Tolnavármegye és a Közérdek, 1910 (20./6. évfolyam, 14-93. szám)
1910-08-08 / 52. szám
TOLNAVARMEGYE és a KÖZÉRDEK 3 1910 augusztus 8. szó volt arról, hogy az anyakönyvvezetői teendők ellátásával a községi jegyzőket kell megbízni, — kétség merült fel az iránt, megtudnak-e felelni a községi jegyzők majdan, minden theo- logia és egyházjogi képzettség nélkül ezen nagyfontosságu és nagyhorderejű kötelességüknek, tudnak-e úttörők lenni ? Sokan ezt kétségbe vonták. Az eredmény azonban a leg- vérmesebö reményeket is felülmúlta. 3—4 kivételével az ország összes jegyzői fényesen meg- allták helyüket, aminek jutalmául az elismerés pálmája ekkor intett feléjük először. Reájuk terelődött az illetékes tényezők figyelme, belátták a jegyzői állás nagy fontosságát, kezdték azt értékelni és honorálni. S méltán. Mert a törvények és rendeletek Scylla és Charibdisei között biztos kézzel kormányozzák a községi jegyzők a községi közigazgatás kis sajkáját, hogy a közigazgatás nagy hajója zátonyra ne jusson. S miközben elmondták sérelmeiket, hangoztatták kívánságaikat, melyek a közigazgatás reformjával szervi összefüggésben vannak, szorgos méhek gyanánt dolgoztak, észrevétlenül és pihenés nélkül a közigatás nagy gépezetében, legtöbbször szellemi és fizikai erejük rovására. Mondom, pihenés nélkül dolgoztak, mert hisz mindenki előtt ismert dolog, hogy a községjegyzői hivatal az egyedüli hivatal, hol munkaszünet nincs. Sőt épen a vasár- és ünnepnap az, amidőn fokozottabb fizikummal kell, hogy a jegyző a falu népének rendelkezésére álljon. Beleérlelődött már az emberekbe, hogy tanácsért és magánügyeikben, de sokszor még — a jegyzők idézési joga körvonalazva nem lévén — a hivatalos idézés dacára sem jennek meg. — Minek is ? Elvégzik vasárnap majd, »szentegyház előtt« és után — A jegyző tartozik akkor is helyt állani, nemcsak délelőtt, de meg legtöbbször délután is. Annak nincs vasárnapja. Tán nem is rosszindulat vezeti őket és nem — a mindenki másnak, csak a jegyzőknek nem — pihenésre szánt idejét akarják ezzel kihasználni, hanem csupán évek hosszú során keresztül beléjük gyökeredzett, apáiktól átvett szokás ez, melyen változtatni már alig lehet. Nos és ilyen, testet-lelket megölő munka mellett vágyó szemmel nézték mindig a jegyzők az állami, törvényhatósági, sőt magántisztviselők hatalmas táborát, melyből, mint kasból a méhek szálltak ki a hivatalnokok rövidebb-hosszabb nyári pihenőre, melyből felfrissült munkakedvvel tértek vissza. Előttük a szabadság elérhetetlen délibábként ragyogott, csalogatta őket, amelyet sóváran néztek, de elérni nem tudtak. Súlyos betegségük gyógyítására, vagy gyászeset miatt ha kaptak is nem kívánt szabadságot, ez pihenőnek nem volt számítható. Mas körülmény miatt, vagy épen üdülés céljából pedig ... ? Ez majdnem ki volt zárva. Mert eltekintve attól, hogy a szabadság rendszerint utazással volt egybekötve s ekként már magába véve is költséges dolog, még volt egy másik nehéz »zsebbevágó« oldala is s ez a helyettesítés kérdése. Ha t. i. kapott is a jegyző szabadságot, akkor saját költségén kellett helyettesről gondoskodni. S ez a helyettes bármilyen jóbarátja volt is egyébként a helyettesitettnek, hogy agyon nem dolgozta magát, zt gondolhatjuk, mert rendszerint a szomszéd kartárs volt s neki is volt dolga otthon. Elvégezte a sürgős, határidőhöz kötött aktákat és —• hisz ő is csak ember — a jövedelemmel járókat, a többit visszahagyta a pihenő kollégának. Jött aztán haza a jegyző felfrissült idegekkel, kipihent, jó erőben s ... asztalát ügydarabok halmazával telítve látta. Nekiült a munkának, izzadt, dolgozott éjjel nappal s mire a restanciát és a hozzá jött uj ügyeket — mert a posta naponkint hoz frisseket is — feldolgozta, idegei ismét meg voltak támadva, ereje újból kimerült. Ott volt, ahol szabadsága előtt Mi maradt meg költséges üdüléséből ? Az emlékezés csak, melyet azonban az összetorlódott munka megkeseritett s aminek hatása alatt megfogadta, hogy ő ugyan szabadságra nem megy többé. Most már a belügyminiszter is belátta, hogy a jegyzőknek is kell szabadság, ha már oly fáradhatatlanul ^dolgoznak s változtatott a helyzeten. Megadja a módját, hogy a jegyzők is mehessenek jogosan szabadságra s a helyettesítés költségeit ne ők viseljék. S ez utóbbi nagyon fontos dolog, mert ez esetben a helyettes nem úgy dolgozik, mint fentebb leírtam, mert a következő alkalommal esetleg őt helyettesítik s igy a »szabadság« eltelte után munkatorlódás nem lesz. Nagyon humánus és méttányos intézkedés ez, csak az a kár benne, hogy nem régebben történt. Nem akarom kritizálni a belügyminiszter ezen emberbaráti rendelkezését, sem abba a látszatba nem akarok kerülni, hogy a kisujjat látva, az egész kezet kérem, de van két megjegyzésem és ezt akarom ez alkalommal szóvá tenni. Nem ismerem tüzetesen a belügyminiszteri tervezetet, csak annyit tudok róla az újságokból, hogy á jegyzőknek 4, a segédjegyzőknek 3 heti szabadságidőt helyez kilátásba. Ezt sérelmesnek tartom a jegyzőkre ... Mert akármilyen nagy eredmény is a rendes évi szabadságidő engedélyezése s bármilyen örvendetes és megérdemelt vívmánynak tartsák is ezt a jegyzők, mégis — azt hiszem — bántja őket és joggal, hogy szabadságolás tekintetében a törvényhatósági és állami írnokokkal és a kezelő személyzet tagjaival esnek egyazon elbírálás alá. (Ez itt tévedés, mert bár mi is méltányosnak találjuk, hogy a jegyzők szabadság kérdése közmegelégedésre rendeztessék, a dolog azonban úgy áll, hogy a biróságot kivéve sajnos más ,.állami tisztviselőnek a szolgálati szabályzat szerint szabadsági idő rendszerint nem jár“ s nem rég a miniszteri utasítás szerint a vármegyénél is csak a hivatalfőnököknek dukált 6 heti szabadság — csak 1903. óta van úgy, hogy az uj szabályrendelet szerint, méltányosságból mások is megkapják. A szerk.) Nem akarok ezzel megbántani senkit, nem is akarom túlbecsülni a jegyzői tekintélyt, de ezen most lehetne, most kell még változtatni. A jegyzők úgy hivatali állásuknál; mint iskolavégzettségüknél és jövedelmüknél fogva magasabb elbírálás alá kell hogy essenek más sérelme nélkül. Ezt azt hiszem, belátja mindenki. A közigazgatási rendszer gyökeres megváltoztatása előtt állunk, a mint lépten-nyomon, sőt a trónbeszédben a király ajkairól is hallottuk, melynek keretén belül a községi jegyző köz- tisztviselői jellege k> fog domborítva lenni, hogy tényleg is elfoglalja azt a helyet, melyet mai nap bírni látszik. Es miért most ez a visszadobás ? Hisz vármegyénkben ezideig még mindig érvényesült az az elv, hogy a közigazgatási tisztviselők az államiakkal lehetőleg mindenben egyenlő elbírálás alá essenek. Könnyen lehetséges lenne és teljesen méltányos, hogy a községi jegyzőkkel — jövőbeli köztisztviselőkkel is ugyanez történjék, hisz hivatali dolguk túlnyomó része úgyis állami, a többi meg a vármegyével van elválaszthatatlanul összefüggésben s állásuk, jövedelmük és képesítésük az Írnokok és kezelőszemélyzeti tagok fölé emeli őket. Ezek szerint aztán a jegyzők hat heti, a segédiegyzök pedig négy heti szabadságidőt élvezhetnének, ellentétben a tervezetbeli 4, illetve 3 hetivel. S vájjon kára lenne ebből a községnek ? Nem. Hisz télen a jegyző szabadságra községe és hivatala kára nélkül úgy sem mehet, tavaszkor, ősszel földje mikénti megmunkálását ellenőrzi s nyáron a föld hozadékát, a termést takarittatja be, mely személyének' jelenlétét megkívánja. — .Azonkivül óljában tehén, sertések, udvarában a különböző szárnyasok tömege, konyhakert mind olyan körülmény, mely őt állandóan lekötve tartja s nem engedi mozdulni. Gyermekeit városban kénytelen nagy költséggel taníttatni, amely körülmény megakadályozza őt abban, hogy a nyári szabadságra pénzt tehessen félre, pedig biz a vakációzás pénzzel jár. Azután meg a jegyzők túl nyomó része falun, kis községekben lakik, hol társadalmi élet és egyéb szórakozás hiányában családjára van utalva s a családi összetartozóság érzetét ápolja Családja nélkül szabadságra nem megy s a családtagok a féláru jegy kedvezményét nem élvezvén s az előbb említett „pénztelenség“ miatt a nagy utazási és egyéb költséget csak adóssággal tudván fedezni, inkább otthon marad. Es végül a hivatal ! Az évek során a jegyző lelke annyira összeforr községével és hivatalával, hogy hosszabb időre el sem tudná azt hagyni s ha igen, gondolata folyton visszaviszi oda, ielkiÍ8tnerete nyugodni nem hagyja. Mindezen technikai okok felsorolásával csak azt akartam bizonyítani, mennyi körülmény játszik szerepet abban, hogy a jegyző majdan — szabadsága dacára — mégis otthon maradjon. Es éppen ezek az okok azok, melyek eleve kizárják annak lehetőségét, hogy a jegyző szabadság idejével — eltekintve a saját károsodásától — a község és hivatala kárára visszaéljen. Sőt merem állítani, hogy több jegyző a jövőben sem fog csak szórakozás és üdülés céljából hosszabb szabadságra menni, mint eddig, a mikor a jegyzőknek hivatalosan szabadságidő nem jár. ügy leszünk ezzel, mint a félárujegy kedvezményével volt. Amikor még nem volt meg, majdnem mindenki azt hitte, hogy a jegyzők felhasználva a kedvező alkalmat, derüre-borura utazni fognak. Pedig dehogy ! Többen és többször ma sem utaznak jegyzőink közül vonaton, mind eddig ! Holott van „arcképesük !“ Éppen úgy lesz a szabadságidővel is. Kötelességét minden jegyző ismeri; dől gát tudja s a község érdeke lebeg mindig szeme előtt. Hisz a jegyző a hivatalos órát sem tarthatja be. Osszegyülemlik a munka, nagyobbodik az ügyforgalom, az állami és törvényhatósági hivatalokba állítanak be ideiglenes, vagy végleges munkaerőket. Történjék a községnél ez ? Akkor a jegyző bemegy vacsora után is hivatalába s dolgozik lámpavilág mellett késő éjszakáig, nem egy nap, nem kettőig, sokszor hónapokon keresztül 8 egyedüli elismerés az elvégzett és jól megtett munka tudata. S tud az ilyen lelkiismeretes, ambiciózus és buzgó jegyző nyugodtan „üdülni?“ Példát tudok felhozni reá, hogy egyik jegyzőnk kapott 4 heti szabadságot. Helyettesét nem ő díjazta. Pénze volt, s megrajzolt magának egy szép tervet, melyre a 4 hetet eltölti. Igen, csakhogy váratlanul közbejött községének néhány fontos ügye, melyet — a község jól felfogott érdekében — helyettesére nem akart bízni, s mire ezeket sikerült lebonyolítani, eltelt a 4 hét anélkül, hogy szabadságából csak egy napot is igénybe vett volna. És hányszor, de hányszor fog ez az eset a jövőben is előfordulni. Teljesen méltányos és jogos óhajtás tehát, hogy a jegyzők ne a kezelőszemélyzet, de a tisztvi«elők analógiájára részesüljenek szabadság- időben, s nem kétlem, vármegyénk bölcs és humánus vezetői belátva a miniszteri tervezetbe becsúszott lapszus igazságtalan voltát, gondoskodnak arról, hogy a jegyzők részére hat heti, a segédjegyzök részére pedig négy heti szabadságidő engedélyeztessék. Hiszen azt hiszem, sikerült bebizonyítanom, hogy itt csupán a jogról van szó és — sajnos —- nem annak igénybevételéről is. Természetesnek találom azt is, hogy a katonai fegyvergyakorlat ideje a jegyzők és segédjegyzők évi rendes szabadságidejébe beszámítva ne legyen, épp úgy mint a vármegyei s állami tisztviselőknél. Egyébként, mint már jeleztem ma még nem tudom mi foglaltatik a miniszteri tervezet-, ben, mert homály borítja az egészet, s igy nem is beszélhetek róla többet. De nagyon hiszem, hogy az országos központi jegyzői egyesület meghallgatva nem lett, pedig hát a tervezetnek a gyakorlati életre való alkalmazhatóságáról ez tudott volna szakvéleményt mondani, s nem érte volna sérelem ezt a kart. Szerencséje a jegyzőknek azonban ennek dacára az a körülmény, hogy vármegyénk vezetősége érdeklődik a községek és községi jegyzők ügyei iránt, ismeri helyzetüket, szivén viseli érdekeiket, s igy erős a remény, hogy a jegyzők kívánsága szerint, jogos óhajuknak megfelelőleg fog szabadságidejük szabályozhatni és sérelem őket nem éri. Ivánfi. Gyógyszerészek gyűlése. A Magyarországi Gyógyszerész egylet XX-ik járása Szekszárdon folyó hó 5-én rendkívüli ülést tartott Szondy István járási igazgató lakásán, ahol a tolnamegyei gyógyszerészek igen szép számmal jelentek meg. Az ülés tárgya volt az Országos Munkás- biztositó Pénztár budapesti központjának átirata, a tolnamegyei pénztár terhére rendelt gyógyszerek percent engedményének megállapítása ügyében, a gyógyszerészekkel szerződés megkötése iránt. A tolnamegyei pénztár képviseletében megjelentek Wéber Kálmán elnök és Mirth Gyula főkönyvelő helyettes igazgató. Dacára a Gyógyszerészektől kívánt és részükről nagy áldozattal járó kivánalmaknak, mégis sikerüli egyöntetű megállapodásra jutni. Ezen alkalommal kedves kötelességet róttak le a gyógyszerészek, amidőn testületileg tisztelegtek Dr. Drágíts Imre ujonan kinevezett megyei főorvosnál. A köztiszteletben álló főorvost Szondy István járásigazgató meleg szavakkal üdvözölte, s kérte őt, hogy a gyógyszerészek ügyeinek további a is szigorú, de igazságos elbírálója és védője legyen, A főorvos meghatva mondott köszönetét a nem várt ovációért, s biztosította a gyógyszerészeket, hogy ügyeiket mindenkor igazságos alapon fogja mérlegelni. Délben bankettre gyűltek össze a Szekszárd- szálló kis termében, amelyen megjelent Dr. Drágíts Imre főorvos is. A kedélyes lakoma után egy szebb jövő reményében vettek búcsút egymástól a gyógyszerészek. HÍREK. — Személyi hírek Simontsits Elemér alispán hosszabb távoliét után hazaérkezett és az ügyek vezetését az őt helyettesitő Éry Márton dr. tb. főjegyzőtől átvette. — Forster Zoltán vármegyei főjegyző szabadságra ment. — Szabadságon. Szentiványi Miklós bonyhádi főszolgabíró f. hó 16-ikán kezdi meg 5 hétre terjedő szabadságát.
