Tolnavármegye és a Közérdek, 1910 (20./6. évfolyam, 14-93. szám)
1910-12-24 / 92. szám
XX. (VI.) évfolyam 92. szám Szekszárd, 1919 december 24 Előfizetési ár: Egész évre .... 16 korona. Eél évre .... 8 „ Negyed évre ... 4 „ Egy szám ára . . 16 fillér. RllÖfizetéasket é* hirdetitek«! » kiadó- h Tataion kivfll elfogad a Molnár féle könyvnyomda papirkeraekedé« r.-t. Szekaiárdon. Egye« számok ugyanott kagkatélt. POLITIKAI HETILAP. Az orsz. m. kir. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja. Megjelenik hetenkint kétszer: hétfőn és csütörtökön. Szerkesztőségi teleion-szám: 18 és 24. — Kiadóhivatali teleton-szám : 18 és II. Szerkesztőéig : Bezerédl litván-utca 5. szám. Ida küldendők a lapot érdeklő ötezec közlemények. Kiadóhivatal : Vármegye-utca 130. szám. Az előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők. Néptanítóknak. ha az előfizetést egész évre előre beküldik, 8 kor. Főszerkesztő: Or. LEOPOLD KORNÉL. Felelős szerkesztő: BODNÁR ISTVÁN. Főmunkatárs: FÖLDVÁRI MIHÁLY. Laptulajdonosok a szerkesztők. Előfizetési felhívás! 1911. évi január hó 1-ével uj előfizetést nyitunk a Tolnavármegye és a Közérdek cimü lapunkra. Azon t. előfizetőinket, kiknek előfizetése lejár, felkérjük, hogy azt mielőbb megújítani szíveskedjenek, hogy a lap szétküldésében fennakadás ne történjék. Előfizetési feltételek: Eg-énz évre . . . 1G korona, I VI „ . . . 8 I>Tejfyetl évre . 4 Hazafias tisztelettel a „Tolnavármegye és a Közérdek“ politikai hetilap kiadóhivatala. A sajtó pallosjoga. öt hónapi fogház, ezer korona pénzbüntetés, ez a Habár Mihály ,,Kriszkindli“-je. Reászolgált. Teljesen megérdemelte. Utóvégre bármily nagyhatalmasság is a sajtó, meg kell becsülnie saját legszentebb privilégiumát, az erkölcsi ,,palIosjogot‘‘ vagyis csak végszükség esetén élni vele, de visszaélni semmi körülmények között. Habár Mihály, — habár kézzel lábbal tiltakozik ellene, ezt az utóbbit cselekedte. Visszaélt a sajtó tisztességével, kiváltságával. Rágalmazott. Felajánlották neki a legteljesebb bizonyítást, bizonyítani azonban nem tudott, csak siránkozni. Megtagadta irói „dicsőségét“, szerzői mivoltát is, arra hivatkozott, hogy amiket röpiratában összehordott, hazai, de legkivált külföldi lapokból csente össze és kötözte pikáns illatú szemelvény bokrétába. Habár uram, ez nem mentség, csak aféle gyerekes kifogás, mint mikor a nya- lánk gyerek a befóttes üveget, sót magát e befőttet teszi felelőssé, amiért ó torkos- kodott. Amit azonban ön elkövetett, az már nem gyerekes csíny, nem is a fajta kisebb vétség, annál nagyobb valami: bűn, mert a legravaszabb rosszhiszeműség. Az ön röp- irata tudatos inegeres2tése a mérges-gáz csapjának, koinprimálása, összekeverése az egyenként is mérgező hatású szereknek, kombinálása az elég jól működő revolvernek, a még biztosabban ölő méreggel. Szóval ön minden áron — ölni akart. . . Nagyon helyes tehát, ha a bíróság a kezét reátette önnek a torkára. Egy kicsit nagyobbat is szoríthatott volna vele. Nem azért, mert miniszterelnök, miniszterek, államtitkárok becsületéről van szó. Utó végre minden becsület egyforma. De azért, mert, amikor ön legelső közjogi méltóságokat viselő személyeket olyan gyalázatosán cudar világításban mutatott be, voltaképpen pellengérre, állította ezt az egész magyar nemzetet. Hisz milyen lehet az az ország, ahol a vezető emberek is ilyenek ? Ki még eddig el nem hitte, most már elhiheti, hogy igazi csirkefogó ország vagyunk. Ön, a saját vérünk, a korona tanú reá. A törvény ugyan felmenti a családtagokat a szülők elleni vallomás tételtói s ha tehát ön tanuságtételre jelerfkezik, sót kiáll kiabálni a nyílt piacra, — nagy, a legnagyobb igazságának kell lennie. így fogja fel a világ Igazsága van azért az esküdr- biróságnak, ha nagyobbra értékeli egy miniszterelnök becsületét, mint más közönségesebb emberét. E súlyosbító ok miatt tehát ne apelláljon. Ha azonban mentó körülményre szüksége volna, azzal is szolgálhatok: Hivat- kozhatik reá, hogy ön, Habar Mihály mégis csak egy kis — bírói tévedés áldozata. Mert azzal az erővel el kellett volna ítélni nemcsak önt, de a magyar társadalom tekintélyes részét. Ennek a társadalomnak ugyanis legalább is egy jó harmada még mindég — önnek ad igazat. A sárból mindég marad valami azon, akire dobják. A közönség selejtesebb része mindég hisz a legpiszkosabb rágalmakban, sőt elhiszi, igaz hogy csak részben, egészben már nem, mert tudja, hogy devalválni kell a sajtó igazmondásának értékét. Elhiszi, mert igy van nevelve. Itt már nemcsak ön a hibás, de hibásak azok az összes újságok, amelyek a szennyet, a piszkot, a rágalmat napról napra szin igazságként tálalták fel neki. Lejáratták előtte nagyjainkat, porba rángatták hőseinket, sárral dobálták félisteneinket s ezzel aláásták a magyar sajtó tekintélyét is. A szenzációban utazó újságok riporterei, a sajtó orgyilkosai, soronkinti bérért ma engem, holnap téged ütnek le. Védekezni kell tehát ellenük. Ezt a tisztességes sajtó meg is teszi. Irtja a férgeket. De ezek szaporák. A nagy közönségnek is segíteni kell tehát. Megvonni / támogatását a szenzációba utazó szennylapoktól. Pusztuljanak, vesszenek éhen, vagy legyenek — tisztességesek. Tehát a sajtónak magának, de vele együtt a nagy közönségnek is kell ügyelni a sajtó tisztességére. Őrködő szem gyanánt végre-valahára fel kell már állítani a sokat emlegetett sajtó kamarákat, amelyek vigyázzanak a toll embereire, akárcsak az ügyvédi kamarák, az ügyvédi tisztességre így dísze, ereje, hatalmassága lesz ismét a sajtónak az elől említett erkölcsi «pallos jog», de most nem egyéb az, mint a közönséges orgyilkosság taglója, amellyel nem csak a bűnösök, az erkölcsi megtévelye- dettek fejét ütik le az elszaporodott toll- betyárok, de mindenkiét, aki csak a kezük ügyébe akad ... B. TÁRCA. A karácsony és a karácsonyi ajándékozás. Irta: Kardos Fereno. Hogy mit jelent a karácsony, — csak a gyermekszívek tudják megérteni, hetekkel a karácsony előtt csak erről beszélnek és álmukban már látják is az ajándékokat, melyeket a »Jézuska« fog nekik hozni. Csehor-zágban a wolfenbüttli könyvtárban van egy 1400 ban irt kézirat, mely egy bencéstől származik. Ebben ir a karácsonyi szokásokról és ajándékozásokról, nemcsak saját tapasztalata, hanem tradíciók után is. Ezen iratban többször előfordul ezen kifejezés : »largum sero.« A csehek adakozó estének mondják, de a magyarok is a bővet este kifejezést használjak. Első szokásnak a böjtöt hozza fel, másodiknak a karácsonyi ajándékozást; azt írja, hogy az emberek karácsonykor adakozóbbak, mint máskor, amit annak az emlékére tesznek, mivel az Ég az embereket a Megváltóval ajándékozta meg. Nincs oly szegény családapa, ki karácsonykor ne adna ajándékot, legalább a gyermekei- , nek. A régiek a szent éjjelen zsebükben mindig pénzt hordoztak, hogy az az ajándékozásra mindjárt kéznél legyen, ha netán egy szegény utjukba kerülne. Szokásban volt még, hogy az emberek a szent estén egymásnak küldtek ajándékokat. Ezen szokás nálunk is megvan oly formában, hogy a keresztszülők karácsony első napján délután keresztfiaiknak nyulat, diót és almát visznek, mely után a gyermekek szülei ott tartják a komát vacsorára. Másnap a látogatás ugyanilyen ajándékozás mellett viszonoztatik. A régieknél az volt a hit, hogy aki karácsonykor nem ad ajándékot, azt az év végén j szerencsétlenség éri. Mivel e téren erőszakoskodások és visszaélések is fordultak elő, azért 1400 végén Ravensburgban kiadtak egy rendeletet, hogy egymásnak ajándékokkal ne kellemetlenkedjenek. Ezen tilalmi idő ádventtől háromkirályig tartott. 1460-ban Konstanzban is adtak ki egy rendeletet, melyben meg volt hagyva, hogy a keresztszülők a keresztelésnél mennyit adhattak a gyermekeknek, továbbá tiltva volt a gyermekeknek 18 éves korig inget, kenyeret, túrót vagy mást adni. 1661-ben Rottenburgban bocsájtottak ki egy rendeletet, mely a karácsonyi, újévi és vásári ajándékok korlátozásáról szól. »Kivételt képeznek az uraságok, kiknek jogukban van cselédeiket karácsonykor megajándékozni, az ajándék értéke azonban két tallérnál nagyobb nem lehet.« Ezen tilalom általában felnőtteknek szólt, mert a kicsinyek ajándékozási napja Miklós napja volt. A gyermekeknek karácsonykor való megajándékozása, mint Rietchel németországi tanár írja, legelőbb a protestánsoknál jött szokásba s onnét származott át hozzánk is. Az ajándékokat batyuba kötötték, mint nálunk most is szokásban van. A Jézuska az, ki a jókat jutalmazza és a rosszakat bünteti, azért most is, mikor a leányok »kriszkindli«-be mennek, egyikük lefátyolozva vesszőt tart kezében. Nem érdektelen, mit raktak régen a batyuba. Pénzt, aszerint, amint az adakozó gazdag vagy szegény volt Aztán volt benne cukor, kalács borssal behintve, képek, almák, körték, diók, továbbá babák es más gyermekjátékok, ruha- nemüek abc könyv, tábla, biblia és mint a rend, engedelmesség és fegyelem figyelmeztetője, a vessző is a batyura volt kötve. Mindezekből ma már csak az alma, dió és a tésztából készült nyúl és babasütemény maradt meg. A drezdai királyi könyvtár régisége közt van Ágost szász fejedelemnek egy 1572-ben kelt számlája, ki gyermekei részére Lipcséből rendelt karácsonyi ajándékokat. A trónörökös 75 drb. fából faragott tárgyat kapott, faragója 12 garast kapott minden darabért. A hercegnők kisebbített házi bútorokat, konyhaeszközöket, babákat és tükröket kaptak. Nem hiányzott a két vessző sem »6 fillér« értékben. A karácsonyi ajándékozás, ha nem is a régi formában, az egész világon el van terjedve. Az ajándékok a karácsonyfával vannak kapcsolatban, mert a karácsonyfa tulajdonképen az ünnep képviselője, eredete mégis homályos, a kutatók többnyire abban egyeznek meg, hogy nem a katholikusoktól származik, hanem vagy a protestánsoktól, vagy ami még valószínűbb a régi pogányoktól maradt ránk. Állítólag a régi pogány germánoktól, kik december végén 12 napig kérték az Istenektől a nap melegét. Az ünnep végén, midőn kérésük teljesítését már biztosra vették, a hegyeken örömtüzet gyujtot- tak, a házak előtt pedig fenyőfákat állítottak fel és kivilágították őket. Miután a karácsonyi ajándékozás mindinkább elterjedt, származott belőle a karácsonyi vásár. Az első karácsonyi vásár 1697-ben Nürn- bergben volt, mikor is az egész piacz tele volt fasátorokkal, tömve mindenfele kigondolható, nemcsak gyermekszíveket, de a felnőtteket is gyönyörködtető áruval. Ezen vásár oly hires volt, hogy a népek csak úgy tódultak oda még a szomszéd városokból is, sőt fejedelmi személyek is jöttek össze, hogy ott vásároljanak. A gyermekjátékok készítése egész ipart teremtett aztan, a nürnbergi gyermekjátékok ma is híresek. Sajnos, hogy nálunk nem igy van, pedig valami negyven millió megy ki tőlünk gyermekjátékokért.
