Tolnavármegye és a Közérdek, 1910 (20./6. évfolyam, 14-93. szám)

1910-08-25 / 57. szám

1910 augusztus 25. S — Katonaság Simontornján. A cs. és kir 69 gyalogezred három zászlóalja az ezred tör­zsével gyakorlatozás közben átvonult Simon- tornyán is. Folyó hó 12-én érkezve teljes nyolc napon át voltak a község vendégei, majd 19-en Samogárdra vonulva, folytatták gyakorlataikat. Kedves látvány volt naponként a déli órákban a zeneszó mellett hazatérő bakák, kik azután kitti tő étvággyal fogyasztották a község utcáin és terein felállított tábori konyhákban készült menázsit. Naponként a község különböző terein az ezred zenekara térzenét adva nyújtott élve­zetet azenekedvelő közönségnek. Augusztus 18-át, Őfelsége születésének 80 évfordulóját, az ezred a községi elöljáró?ággal karöltve ün­nepelte meg 17 én este, majd 18-án kora reg­gel Katonazene járta be a lobogódiszt öltött község utcáit. Délelőtt 9 órakor pedig az ezred- zen sarának közreműködésével ünnepélyes isteni t sztelet volt, melyen a tisztikar a legénységgel, a k>'>7ségi elöljáróság, a képviselőtestület és több egyesület is testületileg voltak jelen. Isten tisztelet után a katonaság az ezredparancsnok előtt diszfelvonulást tartott. Délben az ezred tisztikara a községháza tágas és ízlésesen dí­szített tanácstermében diszebédet adott, melyre Katus Konstantin zárdafőnök és Bereczk István községi főjegyző voltak hivatalosak. Az ebéd, mely alatt a zenekar ismét kitett magáért, igen kedélyes hangulatban folyt le. Wéber ezredes ünnepi felköszöntőt mondott, melynek elhang­zása után a társaság lelkesen ürítette poharát a 80 éves uralkodó egészségére Az ezredes köszönetét és elismerését fejezte ki a községi főjegyzőnek a pontos és minden tekintetben megfelelő elszállásolásért és egyéb szolgaimé nyok lelkii-meretes és gyors előállításáért — Tífusz. Tífusz mutatkozik a megyében több helyen. így Czikó községben már 8 hóna­pon Át grasszál. A szegényebb népnél alig van liáz, hol még beteg nem lett volna. Sokan meg is halnak. Mert nem igen vigyáznak az orvosi rendeletre — A felsóbaranyai ref. egyházmegye gond­nokává ii éti kő Gyula dr. tekintélyes szentlőrinczi ügyvéd, eddigi tanácsbiró, választatott meg. — Helybenhagyott Ítélet. Szemere Kálmán budapesti lakos, a nyughatatlan szakcsi népvezér ellen engedély nélkül nyilvános in-pgyUlcs tartása miatt kihágási eljárás tétetett folyamaib.i, mely­nek során Szemere két fórumon marasztal tatot t. Hz ellen Szemere felehbezéssel élvén, a belügy­miniszter ;i marasztaló másodfokú büntető ítéletet indokainál fogva helybenhagyta. — Gazdatiszt, mint orvvadász. Már több ízben megemlékeztünk arról az eléggé nem méltányolható hajszáról, melyet a tamasii járás felső részében nagyon is elharapódzott orv­vadászat ellen indítottak hatóság és erdészet karöltve s melynek eredménye máris közel 100 drb elkobzott fegyver és a tizezret meghaladó bírságpénz A rendesen igen tartózkodó csend­őrség itt kerületi parancs tolytán dicséretes buzgalommal támogatja a hatóságot. Így pl. a tengődi és kányái búcsú közt közismert dolog volt a tömeges pecsenyevadászat. Az idén a felsőiregi őrs teljes számmal kint volt az erdőn.' Vadorzót ugyan nem fogtak, de viszont azok sem «fogtak« vadat. Az erdészeti személyzetis, látva, hogy a hatóság nem csak pro forma támogatja, nagyobb igyekezetei fejt ki, a minek következménye a minap egy érdekes fogás volt: Salamon és Eigner Esterházy hercegi erdőőrök orvvadászat közben vadászjegy nélkül tetten értek és lefegyvereztek egy somogymegyei gaz­dasági felügyelőt, egy diplomás u adalmi tiszt­viselőt. Nevét egyelőre elhallgatjuk, mert ügye még elbírálva nincs. Az ilyen megtévelyedés mindenesetre példás megtorlást érdemel, hadd lássa a nép, hogy az urak sem képeznek ki­vételt ! — Nagy tfiz. Szent István napján Janya pusztán Weiner Jakab bérlő tulajdonát képező gabonaasztag, melyben több, mint 700 kereszt gabona volt összehalmozva, továbbá 60 kocsi takarmány és szalma volt télire elrakva, kigyult és elhamvadt egy szálig. A kár meghaladja a 10000 koronát Biztosítva volt. A tüx okát még nem tudjak. — Felhívás a szülőkhöz Beszédhibások, (dadogás, pöszebeszéd, hadarás, stb.) részére szept. 1-től tanfolyamot nyitok, melyen alkal­muk lesz beszédhibájuktól rövid idő alatt meg­szabadulni. Polgáriiskolai tanulók részére is­métlőórákat tartok, melyen mindennap felügye­letem alatt s útbaigazításom szerint készülnek másnapi tanóráikra. Elfogadok úgy elemi, mint polgáriiskolai magántanulókat nyilvános vizs­gára való előkészítésre. Különóra dijat a jelent­kezők száma szerint, mérsékelten fogom meg­állapítani. Kálmán Ferenc, szekszárdi r. k. tanító. TOLNA VAK-MEGYE én a KÖZÉRDEK — Valdmann Rózsa a budapesti Nemzeti Ze­nede művészképző osztályának rendes növendéke növendékeket elvállal és vizsgára előkészít. — Jelentkezéseket elfogad Kiatn.uer Vilmos könyv­kereskedés. — Megszökött és újra megszökött lelenc. A regölyi rendőrök egv csavargó fiút fogtak s bekísérték a tamásii föszolgabirohoz. Itt a fiú azt adta elő, hogy hozzátartozói Vácon laknak s mivel eltartani nem tudják, elindult munkát keresni. A főszolgabíró megkérdezte táviratban a váci rendőrséget, honnan az a válasz jött, hogy a fiú, nevszerim Geiler József, a szabad­kai gyermekmenhelyről szökött meg s oda kell szállít ni. Ez azonban nem sikerült, mert Geiler József a tamásii toloncházból, mikor azt tisz­togatás végett kinyitották, megugrott. A rendőr a fornádi határig üldözte, de a fiú ott bevette magát egy kukorica táblába s bár a rendőr azt az ott dolgozó emberek segítségével átkutatta, megtalálni nem lehetett A fiút most körözik, a rendőr e'len pedig fegyelmi eljárás folyók — Körözés. Borda Ltván csizmadia paksi lakos tanonca Remler Pál gazdájától f. hó 3-án megszökött, továbbá Gál József 14 éves fiú, szüleinek Szekszardon levő lakásáról, Király József (Barták) f. évi julius hó 29-én este Duna- földcáron lakó szülei lakásáról, Kiss István el­mebeteg simontornyai lakos f hó 4-én este 6 órakor lakásáról, Schveiger József és Sipos Jó­zsef Simontornya községben elhelyezve levő le­lencek szállásukról f évi julius hó 25-én eltá­voztak s azóta vissza nem tértek. így az ille­tékes főszolgabirák körözésüket elrendelték. ÖiigyilkO'sátri kísérlet. Snub Jakab 84 éves bonyhádi polgár hozzá tartozói a eséplésse' lévén elfoglalva, f hó 18 án este későn kerültek haza s az otthon levő üregnek későn jutott va­csora, imiin úgy elkeseredett, hogy 19 én reggel felakasztotta magát Veje, Deck maim Konrád azonban észrevette és mikor levágta, meg élt az életunt, de nem biztos, bogy életben marad. — Verekedés. A zombai Scherk féle ven­déglőben hétfőn cjjel a legények egymással összevesztek, később kést rántva, az egyik me­nekülő legény után vetették magukat A tolon­gásban egy leány elesett, akit Tózer János kakasdi ember fölsegitett, miközben az egyik legény hátbaszurta. A csendőrség nem tudta eddig kinyomozni a szurkáló legény kilétét. — Testvérek harca. A Gyorsók testvérek egyike István, a polgármester huszárja, az And­rás pedig kisbiró a városnál. Mindakettő csi­nos fiú. A fiatalabbik András szemet vetett bátyjának a szép feleségére s valósággal ül­dözte szerelmi vallomásaival. A menyecske meg­unta a dolgot s elmondott minden férjének, aki kérdőre vonta öcscsét s végül felarcképelte. Ez történt 2 hete. Az András emiatt bosszút for ralt s az elmúlt kedden este 8 óra után meg­leste bátyját a városhaza emeletén s 4 lövést intézett közvetlen közelről bátyjává; 3 lövés talált, a 4-ik célt vesztett. Erre gyilkos testvér egyenesen a kir. fogházba menekült s kérte le­tartóztatását, amit vele szemben meg is tettek. A sérült testvér a maga lábán ment be a kór­házba s ott azonnal ápolás alá vették. Állapota ‘nem súlyos s pár hét alatt felgyógyul. — A szekszárdi izr. elemi nép­iskolában a beiratások folyó évi szeptember hó 1 es 2 napján történnek. A rendes Unitás 5 én kezdődik Két, jó családból való leánykát, ki Szek- szárdon a polg. leányiskolát óhajtja végezni, teljes ellátásra elfogadunk. Különös előnyök a zongora használat és a tanításra való gondos felügyelet. Bővebbet K r a m m e r Vilmos könyvkereskedésében Szekszárdon. Modern bútorokat és más sttlfl szebaberendezéseket, bel- és külföldi fákból, mérsékelt árak mellett készít: Botos Imre asztalos Lakása: báró Angnsz Imre utca 622. számú házban. EGYHÁZI ÜGYEK. Egyházmegyei közgyűlés. Amint már emlí­tettük, a tolnai rét. egyházmegye Kátai Endre e.-peres és Szdasy Aladar gondnok elnöklésevel szeptember hó 1 én tartja évi közgyűlését Szek­szardon A közgyűlés tárgysorozata a következő : 1. A közgyűlés megnyitása. 2. A képviselők igazolása 3. A távollevő gyűlési tagok igazo­lás ... 4. A jegyzőkönyvhiielesitő-bizottság kikül­dése. ö. Az esperes évi jelentése. 6 Szondy István világi főjegyző lemondása. 7. A szavazat- bontó-bizottság jelentese : a világi tanácsbiró, lelkészi főjegyző, világi főjegyző, lelkészi al- jeygző és világi aljegyző választásáról. 8. Az ujonan választott tisztviselők eskütétele. 9. Szavazás elrendelése egy világi tanácsbiró ál­lásra. 10. Jelentés : a Szekszárdi és a zengő­várkonyi lelkészvaiasztásokról. 11. Jelentés: a medinai, szeks7árdi, kajdacsi, dunaszentgyörgyi és gerjeni tanitóválasztásokról. 12. Az uj­onan választott Unitók eskütétele. 13. A kü/aiapi bizottság jelentese. 14. Az esperesi számadásokról szóló jelentés. 15. A számszék jelentése a pénztárakról és a számadásokról. 16. A tanügyi bizottság jelentése. 17. Jelentés a gyönki .gimnáziumról. 18 A misszió bizottság jelentése. 19. Segély-kérvények. 20 Felsőbb egyhazhatosági határozatok, utasítások. 2\. A szervezendő segedlelkeszi állasok megállapítása. 22. Az alsónyéki egyház adóemelési ügye. 23. A sarpilisi egjhaz ingatlan-eladási ügye. 24. A gerjeni 11. tanító diilevelének megerősítése. 25. A gerjeni egyház rév-vételi és bérleti ügye. 26 A gerjeni cyház kölcsön-ügye. 27. A gerjeni egyház toronyjavitási ügye. 28. A gerjeni egyház adóemelési ügye. 29 A paksi egyház alapitó leveleinek jóváhagyása. 30. A paksi egyház lelkészlak-átalakitási ügye. 31. A paksi egyház kölcsön-ügye. 32 A szedresi leányegyhax anyá sitási ügye, 33. A magyarhidasi leányegyhaz kérvénye a közpénztári járulék leszámítása iránt. 24. A magyarhidasi leányegyház földeladási ügye. 35. A raczhidasi leányegyház iskola-álla- mositási ügye. 36 Kuthy István kérvénye segéd­lel késztartás iránt. 37. Kuthy István kérvénye hitoktat ü díjazás iránt. 38. Égyházkerületi kép­viselők választása. 39 A tanitóegylet kérvénye jegyzőkönyvének kinyömatása iránt 40. Esetle­ges i ditványok 41 Köszönet a gyülésterem átengedéséért. 42. A közgyűlés berekesztése — Bírósági ülés I. Az időszaki tanács megalaki tása. 2. Abbay Györgyné panasza Kuthy István ellen. 3. Esperesi kiküldött panasza Abay Györgyné ellen. 4. A Török—Majsai-féle meg- felebbezett fegyelmi ügy. 5. A szek&z rdi pres­byter választási ügy. 6. A Somogyi —Kátai ügy. 7. A nagypali lelkész fegyelmi ügye. Alsónyék, 1910. augusztus 20. Szabó Károly, lelkészi főjegyző. MULATSÁGOK. — Kabarét Gyünkön. A gyönki intelligen­cia által f. hó 14-én a szegény tanulók segélye­zésére rendezett kabaréval egybekötött táncmu­latság úgy erkölcsileg, mint anyagilag igazán sikerült. A műsor első száma özv. Szilágyi Béláné a rákospalotai m. kir. nőjavitó intézet család­főjének felolvasása volt „A nő hivatásáról“. Mély tudással s amellett szórakoztatóan, erős gyakorlati érzékkel megirt munka, mely minden oldalról megvilágítja az ideális nőt. A nő leg­főbb hivatásául az anyaságot, az ezzel járó kö­telességeket, különösen a gyermek vallás-erköl­csi es hazafias nevelését jelöli meg ; a melyet nem zár ki az életfentartás céljából szerzett mű­veltség es képzettség, sőt az igazi műveltség szerinte a nőiességet csak fejleszti. Azután John Giziké és Lukáts László a „Nagyanyo“ c. dialogot adták remekül, sokszor kacagásra derítvén a közönséget. John Giziké oly kedvesen és bájosan játszotta nagyanyót, hogy az egész közönség osztatlan dicséretét megszerezte. Majd Glöckner Béla és Schmiedt Géza sze­reztek hegedű kettősükkel, melyben Dotzauer ;,Románc“-át és Mazor „Duetto“ ját adták és Schmiedt Géza Bihari „Requiem“ szólójával, kedves élvezetet a közönségnek. Mindkettőjük technikája nagyszerű, előadása sima. A „Bál után“ monológot Littvay Gizika nagy rátermettséggel adta elő. A monológ na­gyon nehéz és hosszú, ám mindkét akadálylyal bravúrosan megküzdött Littvay Giziké. Kuplékat énekelt Schmiedt Jenő folytonos taps és kacagás között, a gimnáziumról. Töb­bek között : Tekintetes és nagyságos igazgató ur Arra kérjük maradjon itt a gimnázium. Csókolom a kézit, lábát Nem vétettünk mért mennek hát Mért szenvedjünk önök végett Nagy ártatlanul S ilyen tónusban tovább. Végül csinos magyar ruhában, tűzzel, igazi magyaros kedvvel táncolták a palotást: Bévardy Bözsike, Bévárdy Flórika, Engelmann Mariska, Engelmann Olga, Manyoky Katóka, Manyoky Vilma és Szász Bozsike. A talp alá valót a Budapestről érkezett Boros Jóska húzta reggelig. Szives köszönetét fejezi ki a rendezőség e helyen is özv Fehér N. né úrnő és Ményoky Vilma urhölgyeknek, kik szívesek voltak nem nézve fáradságot, nem kiméivé időt, a höl­gyeket a darabokra s a tancra betanítani. Jelen voltak: Asszonyok : Bévárdy La- josné, Bekker Andrásné, Baneily Ferencné, Binder Rezsőné, Czompó Józsefné, Deutsch Mórné (Szabaton), Dr. Erdős Emilné, Fodor

Next

/
Thumbnails
Contents