Tolnavármegye és a Közérdek, 1910 (20./6. évfolyam, 14-93. szám)
1910-04-28 / 22. szám
XX. (VI.) évfolyam 22. szám Szekszárd, 1910 április 28, TOLNAVARHEGüEfe0 KÖZÉRDEK Előfizetési ár: Egész évre . .16 korona. Fél évre .... 8 i„ Negyed évre ... 4 „ Egy szám ára . . 16 fillér. Előfizetéseket »-a hirdetéseket a kiadóhivatalon kívül elfogad a Molnár féle könyvnyomda «** papirkereskedes r.-t. Szekszárdon, Egyes számok ugyanott kaphatók. POLITIKAI HETILAP. Az orsz. m. kir. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja. Megjelenik hetenkint kétszer: hétfőn és csütörtökön. Szerkesztőségi telefon-szám: 18 és 24. — Kiadóhivatali telefon-szám: 18 és II. SeerkeBztőség : Bezerédj István-utca 5. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények. Kiadóhivatal : Vármegye-utca 130. szám. Az előfizetési pénzek >■* hirdetések ide küldendők. Néptanítóknak, ha az előfizetést egész évre előre beküldik. 8 kor. Főszerkesztő: Dr. LEOPOLD KORNÉL. Felelős szerkesztő: BODNAR ISTVÁN. Fómunkatérs: FÖLDVÁRI MIHÁLY Laptulajdonosok a szerkesztők. A jövő fekuhitai. Majd egy évtized óta dúlnak politikai életünkben a válságok, melyek lehetetlenné tették az előttünk álló fontos és életbevágó gazdasági kérdések megoldását. Olyan politikai izgalmak bénították meg a törvény- hozást, melyek megakadályoztak minden komoly munkát. A belső izgalom lázas tünetei közt az ország mintegy nem ért rá, hogy tekintetét kifelé irányozza, mert saját szervi bajai és ezeknek lehető megszüntetése teljesen elfoglalta. Abban az áldatlan harcban, amelyet az államszervezet az in- ficiáló okok ellen vivott, annyi energiát emésztettek fel, hogy az infekció megszüntetése után időre lesz szükségünk az elpocsékolt energiamennyiség pótlására, hogy azután céltudatos munkát produkálhassunk. Az energiapusztitó belső küzdelmek alatt talán legtöbbet az ország kereskedelme szenvedett. Azok a statisztikai kimutatások, amelyek az 1907. és 1908. gazdasági évről számolnak be, a számok megdönthetetlen argumentumaival tárják elénk a szomorú valót. Ezen adatok tanúsága szerint az export csökkenéséből eredő veszteség meghaladja a száznegyven millió koronát. Természetes, hogy a kivitelcsökkenés egyenes következménye sok kivitelre dolgozó iparvállalat üzem redukciója vagy csődje volt, ami ismét a munkásosztályt károsította meg annyira, hogy az igy elmaradt munkabért negyven mitlió koronára becsülhetjük. Ebbe a jövedelemcsökkenési láncolatba szabályszerűen illeszkedik bele a fogyasztás csökkenése, mint a munkabércsökkenés természetes következménye. Ebből láthatjuk, hogy a gazdasági okok és okozatok láncolata olyan circulus vitiosus, amelyből nincs menekülés és be kell látnunk, hogy a züllött politikai viszonyok kára anyagi és morális javakban egyaránt kiszámíthatatlan. Az elmondottakkal szemben most azon' az utón állunk, hogy a szenvedett károkat és veszteségeket lehetőleg pótoljuk. Ez azonban csak úgy lehetséges, ha politikai viszonyaink konszolidáltalak, ha egészséges politikai viszonyokat teremtünk magunknak, amelyek lehetségessé teszik a törvényhozás és a társadalom együttműködését; mert csak e két faktor egységes munkája és — ismerjük be — nehéz munkája lesz képes a szenvedett károkat hdyrepótolni, az országot még súlyosabb bajoktól megkímélni. A politikai harcok káoszából olyan uj politikai alakulás jegecesedett ki, amely az összetartó erők súlyánál és hatásképességénél fogva is alkalmas arra, hogy — ha az ország közvéleménye köréje csoportosul és irányelveit követi — olyan hatásokat idézzen elő, amelyek hosszú időre biztositják a nyugodt fejlődést és a célszerű munkálkodást. Pedig igen nagy kérdések, súlyos feladatok várnak megoldásra. Kereskedelmünkben, iparunkban a fentebb vázolt nagy károkat csak úgy tudjuk helyrehozni, elveszett exportunkat csak úgy nyerhetjük vissza, ha intenzív munka jegyében indul meg az uj politikai éra. Ez természetesen csak úgy lehetséges, ha reális politikát folytatunk, ha eltakarítjuk a nemzet utjából az evolúció akadályait, de tartózkodunk a túlzásoktól. — A munkapárt és a Kossuth párt. Sok szó esik most a munkapárt és a Kossuth-párt között való viszonyról. Justh Gyula és társai, csakhogy diszkreditálják Kossuthékat, azzal beszélik tele a választók fejét, hogy a munkapárt meg a Kossuth párt erősen összeszövetkezett, hogy letörjék, tönkretegyék az egyedül idvezitő, igaz, hazafias, megalkuvást nem ismerő Justh-pártot, amelyről azonban Tisza István gróf éppen most bizonyította be Szatmáron, hogy pártvezére Justh Gyula utján az összes katonai követeléseket egész emberöltőre felfüggesztette a király előtt s folyton tárgyalt Lukácscsal, bár ez kinyilatkoztatta, hogy a bankközösség hive s olyan állhatatosan követelte az önálló bankot 1911 -re, hogy a párt részéről egy enyhébb tervezetet is terjesztettek a király elé, amely felett Justh «nagyon csodálkozott, de nem mondott semmit», ellenben Tisza a bibliai mondásnak megforditottját látja benne. Vagyis azt: «hogy a «ne tudja a te jobb kezed, hogy mit csinál a bal» elvét akkor allapitja meg szabályul a szentirás az emberre, amikor alamizsnát osztogat és nem amikor — alamizsnára nyújtja a kezét.» De hát a szövetkezésről van szó, nem az — alamizsnálkodásról. Hát azt hisszük, sőt biztosan tudjuk, hogy a munkapárt és Kossuth-párt között formális szövetség nincs, legfeljebb a józan ész, az életösztön súgja mindkettőjüknek azt, hogy ahol szükséges, összetartsanak és segítsenek egymáson. Itt van erre vonatkozólag egy kis példázat. Két társaság mulat a csárdában. Az egyik jókedvvel, elég hangosan. A másik azonban még nagyobb zajjal, sőt már a tele üvegek között hadonázva, garázda módog. — A jó öreg korcsmáros hasztalan igyekszik rendet csinálni, a zajos asztal kutyába se veszi, sőt a garázda legényék elől vissza kénytelen vonulni a söntésbe. Nos ezzel talán helyreáll a békesség ? Dehogy ! nemsokára csihi-puhi hallatszik, a zajos asztal garázda legényei ugyanám agyabugyálják a másik asztal jókedvű, de békés szándékú vendégeit. A korcsmáros tehát közbelép, hiszen utóvégre mégis csak ő az ur, a saEjjel az övé volt a világ minden gazdagsága. A királyi kincstár őrei felhördültek álmukban, ha elsuhant fölöttük a szárnyas deák. Ott benn aztán, a vasajtók mögött fejére tette a gyémántkoronát, könyökig vájkált az igazgyöngyben és ujjain át pergette a drágaköveket, melyek szelid fénnyel világítottak az éjszakában. Ha az álmok hercege megunta játékát, tovább szállott. Boltíves ablakok nehéz bársony függönyeit megemelvén, beosont fejedelmi hölgyek illatos ágyasházába. Ha másnap a büszke szépek aranyhintójukon végigdöcögtek a városon, a kopott kis deák ravaszul mosolygott utánuk sötét odújából. A hathetes őszi eső idején messzi útra is elment. Délen, a kék tenger partján, ismert egy gitárpengestől hangos kertet, ott brokátruhás nemes hölgyek és ékes beszédű leventék sétáltak a márványszobrok tövében. Télviz idején gyakran átkelt a nagy tengeren és fölkereste a pálmaligeteket, hol dioszinü, komoly és szép emberek térdepeltek a bálványkép előtt és hosszú csőrü, peckes szentmadarak jártak a fák alatt. Oly nagy volt a deák hatalma, hogy a múlt iciőknek nem lehetett előtte titka. Arany csészéből itta ázsiai szatrapák borát, miközben fehér rabnők táncát nézte; édes, enyhe nyári éjszakán a szép királyné aranygályáján evezett lefelé a halkan zugó Níluson; majd denevérként kuporodva a császári páholy oszlopán, káprázó szemmel gyönyörködött a cirkusz harci játékaiban. A fekete város polgárai sehogysem tudták megérteni, hogy miért olyan önérzetesen hallgatag, olyan ravaszul elégedett a deák. Sanda szemmel nézték, epésen és gyanakodva lesték, kezdetben csak suttogva emlegették, később már fenszóval hangoztatták, végül pedig nagy kiáltozás támadt a lekete városban. TÁRCA. Az a cifra jegykendö. .. Tisza hátán lassan úszik egy csolnak, Benne ketten duhaj nótát dalolnak, Mitől van az, tudja a jó Teremtő . .. Elnémítja dalukat egy Piros, cifra jegykendő.. . Hogy a Tisza közepére elérnek, Az idősebb odaszól az öccsének: — Mitől van az, tudja a jó Teremtő. .. Hogy jut hozzád, Ferkó öcsém, Az a cifra jegykendö ? — Hát úgy kaptam, Tiszán-nmen, Tiszán-túl — Veti oda Ferkó gyerek félváürúl. — Mitől van az, tudja a jó Teremtő ■ . ■ Akárhogyan, hozzám került Ez a cifra jegykendő! Elborul most Bálint arca e szóra . . . — Ferkó öcsém, nem vezethet ez jóra! Mitől van az, tudja a jó Teremtő . . . Engem ölelt, mégis tied Az a cifra jegykendö ?!. Csendes az éj, csak az ebek csaholnak, Tisza hátán himbálózik a csolnak. Mitől van az, tudja a jő Teremtő . . . Nincs benne más, csak két kalap S az a cifra jegykendő . . . BODROGI ZSIGMOND. A szárnyas deák. Irta: Herozeg Ferenc. Azon a vidéken, ahol ez történt, sokat esett az eső, de ha nem esett, akkor sárga köd vonult a hegyek közt. Egészen lenn, a mély völgykatlanban, feküdt a fekete város. Ezer esztendős, repedezett agyagfalaival olyan volt, mint egy kihűlt nagy téglaégető. A sokkéményü, meredek háztetőkön borzas tollú varjumadarak károgtak, lenn pedig, a nyirkos sikátorok homályában, sárgaképü polgáremberek perlekedtek. A fekete város polgárai olyan zsémbelyes és irigy természetű emberek voltak, mintha nemcsak a házukat, hanem a szivüket rs ellepte volna a penész. Élt a városban egy ember, valami Pál deák, az nem volt olyan, mint a többi. Neki megvolt a csodálatos adománya, hogy nyitott szemmel is tudott aludni és hogy arról tudott álmodni, amiről akart. Ha elvégezte napi munkáját, hazament a szállására, szép simára pas- kolta a vánkosát, a nyakába húzta rongyos köpenyegét és ravasz várakozással a szivében, elaludt. Éber állapotában kopott és alázatos kis ember volt, amint azonban szenderegni kezdett, az álom ködéből egy másik Pál deák emelkedett ki, aki hatalmas, merész és fényes volt, akár egy ifjú herceg. Az álmok hercege ura volt minden kincsnek és élvezetnek, mivel repülni tudott. Akarnia kellett csak és tüstént szárnyai nőttek, melyek kiemelték a fekete város dohos levegőjéből. Ritmikus hullámvonalban a repülés gyönyörétől mámorosán, keringett az égboltozaton. Fölötte, a holdfényben ragyogó felhőszigetek közt, titokzatos légi zarándok csapatok keresztezték egymás ulját, alatta pedig, a város fekete tömegében, elszórt szentjánosbogarakként csillogtak a virrasztó mécsesek.
