Tolnavármegye és a Közérdek, 1910 (20./6. évfolyam, 14-93. szám)

1910-05-02 / 23. szám

TOLNAVÁRMEGYE és a KÖZÉRDEK

Bajó Pál főszolgabíró jubileuma.

A központi járás főszolgabirája, Hajó Pál ez évben érte meg közszolgálatának 30-ik évfordulóját, mely alkalomból a járás jegyzői egyesülete április 30-án díszközgyűlést tartbtt a vármegye gyüléstermében. A díszközgyűlés egyetlen tárgya volt a jubiláns ünneplese, akit az általános tiszteleten kívül a jegyzői kar hü és odaadó ragaszkodása, szeretete és tisztelete vesz körül.

A díszközgyűlést, melyen a járási jegyzői karon kívül a többi járásokból is számos jegyző, Simontsits Elemér alispánnal nagyszámú megyei tisztviselő, a központi járás orvosi kara és a jubilánsnak, számos tisztelője vett részt, Parth Adolf egyesületi elnök d. e. 11 órakor tartalmas beszéddel nyitotta meg.

Közpályája egyik legszebb részlete folyik le, úgymond ezekben a pillanatokban. A boldogító öröm, a mély hála őszinte érzelme tölti el szivét, hogy a becsületes, önzetlen és közhasznú munkáért kijáró osztatlan tiszteletet és elismerést tolmácsolhatja.

Üdvözli ezután a megjelnt vendégeket, elsősorban Tolnavármegye központi és külső tisztikarának tagjait, a vezérkar főnökét az alispánt, kinak vezérszelleme nemcsak irányit és támogat, hanem melegít és termékenyít s mely szellemről az egész jegyzői egylet nevében elmondhatja, hogy az az önérzetes, öntudatos, hivatásában és erkölcsi felfogásában magas színvonalon álló jegyzői kar jogos törekvései között, a közérdeknek, a közjónak, ezek önzetlen szolgálatának magasan lobogtatott zászlója, amely mint vaskapocs egyesíti az egész kart a zászló fokozatos, becsületes győzelmé- ! nek biztosítására.

Ismertette azután a mai összejövetel célját s miután a jegyzőkönyv hitelesítésére Pápay | Istvánt, Erdős Gábort, Virányi Károlyt felkérte, a Duzs Dániel vezetésével Zsigmond Elemér es Erdős Gábor egyleti tagokból álló küldöttség ment a főszolgabíróért, kit a terembe lépésekor szűnni nem akaró lelkes éljenzéssel fogadtak, kihez Purth Adolf elnök a következő beszédet intézte :

Tekintetes Főszolgabíró Ur!

Szeretve tisztelt Főnökünk!

A lelkesedésnek imént elhangzott erős kitörése, mely e teremben végig zúgott és annak — Tolnavármtgye történelmi alakjaival diszitett falain megtörve, százszorosán visszaverődött, ami szivünk hangja volt, annak jelzésére, hogy ma ünnep van, az önmegbecsülés, a szeretet és a hála öröm- ünnepe.

A központi járási jegyzői egylet képviseletében csekélységemnek jutott azon megtisztelő feladat, hogy ma közszolgálatának 30-ilc évfordulóján, mint életének nevezetes fordulópontján tolmácsa legyek azon érzelmeinknek, melyekkel tek. főszolgabíró ur iránt viseltetünk, s melyek nem a rideg hivatalos viszony vékony termőiétegéből tengetik silány életüket, hanem amelyeket kiváló egyéniségének és értékes, áldásos közéleti tevékenységének tárgyilagos megfigyelése ültetett belénk és amely érzelmek már régóta mély gyökeret vertek a szivünkben.

És amint részünkről nagyfokú Ízléstelenség lett volna azoknak lépten-nyomon tüntetésszerü hangoztatása, ép oly nagyfokú hálátlanságot és kötelességmulasztást követnénk el, ha azokat e jubiláris napon sem engednénk érvényesülésük érdekében szóhoz jutni, annál is inkább, mert emelt fővel hirdethetjük azt az igazságot, bogy a tek. főszolgabíró ur és a jegyzői kar között fönnálló hivatalos viszony nyitott könyv hogy sem nem hiúsága, sem a hizelgésünk, hanem egyedül és kizárólag a kiváló egyéni tulajdonságai is kivetendő például szolgál közluiszntí munkás életének érdekes és figyelemre mélt tanúságai iránti őszinte tisztelet és elismerés, azon tiszta erkölcsi motívum, mely ez ünnepélyünk alapjául szolgál.

Ezeknek előrebocsátása után képzeletem szárnyain visszaszököm a múltba egészen azon időpontig, amidőn — tek. főszolgabíró urnák — mint 18—CO éves és saját erejére utalt ifjúnak életpályát kel'ett választania, nem abból a szándékból és célból, hogy úri passziói mellett felkínált előkelő közhatalmi állása is legyen, hanem megélhetésének biztosítására. És életrajzi adatainak ismerete azt a benyomást teszi rám, hogy eredetileg rém a nagy tekintéllyel és hatalommal kibélelt, fényes disszel bevont főszolgabírói szék volt nemes ambitiójá- nak célja, hanem ennél sokkal szerényebb állást, a legszerényebbet szemelte ki életpályájának, melylyel nem jár disz, sem jog, sem hatalom, hanem annál több gond, szúró tövis, kötelesség, emberi erőt meghaladó mértékben, végtelenségig, de főszolgabíró ur nem jogokat kívánt gyakorolni, nem uralkodni és nem parancsolni akart, hanem kötelességet akart teljesíteni a közvetlen népvezetés szükebb körében. Községi jegyző akart lenni. E célból le is tette a jegyzői vizsgát, még pedig oly fényes és kitűnő sikerrel, bogy a vármegye akkori alispánja kötelességének ismerte alapos Készültségét és biztos tudását külön is megdicsérni, miáltal azt akarta mondani, látom, hogy a lelke egész tárhfza az ériékes egyéni tulaj- i donságoknak, figyelmeztetem, hogy azokat érvényesíteni kell I a közszolgálat javára.

És a vármegye alispánjának alapos emberismeretét és i elismerését teljes mértékben, sőt minden képzeleten felül igazolta tek. lőszolgabiró ur eddigi. 30 éves pályafutásával, csak j hogy nem az eredetileg kitűzött cél irányában, hanem egy j sokkal szélesebb és mélyebb mederben; mert az alispán ur jóslatában csak egy mintajelzö alapvonalait ismerhette fel lőszolgabiró ur egyéniségében, de nem gondolhatott arra, hogy valamikor a főszolgabírói székből tekintsen vissza életpályája kezdelére, nem gondolhatott arra, hogy pályafutása egész skálája legyen a tüneményszerű fokozatos előléptetéseknek és még nem is sejthette, hogy a községi jegyzői és a törvh. tisztviselői minősítés között felállított sorompó a királyi kegyelem varázsszavára eltávolíttassák abból a célból, hogy a vármegye közönsége osztatlan bizalmából a közszolgálat érdekében elfoglalhassa a kiváló egyéniségét megillető bár felelő ségteljes, de díszes helyet. Egy ujabh közig reformeszme életrevalóságának élő példáját látom tek. főszolgabíró ur pályafutásában. Mely pMda azért érdekes és tanulságos mert 30 év előtt, midőn tekintetes főszolgabíró ur a t.másii főszolgabíró ur mellé beállott »jobb kéz«-nek más volt a viszony a főszolgabíró és a községek között mint ma; a községek autonómiája és önrendelkezési joga a nép öntudatának fejletlensége miatt csak papiroson létezett, a gyakorlatban, az életben csak agyongyámolitott alakban és módon nyerhetett érvényesülést. Akkor még a járási főszolgabíró elméje adott tárgyat, anyagot a községi képviselőtestületek tanácskozásainak és gyűléseinek, megjelölvén egyúttal a hozandó határozat irányát, módját, sőt még tartalmát is. Egy járás közigazgatásában ez volt a főszolgabíró legfontosabb és legnehezebb feladata, de egyszersmind fokmérője nemes ambitiójának, vezértalentumának, szervező és alkotó erejének, szóval egyéni értékének és kiválóságának.

És köztudomású ténjtconstatálok, azt mikor állítom, bogy a főszolgabírói hivatal mint intéző fórum és a községek, mint végrehajtó szervek között létrehozott összhang és kölcsönös bizalom fejlesztése és a járási közigazgatás színvonalának em-lése érdekében kifejtett hasznos szolgálatának méltó elismerése volt tek. főszolgabíró urnák aránylag rövid időközökben bekövetkezett fokozatos előléptetése. Hogy ezen a téren nagyrabecsült egyénisége milyen kiváló qualitásu képességgel Mr, kitetszik legjobban abból a körülményből, hogy egy Nun- kovits mellett is kit, tek, főszolgabíró ur is minden tekintetben □agy kaliberű embernek ismert el, teljes mértékben meg tudta őrizni és érvényesíteni önálló egyéniségét és hogy mint annak méltó utódja a járási közigazgatást nagynevű elődje ideje alatt elért színvonalon nemcsak megtartani tudta, hanem még azt fejlesztette.

Miután nagyjából foglalkoztunk működése sikereivel, keressük és nevezzük meg egyéniségeinek ama tulajdonságait, melyeknek fényes karrierjét köszönheti. Munkássága sikerei és tényei hirdetik azokat, mint márvány táblába vésett aranybetük. Vasszorgalom, páratlan kőtelességtudás, puritán jellem, a gyakorlati közigazgatás finom érzéke és a jó szive.

TÁRCA.

Az asszony.

Ha két szemével rád nevet,

Mosolya boldoggá tehet:

Ha kebledre is ráborul,

A lelked érte lángra gyűl.

Ha átkarol, ha csókot ad,

A csókja bűnre csalogat S ha vágya végre teljesül,

— Csak téged átkoz ... egyedül.

___SATURNUS.

Ké

pek a múltból.

V.

Szentesi Kádár András kálváriája.

Irta: v. Fejes György.

Budavár hősies visszafoglalásával a «félhold» nagyon aláhanyatlott. A nemzeti küzdelemben a protestáns egyház hívei — különösen pedig a szinmagyar reformátusság — tevékeny rászt vettek. Az események logikájából azt lehetett volna következtetni, hogy talán eme hathatós szolgálatokért jobb jövőre számíthatnak. A már eddig is nagyon megiépdesett és erőszakkal megfogyasztott protestáns egyház újólag megerősítheti magát és idejét arra használhatja fel, hogy a megmaradt positiót háborítatlanul megőrizvén, éljen az ő nemes feladatának.

Sajnos — keserű kiábránduláskép — egészen ellenkező következett be ! — A hűségért, vitézségért és nemzetfentartó áldozatkészségért kaptunk olyan rendeleteket és törvényeket, nemkülönben ezeknek megfelelő olyan keserves, méltatlan bánásmódot, amelyet elvégre már maga az ellenfél is megsokallott.

A pozsonyi 21 -ik törvénycikk 1687-től már előre vetette mindezeknek szomorú árnyékát, felállítván az «adhuc cjementia et ex gratia» (királyi kegyelemből való eltűrés) elvét; majd jött az «explanatio Leopoldina» még nagyobb megszorításokkal ; kaptuk Kollonicsot és vele a királyi biztosok intézményét 1691-ben! — A méltányosság helyett — mint valami láncszemek — egymásután hozattattak a nyomasztó országgyűlési végzések III-ik Károly alatt. Fel- állittatott a «mixta commissió» (vegyes bizottság), mely 1725-től 1775-ig 140 protestáns templom elfoglalásával irta be szomorú emlékét egyháztörténelmünk lapjaira. Nem volt külömb a «Carolina resolutió» sem 1831-ből, mely valóságos alárendeltségi viszonyba helyezett a kat- holikus papsággal szemben ; majd végül felállit- tatott a «helytartó tanács», amelynek feladata volt a már úgyis ezer sebből vérző protestantizmust lassanként megfosztani minden életalaptól. E célt elég hathatósan is munkálta; amennyiben H-ik József trónraléptéig nem kevesebb mint 190 újabban elfoglalt templom, állásától megfosztott prédikátorok és tanítók egész tömege esett áldozatul «ad majorem Dei glo- riem* — de hozzá tehetjük — a nemzeti közművelődés, nemkülönben az ember erkölcsi szabadságának is óriási hátrányára 1 . ..

Ezt nyerte tehát viszonzásul úgy a felsőbb helyről, mint saját honfitársaitól a protéstan- tizmus több mint száz éven át! így bizonyult

1910 május 2.

A legszebb és legértékesebb férfi erények; és ezekben rejlik ano.ik magyarázata, hogy nem állásának kü'si fénye és dísze, a vele járó előjogok é> egyéni immunitás nyújtott lelkének örömöt, élvezetet és kidégitésl, hanem annak nemes tudata, hogy fontos és nehéz kötelességeinek hü teljesítése által hasznos munkása lesz a vezetésére bízott nagyszámú polgártársai jólétének, a közjó előmozdításának.

Mindezek után pedig engedje meg tekintetes főszolgabíró ur, hogy csak nehány vonással rajzoljam meg azt a viszonyt, mely a tek. lőszolgabiró ur és a járása, jegyzői kara között fennállott. Minden túlzás és bizelgés kizárásával, becsületes őszinteséggel és büszke örömmel válthatom, hogy főszolgabíró ur részéről a kütelességteljesités magas fokú vonzó példája, a velünk való meleg érzés, nehéz feladataink teljesítéséhez nyújtott támogatás, részünkről az őszinte tisztelet, meleg szeretet, ragaszkodás és mély hála kifejezi annak két főjellemvonását.

Ezek az érzelmek indítottak bennünket a mai ünnepély rendezésére és arra, hogy a mai napnak — bár szerény formában, de szivünk egész melegével, emiéket állítsunk. Ennek külső jele akar lenni ez az album, melyet azon tiszteletteljes kérelemmel bátorkodom átnyújtani tek. főszolgabíró urnák, hogy tekintse azt egyrészt áldásos közéleti működésének elismerése jeléül és zálogául változhatatlan szeretetünknek, ragaszkodásunknak és hálánknak, továbbá emlékéül a köztünk fenálló eszményileg szép és szeplőtelen közszolgálati viszonynak.

Végül Istennek bő áldását kérem szeretve tisztelt személyére, további közszolgálati működésére és a m. t. családjára

Isten éltesse tek. lőszolgabiró urat még sokáig örömünkre és javunkra.

Hosszan tartó lelkes éljenzés hangzott fel a szép beszédre. Bajó Pál meghatottan vette át a díszes albumot s a következő beszéddel

mondott köszönetét:

Tisztelt uraim! A jegyzői egylet nevében, annak tisztelt elnöke által reám vonatkozólag elmondott — az én érdemeimet túlbecsülő — szép szavakért, valamint ezen albummal szerzett kedves meglepetésért, lelkem mélyéből mondok köszönetét. Megvallom, egész élet men keresztül a saját személyemet illető, bárminemű ünneplésnek soha sem voltam híve s hogy most mégis itt állok, tudják be kérem annak, hogy a jegyzői egyletnek beleegyezésemet kérő küldöttsége olyannyira szivemhez férkőzött, hogy óhaja előtt meg kellett hajolnom. Meg kellett hajolnom, mert azok részéről ért az a megtiszteltető figyelem, akikkel egész életemen keresztül, egymást megértve, vállvetett munkában teltek el napjaink s akikkel nem a rideg hivatali viszony, hanem el kölcsönös bizalom szülte őszinte szeretet és ragaszkodás kötelékei fűznek össze.

T. uraim ! Jól tudom, hogy a jegyzői egylet t. elnökségének irántami igaz szeretete a rugója annak, hogy az én érdemeimet a jóakarat nagyitó üvegén keresztül nézve sorolta fel, mert ha visszatekintek múltomra igazán nem találok olyan érdemeket, melyek engem ezen kitüntetésre méltóvá tennének.

Midőn a szülői házat elhagytam, szegény apám azzal bocsájtott el, hogy »fiam becsületes légy.» Pártfogó nélkül, ezzel az utlev»llel indultam neki az életnek Ezzel és szorgalmas munkásságommal szereztem magamn.k jóakaratu pártfogókat, akikről mindég hálás szívvel emlékezem meg. — Különösen mély hálával és kegyelettelje» érzéssel adózom bold. Simontsits Béla vbtt. alispán emlékének. Ö volt az, aki engem az ismeretlenség homályából kiemelt és vármegyém figyelmét reám irányította. Igen igen sokat köszünhetek gróf Széchenyi Sándor vbtt. főispán és Simontsits Elemér alispán uraknak, akik az én lelkiismeretes törekvésemért lépten- nyomon elhalmoztak a jóakaratnak minden jelével s elősegi- tettak, hogy diszns állásomra juthattam. Hálás elismeréssel emlékezem meg a jegyzői karról, melyet hivataloskodásom első percétől kezdve mindig nagyra tudtam értékelni és akinek odaadó lelkes támogatását mindig szerencsés voltam élvezni.

Büszke önérzettel vallom, hogy az ő soraikból kerültem ki, s ez a körülmény is megtanított arra, hosy őket, mint a közéletnek kiváló, derék munkásait megbecsüljem. — Sok nehéz küzdelem árán jutottam idáig; gyakran kellett utamon, elhárithatiannuk látszó akadályokkal találkoznom; sokszor voltam kitéve nehéz megpróbáltatásoknak, de az igazságba vetett erős hitem, akaratom soha csüggedni nem engebe I-ső Rákóczi György mondása, hogy «a török alatt az ember lelkiismeretében nem háborgat- tatik, mindenki szabadon szolgálhatja Istenét!» Sajnos, hogy ez csak igy volt; de a fentjelzett században, amit a pogány török nem tett, megtette a keresztyén szabaditó : lelkiismeretében háborgatá, vallásáért üldözé magyar alattvalóit, és hogy a tervbe vett cél be nem teljesült: csakis az isteni gondviselésnek és a szívós kitartásnak köszönhető; mert hát: «Crescit sub pondere palma!» . . .

E törvények és rendeletek mindenesetre oly vallási elnyomást szentesítettek, amelyet a mai korban valósággal tűrhetetlennek kellene tartanunk. Egész vidékeken megszűnt a protestáns istenitisztelet. Téli időben kénytelenült sok papi és tanítói család elhagyni békés tűzhelyét hóban, fagyban bolyongva keresni menhelyet, ahol ideiglenesen is — de megpihenjen. Hányán pusztulhattak el a bujdosásban magyarjaink ugyanakkor, m;dőn külföldről jobbal és.csábitó ígéretekkel gyüjtötté'-c az elhagyott helyekre a bevándorlási kész idegeneket. Hívek és lelki vezérek egyformán viselték az idők súlyos terhét, mert ellenük fordult a kormány és társadalom közös erővel ! . . .

E gyászos idők szomorú áldozatainak egyike volt. Szentesi Kádár András, református lelkipásztor, akiről krónikáink szól.

A nevezett férfiú 1737-től 1745-ig szerepel egyháztörténetünkben : előbbi élete teljesen ismeretlen ; neve után Ítélve Tiszántúlról kerülhetett Dunántúlra s 1737-től 1743-ig az én elődöm volt Láyafő-n. Ez egy teljesen elszigetelten álló magyar református kis község, Tolnamegye nyu- goti határszélén (megyés már Somoggyal), melytől északra három óra járásnyira, délről 11 mértföldnyire, keleten pedig nyolc mértföldre