Tolnamegyei Ujság, 1943 (25. évfolyam, 1-93. szám)

1943-04-03 / 22. szám

m ff TOLNAMEGYEI ÚJSÁG szekszárdi Vöröskereszt oltárára. Ezen javakból akarjuk véreinket, apáinkat, gyermekeinket ellátni, a szükségesekkel nékik szolgálni. Egy napszám árát, egy napi ke­resetét kér a szekszárdi Vöröskereszt husvétkor sebesült honvédeink részére. A gyűjtés április 4—11-ig tart. dr Treer István Magyar Vöröskörés.zt szekszárdi fiókjának elnöke, kórházigazgatő-föorvos. Légoltalmi Liga közgyűlése A Légoltalmi Liga szekszárdi csoportja március 24 én 5 órakor tartotta évi rendes közgyűlését a városháza közgyűlési termében. Dr Gaal Dezső ügyészségi elnök, mint a Liga elnöke részletesen beszámolt a Liga 1942. évi működéséről és sajnálattal állapította meg, hogy a város közönsége a nehéz idők elle­nére még mindig bámulatos közöny- nyel viseltetik a légoltalom és külö­nösen a Liga működése iránt. A közgyűlésről is komoly figyelmez­tetést intézett a város lakosságához, hogy e súlyos időkben ébredjen végre tudatára annak, hogy a Liga nem az egyének bosszantására alakult, hanem a legteljesebb mér­tékben a haza és a közösség szol­gálatában áll. Letárgyalták ezután az 1942. évi zárszámadásokat, majd az 1943. évi költségvetést s megejtették a tiszt- ujitást. Hangéi Andor műszaki tanácsos mondott köszönetét az elnökségnek fáradhatatlan és nagyarányú tevé­kenységéért s indítványára elnökül újból dr Gaal Dezső ügyészségi elnököt választották meg. Elnök megköszönte a személyé­vel szemben megnyilvánult bizalmat, majd a tisztikar többi tagjait válasz­tották meg. Vass Antal titkári állásáról le­mondott, mert családi körülményei folytán ezt a tisztséget betölteni képtelen. A közgyűlés titkárrá egyhangúlag Moha Lajos városi főkertészt válasz­totta meg és Vass Antalnak négy évet meghaladó fáradságos működésért jegyzőkönyvi köszönetét mondott. Az elnöki tanács uj tagjai lettek; Hangéi Andor műszaki tanácsos, dr Dalin Jenő ügyvéd, Malonyay Elemér igazgató-tanitó, dr Kamarás Géza kir. törvényszéki tanácselnök, Hayt Ferenc nyug. borászati és szőlészeti felügyelő, Darvas Sán­dor postafőfelügyelő, dr Török Ottó ügyvéd, Zalai János gyógyszerész, Kerekes István nyug. irodaigazgató és Neuschl Károly bírósági végre­hajtó. A tisztikar többi része válto­zatlan maradt. TlUek Dr Gál István o Szentelek? Roméi Irodalmi Társamé tiszteleti taela F. évi március hó 14-én, mint arról a fővárosi sajtó is beszámolt, a zombori városháza nagytermében tartotta alakuló közgyűlését a dél­vidéki politikai, irodalmi és tudo­mányos élet szellemi központja, a Szenteleky Kornél Irodalmi Társaság. A társaság előkészítő bizottsága és a délvidéki magyar írók folyó'^évi február 7-én Szabadkán megtartott értekezlete dr Gál István külügy­miniszteri előadót, a Donaueropa és az Ungarn c. folyóirat szerkesz­tőjét „a felszabadult Délvidék magyar irodalmi és kulturális élete iránt megnyilvánult mélységes szereteté- nek honorálására“ tiszteleti tagjai sorába jelölte. A Zomborban meg­tartott alakuló ülésén Prokopy Imre ny. főispán, az előkészítő bizottság elnöke és Csuka Zoltán titkár a jelölést ünnepélyesen megismételte és az alakuló közgyűlést dr Gál Istvánt a Szenteleky Kornél Irodalmi Társaság tiszteleti tagjának válasz­totta. Luigi Maria Magistretti hárfaművész Szekszárdon A Szekszárdi Iskolánkivüli Nép­művelési Bizottság meghívására Luigi Maria Magistretti milánói hárfaművész Szekszárdon, április hó 8-án, csütörtökön este 6 órakor az Iparos Székház Mozi helyiségé­ben hangverseny ad. Műsor 1. Hi­szekegy. 2. Mészáros Erzsébet sza­valja olaszul A Silvia, G. Leopardi költeményét. 3. Az olasz-magyar kul- turkapcsolatokról előadást tart dr Sulyok Kálmán kir. tanfelügyelő. 4. L. Sporh : Fantasia. Abate Rossi (1621—1660) : Andantino. Paradisi (1710—1792): Allegro. Paradisi: Toccata. Pessetti (1704—1766): Al­legro presto. J. S. Bach: Gavotte, játssza a Művész. — Szünet. — 5. Kovács Katalin szavalja Babits Mi­hály : Esti kérdés és Itália c. köl­teményeit. 6. Galeotti: Fantasia, E. Schauss: Notturno, 2. Zankow: Két bolgár dal, Debussy: Arabesque, V. Mortari: Csodaszonáta, játssza a Művész. 7. Blázsik Piroska főgimn. tanár olasz beszéd kíséretében em- lapot ad át a művésznek. (Az em­léklapot Wallacher László ip. ig., főgimn. tanár tervezte.) 8. Dr Ta- káts László városi főjegyző záró­beszéde. 9. A Garay János gimn. tanulói olaszul éneklik a Giovinez- zat, vezényel Kozlay Kálmán főgmn. tanár. Az estély tiszta jövedelme a Vöröskereszt és a Honvédcsaládok céljait szolgálja. Csonka Magyarország nem ország, Egész Magyarország — menyország I Tavaszi szél Kopog az ablakon, Sodra suhog, pattog és dudolgat A béna ágakon Most repül a láthatatlan fogat! Viszi előre most A szolgalelkü tél múltán díszét. És mozdul a rőt rost. A bomlás szivén rügy néz szerteszét. Fellázad a rög is, Létszomj kínozza, tüzeli a jog. Eltűnik a tövis. A porbahullt könny gyöngye felragyog. Őszi lombhullással Elsodródott szív régi útra tér .. . Éled a hold, lát, hall S meleg karokkal átölel a tér. Jánosi Márta. Időjelzés­Hőmérsékleti szélsőségek és csa­padék Szekszárdon, 1943 március 25—31-ig. Hőmérséklet maximum: 20.3 C° március 28-án, minimum: —r5 C° március 26-án. esS 0*2 mm március 27-én, eső 0'7 mm március 28-án, eső 5*5 mm március 29-én, eső 0 3 mm március 30-án. Összesen 6*7 mm — Leventelelkészek kinevezése. Az ifjúság országos vezetősége óha­jának megfelelően dr Virág Ferenc megyés püspök a pécsi egyházme­gyében rendszeresítette a levente- lelkészi intézményt és vármegyénk­ben járási leventelelkészeknek a kö­vetkezőket nevezte ki: a dombóvári járásban Tiborcz Jenő kér. tanfel­ügyelő, döbrökőzi plébánost, — a dunaföldvári járásban Solymár Gá­bor kér. esperes, dunakömlődi plé­bánost, a központi járásban Botz József bátaszéki plébánost, a simon- tornyai járásban Pásztor Endre hő- gyészi plébánost, a tamási járásban Horváth Lajos kányái plébánost, a völgy ségi járásban Lányi Emil kér. tanfelügyelő, zombai plébánost. — Nyirő József Szekszárdon. Nyirő József, a kitűnő erdélyi író, a kolozsvári „KePti Újság“ főszer­kesztője, országgyűlési képviselő, rokonánas, dr Nagy István szek­szárdi orvosnak a látogatására Szek- szárdra érkezett. — Katonai kitüntetés. Horto­bágyi Zoltán m. kir. honvédfőhad­nagyot, szekszárdi földinket, Horto­bágyi György szekszárdi m. kir. posta és távírda főellenőr fiát az orosz harctéren kitüntették a II. osztályú német katonai vaskereszttel. — Felvétel a szegedi Horthy Miklós Tanítói Internátusba. A szegedi Horthy Miklós Állami Ta­nítói Internátusba az 1943/44. tan­évre felvételt kérő növendékek szü­leinek folyamodványaikat a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter­hez címezve május hó 15-ig kell az Internátus igazgatóságához (Szeged, Boldogasszonysugárut 1.) benyúj­tani. Az internátusba felvételét kér­heti minden tényleges. szolgálatban álló, tanyán vagy középiskolával 1943 április 3.^ Gyümölcsfa minden fajta Gazdasági fa sorfa, díszfa, díszcserje magas és bokorrózsa örökzöldek elsőrangú minőségben kapható TOLNAI FAISKOLA TOLNA, Garay-utca 40/1. szám. TELEFONSZÁM: 120 Ültessen MOGYORÓT szereti a szellős fekvésű helyeket télen nem fagy meg, nagyon igény­telen, gyorsan nő, korán terem 92 és sokat. Kép jen árajánlatot! nem bíró községben működő állami, községi, érdekeltségi, társulati és magán elemi népiskolai tanító fia, aki gimnáziumban, polgári, felső­kereskedelmi iskolában tanul, vagy ezekben az iskolákban akar irat­kozni, ipariskolába járó növendék nem nyerhet felvételt. Mindaddig, amíg a tervbevett felekezeti tanítói internátusok fel nem épülnek, az Internátusba való felvételre feleke­zeti elemi népiskolai tanítók fiai is pályázhatnak. A felvételi kérvény mellékleteit és a feltételeket illetően a vármegyei m. kir. tanfelügyelő­ség ad felvilágosítást. — Műsoros délután Bogyiszlón. Március 28-án délután Bogyiszlón a ref. iskola zsúfolásig megtöltött elő­adótermében népművelési előadás volt. A szebbnél-szebb énekszámok és szavalatokkal tarkított délután előadói voltak: dr Kittiinger György járási tiszti orvos a tífuszról, Ge- renday Endre ref. lelkész a kegye­letről és háláról, Kovács István rk. tanító a harctéri helyzetről és dr Sulyok Kálmán kir. tanfelügyelő pe­dig a magyar élet jelenlegi felada­tairól tartott előadást.; — A Szekszárdi Polgári Olvasó­kör március hó 28-án tartotta meg évi tisztújító rendes közgyűlését szék­házában Horváth Ignác elnöklésé­vel. A Magyar Hiszekegy elmon­dása és a múlt közgyűlésről felvett jegyzőkönyv felolvasása és hitele­sítése után Dorn Zsigmond ügy­vezetőigazgató kimerítő részletezés­sel számolt be az egyesület múlt évi működéséről, felolvasta az egye­sület vagyonmérlegét, majd az 1943. évi költségvetéssel kapcsolatban a választmány határozata alapján a kör anyagi helyzetének biztosítá­sára kölcsön felvételét ajánlotta. — Hosszabb és kimerítő tárgyalás után a közgyűlés elhatározta, hogy az eddigi havi tagdíjat 50 fillérrel 1 P 50 fillérre emeli fel és a kör adós­ságainak szanálására a Szekszárdi I Takarékpénztártól kölcsönt vesz fel. Ezután titkos szavazással ejtették meg a tisztujitást. Horváth Ignác maradt meg elnöknek, a tisztikart és a választmányt pedig egy-kétuj taggal kiegészítve választották meg. Végül az elnök tiszttársai és a vá­lasztmány nevében megköszönte a bizalmat, felszólítására az összes tagok pár perces kegyeletes tiszte­letadással emlékeztek meg a szent haza védelmében elesett hős hon- védeinkről.

Next

/
Thumbnails
Contents