltsággal“ szemléli a nemzet többsége és pedig nemcsak a munkapártiak, hanem vegyesen az ellenzékiek is, tehát az ellenzéki obstruktor képviselők kivételével majdnem az egész nemzet, hanem méltatlankodó haraggal, amely indulat éle azok ellen irányul, akik komoly politikusokhoz nem illő technikázó fogásokkal a törvényhozás működését megbénítják" és nemcsak meddővé, de nevetségessé is teszik. Ez a méltatlankodó harag teljesen jogosult és annak folyományaként még sok kellemetlenség fog hárulni az obstruktorokra, valamint az országra is. Qui vivra, verra! VÁRMEGYE. Az alispán jelentése. Tolnavármegye alispánja a nála megszokott gonddal és lelkiismeretességgel számol be a szerdai közgyűléshez intézett jelentésében a vármegye I. félévi közállapotáról. Felölel, kidomborít minden jelentősebb mozzanatot, úgy hogy tiszta hű képét látjuk vármegyei közigazgatásunknak. A 18 nyomtatott oldalra terjedő nagyérdekü jelentésből kiszakítjuk a következőket. Az alispán mindenekelőtt beszámol a vármegye anyagi helyzetéről, számszerűleg is kimu-gaimba amelyekkel önt bizonnyára csak untatom.... ‘Kérem, adjon még egy keveset abból a pálinkából ! Erőt kell gyüjtenetú, mert innen ismét a minisztériumba megyek ! . . . Poharát tele töltöttem. Kis kortyonkint, bizonyos meghatottsággal élvezte a tüzes italt.. Ekkor nem tudom miféle szeszély hatása alattt, fölállt. Azután kezében pohárral, jobbbra balra ^forgatta viperaszerti fejét, majd azzal a bizonyos mosollyal, melyet a beszélni készülő szónokok őrölteinek ajkaikra, erős dörgő hangon, mintha ogy százteritékü asztal mellett ülőkhöz akart volna azólani, igy kiáltott föl: — Éljen a művészet, az irodalom és a sajtó 1 Es akkor egy olyan tiz percig tartó szónoklatot mondott el, mely a legőrültebb, de egyben .a .legragyogóbb rögtönzött beszéd volt, mely e szellemes ember agyában valaha megszületett. *i . í": ' . * * Midőn elhallgatott, poharát kiürítette. Azután megkérdezte hány óra van és köszönés nélkül, rideg arccal magamra hagyott. Életemben még soha sem voltam olyan szomorú és megelégedetlen, “mint e rettenetes vak távozása után. Tintatartóm 'undorított, toliam borzalommal töltött el. Szerettem ’ volna messze, messze menni, hogy fákat lássak fe valami jót érezzék . . . Nagy isten, milyen gyűlölet, mennyi epe lakozik abban az emberben a mennyire szükségét érzi annak, hogy mindetit ■leköpjön és bemocskoljon!... Ah. az utálatos! Szobámban dühösen jártam föl s alá és bzinte hallani véltem azt az undor és megvetésteli hangot, mellyel a leányáról beszélt. Ekkor amellett a szék mellett, melyen Bixiou ült, valamibe megbotlottam. Megismertem tárcáját, azt a vastagj fénylő tárgyat, melytől sohasem vált meg s melyet nevetve mindig az ő méregtarisznyájának nevezett. Ez a tárca 1 mi világunkban ép oly hires volt, mint a mithológiá- ban Pandora szelencéje. Azt mondták róla, hogy borzasztó dolgokat tartalmaz. Most jó alkalmam nyílt, hogy erről meggyőződhessek: A kopott tárca szétpattant a tultömöttségtől, midőn a földre esett. Egész tartalma a szőnyegre hullt és egyik írást a másik után kellett fölszednem. Egy csomó virágos papírra irt levelet találtam, melyek mind ezekkel a szavakkal kezdődtek : Édes jó apám és ezzel az aláírással végződtek : Bixiou Céliné, Mária gyermeke. Azután régi orvosi rendelvények kerültek kezeim közé, gyermekbetegségek: torokgyík, görcsök, vöröshimlő, vagy skarlát ellen... Szegény gyermek, mindegyiken átesett! Végre egy nagy lepecsételt borítékot pillantottam meg, amelyből egy kis leányfőkötőcske és pár szál szőke göndör fürt Jiandikált elő. Magán a borítékon, a vak ember reszkető Írásával, ez a néhány szó állt: „Céline haja, levágtam május 13-án, aznap, midőn a zárdába ment.“ Ezek voltak Bixiou tárcájában !... Nos, párisiak, egyformák vagytok ti mindannyian ! Undor, gúny, pokoli kacaj, durva hazugságok hangzanak ajkaitokról és a vég mégis csak az, hogy: „Céline haja, levágtam május 13-án !“ Alphonse Daudet tatva az egyes pénztárak állását. Majd rátér a május hó 6-ikán végbement felhőszakadásból keletkezett árvíz veszedelemre. Az alispán még aznap éjjel kiszállott Kölesdre a vész színhelyére, de amig tüzetesén megemlékezik mások kiváló ügybuzgalmáról, a dolog természeténél fogva majdnem elhallgatni kénytelen s hallgat is önmagáról, pedig elmondhatni, hogy ha valakinek, úgy neki van a legtöbb érdeme, hogy az árvíz okozta kár katasztrofális jellege — annyira mennyire enyhült — s végzetessé nem vált a sorssujtott községek földhöz ragadt lakóira nézve. Az alispán tüstént segélyt kért a minisztertől s maga is gyűjtést indított, amely eddig a csatolt kimutatás szerint 4881 korona 54 fillért eredményezett, még egyre érkeznek adományok, az alispán mégis elengedhetetlen kötelességének tartja, hogy különösen azoknak a megyebizottsági tag uraknak, akik jótékony adományaikkal szerencsétlen embertársaink segélyére siettek, hálás köszönetét nyilvánítsa. Ugyancsak nagy köszönettel emlékezik meg gróf Khuen- Héderváry Károly belügyminiszter amaz intézkedéséről is., mellyel az árvízkárosultak javára 35UÜ koronát utalt kezeinkhez, kiutalványozni s egyúttal arról is értesítette, hogy az érdekelt községeknek e tárgyban hozandó és a vármegye közgyűlése által jóváhagyandó határozatai alapján megfelelő nagyságú kamatmentes államkölcsönt is fog rendelkezesere bocsájtani. Nem hallgathatja el, ezúttal, hogy a kedvező eredmény túlnyomó részben annak a meleg érdeklődésnek és fáradhatatlan buzgólkodásnak köszönhető, melyet dr. Sztankovánszky Imre országgyűlési képviselő ur a károsult vidék lakosságúnak ezen valóban életbevágó érdeke iránt tanúsított. Megemlékezik a jelentés a vármegyében végbe ment nagymérvű állatszállításokról, melyek a közigazgatási hatóságoktól fokozott tevékenységet igényeltek. Az alispán mintegy megnyugtatóiig jelenti hogy ezek a szállítások, melyeket legnagyobb részben a délvidéki földmivelők gazdasági egyesülete, a temesmegyei gazdasági egyesület, a barsmegyei, a hevesmegyei, a gömörmegyei, a csongradmegyei, a somogymegyei gazdasági egyesületek, a szatmármegyei állattenyésztési felügyelőség eszközöltek, mennyiségében nem haladja meg az előző három év hasonló időszakára kimutatható állatkivitelt. Ami azonban az eddigi vásárlások után kisgazdáink kezén visszamaradt tenyészállatállo- máuy minőségét illeti, e tekintetben, eddigi információim szerint, sajnos, nem tévedtünk. A saját gazdasági egyesületünk által megyebeli gazdák számára tervezett vásárlásokat ugyanis csak részben lehetett lebonyolítani, részben pedig fel kellett függeszteni, mert maguk a vásárolni szándékozó kisgazdák oly selejtesnek találták, hogy abból tenyészállat-szükségletüket fedezni hajlandók nera voltak. A főszolgabírói hivataloknál az uj „Rendőri büntetőszabályzat“ életbelépte következtében sokkal több az alakszerűség, sokkal több az írásbeli munka és sokkal körülményesebb az eljárás, mint volt azelőtt. Ennek dacára a folyó évi költségvetésünkben felvett járási dijnoki állásokat, a költség- vetés felülbírálása alkalmával a belügyminisztérium törölte. Sajnálattal konstatálja ezt, mert tény, hogy a főszolgabirák a munkaerő elégtelensége miatt panaszkodnak. S tény az is, hogy ez a panasz teljesen jogosult. A jövő évi költségvetés egybeállításánál újból megfogja kísérlem, hogy az e tekintetben tapasztalt hiányok pótolva legyenek. Nem mi és nem a vármegyék az okai annak, úgymond hogy a tisztviselői állásokat egyre szaporítani kell, hanem a bürokratismus igája alá hajtott kormányzati szellem, melynek közigazgatásunk hova tovább teljesen áldozatává esik. A bürokratizmus túltengő hatalmával szemben az önkormányzati jogok mindjobban őssze- zsugorodnok. Az önkormányzati testületek túlnyomó részben hiábavaló munkát végeznek, mert különleges viszonyaikhoz mért intézkedéseiket nem érvényesíthetik. Természetes következménye ez ama szellem és törekvés különbözőségének helyesebben ellentétes voltának, mely egyfelől a minisztériumok, másfelől a vármegyék igazgatását áthatja. Az utóbbiak arra törekszenek, hogy intézkedéseik egyéniek, a helyi viszonyokhoz alkalmazottak, az illető, vármegye területén tényleg tapasztalt szükséghez mértek legyenek. Amiből következik, hogy idők folyamán vármegyénként nemcsak különféle kérdések nyerhetnek szabályozást, de ugyanazon kérdések is különféleképen szabályoztáthatriak. Az előbbiek viszont, az egész ország területét tekintvén köz- igazgatási egységnek, úgyszólván minden kérdésben az összes vármegyékkel szemben egységes
