Tolnavármegye és a Közérdek, 1911 (21./7. évfolyam, 1-104. szám)

1911-01-19 / 6. szám

2 TOLNAVARMEGYE és a KÖZÉRDEK 1911 január 19 gyengébb fizikumával, annak károsodása nélkül elvégezhet, akkor a nő minkét hivatását teljes mértékben betöltheti s kiveheti részét abból a küzdelemből, melynek segélyével embertársának segítségére akar sietni s amellyel gyermekeinek jövendőjét még jobban biztosithatja. Ha ügyelünk arra, hogy csakis a hozzáértők számítása sze­rinti’idő teljék el a munkával, a többi pedig a szórakozás s pihenésnek legyen szánva, akkor mi tettünk ^elsőrendű szolgálatot a feminizmus­nak s mi segítjük elő azt, hogy a nő, munkál­kodása mellett, tulajdonképeni hivatását is betölthesse. *Just millieu !< Mondja a francia közmon­dás, az aranyközéput s mindenki megtalálja boldogulását. Ha a kellő mérték, a határ be- tartatik, senki annak kárát nem valhatja. A női munkaidőnek törvény által való korlátozása épen a női munka megbecsülésére szolgál, mert ezzel elsősorban törvényes elismertetését, másod­sorban törvényes védelmét látjuk mindannak, melyekért az igazi fenimiznusnak tulajdoképen küzdenie kellene. VIDÉK Dunaföldvár. Otthon. Az ember természete hozza magával, s a közmondás is úgy tartja: Mindenütt jó, de leg­jobb otthon ! A szükebbkörü családi otthonon kívül otthonnak nevezhetjük a kört, az egyletet, ahol üres óráinkban nehéz testi vagy szellemi munka után nemes szórakozásban a továbbiak­hoz erőt nyerünk. A felnőtteknek százszámra akad egyesület, beiratkozhatik bárki ide is, oda is. Nagyobb dolog ez azonban azoknál a tanoncoknál, akik az iskolát már elhagyták, s akiknek a vasár­napot, ünnepet, vagy egyik szabad időt jól vagy rosszul eltölteniök szintén szükséges. Az iparos- és kereskedőtanoncok, akik hosszú időn keresz­tül sem itt, sem ott nem találtak otthont, akik szabad idejüket legtöbbször üres semmittevés­ben, vagy léha, rossz társaságban, csavargás­ban töltötték, akiknek egyesületi hajlandóságuk fejlesztése, érzelmeik nemesítése, szellemi kép­zése egyike a legfontosabb nemzeti érdekeknek, otthon nélkül szintén nem maradhatnak! Az iparos- és kereskedőtanoncok számára több helyütt alakult már »otthon«. Ide járnak a jövő iparosai és kereskedői, hogy az ipar­iskola rideg betűi mellett meleg szívre, értelmes gondolkozásra, tudásra tegyenek szert, hogy lelkűk világa bele illesztődjék a kor haladásába, amikor nemcsak a munkában, de a társadalom­ban is minden iparosnak és kereskedőnek az elsők közt kell lennie. Az ipar és a kereskedelem a jövőé, az iparos- és a kereskedőtanoncok, a jövő mestereinek képzése a jelené/ Dunaföldváron nem régiben alakult meg Jéhn Győző igazgató-tanitó lelkes fáradozása mellett a dunaföldvári iparostanone-iskolai otthon. Az otthon a belvárosi emeletes iskolában min­den vasár- és ünnepnap találkozót ad, ahol az iparos- és kereskedőtanoncok a legnemesebb szórakozásokban töltik szabad idejüket. A 160 kötetre rugó értékes könyvtárból alig egy-két kötet marad vissza, mind kihordják a tanulók, hogy szívják magukba azt az erkölcsi- és haza­fias irányt, melyre szükségük van! Az iskola padjain sakk, dominó, malom, stb. játékok, amott képes újságok! A tanonc- otthonnak van füles-labdája, footballj a s egyéb sportra alkalmas szerei, és rövid fennállása ideális képet mutat. Az otthon eddigi vagyonát (könyvet, játékot, stb.) Niertü Béla iskolaszéki elnök és Bíró Imre prépost-plébános nemes áldozatkészsége adományozta. A kormányhatóságilag megerősített alap­szabályokkal működő tanonc otthon f. hó 15-én, délután tartotta első összejövetelét. Jéhn Győző és Varga Ferenc tanítók ott ültek számos tanít­ványaikkal egy padban, hogy együtt játszanak, s játszva is tanítsanak 1 S mikor Niertit Béla iskolaszéki elnök, majd Biró Imre prépost­plébános s később Jéhn Győző igazgató-tanitó lelkesítő szavakat intéztek a növendékekhez, akik szívből fakadó éljenzéssel fejezték ki hálá­jukat legkedvesebb otthonuk megteremtőinek s a Himnusz eléneklesével bizonyságot tettek arról, hogy az egyesület erkölcsi iránya mellett a haza­fias irány felé is törekednék az tanonc-otthon növendékei! Lelkem igaz melegével üdvözlöm az »ott­hon« lelkes úttörőit, megalapítóit köszöntőm az eddigi munkásságáért és a további kitartó munkára kérem Jéhn Győző igazgató-tanítót t Vajha a dunaföldvári iparostanone-iskolai otthon meghozná azt a nemes erkölcsi- és hazafias célt, melyért alkottatott; vajha a dunaföldvári iparos- és kereskedőtanoncok lelki világa az otthonért élne, s benne szerezné meg minden tanuló az erős jellemet, nemes alapot, melyre később építve, a társadalomban foglalja el azt a helyet, mely őt méltán megilleti I Crasaus. HÍREK. — Elnevezés a bíróságnál. Az igazság­ügyminiszter Kiczkó Kálmán paksi kir. járás- birósági joggyakornokot a breznóbányai kir. járásbírósághoz jegyzővé nevezte ki.-AD E E. Igazgató-választmányi ülése. A D. K. E. most péntekre tervezett igazgató­választmányi üléséi január 25 én, szerdán tertja, Pallavicini Ede őrgróf elnöklésével, Budapesten. — üj nőegyleti tagok. Az »Eegyesült Szekszárd— Tolnamegyei Nőegylet« tagjai közé beléptek: Hámori Antalné, Dr. Szalag László főispáni titkár, Jasek Sándor megyei aljegyző és Dr. Dóbrescu Sándor fogorvos. — Orvoskongresszns a fővárosban. Január 21. és 22. napján tarja az Országos Orvos­szövetség a fővárosban kongresszusát, amely elé az orvosi körök nagy érdeklődéssel tekin­tenek. — A kongresszuson fogják tárgyalni a munkásbiztositó pénztárak és az orvosok között minduntalan felmerülő differenciákat és elvi ellentéteket — és leginkább ez a tárgy teszi érdekessé a szövetség kongresszusát. — Ács tanár njabb sikere. A Nemzeti Szalonban vasárnap nyílt meg a Kéve kiállítása. Az egyik teremben van Ács tanarnak sárközi kiállítása elhelyezve, amely nagy feltűnést keltett. A Sárközvidéki népművészeti cikkek, melyeket nagy buzgalommal és páratlan hozzáértéssel Ács Lipót, szekszárdi főnimnáziumi tanár gyűj­tött össze, — Írja az Újság — töltik meg az első termet. A tarka, színes, pazarul dekorativ hímzések, régi főkötők, biborvegek, jegykendők, a lehető legkellemesebben érintik a látogatót. Külön felhívjuk a figyelmet azokra az apró leánykák által készített, gazdag fantáziájú, meg­lepően friss rajzokra, melyek a gyermekrajzolás­nak valósággal csodái. A néplélek megnyilvá­nulásának megfoghatatlan rejtélyével állunk itt szemben. — Arról az ősi és gazdag művészi tervező és alkotó erőről nyerünk újabb, hathatós bizonyítékot, mely az ország különböző vidékein lakó népünkben majdnem mindenütt feltalálható. Hogy mennyirs inherens, mennyire veleszületett ez a művészi tehetsége némely népvidéknek, semmi sem mutatja élénkebben, mint az a körül­mény, hogy némely helyütt, például Őcsényben, csupán figurális témák érdeklik a leányokat, a paraszt^tPÜWfő^hez tartozó cikkeket rajzolnak, mig más helyütt ehhez nem értenek és például Alsónyéken csupán szőnyegszerü kompozíciók­kal foglalkoznak. Az Országos Háziipari Szövet­ség elsőrendű nemzeti munkát végez azzal, hogy a sárközi népművészet ügyét felkarolta és őcsényben telepet létesít az ottani népművészeti ágak továbbképzésére. Az egész sárközi szobát, bútoraival és kiállított tárgyaival együtt Andrássy Gyula gróf, volt belügyminiszter vásárolta meg, aki nagy dicsérettel halmozta el Ács tanárt. — Eljegyzések. Fischof Sándor szekszárdi nagykereskedő eljegyezte Leibékütz Izidor pécs- ráczvárosi téglagyáros leányát: Margitot. (Min­den külön értesítés helyett). Oarai Ilonkát Pécsről eljegyezte Klein Dezső, Serravallo J., trieszt-barcolai cég magyar- országi üzletvezetője. — Eredményes gyűjtés. Szévald Móricz tamási főszolgabíró 401 koronát gyűjtött a Dunántúli Közművelődési Egylet számára, amit Pallavicini Ede őrgróf elnök rendkívül meleg­hangú levélben köszönt meg. — Magyar honosság. Az élet forgataga sok embert a messze idegenbe sodor. Az elmúlt évben vármegyénk e téren is veszteséget szen­vedett, amennyiben magyar honosságát elvesz­tette 5 egyén és ezekkel szemben magyar honos­ságot szerzett egy tolnamegyei lakos. Az el­bocsátottak neve: Ketterer József (neje és egy fia), — Folrád Alajos (neje és 5 gyermeke), — Jokobitska Márton (és neje), Freund Géza Gusztáv (neje és 5 gyermeke), Greif István (neje és fia). Magyar honosságot szerzett: Hradetzki Gyula bátaszéki kéményseprő (Ausztriából). — Adományok a szekszárdi népkonyhára. A népkonyhára adakoztak: Leicht Lajos Szek­szárd 2 méter tűzifa, «Dombóvári önsegélyző­egylet» 10 korona, dr. Drágíts Imre Szekszárd 10 K, Waskó Ferenc Wien 10 K, «Szekszárdi takarékpénztár» 20 K, Mayer János Szekszárd 10 korona. — Ezen kegyes adományt számos szegényeink nevében hálás köszönettel nyugta­tom. Szekszárd, 1910 december hó 31. Btzerédj Pál, s. k. — Jóváhagyott alapszabályok. A szakcsi kaszinó egyesület alapszabályait a belügy­miniszter láttamozta. — Előléptetett bányafőmérnök. F._ évi 3-ik számunkban »Előléptetett bányafőmérnők« cimü hírünket örömmel még oda egészíthetjük ki, hogy az Esztergom-szászvári bánya részvény társulat igazgatósága a nagymányoki bánya ve­zetőjét, .Szinger Bálint bányafőmérnököt is ki­nevezte bányatőfelügyelőve január 1-től, —ho­norálni akarván ezzel Szingernek a nagymányoki bányamű vezetésénél szerzett érdemit. Szinger Bálint főfelügyelő a társulat legképzettebb mér­nökeinek egyike. Tudását és szakismereteit fennen hirdeti a szászvár-mázai vasútállomással szemben 400,00 korona költséggel az ő tervei szerint épült elektromos központ és gőztrubina, mely úgy a nagymányoki, mint a szászvári bányát látja el a szükséges energiával. Szak­emberek méltó dicséretét vívta ki magának ve­zetésére bizott bányájának modern és szakszerű berendezésével, igazgatóságának és a hatóságok elismerését azzal az atyai gondoskodással, mely- lyel munkásainak biztonsága fölött őrködik,, s ennek köszönhető, hogy ebben a nehéz bányá­ban súlyos balesetek alig történnek. Szinger méltán megérdemelte igazgatóságának e rend­kívüli elismerését s számos barátai és jóismerő­sei szívből üdvözölték őt előléptetése alkalmá­ból. De Szinger nem csak szakmájában tevé­keny, hanem a közélet terén is fejt ki eredményes működést, mint községi képviselői- és vár­megyei bizottsági tag. Lelkes tagja a társadalom­nak is, s mindenütt ott van, hol jótékonyság gyakorlásáról van szó. Szakismeretei révén fel­ügyelője az esztergomi székesegyházi- és pap­neveldéi bánya-uradalmaknak is. Előléptetéséhez mi is szívből gratulunk neki. — A „Büntetőparancs“. Január elsején életbelépett az uj rendőri büntetőszabályzat, melynek egyik legfontosabb újítása a büntető­parancs. Teljes hitelt érdemlő feljelentéseknél, ha a kiszabandó büntetés előreláthatólag nem lesz több, mint 30 korona, ezentúl a főszolga­bíró tárgyalás nélkül büntetőparancsot bocsájt ki Ítélet helyett. — Ez főleg a főszolgabirákra előnyös, mert a legtöbb esetben megtakarítják a tárgyalás fárasztó munkáját, feltéve, hogy a fél elfogadja a büntető parancsot. Hogy ezt el­érjék, rendszerint igen enyhe büntetést fognak kiróni s ebben van az újítás hibája! Mert a mi népünk jelenleg olyan anyagi viszonyok közt van, hogy egy 2—3 koronás büntetést fel sem vesz, s igy az nem is használ. — Ipartestületi jegyző, a dunaföldvári ipartestületnél folyó hó 15-én Bernáth Lajos lemondásával megüresedett s 600 korona évi fizetéssel egybekötött jegyzői állásra nagy szó­többséggel Heizer Endre dunaföldvári lakos választatott meg. — Gazdasági előadások. Serényi Béla gróf földmivelésügyi m. kir. miniszter elrendelte, hogy a mezőgazdasággal foglalkozó lakosság ismereté­nek bővítése érdekében az egész országban népies előadásokat tartsanak. A múlt vasárnap már az ország kölönböző részein 780 helyen voltak ily szakelőadások az egyes vidékek speciális gazdasági viszonyaikhoz alkalmaz­kodva. A földmivelésügyi miniszter elrendelte, hogy az előadásokat nyomtatott füzetekben szét is osszák a kisgazdák között. A tél folyamán ötezernégyszáz helyen rendeznek az országban ilyen népszerű előadásokat. — a dombóvári vasútállomás & kaposvári oukorgyár ellen A kaposvári cukorgyár évek­kel ezelőtt oly gépezetet állított föl, amely a már egyszer elhasznált vizet újból használhatóvá teszi és csak kétszeres használat után kerül vissza a viz a Kapos medrébe. A dombóvári vasút főnökség panaszt tett a kereskedelemügyi minisz­ternél, hogy a cukorgyár annyira megfertőzted a Kaposvizét, hogy azt a mozdonyok gőzfejlesz­tésére sem lehet használni. A kereskedelmi miniszter leadta a panaszt Somogyvármegye álispánjához és igy került az ügy a minisztérium utján a somogyvármegyei közigazgatási bizottság szerdai ülése elé. Az újból bekért szakértői vé­lemények szerint a cukorgyárban elhasznált viz egyátalán nem káros a gőzfejlesztő kazánokra, mert először is 24 kilométernyire esik Kapos­várhoz Dombóvár és ezen utón több patak öm­lik belé. De az sem hagyható figyelmen kívül, hogy az államvasutak dombóvári állomása víz­jogi engedély nélkül használja a Kapos vizét mozdony-tápvíznek. Ezen okoknál fogva a köz- igazgatási bizottság föntartja első határozatát és azt javasolja a kegeskedelemügyi minisztérium­nak, hogy a dombóvári állomás panaszát meUőzee. — Előljáróságl b&lvaosora. Dunaföldvár község elöljárósága folyó hó 21-én a Stefánia- féle vendéglőben tartja szokásos évi halvacso- ráját. A halvacsorán csak meghívottak vehetnek részt. A paprikás- és sülthalból s félliter borból á!ló teríték ára 2 K 60 f. Az elöljáró sági tár­sasvacsorán minden évben 100—150-en szoktak résztvenni.

Next

/
Thumbnails
Contents