Tolnavármegye és a Közérdek, 1910 (20./6. évfolyam, 14-93. szám)
1910-06-13 / 36. szám
Előfizetési ár: Egész évre .... 16 korona. Fél évre .... 8 „ Negyed évre ... 4 „ . Egy szám ára . , 16 fillér. Előfizetéseket és hirdetéseket & kiadó- hivatalon kívül elfogad a *olnar-féle könyvnyomda és papirkereskedés r.-t. Szekszárdim. Egyes számok ugyanott kapható*. POLITIKAI HETILAP. Az orsz. m. kir. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja. Megjelenik hetenkint kétszer: hétfőn és csütörtökön. Szerkesztőségi telefon-szám: 18 és 24. — Kiadóhivatali telefon-szám : 18 és ií. Szerkesztőség: Bezerédj István-utca 5.'szám. Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények. Kiadóhivatal : Vármegye-utca 130- szám. Az előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők. Néptanítóknak. ha az előfizetést egész évre előre beküldik, 8 kor. Főszerkesztő: Dr. LEOPOLD KORNÉL. Felelős szerkesztő: BODNÁR ISTVÁN. Főmunkatárs: FÖLDVÁRI MIHÁLY Laptulajdonosok a szerkesztők. Munka előtt. Lezajlott a választás városunkban s habár a meggyőződés szabadsága iránt érzett legnagyobb tiszteletünk sem minősítheti igazságtalanságnak azt, ha az önkényt adott férfiszó szentségével könnyelműen játszóknak itt ott talán majd alkalmuk nyílik arra, hogy magatartásukra sajnálkozással gondoljanak vissza: mégis a kedélyek szélesebbkor izgatottsága előreláthatólag csakhamar csillapodni fog és városunk élete visszatér a rendes medrébe annélkül, hogy a választás eredménye azon valamit lendítene ! Mert lehet, sőt valószínű, hogy a szélső irányú sajtó támogatása révén ezután többet emlegetik majd a •> szekszárdi* képviselőt, mint az utolsó harminc év alatt, de végre is, ebből a reklámból a város még nem él meg, jogos gazdasági és kulturigényei- nek a kielégítését ettől még nem remélheti! S bármily tisztelettel hajlok is meg azon hatvanegy polgártársam akarata előtt, akiknek minden befolyásolástól és minden terrortól független bölcsesége a választást eldöntötte: végeredményként mégis azt látom, hogy bizony nekünk ezután is csak magunknak kell keservesen kiharcolni mindent, amit esetleg akarunk és csakis a saját, szerény erőinkre támaszkodhatunk! Sót, talán még inkább, mint azelőtt, mert a vármegye szeretetére kevésbbé számíthatunk. Ütni akartunk egyet a megyén, teljesen figyelmen kivül hagyva, hogy annak, mint velünk kapcsolatos és nálunk hatalmasabb, nagyobb szervezetnek a jóindulatú támogatását vajmi nehezen nélkülözhetjük. És ugyan meiyik apa támogatja szívesen azt a — részben önállósított, de részben tőle függő — fiát, amelyik rendszeresen ujjat húz vele és betetőzésül még oldalba is löki?!* Kétségtelen, csak a vak nem látja, hogy városi ügyeink tespednek. Egyik-másik megindult ugyan, elég biztatóan, de az is elakadt, megfeneklett, sehogyan ^em jut előre. A részletekkel most, e cikkben, nem foglalkozunk, lesz még idő és mód arra is. Ma csak rámutatunk egészében arra, hogy bajok vannak. Ez igy nem mehet tovább! Ezen változtatni kell! Bizonyára mindnyájunk szivében él a városunk iránt való szeretet; tömörülni kell mindnyájunknak a város érdekeinek zászlaja alá, amelyen sem a >48-* sem a >6j<-es számoknak, hanem csupán a város címerének szabad ragyognia! E zászló tövében el kell némulnia minden más tekintetnek, minden gyermekes hiúság-, minden kanapé processus-, minden felekezeti jelszó-, minden önzó bosszúnak! Ugyanazon örült politika, mely öt esztendei szereplésével falnak vitte az országot, ne terelje most városunkat is a falnak. Erélyes kézzel kell belemarkolni a gyeplőbe, meg kell fogni a ficánkoló lovak zabláját és még idejekorán félreforditani 1 A munkapárt nagyszabású, döntő diadala észre kell, hogy térítse a tétova kocsisokat. Meg kell látniok, hogy árokba farait a szekér; ha nem látják, nem akarják látni, annál rosszabb reájok nézve ! A város haladni, fejlődni akar, e jogáról lemondani nem fog, legfontosabb életérdekeit semmiíéle szenvedély molochjának fel nem áldozhatja, akármilyen nemzetiszinű kokárdát visel is az! A munkapárt nem keresi a harcöt, az ó hatalmi aegise kedvez • Ez a természetes álláspont. Hisszük azonban, hogy a vármegye, mint eddig, ezutánra is megőrzi higgadt pártatlanságát. — A szerk. minden komoly, polgári, alkotó munkának. Nem keresi az ellentéteket és biztos alapot, reális lehetőséget teremt minden egészséges fejlődés számára. Össze kell tehát fogni mindazoknak, akik ezt a szerencsétlen balkezü várost egyszer már igazán a rendszeres, kitartó haladás utján szeretnék látni és kiküszöbölve abból a tornyos házból a politika olcsó vásári lármáját, az ujjhuzás ienegye- rekeskedéseit, meg kell keresni, meg kell teremteni a kapcsolatot, a békés megértést és az áthidalást a város és azon országos erejű, hatalmi fényezők között, amelyek nem holmi garanciaszegény, piactéri ígéretekkel ámítják hiszékeny polgártársainkat, hanem beleölelve bennünket az országszerte meginduló, nagy, békés, alkotó munka áldásaiba, komolyáéi meg is valósíthatják jogosult álmainkat, vagy legalább is egy részét azoknak! Mert többet ér a legkisebb karaj kenyér amit tényleg adnak, — a legnagyobb kalácsnál is, amit — csak ígérnek ! Egy városi képviselő. A bonyhádi petíció. A Justh-párt, miután olyan ügyesen sikerült neki e lehengerelő«, úgy látszik a vicceléshez fog, legalább is arra enged következtetni a hi- recske, amit Justbék a napokban szélnek eresztettek. Ott szerepel ugyanis a peticióval megtámadandó mandátumok között Perczel Dezsőnek mandátuma is. Mi, akik közvetlen közelből a legjobban és legalaposabban ismerjük a helyzetet, a személyeket és a viszonyokat és ügyeltük meg a választási kampányt, mi láttuk, hogy ha valaki ebben az országban, úgy elsősorban Perczel Dezső tisztán a nép szereidének, a közbizalomnak, az egész várTÁRCA. Mikszáth Kálmán. Ös humora: mosolygó égi fény, Szép szivárvány borús egünk felett, Ö volt talán az utolsó magyar: Ki mikor sirt, akkor is nevetett . . . Bezzeg sírunk mi . . . Azaz lám a könny, Mint felfűzött gyöngy pillánkon akad — S csoda történt . . . elönti a szivünk: Visszafolyik, mint a — „bágyi patak“! BODNÁR ISTVÁN Pálóczy Mátyus.* Irta: Pataky István. A nagyteremben volt kiteritve a rend nagy halottja A temetéshez készültek, amelyre a rend más házaiban levők közül is többen megjelentek. Mindnyájan, mintegy húszán a nagy teremben voltak s az elhunyt érdemeiről beszélgettek. Közbe-közbe egy-egy cseléd és jobbágy is bejött, hogy egy imát mondjanak el a halott mellett. Éjféltájban csak a papok maradtak bent. Hirtelen nagyot dörrent a templom felőli ajtó s egymásután betolultak Pálóczi Mátyus és barátai, talpig felfegyverkezve. * Az első közlemény lapunk május 27-iki számában jelent me?. Egy-egy ember az ajtóhoz állott, hogy senki ki ne mehessen. Az ősz János perjel lépett elő. — Mit akartok ? Pálóczy Mátyus felelt: — Nagybátyám holttestét elvinni. — Nem lehet, ő a mi emberünk volt, a mi főnökünk, ő itt tog pihenni. — Nem, ő Pálóczy és Pálócon fog pihenni. — Miért ? Ha az utolsó Árpádházi király III. Endre nejének egy testrésze itt pihen, egy Pálóczy sem szégyelheti a szomszédságát. Mátyus ráförmedt a tisztes öregre. — Hallgass, ne papoíj. Visszük és meg van. De ez nem elég. Követeljük Írásainkat innen. — Semmit nem követelhettek. Semmit nem kaptok. — Akkor elvesszük. A ti bajotok. Add ide a főkulcsot. — Melyiket ? — Ennek a kulcsát. És ráütött a vasajtóra. — Nálam van, de nem adom. — Elveszem, Gyuri fogd meg. És Budaházy György, a gyenge, beteges embert megragadta, egy székbe dobta. Mátyus pedig minden erőlködése dacára kivette a kulcsot. Eközben a többi papok segélyére siettek az öregnek, dulakodás fejlődött ki s egy pap sem maradt ütés nélkül. Mátyus megfogta a kulcsot és megpróbálta. Egy nyílásba beillett. Nyílott. — Most ti — szólt Mátyás a két fiatalhoz, akiket bátyja széke mellett látott. Azok már eleget kaptak s lelökték a két kulcsot. — Most a két idegen lépjen elő. Egyik volt egy erőteljes középkorú férfi, János páter, a másik egy gyönge, beteges öreg. — Testvér — szólt János az öreghez — add át nekem a kulcsot. így. Itt a két kulcs, de én nem adom oda. — Elvesszük. — Jertek. És János pap felkapott egy nehéz széket és a feléje lépő Budaházy Györgyhöz vágta. Az volt a szerencséje György urnák, hogy a szék mind a négy lába tisztelettudóan kikerülte a fejét, mert vége lett volna. Ellenben a két karja eltört. Budaházy György még ilyet nem kapott, de káromkodott is, hogy rémület volt hallani. Mátyus, látva a cimborája balesetet, iszonyú dühbe jött és elkiáltotta magát: üsd ! Kard, fokos kopogott. Legtöbb a János papon, aki mozdulatlanul terült el a földön. A fekvő körül összehajtották a papokat s az öreg, majdnem eszméletlen perjelt pedig közéjük lökték. Véres volt minden pap már akkor, a kockákon is folyt a piros vér. Mátyus kivette a kulcsokat és csakhamar feltárult a nagy vasajtó. A vad csapat egyrésze benyomult. Akkor látták, hogy még mindég nincsenek ott, ahol akarnak lenni, mert ott még egy faajtó van. Csakhamar hallatszott annak dönge- tése és recsegése. Most már bent voltak. Pálóczy Mátyus és Budaházy György az irataikat keresték és meg is találták. A többi is szedett össze iratokat, de nem volt elég, hanem a rend alapitó leveleit s az ott talált 8000 aranyat és sok ezüst serlegeket osztották fel egymás közt a jó keresztények.
