Tolnavármegye és a Közérdek, 1910 (20./6. évfolyam, 14-93. szám)

1910-07-04 / 42. szám

Előfizetési ár:

Egész évre .... 16 korona.

Fél évre .... 8 „

Negyed évre ... 4 „

Egy szám ára . . 16 fillér.

Előfizetéseket és hirdetéseket * kiadóhivatalon kívül elfogad a Molnár-féle könyvnyomda és papirkereskedés r.-t. Szekszárdon.

Egyes számok ugyanott kaphatók.

POLITIKAI HETILAP.

Az orsz. m. kir. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja.

Megjelenik hetenkint kétszer: hétfőn és csütörtökön.

Szerkesztőségi telefon-szám: 18 és 24« — Kiadóhivatali telefon-szám: 18 és II.

Szerkesztőség:

Bezerédj István-utca 5/szám

Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények.

Kiadóhivatal : Vármegye-utca 130. szám.

Az előfizetési pénz«*« és hirdetések ide küldendők.

Néptanítóknak.

ha az előfizetést egész évre előre beküldik. á kor.

___________

Fő

szerkesztő: Dr- LEOPOLD KORNÉL« Felelős szerkesztő: BODNÁR ISTVÁN« Főmunkatársi FÖLDVÁRI MIHÁLY Laptulajdonosok a szerkesztők.

A bankszabadalom.

Lukács László pénzügyminiszter tárgyalása Bécsben a készfizetések felvételéről, junktimmal a bankszabadalom megújításánál, nem vezetett eredményre. Az osztrák kormány, amelyet az olasz egyetem ügye bajba kergetett s amely bukását készíti elő, a készfizetések elodázásával csillapítja ellenfeleit. A tárgyalások azonban még nem szakadtak meg. Az osztrák kormány átiratban fejti ki álláspontját s nemsokára Budapestre érkezik az osztrák pénzügy- miniszter, hogy folytassa á tárgyalást Lukács László pénzügyminiszterrel. A magyar kormánynak, tudomásunk szerint, határozott álláspontja van és fönntartás és halasztás nélkül át akar térni a készfizetések fölvételére — a közvélemény kívánsága szerint.

Kedvező dolog, hogy Lukács és Bilinski folytatják a tanácskozást Budapesten a valutarendezés befejezéséről. Ők mar egy Ízben, meglehetősen régen, tizenhárom évvel ezelőtt, megállapodásra jutottak és kétségkívül rezignációval gondolnak arra, hogy mennyi válságtól és mennyi megrázkódtatástól maradt volna mind a két állam megkímélve, ha ezt a megállapodást és a Bánffy — Badeni-kiegyezés egyébb megállapodásait nem söpörték volna el a közbejött események. Nem hisszük, hogy a múlt tapasztalatai arra indítanák az osztrák pénzügyminisztert, hogy most elzárkózzék ez elöl a rég megérett, mindkét államra egyaránt fontos reform elöl, mely végre is nem egyéb, mint ünnepies betetőzése egy rég megkezdett és sikerrel befejezett nagy munkának, beváltása egy régi Ígéretnek. Tizenhárom év óta sok minden megváltozott, de annyi kétségtelen, hogy

ennek a reformnak pénzügyi és gazdasági föltételei most sokkal kedvezőbbek, mint akkor volta n. Ennek az időnek a tapasztalatai mindenkit meggyőzhettek arról, hogy a monarchia érték- és pénzrendszerének arra az óvatossági rendszabályra, mely a kötelező készfizetések törvényben való kimondását függőben tartja, immár szüksége nincs. Ellenben kétségtelenül közgazdasági szempontból hátrányos, hitelpolitikai szempontból pedig egyenesen megalázó, mert a két állam fizetési kötelezettségeinek értékét a külfölddel szemben bizonytalanná és ingadozóvá teszi.

Okunk volna tehát feltételezni, hogy Bilinszki lovag magyar kollégájának a készfizetésekre vo .atkozó előterjesztéseit régi álláspontjához és meggyőződéséhez híven, kész örömmel fogadja annál is inkább, mert j hisz okulva a múltak keserves tapasztalatain, mi sem állhat tőle távolabb, mint fölösleges ellentéteket támasztani a két állam között ebben a rég megérett, rég megállapodott kérdésben, mely Magyarországra nézve semmi egyoldalú kedvezést nem jelent. Nem tudunk okot. de még ürügyet sem, amelylyel e régi megállapodás elől kitérni lehetne.

E föltevésünkben nem zavarnak meg bennünket eksztrém irányú saitóorgánumok és politikusok kifakadásai Ezekből csak oktalan és érthetetlen gyűlölködést tudunk kiolvasni; okot, magyarázatot nem. Sokkal jobb véleménnyel van az osztrák politika felelős intézeteinek állammüvészetéról, semhogy ennek a fakciózus gyűlölködésnek túlságos befolyást tulajdoníthatnánk elhatározásuk irányításában. Kissé aggodalmas azonban, hogy komolyabb oldalról is hangsuTÁRCA.

Ounaföldvár múltja és jelene.

— Irta: Cziráky Gyula. Kiadja Dunafőldvár nagyközség. — 1910. Budapest, Stephaneum-nyomda, 256 o 4 r.

Lelkes, szülővárosáért rajongó, kiváló történeti érzékkel megáldott tudós pap könyve fekszik előttünk. Hogy a dunaföldváriak érdeklődéssel fogják olvasni, az kétségtelen. De az ilyen monográfiának nem az a célja, hogy csak helyi érdeklődést keltsen, a kisvárosiaknak különben is kifejlődött lokálpatriotizmusát növelje. Az ilyen monográfia legfőbb rendeltetése, hogy kövecskéül szolgáljon az emberi művelődés tör ténetének nagy épületéhez. El kell olvasni ezt a könyvet mindenkinek, akit csak érdekel a történeti fejlődés, hiszen Dunafőldvár története tipikus képe akárhány magyarországi kisváros történetének,

A múlttal foglalkozik az első, terjedelmesebb rész. Csak a főbb pontok elsorolására szorítkozunk. Szerző először végigmegy az itt talált újabb kőkori, bronzkori, vaskori leleteken. Különösen érdekes a templomhegyi s a vele összefüggésben levő,felsőöreghegyi, őskori «földvárat ismertető rész, amelyben Széllé Zsigmond, volt dunaföldvári járásbiró alapos kutatásainak eredményeit foglalja össze. Majd részletesebben és önállóbb kutatás alapján iparkodik rekonstruálni Dunaföldvárnak a római uralom alatti képét. Nagyon érdekelte a szerzőt Annamatia helyének a meghatározása, amelyre vonatkozólag egész sereg történettudós eltérő nézeteit veti össze. A különböző vélemények alapos kritikája után kimondja az eredményt: Annamatia eredetileg nem is római, hanem régebbi, kelta telep, amely a mai Dunafőldvár helyén volt. A rómaiak Annamatia nevű kasztrumának helye azonban, mint az ásatásokból s a római itine- rariumból kiderült, Baracs tájékán volt. De — Cziráky feltevése szerint — leterjedt a földvári határba is.

A középkorban Földvárt eleinte szláv néven Zemony-nak hívták, de már a magyar elnevezés is előfordul 1193-tól kezdve. Kedvező fekvésénél fogva virágzó mezővárossá fejlődik, melynek népes országos vásárait messze vidékről is felkeresik. Környékéhez egész sereg ma már elpusztult s csak elnevezésekben élő helység tartozott. Ez mind a folyóparti városba szállította terményeit. Fontos még, hogy a XII. század óta volt Földvárnak benedekrendi monostori iskolája, amely a mai középiskolának felelt meg. A város központja akkor még valamivel délebbre feküdt, mint ma. A te~plom a mai Alsó-Öreghegyen volt.

1526-tól 1686 ig nyomasztó török uralom alatt volt a város, melyet ekkor török néven Jir Hisszari nak (=Fö!dvár) neveztek. Evlia Cselebi után közli a vár leírását. Itt szól Földvár ma is meglevő történeti emlékéről, a csonkatoronyról. Cáfolja azt az általánosan elterjedt hitet, mely szerint a torony a török időkből származik. Kissé ingatag alapon álló hipotézissel a tatárjárás utáni időkből származtatja. Elég mondanivalója van a vár kurúczkori sorsáról. Ezzel már egy korábbi kis munkájában is foglalkozott. Következik az újjászületés, a tót, német és rác telepítések. Igen érdekesek az 1750-ből és 1793/94-bői való adóösszeirások, amelyekben sok ma is élő földvári család őseit megtalálhatlyozzák az osztrák parlamentnek barátságtalan magatartását ebben a kérdésben. Olvastuk azt az állítást is, hogy a kormánynak nem sikerülne egy ilyen javaslatnak a képviselőházban többséget szerezni.

Hát ez mindenesetre kellemetlen kilátás, mert Magyarországon azt szeretnék, ha a két parlament épen olyan békés, sőt lelkes egyetértésben fejezné be a valutarendezés nagy munkáját, mint ahogy tizennyolc évvel ezelőtt békés és lelkes egyetértésben megkezdte. Ez a békés egyetértés nagyban hozzájárulna mind a két állam tekintélyének és hitelének és a monarkia nagyhatalmi állásának megszilárdításához. De mert a magyar kormánynak sem joga, sem hatalma arra, hogy az osztrák parlamenti pártoknak egyes politikai kérdésekben való magatartására befolyással legyen, nincs abban a helyzetben, hogy politikáját az osztrák parlamenti hangulatok és diszpozíciók szerint irányítsa és igy nincs abban a helyzetben sem, hogy elhatározását ezekre a hangulatokra való tekintettel megváltoztassa. Magyarországon mindenesetre sajnálattal látnák, ha az osztrák kormánynak a parlamentben nehézségei és küzdelmei támadnának, de ez nem változtat sem a kormánynak, sem a parlamenti töbségnek elhatározásán. A magyar kormány meginoathatlanul ragaszkodik ehhez az állásponthoz és nincs abban a helyzetben, — még ha erre egyébként hajlandó is volna — hogy a magyar parlamentnek ezt az erős és egységes állás- foglalását leszerelje egyes osztrák parlamenti frakciók kedvéért, amelyeket magatartásukban semmiféle komoly érdek nek- vezet, csak zavaros és bizonytalan forrásom bői táplálkozó gyűlölködés.

juk. Sajnos, a szerző nem világosit fel, hogy az 1750-iki utcaelnevezések, milyen mai utcáknak felelnek meg. Közli a város 1832-ből való leírását Egyed Antaltól s az 1848—49-iki eseményeket a helybeli franciskánusok feljegyzései után.

Ebből a vázlatos kivonatból is látható» milyen teljes és alapos munkát végzett a szerző- Amit eddig néhány, nehezen hozzáférhető, töredékes cikkből ismertünk, az most világosan, összefüggésben, áttekinthetően áll előttünk. Negyedszázad munkájának eredményét adja Cziráky, akinek Dunafőldvár közönsége sohasem fogja kellően háláját leróni.

De ne folytassuk a vidéki lapok szokott dagályos dicshymnuszait. Térjünk at a második részre. Ebben a város mai közintézményeivel foglalkozik s Dunafőldvár jeleseinek életét és működését adja. Amily tisztelettel adózunk a történelmi rész alapos kidolgozásának, arinyira hibáztatjuk több tekintetben ezt a második részt. A közintézmények ismertetése nem mindenütt tökéletes, sok a hibás adat, még több az egyoldalú, részrehajló információ. A jeles féfiak életrajzai a szerzőnek egy 1896-ban megjelent Dunaföldvári Album cimü munkájának kibővítése. Ebből egyes cikkek roppant hanyagul vannak átvéve, még az eredeti sajtóhibáit sem javította ki. (pl Rátkay születetett Gyönyőn, Gömör vármegyében, e. h. Gönyőn, Győr vármegyében. Notabene Rátkay maga is tagja a monográfia kiadását intéző bizottságnak.) Roppant érdekes adat, hogy Kossuth Lajos halála után öt évvel levelet irt az Egyenlőségi Körnek. A »jeles férfiak* életrajzaiban legbántóbb, legvisszataszi- tóbb az, hogy a szerző nagyon is bőkezűen bánt a »jeles« címmel. így aztán igazi kiválósá-