Tolnavármegye és a Közérdek, 1911 (21./7. évfolyam, 1-104. szám)

1911-03-02 / 18. szám

1911 március 2. TOLNA VARMEGYE és a KÖZÉRDEK 5 zental, Mlazovic, Turnau stb., ezen összekötte­téseknél kifizettetett összesen 4780 koronát, vagyis az összforgalomból 2-15*A, ment ki idegen iparágra. Ezek után ismét csak azt mondhatom, hogy a kereskedőkön múlik a magyar ipar jövője. Ha visszapillantok a szövetkezet 5 éves múltjára, amidőn még semmibe sem vettük a beszerzést éá a szövetkezet 40,000 koronás évi forgalma mellett többet adott ki külföldre, mint most, csaknem háromszor akkora forgalom mellett. Fel tehát és támogassuk a hazai ipart! Álljunk mint dongák a magyar ipar körül és a hazai ipar mint vaspánt kapcsoljon bennünket össze, igy közös összetartással a magyar ipar nem volt, hanem lesz! Tisztelettel: Hamar Lajos, üzletvezető. TANÜGYI HÍREK. Rovatvezető: Nagy Béla. Tandijkárpótlásl államsegély. A bölcskei izr. iskolának 223 K, a dombóvári izr. iskolának 1088 K, a dunaszentgyörgyi ref. iskolának 691 K tandijkárpótlási államsegély utalványoztatott. Ez tnár a dologi szükségletekre utalványozott tandijkárpótlás. Egyharmadát minden év szep­tember, kétharmadát minden év január havában az iskolaszéki elnök bélyegtelen nyugtára veheti fel. Tiszteletül]. Polgár Alajos tanárnak a szek­szárdi iparostanonciskolai otthon vezetéséért az 1910/191 ti tanévre a közoktatásügyi miniszter 200 korona tiszteletdijat utalványozott. Iskolamegnyltás. A bölcskei iskolák a járvány megszűnte folytán újból megnyittattak. Tanlténőválasztás. A naki rk. osztálytaní­tói állomásra ideiglenesen Henits Elvira oki. tanítónő alkalmaztatott. Iskolabezárás. A gerjeni iskolák vörheny miatt hatóságilag bezárattak. Helyreigazítás. Lapunk 17-edik számá­ban a tanügyi rovat alatt »Tanítók figyelmébe« cimmel szedői tévedésből hibásan közöltük azt, hogy a tanítói továbbképző tanfolyam március 3-án kezdődik, mert annak kezdete JnliDS 3. EGYLETEK, TÁRSULATOK. Fflrdöegyesfiletl közgyűlés. A szekszárdi fürdő-egyesület folyó hó 5-én délelőtt 11 órakor a városháza nagytermében közgyűlést tart, melynek tárgysorozata a következő: 1. Elnöki jelentés. 2. Az 1910. évi zárszámadásnak be­terjesztése és felülvizsgálása. 3. Tagsági dij felemelése iránti intézkedés. 4. Egyéb indítvá­nyok. 5. Tisztujitás. — Figyelmeztetés. Azon esetben, ha folyó évi március hó 5-én a fürdő­egyesületi tagok nem jelennének meg határozat- képes számban, a közgyűlés 1911. évi március hó 12-én délelőtt 11 órakor újabb meghívás nélkül fog megtartatni. — Nőegyleti gyűlés. A »Dunaföldvári Nő­egylet« február 26-án, a községháza tanács­termében Baksay Lászlóné elnök elnöklése alatt tartotta évi rendes közgyűlését. Az ifjú egyesü­let a jótékonyság gyakorlása számos eseteit mutatta be s jövőben is nemes működésével a község szegényügye állandó felkarolására és támogatására hivatott. Az egyesület tevékeny­ségéről Niertit Béla titkár számolt be. — Gyermekvédő egyesület. A dunaföldvári Gyermekvédő Egyesületnek február hó 26-án, a Nőegylettel kapcsolatosan volt az évi köz­gyűlése, hol az Egyesület munkájáról Lévay Dezső dr. titkár tartett lelkesítő beszédet, külö­nösen kiemelvén Niertit Béláné úrasszonynak a karácsonyfa-ünnepély körül kifejtett nemes tevékenységét s felhívta a társadalmat az Egye­ület legmesszebbmenő támogatására. KÖZÖNSÉG KÖRÉBŐL. Köszönetnyilvánítás. Megboldogult IRMUSKÁNKNAK a műit hó 27.-én, délután 4 órakor végbe­ment temetésekor megnyilatkozott ke- gyeletes részvétért, mindazoknak, aki­ket illet, hálás köszönettel adózunk. Szekszárd, 1911 március 2. Molnár József és családja. Hivatalos hirdetések. ugyanezen betétben f 1. sorsz. 18,214. hrszámu ingatlanr szántó a füstös tón 360 korona kikiáltási árban. 914. szám végreh. 1910. Árverési hirdetmény. Alulirt kiküldött bírósági végrehajtó ezennel közhírré teszi, hogy a szekszárdi kir. járásbiróságnak 1910. é\i Sp. I. 653/3. számú végzése következtében Dr. Ormos Ernő szekszárdi ügyvéd által képviselt Sarkadi Andor szekszárdi lakos javára, 135 K 70 fillér s jár. erejéig 1910. évi december hó 9-én foganatosított kielégítési végrehajtás utján le- és felülfoglalt és 700 koronára becsült következő ingóságok, u. m.: szarvas- marha és két csikó nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a szekszárdi kir. járásbíróság 1910. évi V. I. 384/3. számú végzése folytán 135 K 70 f. tőke- követelés, ennek 1910. évi október hó 1-ső napjától járó 5% kamatai és eddig megállapított és hátralékos költségek erejéig, végrehajtást szenvedettnek az őcsényi határban fekvő pusztá­ján leendő megtartására 1911. évi március hó 4. napjának délutáni 3 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly meSjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-o. 107. és 108. §-ai értelmében készpénz- fizetés mellett, a legtöbbet Ígérőnek, szükség esetén a becs­áron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-c. 120. §. értelmében ezek javára is elrendeltetik. Szekszárd, 1911. évi február hó 18. napján. NEUSCHL KÁROLY kir. bírósági végrehajtó. 13,432. tkvi 1910. Árverési hirdetményi kivonat. A szekszárdi kir. törvényszék, mint tkvi hatóság köz­hírré teszi, hogy Zucker Armin bátaszéki lakos végrehajtató- nak, László Lajos ügyvéd, ügygondnok által képviselt, isme­retlen tartózkodásu Bálint Márton nős Szászi Annával végre­hajtást szenvedett elleni végrehajtási ügyében, végrehajtató kérelme következtében, 135 kor. 51 fillér tőke, ennek 1910. évi jnnius hó 3-tól járó 6 százálékos kamatai, 34 kor. 99 fill, perköltség, 22 korona 60 fillér végrehajtás kérvényezési már megállapított eddigi, ezúttal 12 K 30 fillérben meghatározott s még felmerülendő költségek kielégítése végett, az 1881. évi 60. t.-c. 146. §-a alapján, az alulírott kir. törvényszék terüle­tén, Szekszárd r. t. városban fekvő*, egészben Szászi Annával nős Bálint Márton tulajdonát képező ingatlanokra és pedig a szekszárdi 3681. sz. betétben A. f.2. sor, 14,023/2. hrszámu ingatlanra (rét belső hidasi szigeted) 435 kor., az u. o. 4283. számú betétben A. I. 1—2 sorsz., 18,367. és 18,368. hrszám alatt felvett ingatlanra, szántók Tószegen 323 korona és az 1911. évi március hó 23-én d. e. 9 órakor a kir. törvényszék földszint 8. sz. helyiségében mégtartandó árverésen eladatni fognak. Árverezni szándékozók tartoznak a kikiáltási ár 10 százalékát, vagyis 43 korona 50 fillért, 32 korona 30 fillért és 36 koronát készpénzben, vagy óvadékképes értékpapír­ban a kiküldött kezéhez letenni, vagy a bíróságnál való elhelyezést igazoló elismervényt átszolgáltatni és ha valaki a kikiáltási árt meghaladó ígéretet tett és többet ígérni senki sem akar, tartozik a bánatpénzt nyomban az általa Ígért vételár 10 százalékára kiegészíteni, mert ellenkező esetben Ígérete figyelmen kivül marad és az árverés az ő kizárásával nyomban folytattatni fog. Az ingatlan a kikiáltási ár 2 harmadánál alacsonyabb áron el ne: i adatik. Vevő köteles a vételárt 3 egyenlő résiletben és pedig az árverés napjától számítva az első részletet 1, másodikat 2, a harmadik részletet 3 hónap alatt minden részlet után az árverés napjától számított 5 százalék kamattal a szekszárdi kir. adóhivatal mint bírói letétpéuztárnál lefizetni. A bánatpénz az utolsó részletbe fog beszámíttatni. Szekszárd, a kir. tvszék mint tkvi hatóságnál 1910. december 29-én. Dr. Sonnewend Frigyes, kir. tszéki bíró. HA ON egy gazdaságos üzembiztos kiváló immkateljesitményü motoros cséplökészletet előnyős árban, kedvező fizetési módozatokkal teljes szavatosság­gal, beszerezni óhajt, úgy forduljon megkereséssel SZŰCS ÖDÖN Budapest, Ifi., Nagymezö-u. 66. szám alatti mezőgazdasági és ipari gépkereskedelmi vállalathoz, mely cég felszólításra árjegyzéket és : költségvetést díjmentesen küld meg „VERSENYÁRUHÁZ“ A SZEKSZÁRD SZÁLLÓ f7Blff9ÁBI!flN A SZEKSZÁRD SZÁLLÓ ÉTTERMÉVEL SZEMBEN alUlikAnUUll ________ETTERMEVEL SZEMBEN Ti sztelettel értesítem, hogy eddig még soha nem létezett kedvezményes árakon árusítok: Csipkét Czipőt Selyemárut Szalagot Harisnyát Szabókelléket Zsinórt Fehérneműt Kézimunkát Keztyüt Kötényt Zsebkendőt Állandó raktár legjobb minőségű EOLOZSVÁUI KEZTYÜKBÓL minden párért kezességet vállalok. 0 o 0 o 0 0 ad: 1853/1911. Tolnavármegye alispánjától. Pályázati hirdetmény. Tolnavármegye felügyelete alatt álló, gróf Lymburg-Styrum által alapított simontornyai menházban, elhalálozás folytán egy menházi tagsági hely megüresedvén, arra ezennel pályázatot hirdetek. Felhívom ennélfogva pályázni óhajtókat, hogy nemességüket, teljes vagyon- jy talanságukat, munkára képtelenségüket igazoló okmányaikkal, nemkülönben születési 0 bizonyítvánnyal felszerelt kérvényüket f. évi március hó 5-ig annál is inkább nyújtsák be, mert elkésetten érkező folyamodványok tekintetbe nem vétetnek. Szekszárd, 1911. február 25-én. Az alispán helyett: Dr. Éri Márton, tb. főjegyző. i 0 o 0 0 o $ o 0 0 o 0 o 0

Next

/
Thumbnails
Contents