Tolnavármegye és a Közérdek, 1911 (21./7. évfolyam, 1-104. szám)
1911-06-22 / 50. szám
XXL (MIL) évfolyam. TOÜlAVflRMEGV E ÉS A KÖZÉRDEK Egész évre . . Fél évre . . Negyed évre . Egy szám ára 16 korona. 8 1 16 fillér. POLITIKAI HETILAP. A* opsz. m. kip. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja* Szerkesztőség : Bezerédj István-utca 5. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő össze* közlemények. Kiadóhivatal : Bliöfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- h vatalon kívül elfogad a Molnár-féle könyvnyomda és papirkereskedés r.-t. Megjelenik hetenkint kétszer s hétfőn és csütörtökön* Vármegye-utca 130. szám. Az előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők. Egyes számok ugyanott kaphatók. Szerkesztőségi teleton-szám : 18 és g4. — Kiadóhivatali teleton-szám : 18 és II. Néptanítóknak, ha az előfizetést egész évre előre be küldik, S kor. Főszerkesztő : Dp. LEOPOLD KORNÉL. Felelős szerkesztő: BODNÁR ISTVÁN. Főmunkatárs: FÖLDVÁRI MIHÁLY. Laptulajdonosok a szerkesztők. „tirak és parasztok“. Békésgyulán most az ország szeme A Zsilinszky fiuk perét tárgyalják, akiknek Browningja hangosabbat talált szólni a másfajta revolvereknél s azzal, hogy leteritette a «második parasztkirályt»: Achim András, országgyűlési képviselőt, megnyitott egy másik sebet is, amely ugylátszik, az «első parasztkirály», Dózsa György halála óta, egész a mai napig sem tudott végleg behegedni. A Browning csövéből előtört pillanatnyi fény bevilágít a nagy sötétbe, amelynek mélyében csodás dolgok történnek. Vad szenvedély, forrongó indulat izzik ott elfojtva, a hamu alatt. Magát a nyaldosó lángot nem is látjuk, de érezzük a földalatti morajlást, amely megborzogatja, megrengeti az őt bé- pókhálózó vékony rétegecskét, próbálgatja annak gyenge részét; hogy irtózatos rombolással onnan, alóla előtörjön. Sok száz éves elfojtott keserűség, vélt vagy igazi bántalom feszegeti a vékony hamukérget, de a tűz, a földalatti erő azon a kis lyukon át, amelyet egy Browning golyó ütött rajta, még nem tud keresztül hatolni. Sivitását, zúgását halljuk, érezzük csupán s az a kis nyitás legfeljebb arra való, hogy rajta keresztül bekukucskáljunk a dolgok mélyébe.' Vad osztálygyülölet izzik ott Békéscsabán. Mintha a jobbágyszabaditás nemes ténye se rombolta volna le a régi korlátokat. Mintha soha fel sem kelt volna még a sokat emlegetett szabadság, egyenlőség, testvériség verőfényes napja ! Ma is farkasszemet nézve állanak szemben egy ássál az: urak és parasztok, a. I Zsilinszkyek, az Achimok [ S kinek van igaza? A Zsihnszkyeknek bizonyára nem. A golyó nem biró, legfeljebb pörre éhes zugprókátor, aki mindenáron galibát akar és tud csinálni. Önmagámnak bírája sohasem lehetek, még ha a legnagyobb kaliberű revolver van is a kezemben. Ölhetek, gyilkolhatok, de még ha igazságom van is, akkor sincs igazságom, mert az igazság a maga Ítéletét' nem véres kézzel irja s azt mondja a legigazibb törvénykönyv, a biblia is, hogy »dugd vissza a hüvelyébe a te kardodat, mert fegyverrel vész el az, aki fegyveit ragad.« Emberileg szánhatom tehát a két, apjáért sikraszállott, heves fiút, de a megsértett «jogrend»-nek — csakugyan be kellene fognia a szemét, a védői «ügyeskedésre» azonban annál jobban kinyitnia mindakét tűiét, ha Achim gyilkosaira kimondja a «nem bűnöst». De hát miért kell elitélni a szegény, jobb sorsra érdemes fiukat? Azéit mert — öltek! De azért semmiesetre sem, hogy talán Achimnak lett volní^^- igaza! Mert Achimnak még kevésbbé volt igaza. Neki, mint minden demagógnak a gyalázkodás, a gyanúsítás, a szennyes rágalom, a mások becsületére szórt sár és piszok volt a — kenyere. Ebből urizált, erre a szemétdombra volt felépítve háza, egész egszisztenciája. Hiszen ő a hiszékeny népből élt, ez pedig annak hisz, aki nagyobbat tud kiáltani. Aki a szemébe ri&mdja szolgabirónak, vicispánnak, főispánnak, a miniszternek, az egész világnak, hogy — gazember! Ez a bátor, az igaz ember! Pedig hát Achim nem volt ez. S lám a nép mégis igy ünnepeli, mint egy félistent, mint egy Megváltót. Nagyon — de nagyon ostoba golyó volt tehát az, amely csendes embert, valóságos mártírt csinált ebből a nagypipáju, de nem sok dohányu néptribun- ból. Meg kellett volna várni, mig a pipa magától kiég, hadd maradt volna vissza a hamu, a salak, igy most glóriával a fején ment a másvilágra a békéscsabai parasztkirály, a «nagy» Achim András, akiről szent a meggyőződés ott, «hogy az urak tétették el a láb alól» .... Egy haszna azonban mégis csak lesz talán annak az ostoba, eléggé nem kárhoztatható lövésnek. Felrázza ezt a léha társadalmat, nem csak a parasztokat, de tán az urakat is. Mert hisz ha az urak nem is okai ennek a véres esetnek, de igaza van annak az erős logikájú parasztfejnek, amikor sok mindenért őket vádolja. * Én is megvádolom a mi jó urainkat. Megvádolom pedig azért, hogy miért nem törődnek többet a néppel, miért engedik át a vezetést az önös célú Achim Andrásoknak? Miért nem védik, óvják, tanítják ezt a naiv, de jó gyereket, miért adnak kést, gyufát a kezébe, hogy magában és másokban is kárt tegyen. Nem elég a néppel csak képviselőválasztásokkor parolázni, itallal, nagy szavakkal, csengő koronákkal demoralizálni, de aztán vele lóhátról beszélni, sok bajában magára hagyni, hiszékenységéért kinevetni, sőt a parolázó tenyérrel »idők TARCA. Magyarországi születésű német költők, — Irta: Valaki. — Nem hiába polyglott nemzet vagyunk, de be*is bizonyítjuk soknyelvüségünket. Ha igaz az, hogy «nyelvében él a nemzet», akkor talán egy nemzet sincs a világon a magyaron kivül, amely annyi nyelvet tudna és azért annyi nyelven élne, mint mi. Sőt — és ezt sajnálattal konstatáljuk — hogy annyira «bírjuk» az idegen nyelveket, hogy még neves embereket, költőket is adunk nekik. Mert a magyar Haza nemcsak nekünk adta a most már világhírű Petőfit, Aranyt, Vörösmarthyt, Jókait, Her- czeget és a többi kedves és neves költőket, hanem bizony adott a szerbeknek, románoknak, tótoknak, sőt a nagy német nemzetnek is neves embereket. Úgy látszik, hogy a mi áldott jó hazánknak földjében bőven terem nemcsak magyarnyelvű, de idegennyelvü költő is. A minap kezembe akadt egy német irodalomtörténet, hát amint lapozgatom, szemembe Ötlik, hogy már a 18-ik században is akadt magyarországi születésű német költő. De hogy kronologikus sorrendben maradjak, az első, akinek neve feltűnt, az úgynevezett Leipziger vagy sächsischer »Dichterbund»- hoz tartozott és pedig : 1. Nikolaus Dietrich Giseke, aki Csabán (az irodalomtörténet szövege szerint: Choba) született 1724-ben és 1765-ben, tehát elég fiatalon (41 éves korában) már meghalt. Azt jegyezte fel róla a történelem,. hogy több tankölteménynek és szellemes éneknek szerzője. 2. A második, akit találtam, a »Fütyül a szél, az idő őszre jár« cimü hires magyar költeménynek szerzőjével, Tóth Kálmánnal osztja meg szülőhelyét. Baján született 1817-ben. Neve pedig : Karl Beck. Müvei közül már többet név- leg is feltüntet. így: «Nächte», »Der fahrende Poet«, »Saul« (tragödia), »Janko, der ungarische Rosshirt«. Ezek után már az ismertebb nevüek jönnek, akik részére a német irodalomtörténet már előkelőbb helyet juttat és nevük jobb hangzású is a németek között. Ilyen : 3. Johann Ladislaus Pyrker von Felső-Eör, volt egri érsek, aki Lángon (az irodalomtörténet szövege szerint: Laugh) született 1772-ben és 1847-ben, a szabadságharc kitörése előtt való évben halt meg. (Jó is volt sietnie halálával.) Az irodalomtörténet több nagyobb müvét említi. — így több hőskölteményéről tesz említést és pedig . »Tunisias» és »Rudolf von Habsburg« cimüekről. Mindegyike 12 énekből áll és jó hírnévnek örvendenek a német irodalom- történetben. Azonkívül egy költemény-gyűjteménye is volt: »Perlen der Vorzeit« címen, amelyet pláne jeles epithetonnal stigmatizál. 4. M. G. Saphir, európai hirü humorista, kinek szellemes szójátékai, anekdotái, bonmotjai még manap is közszájon forognak a német nyelvet is beszélő müveit közönségnél.. Született Lovasberényben (az irodalom- történet szövege szerint: Laros-Vereny) 1794. vagy 1795-ben és meghalt 1858-ban. Miután »Poetische Erstlinge« címen egy költeménykötetet bocsátott világnak, szellemi erejét legtöbb- nyire német élclapokban, mint: »Berliner Schnellpost», »Der Humorist«, »Kladderadatsch« és más cimü lapokban fecsérelte el. És végül a német irodalomnak egyix kimagasló alakja, legnagyobb bus költője is Magyarországon látta először a napvilágot. Azt mondja róla az említett történet: »Kitűnik gyönyörű lyrikus költeményei' által, melyeknek kedves, szelíd, elegikus hangulata démoni tépelődések és sohasem szűnő reflexiók által zavartatnak.« Ezen költő : Nikolaus Lenau, kinek tulaj- donképeni családi neve: Nikolaus Niembsch, Edler von Strehlenau. Született Csatádon (a szöveg szerint: Czatad) Torontál megyében 1802- ben és 1850-ben a Wien melletti oberdöblingi tébolydában halt meg. Néhány évvel ezelőtt szülőhelyén emlékszobrot kapott. Lyrikus költeményein kivül, amelyek a német irodalomban előkelő helyet foglalnak el, nevezetes még két hőskölteménye, époszai »Savonarola« és »Faust« továbbá »Die Albigenser« cimü epikai-drámai költeménye. Határozottan világhirü költemény: »Der Postillon« és »Die drei Zigeuner», mert természeti szcénák leírásában valóságos mester volt. Hiszen szépnek szép, ha mi annyi szellemi energiával, hogy úgy mondjam tulprodukcióval rendelkezünk, hogy még idegen nemzeteknek is juttathatunk belőle, de azért azt tartom, mégis csak szebb, jobb és hazafiasabb lett volna, ha eme szellemi kincsek zengzetes édes nyelvünkön íródtak volna. Mert hiába, akármennyi szellemóriása is van egy nemzetnek, annyija soha sincs, hogy sok volna. Azért a fent elősorolt német költőknek müveit is elvesztett kincseknek tartom, épp úgy, mint a magyarországi születésű szerb, román és tót nemzeti költőknek müveit isi Hiszem azonban, hogy a 20-ik század szülötte csak magyar nyelven fogja gondolatait és érzelmeit kifejezni akár versben akár prózában és nem fogja idegen nemzetek pantheonjait I benépesíteni segíteni.
