Tolnavármegye és a Közérdek, 1910 (20./6. évfolyam, 14-93. szám)
1910-03-31 / 14. szám
6 TOLNA VÁRMEGYE és a KÖZÉRDEK 1910 március 31. EGYLETEK. TÁRSULATOK. ___________________________________________ A R okkant és Nyugdljegylet szekszárdi iókpénztárának közgyűlése. Március 28-án tartotta a M. M. R. és Ny. Egylet szekszárdi fiókpénztára 11-ik rendes évi közgyűlését. Jelen voltak ifjú Leopold Lajos az egyesület védnöke, P. Takács Gábor elnöklete alatt a tisztikar és kb. 100 tag. P. Takács Gábor üdvözlőn a megjelenteket, a gyűlést megnyitja. A jegyzőkönyv- i felolvasása után Heller Mór pénztáros teszi meg jelentését, mely szerint a fiókpénztárnál befizettek az elmúlt évben 3150 K 22 fillt. A külön- alap, mely kizárólag a fiókpénztár vagyonát képezi, s melyből segélyre szoruló helybeli tagok lesznek támogatva, kitett az év végén 450K 62 fillért. Az idén is, egyik elhalt tagnak ! özvegye pénzbeli segélyben részesült. Pénztáros jelentésében kitér az Egyesület humánus ; hivatására, hosszabban foglalkozik az el- j múlt esztendőben történtekkel. A fiókpénztár jegyzője ismertette ezután a központ jelentését, melyet a közgyűlés tudomásul vett s a központi gyűlésre Ráduly Sándor jegyzőt küldte ki. A tisztikart kiegészítették. Ellenőr lett: Sági Ferenc. Választmányi tagok: Burka Ferenc, Csányi Péter, Erdei Lajos, Futó József és Vass József. A pénztáros leköszönését a közgyűlés ifj. Leopold Lajos felszólalása után nem veszi tudomásul, hanem felkéri őt tisztségének továbbra való megtartására, egyben kimondja, ha bekövetkeznék azon sajnálatos körülmény, hogy pénztáros Szekszárdról eltávoznék, úgy rendkívüli közgyűlést fog tartani, hogy Heller Mórtól, mint a fiókpénztár tulajdonképeni megala- kitójától illő módon elbucsuzhassék. Dezső Jakab indítványára a tisztikarnak működéséért köszönetét szavazott a közgyűlés, mire az elnök a közgyűlést bezárja. Ipartestületi közgyűlés. A szekszárdi ált. ipartestület f. ho 28 an tartottá évi rendes közgyűlését. André István elnök kimerítő elnöki jelentését a közgyűlés éljenzéssel tudomásul vette, úgyszintén a számvizsgálók jelentését, valamint elfogadta a költségvetést is. A tiszt- ujitás a következő eredménnyel végződött: Elnök újból André István lett Elöljárók : Schultz Gusztáv, Börcsök József, Bukovinszky József, Fischhóf Jenő, Körössy József, Mechtl József, Pekary János, Papp István, Bencze József, Haudinger Gyula, Székelyi József, Horváth József, König Károly, Laskó Károly, Geitl Károly, Wagner Károly, Herczeg Mór, Kapitány Ferenc, Hermann Ferenc és Uglár János. Számvizsgálók : Ferenc Gyula, Henczel Péter és Král János. Végül a tisztikar nevében André István elnök mondott szép szavak kíséretében köszönetét a közgyűlésnek, mire az befejezést nyert a már 15-ször megválasztott iparlestületi elnök éltetésével. TANÜGYI HÍREK. Rovatvezető: Nagy Béla. T&nltóválasztás. A felsőleperdi rk. tanítónői állomásra Spindlhuber Irma érsekujvári oki. tanítónő választatott meg. Iskolaszék megalakulása. A szakadáti rk. iskolaszék újra alakult. Egyházi elnök : Pelz Árpád, világi elnök : Albrechtovich Imre, jegyző : Bitter Antal, gondnok : Bräutigam Ferenc lett. Felliivás Tolnavármegye tani «.óihoz. Minthogy a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter ur az 1006. évi április hó 27-én 26.120. szám alatt kelt rendelete szerint a »Madarak és fák napja« évenként az iskolák által megünnepelendő, azért felhívom tankerületem összes tanítóit, hogy a nemes célt szolgáló ügyet magukévá téve, a jelzett ünnepet tartsák meg növendékeikkel s hassanak oda, hogy a madarak és fék védelme a növendékek szivében visszhangra találjon. Egyben az »Ifjúsági Madárvédő Ligákénak az 1908. évi 27.171. számú rendelet alapján leendő szervezését is melegen figyelembe ajánlom. Az ünneplés megtartására és lefolyására vonatkozó részletes jelentések folyó évi május hó 31 -éig hivatalomhoz küldendők. Szekszárd, 1910. március hó 29 én. Tihanyi Domokos kir. tanácsos, tanfelügyelő. Felhívás & tanítókhoz. Értesítem a tankerületem tanítóit, hogy a m. kir. vallás- és köz- oktatásügyi miniszter ur 1910. március 22-én 576. ein. szám alatt kelt rendelete szerint folyó évi április hó 8-án lesz gróf Széchenyi István halálának félszázados évfordulója. Különösen fontos ezen évforduló megünneplése, a mai viszonyok között, amidőn annyi szenvedés és megpróbáltatás után szükségét érezzük annak; hogy nagy férfiainknak, mint Deák Ferencnek a gróf Széchenyi Istvánnak, a közéleti béke és ezzel kapcsolatban az erkölcsi tisztulás, valamint az ország jólétének előmozdítására irányuló törekvései megvalósuljanak. Nevezett mi- niniszter ur gróf Széchenyi István halálának félszázados évfordulóját felhasználni kívánja arra, hogy az ifjúság körében az összes iskolákban, az ő működése méltattatván, oly irányú eszmék csepegtessenek az ifjúság leikébe, melyek a haza- szeretet ápolása mellett nagy hazánkfiai eszméinek és intentióinak ápolását vannak hivatva szolgálni. Elrendeli ennélfogva, hogy f. é. ápr. hó 8-ik napján a fenhatósága alatt álló valamennyi fokú tanintézetekben az előadások szüneteljenek. Felhívom tehát tankerületem valamennyi fokú állami, községi tanintézetek igazgatóit, illetve tanítóit, hogy április 8-án nevezett férfiú emlékét kellő módon méltassák és azután szünetet adjanak. Szekszárd, 1910 március 26. Tihanyi Domokos kir. tanácsos, tanfelügyelő. SZERKESZTŐI ÜZENETEK. Tisztelettel kérjük agy a Közérdek valamint a Tolnavármogye régi tudósítóit, hogy tudósításaikat tekintettel lapunk kétszeri megjelenésére, most még fokozottabb buzgalommal folytatni szíveskedjenek. Eladó bikák! A kajmádi gazdaságban több, tenyész- igazolvánnyal ellátott fiatal piros-tarka, köztenyésztésre kiválóan alkalmas bika eladó. — Érdeklődők forduljanak az Intézőséghez, Pa. Kajmád, u. p. Tolna. 99 ¥9 SZŐLŐSGAZDÁK! Homokon és kötött földön. A ki borait mindenkor jó áron es hamar akarja eladni, ültessen Delaware szőlőt szántóföldekre is, és ha a hiányzó tőkéit ezzel pótolja, az ilyen vegyes bor oly finom lesz, hogy drágán és hamar elkel. Ezt bizonyltjuk, kik már termeljük és bizonyítják a nagy borkereskedők, a kik 60—80 koronáért is megveszik hektóját, ha százezer hold ilyent teremne is. Permetezés nélkül a műit évben is perenosporától mentes nagy termést adott (holdanként 35 hektó). Vesszőről árjegyzék ingyen és térmentve. NAGY GÁBOR S7Őldnagybirtohos KÓLY Bihar-m. Posta, tavirda és távbeszélő állomás. Levelezés magyar, román, horvát, szerb és német nyelven Újdonság! Diványpárnák fényképpel. NE TÖRJE A FÉJÉT tx ex © alkalmi ajándék a miatt, mert a legszebb meglepetés ±d © cn egy jól sikerült o N o Jd © ö3 © Ok © jú mely az egész megyében csakis •o • u a o Um Kiss CTenő *r „Kossuth“ műtermében 2 © n a Szekszárd, Széchenyi-utca 651 N cd •a D A legszebb kivitelben készülnek : ** ffledalllonok, nagyítások, olaj- és a ©----------aquarellfestmények. -----------■a ö sikerért kezeskedem. A legtartalmasabb legelőkelőbb legjobb napilap „AZ ÚJSÁG“ BUDAPESTEN. Egy évre 28 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 korona, I hónapra 2 kor. 40 fillér. Egyes példány ára 10 f. Vasárnapi szám ára 20 fillér. 41/,°/o, 5%, 5»/2°/o-os kamatos kölcsönt eszközlünk ki, úgy, hogy csupán a kamat fizetésével a tőkét is teljesen visszafizeti. Akinek drága kamatos kölcsöne van, azt olcsóbb kölcsönre cseréljük át. Váltéra 3 napon belül szerzünk kölcsönt. Aki házat, földet, szőlőt akar venni, vagy eladni, ezen szándékát jelentse be nálunk és mi az eladást díjmentesen birdettetni fogjuk helybeli lapokban, diszkréció melLtt. Akinek kiadó lakása van, vagy aki bérbe szándékozik venni, forduljon hozzánk és mi annak bérbeadását díjtalanul fogjuk eszközölni, megkímélve ez által úgy a kiadó, mint a bérbe venni szándékozó közönséget az időt rabló utánjárástól és fáradságtól. Tisztviselőkölcsönöket szintén gyorsan meg- szerzünk. Tisztviselő, csendőr és katonatisztek, úgyszintén nyugdíjas hivatalnokok 1000 korona kölcsön után törlesztésképen csupán havi 6 korona 25 fillért fizetnek vissza. Házvéteh'e az egész értéket kieszközöljük, mely a lakbérfizetéssel fizetendő vissza. Több csinos úri ház olcsó és kedvező feltételek mellett eladó. írásbeli megkereséseknél csupán válasz- bélyeget kérünk. Egyéb felvilágositással díjmentesen szolgál a Gazdasági és Hi tel forgalmi vállalat Szekszárd. Eladó ház! A Rákóci-utca 656. házszám alatt, az uj polgári leányiskola szomszédságában levő sarokházamat, elköltözés miatt, kedvező feltételek mellett eladom özv. Szigeth Alajosné született Rill Mária