Tolnavármegye és a Közérdek, 1910 (20./6. évfolyam, 14-93. szám)

1910-06-27 / 40. szám

TOLNÁVÁRMEGYE és a KÖZÉRDEK 3 — Kitüntetett szerkesztő. A kira y íöldink­nek: Stauber Józsefnek, az . Aradi Közlöny“ főszerkesztőjének a közügyek :eren szerzett erdemei elismeréséül a magyar nemességet „nagydorogi“ előnévvel díjmentesen adományozta. Stauber József a vidéki hiriapirok egyik köz- tiszteletben álló, igen rokonszenves tagja. Több mint tiz ev óta szerkesztője az Aradi Közlöny­nek és ezen idő alatt lapja a vidéki hírlapiro­dalom legtekintélyesebb orgánumává lett. Azon­kívül Stauber tevékeny részt vesz Arad város társadalmi es köztörvényhatósági életében. — Gazdasági tudósitó. A földmivelésügyi miniszter a völgysegi járás területére a gazda­sági tudósítói tiszttel Rózsay Elemér lengyeli urodalmi tisztet bízta meg. — Plébánosból szerzetes. Heindl Vilmos nagvmányoki Jplebanos, plébániajadalmáról le­mondott és július l ével a lazarista atyek kong­regációjába lep. A megyés püspök már megadta az elbocsájtásra az engedélyt. Heindl Vilmos már a negyedik pécsi egyházm. pap rövid idő alatt, aki lazarista atyáva lett. — Segédjfgyzök és községi alkalmazottak országos gyűlése. A »Segédjegyzők es Községi Alkalmazottak Országos Egyesülete» junius hó 11-én d. e. 10 órakor tartja Budapesten, a fővárosi vigadó nagytermében első rendes or­szágos közgyűlését. Ez alkalomból adja át az egyesület vezetősége egy 1500 tagú küldöttség kíséretében emlékiratát gróf Khuen Héderváry Károly miniszterelnöknek, Hieronymi Károly kereskedelemügyi miniszternek, Jakab tfy Imre belügyi államtitkárnak és gróf Tisza István­nak, mint a segedjegyzői kar regi jóakarójának. Az országos cyülés alkalmából az »Amerikai Park«-ban 1500 teritekü tarsasvacsora lesz és a gyűlés résztvevői tiszteletére az igazgatóság a «Varietédben és a »Casino de Paris«-ban díszelőadást, fenyes tűzijátékot és tombolát rendez. Jelentkezni folyó hó 28-ig az egyesület hivatalos lapjanak, a »Közigazgatási Közlöny«- nek szerkesztőségénél (Budapest, Vll., YVesse- lényi-utca 32.) lehet, a hol a lap szerkesztője mindennemű felvilágosítással szívesen szolgai. — Két évi szolgálat. Az uj véderőjavaslat, amely katonai körökből kiszivárgott hírek sze­rint a 2 évi katonai szolgálati időt fogja ki­mondani s ebben a ciklusban fog az ország­gyűlés elé kerülni, lényeges változásokat tar­talmaz az önkéntesek tiszti vizsgáira nézve is. Eddig a vizsgakényszer folytán minden önkén­tes kénytelen volt vizsgázni es igy a tartalékos tisztek száma túlságosan felszaporodott. Az uj javaslat kimondja, hogy ezután a vizsgálat le­tétele nem kötelező és csak azok tehetik le, akik a vizsgabizottság véleménye szerint kiváló katonai képessegekkel rendelkeznek. — ü] ügyvéd Dr Fischer János, dr. Al- bersz Rezső szekszárdi ügyvéd irodavezetője az ügyvédi vizsgát sikerrel letette. Irodáját Tolnán nyitja meg. ___1010 jim;m 27. — T anári kinevezés. A Vll .ás és közok­tatásügyi miniszter Hellebrand Bela kaposvári polg. iskolai rajztanárt, földinket Sopronba ne­vezte ki az áll. főgimnáziumhoz rendes tanárrá. Hellebrand — mint az egyik kaposvári napilap írja — a rajztanitás térén párját ritkító tehetseg, kinek távozása nagy veszteséget jelent Kapos­várra nézve. Amikor tanítványainak bejelentette, hogy elmegy és búcsút vett tőlük, növendékei a rajongva szeretett tanártól könnyezve bú­csúztak el. — A jéggyár A Szekszárd város által lé­tesíteni elhatározott jéggyárat a válalkozó cég junius hó 1-ére lett volna köteles üzemképes állapotban átadni. Minthogy a válalkozó, da­cára a levélbeli és távirati sürgetésekre a gép- alkatrészek szállításánál nagyfokú késedetmet tanúsított, dr. Szentkirályi Mihály polgármester 23-an Budapestre utazott a szállítás sürgetése végett. A gyáros ígérete szerint a gyárat egy héten belül készen átadják. — Leánynevelőintézet. Az irgalmesnővérek Bonyhádon (Tolnamegye baja—dombóvári va­sút mellett) jóhirü leányinternátust tartanak fenn nyilvános polgári iskolával kapcsolatban. A nö­vendékek olcsó és jó ellátás mellett kitűnő ne­velésben részesülnek. Az intézet értékét emelik a gyönyörű tágas kert, egészséges termek és modern berendezés. A rendes tárgyak mellett francia nyelv, zongora, festészet, díszmunkák és szabás tanulására is van alkalom. Az érdeklődő szülők forduljanak mielőbb az irgalmas nővérek főnöknőjéhez Bonyhádon. — Halálozások. Id. Müller Bernátné f. hó 27-en d. e. rövid szenvedés után 70 eves korá­ban elhunyt. Az elhunytban dr. Müller Ferenc ügyvéd és Müller Testvérek gepkereskedő cég tagjai édes anyjukat gyászolják. Dobos Adolf táncmester ki évek hosszú során egy egesz generációt oktatott Szekszárdon a táncz művészetére, a mint értesülünk meghalt. — A paksi főszolgabírói hivatal. A m. kir. belügyminiszter nemcsak ahhoz adta bele­egyezését, hogy a vármegye a tisztviselői nyug­díjalapból a paksi főszolgabírói hivatal számára megveendő épület költségere 100 ezer koronát a tisztviselői nyugdíj alapból amortizácionális kölcsönkép kölcsön vehesen, de beleegyezett, hogy az állatorvosi hivatal ott elhelyezése cí­men az állategészségügyi alap is hozzájáruljon a ház vételhez, igy megengedte, hogy e címen a nevezett alapból 12500 korona mindjárt ki­utaltassák vételárra. — Leányok öröme. A belügyminiszter körrendeletét intézett a törvényhatóságokhoz, j tudatva, hogy a kultuszminiszterrel egyetértőleg a felsőbb leányiskolák második osztálya a köz- tisztviselői minősítés szempontjából tanértékre nézve egyenlő a polg. iskola negyedik osztá­lyával s ennélfogva a minősítési törvény szem­pontjából is az algimnáziumokkal, alreáliskolák- kal, illetőleg a polg. iskola IV. osztályával egyenrangúnak tekintendő. Tjrnavizsg3. A szekszárdi áll. főgimná­zium tanulóinak unna vizsgája nagy közönség részvételével f hó 23-án d. n. •» órakor tartatott meg. A vjzsga keretében verseny volt es a győz­tesek ezü.-t és bronzérmeket kaptak jutalmul. Brebovszky Elemér kiválóan szakképzett torna­tanár igen ügyesen vezette a versenyeket, me­lyekben Bállá Károly VI. o t. tűnt ki általános ügyességével A versenyben a következők lettek győztesek: Mászóversenyben győztesek lettek : Tirnár Ignác I ozstály tanuló Kovács Levente és Pirnitzer László II. osztályú tanuló holt­versenyben, Áldor György III. o. t. és Kraáh Mihály IV. o. t. Távolságban az V—Vili osz­tályból Bállá Károly VI. 5 m. 55 ein.-t ugorva az I—IV. osztályból Kraáh Mihály IV. o. t. 4 in. 85 cm.-t ugorva Sulydobásban győztes, csak jobb kézzel T'ü kilogrammos vasgolyóval-dobva Bállá Károly VI. o. t. 10 m. 45 cm. dobással. Magasugrásban az 1 —IV. osztályból győztes lett Erdős Árpád IV. o. t. 145 cm.-rel, második Kraáh Mihály IV. o. t, 140 cm.-rel. Magasugrás rohamdeszkával az V—Vili! oszt.-ból győztes lett Bállá Károly VI. o. t. 235 cm.-rel, második lett Vobornik Vince VI. o. t. 230 cm.-rel. Fu­tásból győztesek lettek: Tímár Ignác L, Mátliis Tibor II., Hegedűs István III , Kraáh Mihály IV., Deutscli Miklós V., Balta Károly VI. o. t., kik közül "Bállá Károly a győztesek győztese címet is nyerte. A verseny végeztével birkózás is volt. Ezüst érmet kaptak: Bállá Károly VI. o. t., Vobornik Vince VI., Szentesi Péter VI. és Mayer Ottó V. o. t. Bronz érmet kaptak : Csiz- mazia László VIII. o. t., Ulrich György VI., Er­dős Árpád IV., Kraáh Mihály IV., Áldor György III., Deutsch Miklós V., Mátliis II., Hegedűs Ist­ván III. és Tímár Ignác I. oszt tauulók. — Elnevezés. A posta és távirda elnök­igazgatója dr. Mdthis Ferencet, Máthis Kálmán szekszárdi számtanácsos, számvevőségi főnök fiat Pécsre a posta- és távirda igazgatóságához fogalmazóvá nevezte ki. — Névmagyarosítás. Csicsó István paksi ref. tanító nevét Gsabaira kérte megváltoztatni. — Tanulmányi kirándulás Paksról írják lapunknak : A bajai főgimnázium öt tanára és ötvenegy tanulója f. hó 22-én a délutáni hajó­val Paksra érkezett. A kirándulók megtekintet­ték a remek bazilikát, melynek művészi értékét Magyarász Ferenc tanár fejtegette ; majd a kath. kör helyiségeiben szórakoztak és végigsétáltak a Dunaparton. Este Paraté György igazgató szívességéből az áll. polgári iskola tornaterme adott szállást az ifjaknak, kik a hajnali vonat­tal tovább indultak Székesfehérváron, Veszpré­men át a Balatonra. — Dr. Dobrescu Sándor állandó fogorvosi műtermet nyitott Széchenyi-utca 171. sz. alatt (Dr. Dragics-féle házban). Rendel délelőtt 8—11. és délután 2—5 óráig. — Mars haza! ... Itt bizony nem lármáz­tok se ma, se holnap, mert az ur beteg, talán | még meg is hal maholnap ! . . . Gida bátyánk pedig ezalatt meggyőződvén | a váratlan vendégek érkezéséről, kezdte vádolni önmagár, hogy végrendeletében megfeledkezett ezekről. Hiszen ezek az ő kedves cigányai, a kik oly sokszor megvigasztalták száraz fáikból kicsalt bűvös hangokkal; kik vele örültek, vele búsultak s ime most sem feledkeztek meg róla; ott hagyták meleg szobáikat s elfáradtak a néptelen kúriába becsületes igaz szándékkal . . . nem! Nem mellőzhetlek titeket sem ! . . . Fel ült ágyában, a kis szekrény fiókját kihúzván, kezebe vette tárcáját s belőle egy »százast« elővonva, csendesen letette maga elé s várta a további fejleményeket. Úgy tetszett, mintha fájdalma megszűnt volna, kíváncsian hallgatta a párbeszédeket. — Trezsi asszony, ha már nem lehet muzsikálnunk, legalább szóval had köszönjem meg a Tekintetes ur eddigi jóságát, mert bizony megérdemli. — Köszönd majd a másvilágon — felelt vissza a harcias amazon — annak csendesség kell, nem a te hálálkodásod; menjetek dolgo­tokra, ha nem találtok keressetek ! Az öreg Tóni már készülődött hazafelé, a midőn Gida bátyánk szobájából kettős csen­getés hallatszott. Tamás hajdú — aki ott pipáz- gatott a konyhában, azonnal »stellungba« vágta magát s tudva, hogy a jeladás őt illeti — besietett. — Tamás — szólt az öreg ur — itt van egy kis bankó, add oda Tóninak s köszönd meg szivességöket; tartsanak meg jól emlékezetük­ben, úgy veszem, mintha hegedültek volna ! — Igenis tekintetes uram — válaszolt Tamás s ezzel visszament teljesíteni a parancsot. Odakünn sokat jelentő szemöldökhuzással ke­zébe nyomta a küldeményt az öreg prímásnak, aki nem tudott hova lenni bámulatában. Trézsi asszony azonban nem valami szí­vesen látta a jutalmazást a semmiért, oda is szólt nagy duzzogva: — Vakvarju kellene nek­tek, nem pénz 1 . . . De hát ilyen az én jó uram, nem akar adósa maradni senkinek! . . . — Jól van Trézsi asszony, lesz még szőlő, lágy kenyér; van még cigánybecsület is a világon, hegedülünk még mi itt szép szóért is ha Isten segít — szólt a szilárd meggyőződés hangján az öreg „balkezes“ — s ezzel a tár­saság eltűnt lassankint a kert zuzmarás bok­rai között. * Elég korán kitavaszodott az idő, a ter­mészet helyre akarta hozni a tél keménységét. Langyos szellők siettették a vadgesztenyefák ! kizoldülését. Gida bátyánk is felépült betegségé­ből. Nem tudni, vájjon szívós szervezete, vagy I a csalhatatlan házi orvosság, vagy talán azon körülmény segítette e elő az örvendetes válto- zásj, hogy egyik unokahuga, a kedves vtdám j Gárdái Klárika megérkezett; aki mindenképp. ! tavaszt varázsolt a különben hallgatag kúriába Trézsi asszony is böjtöt tartót bőbeszédű* ségeben; Tamás pedig még hegyesebbre viasz- kolta ki deres bajuszát. Mindig többen keresték fel Gida bátyánk hajlékát, mintka valami mág­nes vonzotta volna a látogatókat, akik közt feles számban valának az olyan ifjú férfiak akik nem akartak élettárs nélkül maradni. Szó­val — ha az előjelek nem csalnak — úgy nagy változás fog bekövetkezni. Még Szentantali Sámuel esperes ur is megjelent egy ízben — mint maga mondá: »körülnézni«, pedig hat ő nem egyhamar mozdul ki a galambducos parókhiából. Klárikára nem hatott e<*yik sem. Hanem mikor egyszer a barolócfalvi fiatal pap ; Árkosi Miklós is körülnézett, hát úgy bele találtak pillantani egymás szemébe, hogy azt aztán nem lehetett elfelejteni se Klárikának, se Miklós urnák. Gida bátyánk is élt egy gyanúperrel s kedélyesen ki is vallatta a piruló leánykát, eldudolgatván élőtte ; Porolókban előállított limonádé. Egy adag 6 fill. Turistadobcz 12 adaggal zsebben kényelmesen hordható alakban 80 fill.Kirándulásokon, sport-tourákon, hadgyakorlatokon kitűnő szolgálatot tesz. — Bármely vízben oldva kitűnő limonádét ad. Főlerakat: Miklós Aladár urnái Szekszárd. Készíti : Kertész Ernő gyógyszerész, KRISTÁLY- LIMONÁDÉ gyára, Szabadkán. KAPHATÓ: Schlésinger Ignác Borovic Márkus Salamon Testvérek Sulcer Oszkár Fischhoff Mór Fischhoff Jakab uraknál.

Next

/
Thumbnails
Contents