Tolnavármegye és a Közérdek, 1910 (20./6. évfolyam, 14-93. szám)
1910-08-11 / 53. szám
Előfizetési ár: Egész évre . 16 korona. Fél évre .... 8 ,. Negyed évre ... 4 „ Egy szám ára . 16 fillér. Előfizetéseket hirdet**neket a kiadó- hivatalon kivül etfo^ad a Molnár féle könyvnyomda és pa|»irkere«kedé« r.-t Szekitzárdon. Egyes számok ugyanott kspható*. POLITIKAI HETILAP. Az orsz. m. kir. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja. Megjelenik hetenkint kétszer: hétfőn és csütörtökön. Szerkesztőségi teleion szám: 18 és 24. — Kiadóhivatali teleton-szám : 18 és II. *zerkeaztccdg : Bezerédj István-utca 5. szám. Ide kAldentlök a lajmt érdeklő összes közlemények. Kiadóhivatal : Vármegye-utca 130. szám. Az előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők. Néptanítóknak. ha az előfizetést egész évre előre beküldik, x kor. Főszerkesztő: Dp. LEOPOLD KÜKNÉL. Felelős szerkesztő: BODNÁR ISTVÁN. Főmunlwtárs: FÖLDVÁRI MIHÁLY Laptulajdonosok a szerkesztők. Az egyke. Tatárjárás, kivándorlás, járványok, éhínség, az elemicsapások összesége nem vágtak oly mély sebeket a nemzet testében, mint a rohamosan terjedő egyke rendszer meghonosodása. Az okok legkülönfélébbek, de az okozat, á végeredmény, sajnos, egy és pedig a nemzet lassú, de biztos pusztulása. Az egyik nemzetgazdászati szempontból perhorreskálja a több gyermeküséget, a másik kényelem szempontjából irtózik tőle, a harmadik a létérti küzdelem nehéz súlyát hoz*za fel mentségül, végre a negyedik a modern áramlatnak akar hódolni és nem akar sem jobb, sem rosszabb lenni a szomszédasszonynál. Még nincs nagy ideje annak, hogy ezen a vidéken a Sárköz, vagyis a református vallásuak az egyke rendszer privilégiumját maguknak vindikálták. Másnap azonban az egyke rendszer sem nemzetiségi, sem faji, sem felekezeti jellegű, hanem általános társadalmi betegséggé nőtte ki magát. A németségnél, ép úgy, mint a magyarságnál napról napra terjed az egyke rendszer meghonosulása. A zsidóságnál, ahol biblia parancsa után indultak, szaporodjatok, mint a csillagok az égen<, még a mai napság is szem előtt tartják, avval a külömbséggel, hogy nem, mint a bolygó csillagok, hanem a ritkán megjelenő üstökös csillagok módjára szaporodnak. Eme sociális epidémia ellen senki sem akarja magát immunizálni. Eme nemzetirtó baj ellen, a megyék vezető férfiai felszólaltak már; többek közt Somogy-, Baranya- és Tolnamegyében bizottság alakult, hogy az egyke ellen vegyék fel a harcot., Igaz, hogy a bizottság működése idáig még sem látható, sem hallható nem volt, de a kezdetnek kezdete megvan. Az egyke rendszer elharapódzása sociális alapon nyugszik, ennek pedig csak sociális utón lehet elejét venni. Ott sem kormány, sem megye, sem zsandár szurony nem segít, ez olyan családi ügy, melynek meggátlására a büntető törvény nem találhat paragrafust. El kell készülve lenni az ország vezetőségének egy oly sociális ellenmozgalomra, mely csak évtizedek múlva mutathat fel némi eredményt. Nem csak a társadalom erkölcsi életére kell hatni és bebizonyítani, mennyire káros úgy a családra, valamint az államra az egyke rendszer mellett való kitartás, nem csak a hivatott tényezőknek kell meg magyarázni, hogy az anyák részére menynyire káros, ha a természettel szembe szállnak, hogy az minő tokban bosszulja meg meg magát a későbbi életkor legjavában, hanem úgy az államnak, valamint a nagy társadalom összes tényezőinek mozgalmat kell indítani, hogy a megélhetési viszonyok türhetőbbeké váljanak, hisz ez a legnagyobb ütköző kő, melybe a többgyermeküség bele botlik. Mint orvos, aki negyven év óta éber figyelemmel kisérem eme sociális rákfene fejlődését, elég tapaszlatot szereztem eme téren. Évról-évre terjed a nemzetiség és felekezeti külömbség nélkül. Hogy példákkal illusztráljam, a következőkre hivatkozom: Bátaszéken a koraszülés és elvetélés idejét mindig március és április hónapokban volt alkalmam megfigyelni, ámbár szórványosan az év többi hónapjaiban is fordult elő. Emiitett hónapokban 5—6 volt az abortus száma. Az idén április utolsó hetétől május első hetének végéig tizenegy volt a hivatalosan bejelentett koraszülések száma. Azonban, hogy mennyi volt az ellenőrizhetetlenek száma, azt nem tudom, mindenesetre a kuruzsló asszonyok titokban kivették a maguk számát is. Hogy az általam emiitett tizenegy koraszülés nem számítható be vé- letlenségnek, azt tudjuk, de bizonyíték hiányában és az orvosi titoktartás szájkosarával szemben, védtelenek vagyunk. Hogy eme nemzeti csapásnak elejét vegyük, más módszerekkel és nagy kitartással kell hozzálátni. Memorandumok, paragrafusok nem fognak sokat lendíteni. Nézetem szerint egy széles alapra fektetett akciót kell a megyék területén megindítani. Az akcióba bele kell vonni a társadalom összes rétegeiből ama tényezőket, kik állásuknál, hivatásuknál, sőt családi összeköttetésénél fogva befolyással birnak. Nem szabad sem időt, sem fáradságot kímélni, községről-községre kell járni és nép- gyűlések alkalmával meg kell magyarázni az egyke rendszernek káros következményeit a nemzetre, a közgazdaságra, de még a szülőanyákra is. Ott pedig, ahol mindezek nem használnak, nem kell visszariadni a legvégsőbb eszközöktől sem és a renitens, a tettenérte- ket nyilvánosságra kell hozni. Igaz, hogy ez talán nem egyezik össze a humanizmus reguláival, azonban Salus reipublicae sup- rema lex exto. Dr. Boskovitz Mór.TÁRCA. Egy öreg pap testámentoma.* — Irta: Gödé Lajos. — (Folytatás.) 1868-ban foglaltam el állásomat. Az első vasárnap, amikor installációm megtörtént, a gyülekezet nagy része elmaradt a templomból. Amint később megtudtam, ilyenformát mondtak az elmaradók : minek menjünk, tudjuk mi azt, hogy a pap szépen tud beszélni; még beszélni sem tudna, hisz az a mestersége, egyebet se tud. Képzelheted mit éreztem, mikor láttam az egy- harmad részben üres templomot. Először se jönnek! Még a kíváncsiság se hozza őket! Hogy fognak hát jönni ezután ! . . . Prédikáltam. Textusom — még mindig jól emlékszem rá — Máté evangéliuma 11. részének 28.29. és 30-ik verse volt: »Jöjjetek én hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek és én megnyugosztlak titeket Vegyétek föl magatokra az en igámat és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szivü vagyok és nyugalmat találtok a ti lelketeknek. Mert az én igám gyönyörűséges és az én terhem könnyű.« Prédikációm nem volt parádés szónoklat, mint aminőt a gyülekezet lelkiszükségleteiről mit sem tudva és azzal mit sem törődve, elmondtunk diákkorunkban és némelyek elmondanak ilyen alkalommal is. Beszédem nagyon egyszerű, de • Ez a nemes felfogású közlemény voltaképen egy re- lormátus lelkész gyakorlati teendőit tárgyalja, oly magas nézőpontról foglalkozik azonban a kérdéssel, hogy bármelyik lelkész is saját élethivatását láthatja e szép fejtegetésben s ezen kivül a nagy közönség is élvezettel olvashatja, mint mély nyomokon járó vallás-erkölcsi olvasmányt. A szerk. nagyon komoly volt. Egyszerűen rámutattam, bár tapintatosan, azokra a hibákra, amelyek legelső pillanatban megragadtak figyelmemet, amelyeket tehát a lehető leggyorsabban meg kell szüntni; azután felállítottam az én lelkipásztori működésemnek leendő programmját. Elmondtam, hogy én nem templomi szónoknak jöttem ide, hanem pásztornak s igy a hívek nem csak a templomi katedrában találKOznak velem, mikor ők keresnek fel, hanem én is fel j fogom őket keresni. »Mikepen a pásztor tudakozódik nyája után, amely napon ott állt elszé- ledtjuhai között: úgy tudakozódom nyájam után és kiszabadítom őket minden helyről, ahova szétszóródtak a felhőnek es borúnak napján. Az elveszettet megkeresem, az elüzöttet visszahozom, a megsérültét kötözgetem s a beteget erősítem. Én magam legeltetem nyájamat, én magam nyugtatom meg őket.« (Ezék. 34., 12., 16., 15.) Kijelentettem, hogy dolgozni, munkál- kálkodni jöttem, s dolgozni, fáradozni fogok templomban, iskolában, s künn az életben egyaránt. Felhívtam őket is, a híveket, a munkára önmagukért és az Isten országáért. Szívből beszéltem s úgy éreztem, hogy szavaim a szivekre is i találtak. Istentisztelet után a kurátor a presbiterekkel bejött hozzám. Úgy láttam, hogy sokat akart mondani, de reszkető hangon, könnyes szemmel csak ennyit mondott — úgy emlékszem, mintha tegnap történt volna —: »Isten hozta közénk, kedves Tisztelendő uram, erősítse is meg közöttünk és segítse, hogy azt a sok szépet és j jót, amit ma mondott, keresztül vihesse!« majd 1 ezt mondta kezemet szorongatva: *En segiteni 1 fogok.« — Szavának is állt. A munkát megkezdtem. Nagy volt a mező ; és minden talpalatnyi téren sok volt a tennivaló. Bizony elég lesz összeszedni emlékeimet s elmondani rendszeresen, hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem; elég lesz megtalálnom a végét annak a nagy gombolyagnak, hogy aztán szép rendben legombolyítsam az egész fonalat. Azt mondanom sem kell, hogy én voltam a tanító is. Másnap felmentem az iskolába. Kicsiny alacsony, egészségtelen helyiség volt, össze- zsutolva benne kétszerannyi gyermek, mint amennyi igazság szerint belefért volna. El volt hanyagolva minden. Az iskola padlózatlan, pókhálós, a padok rosszak, tanszernek sehol semmi nyoma. A falaknál csak a gyermekek voltak piszkosabbak. Mosdatlan, fésületlen csaknem mind. Megismerkedtem a gyermekekkel és kérdezni kezdtem, hogy lássam, ki mit tud. Bizony, tudásuk, nem nagyon verte az eget. 9—10 óra felé azt eszleltem, hogy a gyermekek kezdtek álmosodni, sőt nehány el is aludt. Mikor ezeket fölkeltettem és hozzájuk közel hajoltam, erős pálinkaszag ütötte meg az orromat, majd vizsgálatot indítottam közöttük s arra a tapasztalatra jutottam, hogy a gyermekek kétharmad része pálinkaszagu. »Ki adta nektek a pálinkát?« kérdem. »Édes apám!« volt az egyhangú felelet. Ekkor intettem őket, hogy azt többé el ne fogadják, mert nagyon ártalmas ital. Figyelmeztettem őket, hogy akiről észre- veszem, hogy mégis elfogadja, nagyon megbüntetem. Leírtam egy iv papírra nagy betűkkel ezt a versikét: »A pálinka gonosz ital, Aki issza, hamar meghal, Nyáron lankaszt, télen fagyaszt, Okos ember nem issza azt« A versre mindjárt meg is tanítottam őket. Rövid idő alatt egy pár kivételével mindegyik tudta. A papirt pedig kiszegeztem a falra, hogy
