Tolnavármegye és a Közérdek, 1910 (20./6. évfolyam, 14-93. szám)
1910-12-24 / 92. szám
----—-----— — 19 10 december 24. TOLNA VÁRMEGYE és a KÖZÉRDEK 9 Tolnavármegye virilistái. (Végei Kor. fill. Güns Béla 624 29 Dr. Szakách János 623 61 Kiss Pál 620 44 Szallós János 620 — Streicher Vilmos 618 06 Frühwirth Géza 616 04 Kohn Adolf 615 63 Kohn Gyula 615 63 Szinger Bálint 611 40 Offenmüller Zsigmond 607 82 Rosenzweig Gyula 606 — Szalay Alajos 605 26 Kovács József 603 13 Tenczlinger Lajos 602 40 Ifj. Leopold Lajos 598 65 Dr. Singer Jakab 598 50 Spitzer Imre 597 73 Dr. Mayer Gyula 594 46 Simon József 5y4 14 Jager János 590 48 Brick Jakab 589 — Dr. Kämmerer Ernő 584 69 Romeisz Ferenc 583 76 Dömötör Lajos 580 04 Reich Armin 578 60 Feld Károly 575 50 Kovács Jenő 572 — Wilczek Sándor 571 30 Dr. Somogyi Zsigmond 570 84 Stockinger János 565 38 Kis István 565 22 Bakonyi János 564 42 Kiss Károly 561 84 Török Béla 561 36 Dr. Fent Ferenc 559 54 Hoffmann Dávid 558 04 Spitzer Sándor 556 90 Sas Lajos 556 90 D. Sas István 556 90 Dr. Frühwirth Jenő 556 60 Ifj. Weber János 554 90 Kiss István 553 82 Dr. Rolf Aladár 546 90 Braun Sándor 546 38 Reinitz Gábor 545 34 Kovács Antal 542 30 Szőke Pál 537 93 Singer Salamon 534 57 Greifenstein Péter 523 05 Dávidovies Ignácz 522 69 Shulcz Gusztáv 520 90 Hideg János 517 97 Kohn Mayer 515 73 Stann István 512 50 Varga János 511 63 G. Korsós János 508 38 Kerber György 508 18 Becker János (Oroszi) 508 09 Póttagok: Dr. Zavaros Gyula 506 86 Dr. Stern Miksa 502 — Hayth Gábor 500 77 Leopold Mihály 497 76 Singer Viktor 495 88 Pintér Károly 494 06 Györkő Ferenc 493 44 Polgár Ferenc 489 05 Varga Manó 488 58 Fleischman Lipót 485 51 Hárs János 484 55 Fekete György Ki miéi 483 82 Pártos Zsigmond 483 10 Kontsits Elemér 480 62 Fehér Zoltán 479 10 Steiner Salamon 477 81 Schleier János 476 94 Schlesinger Ignác 474 93 Kovarcz József 473 14 Lezsák József 470 71 — Modern bútorokat és más stllö szobaberendezéseket, bel- és k&lföldl fákból, mérsékelt árak mellett készít: Botos Imre asztalos, Selyemgyár-ntca 567. szám alatt levő saját házában. A nők rendszerint nem törődnek az emésztéssel és bélmfiködésük rendben tartásával és mikor ennek következtében már sokat szenvednek gyomorbajokban és hosszantartó székrekedésben, valami haszontalan és gyakran ártalmas pirulákkal akarnak magukon segíteni Aki már sokféle hashajtószert használt, nem talált elég dicsérő szót a valódi Ferencz József-keserüvizre, oly annyira felette áll e természet-teremtette gyógyvíz az általában használatos hashajtószert. Ezt tapasztalta dr. Lefévre amerikai orvos is, mikor egy érdekes esetből kifolyólag következőkben számol be: „A természetes Ferencz József-keserüviz egy áldott állapotban levő asszony eldugulásánál csodaképen hatott. Rögtön megszüntette a hányást és a belső szerveket az egész terhesség alatt rendes állapotban tartotta.“ Aki nem bírja az igazi Ferencz József-keserüvizet gyógyszerésznél vagy fűszeresnél beszerezni az rendelje meg levelezőlapon közvetlenül a Ferenc József- források szétküldési igazgatóságánál Budapesten. Tragikomikus párbaj. Irta: Várkonjl István. Amióta nagy Széchenyink a maga kaszinóját Pesten megalkotta, hogy társadalmi téren az összetartozóság érzetét kultiválja, a mai napig ezen intézmény _ az ország minden részében meghonosodott. És különösen faluhelyen. A falusi embernek egyhangúan szürke életében a kaszinó az, ami a sivatag pusztában vándorló arabnak a zöld oázis, illatos füvével, hűsítő vizével és sudár pálmáival. És miután a déli órákban már a patikában egy-két pohárka «köménymagos» mellett összebeszéltek, «posta után», estefelé mindenki siet a kaszinóba. Nem maradna el egy sem. Hogyisne 1 Hisz nemcsak a pagátkerge- tésre és huszonegyfogásra fordítják ott az időt, hanem — az alapszabályok határozott tilalma ellenére — politizálnak is nagy pipaszóval, erős hangon, mindegyiknek meglévén saját külön véleménye a politikai egyensúlyról, melytől magát eltántorítani dehogyis engedné. Hisz ha egymást meggyőzve, egy véleményen lennének, mindjárt megszűnne a kaszinói élet, mert ezt a kis emóciót már egészségük is megkívánja. De hát hiába 1 Már Deák Ferenc megmondta, ha két magyar ember összekerül és politikáról nem beszél, akkor bizton hazaárulók. Csak az a kár, hogy Khuen és Tisza Pista, a nagy «közlegény» nem járnak falusi kaszinóba, pedig itt ékes szavakkal, nagy gesztusok kíséretében megtanulhatnák, mint kell egy országot vezetni, hogy és mint kellene cselekedniük. Itt meglátnák, hogy tulajdonképen ők nem is értenek a politikához s bámulva adóznának a kaszinó jelenlevő tagjai nagy politikai tudásának. Mert mind nagy politikus. S nem elégesznek meg «a haza egén tornyosuló felhők» mikénti eloszlatása módoza tainak alapos megbeszélésével, hanem kiterjed figyelmük a külföldre is. A portugál köztársaság miniszterelnökének legtitkosabb terveitől kezdve a honolului szerecsenkirály fiának házasságáig megtárgyalnak mindent szakértelemmel s nincs az a külügyi tárgy, amit alaposan le ne kritizálnának. Hanem ma csoda esett. Nem bírálják le a kormány cselekedeteit, nem rosszalják az ellenzék taktikáját, még csak említést sem tesznek a Reichsráthról, sőt érintetlenül, legyező alakban szépen kiterítve fekszik a tarokk-kártyacsomag is. A plébános úgy fújja a füstöt, mintha liz ember helyett pipázna, a tiszteletes szorgalmasan töltöget magának, aZ öreg doktor erősen rosszalólag csóválgatja a fejét, az állatorvos sűrűn hümmöget s a többiek is «körül és szerteszét» kigyult arccal, feszült figyelemmel hallgatják az uradalom fiatal tisztjének, ki üres óráiban a kaszinó háznagyi tisztségét tölti be, kipirultan, kidagadt erekkel, széles gesztusokkal sűrűn tarkított kifakadását: . . . Mert képzeljétek, nem volt elég, amit eddig tett ez az ember, akinek már az is meg- ; bocsájthatatlan bűne, hogy a horváton kívül más nyelvet nem beszél, hanem — alig két hete, mióta az uraság erdésznek ide kinevezte s azóta nem szűnik meg alattomosan intrikálni ellenem, — még lépten-nyomon szidja is a ma- I gyarokat, bennünket. Lepiszkol bennünket a i legreprodukálhatatlanabb szavakkal, kínozza alantasait csak azért, mert magyarok, gyűlöli valósággal megveti őket és sértegeti önérzetük, ben, nemzeti érzületükben. S ha akad olyan önérzetes és bátor ember, aki kéri ót arra, ne bántsa se mint embert, se mint magyart, azt kíméletlenül azonnal elbocsátja, uraságunknak tett jelentése szerint «tisztességtelen viselkedésért*. Amellett persze szerzi nekem a kellemetlenséget folyton és mindenben s én eddig nyeltem egyet és — hallgattam. Ma délben aztán kedvenc viz-Iámat szó és ok nélkül agyonlőtte s midőn épen emiatt forrt bennem a méreg, jött ismét három ember, uradalmunk legrégibb, legérdemesebb és legmegbízhatóbb embere panaszra, hogy őket az «erdész ur» alaptalanul a legsértőbb vádakkal illette s midőn ók ezt tisztességes, de önérzetes szavakkal visszautasították, kilökte őket s a szolgálatból azonnal elbocsátotta. Ez kellett még csak, hogy az én rendelkezésem alatt álló s érdemes embereket sértegesse és ő bocsássa el. Dühöm tetőpontra hágott, fogtam kalapomat s rohantam hozzá. Útközben iparkodtam gondolataimat rendbeszedni s önuralmamat visszanyerni. Barátságos fogadtatásra nem számítottam s igy ne i; is csalódtam. Vizslámat nem említve, egyenesen a három ember panaszát hoztam szóba s midőn figyelmeztettem, hogy változzék meg, kijelentettem, miként a három ember nemcsak nincs elbocsátva, de sőt fogok számukra elégtételt is szerezni. Erre ő cinikus kacagással vetette magát hátra a székbe s gúnyos hangon kezdett engemet sértegetni, nem mulasztva el magyar voltomat is sűrűn emlegetni a legválogatatlanabb epitetonok kíséretében. Kezdtem elveszíteni önuralmamat, dühtől remegve álltam ott s szerettem volna reárohanni s beléfojtani aljasan sértő szavait. Nem tettem. Egy pillanatra visszanyertem tiszta gondolkozóképességemet s beláttam, nem volna méltó hozzám, az emberhez és a magyarhoz az elégtételvevésnek ez a módja. Eszembe jutott biztos kezem s elhatároztam, hogy olyan maradandó nyomot hagyó elégtételt veszek magamnak, mely örökké elveszi a kedvét attól, hogy a magyart — melynek kenyerét eszi — bántsa. Egyenesen ide jöttem tőle. Útközben találkoztam a fiatal patikussal és a jegyzővel s megkértem őket, provokálják nevemben az erdészt s a legsúlyosabb feltételeket állapítsák meg. Itt várom be őketl Hát mit szóltok hozzá! S mig az öregebbek kipirult arccal, csillogó szemmel helyeseltek, a fiatalabb generáció, mintha villamos áram szaladt volna rajtuk keresztül, ugráltak fel, hogy megölelgessék, kezet szorítsanak a fiatal intézővel, ki helyettük is boszut áll az erdészen. Úgy képzelték, mintha az egyszerre egy fejjel magasabbra nőne s mintha homlokán a martirság glóriája ragyogott volna s szinte látták őt kezeben a megsértett nemzeti önérzet bosszúálló pallosával. — Bene, bene! — mondta kenetteljesen a plébános. — A cél szentesíti az eszközöket 1 — jelentette ki a tiszteletes. — Mintha magamat látnám fiatalkoromban 1 — veté közbe az öreg doktor. — Éljen! Helyesen cselekedtél 1 Úgy kell neki I — hangzott össze-vissza az ifjúság közül. Mindenki dicsérte az intézőt erélyes, lova- gias fellépéséért s megrótta, elitélte az amúgy sem közkedvelt erdészt s már látták, amint halálra kaszabolva viszik el a párbaj színhelyéről. . . . Megkondult az esti harangszó! Máskor ilyenkor mindenki veszi kabátját s meggyujtva kézi lámpáját, siet haza. Most senki sem gondolt erre. — Lázas izgatottsággal tárgyalták az esetet s nem szűntek meg buzdítani az intézőt s adták a tanácsot, hol vágja meg, hol lőjje meg ellenfelét. ... De nyílik az ajtó ! — Belép a fiatal patikus és jegyző, tisztségük nagy fontosságának tudatában s diszkréten magukhoz intik az intézőt. — Nem oda Buda, amice! — kiáltja a plébános — mi is akarjuk hallani! S mert mindenki hangosan követelte a nyilvános beszámolást (— Húsz éve vagyok itt — jelentette ki a tiszteletes, — de azóta párbaj még nem volt!), a jegyző hozzákezdett: — Hát igen, elmentünk az erdészhez! Elmondottuk kiküldésünk célját s felszólítottuk elégtételadásra s kértük, nevezze meg segédeit. Először gúnyosan fixirozott bennünket, de látva az ügy komoly voltát, az előbbi gunymosoly lassankint torzmosollyá vált, arca folyton sápadt s idegesen remegett. Vörös haja mintha lángolt volna, bajuszát idegesen tördelte s még egyébként tulpiros orra is fehérebb lett. Látszott a félénkség, a gyávaság minden vonásán. Akadozó, el-elcsukló szavakkal halk hangon jelentette ki, hogy ad elégtételt s reggelre itt lesz a szomszédos 2 uradalom erdésze, akikkel majd megbeszélhetjük a többit. Csak meg ne szökjön reggelre 1
