Tolnamegyei Ujság, 1943 (25. évfolyam, 1-93. szám)
1943-12-01 / 87. szám
TOLNAMEGYEI DJSÄG 1943 december 1. Hidden fajta syQmölcsafa! Akáccsemeték, sövénycserjék: Tamarix, Gleditsia, Mac1 ura. — Gazdasági sor- és díszfák: Kanadai tölgy,Gömbakác, Platánfa, Juharok, Jegenye és Kanadai nyár, Sophóra, O 1 a j f ü z, Szomorufflz, Zöldjuhar, Hársfa stb. — Örökzöldek, fenyők. ÜLTESSEN MOGYORÓT Szereti a szellöfekvésü helyeket, télen nem fa gy .meg, nagyon igénytelen, gyorsan nő, korán terem és sokat. Gyümölcse magas áron értékesíthető. 476 Kérjen árjegyzéket! TOLNAI FAISKOLA TOLNA Garayu. 40/1. Telefon: 120. és tenyésztő gazdák vegyenek részt, hanem azt közadók módjára vessék ki az egész ország adózó társadat mára. A szarvasmarháknak vidékről vidékre való szállításánál a kamara a jövőben készséggel kiküldi a maga szakemberét a helyszínre, ha a gazdák azt előre kérik tőle. Azután Molnár Pál ismertette az Alsódunáu- tul lóértékesitésének jelenlegi hely* zetét és bejelentette, hogy a nyár óta szünetelő kivitel a közeli napokban újra megindul. Egyelőre kb. Í000 hidegvérű lovat vesznek tőlünk. Az exportot a múlthoz hasonlóan a Lóértékesitő Szövetkezet bonyolítja le. Közölte még, hogy a március 15—junius 30. közt időszakban a kamarai körzetből 1463 hidegvérű lovat vittek ki külfölere. Ezekből Tolna vármegyére 264 db (18'/e) esett Végül Molnár Pál közölte, hogy az Alsódunántul baromfiállományában a pestis és a kolera a ■yár és ősz folyamán igen nagymérvű pusztítást okozott. Bizonyára ez a nagy károsodás is hozzájárul ahhoz; hogy az idei téli időszakra tervbevett 6 napos baromfitenyésztési tanfolyamok iránt a gazdaközönség igen élénk érdeklődést mutatott. A kamara felhívására több mint 90 község kért a maga számára tanfolyamot. — öngyilkos főldmives. Mizser János 68 éves őcsényi főldmives november 29* én reggel öcsény határában Paprika Istvánná őcsényi szállása ajtajának sarokvasára felakasztotta magát és meghalt. Máthis Lajos községi orvos megvizsgálta a hullát és mert azon külerőszak nyomai nem voltak észlelhetők, megállapította az öngyilkosságot. — Szekszárdi károsult tolvaja statáriális bíróság előtt. R á c z Györgyné, szekszárdi lakos a pécsi főpályaudvaron akart jegyet váltani az éjszakai vonatra. A jegy váltó pénztárnál maga mellé tette bőröndjét, amely pillanatok alatt eltűnt. A nyomozás során annak idején any- nyit sikerült megállapítani, hogy a tolvaj vidékre akart utazni. A kellemetlen nyári esetnek most lesz folytatása. Ugyanis a zombori rendőrség elfogott két tolvajt, akik többek között azt is beismerték, hogy TELEFON: 22—11 Szerda, december 1 Csütörtök, december 2 ff 5 és 7 érakor 5 és 7 órakor VILÁGMOZI Ifugatéi KRENNER JÓZSEF AISZ01HBECIÜLET (Ha a szív megszólal) Egy aranykalitkába zárt feleség szabadságharca. Ragyogó kiállítás. Főszereplők; Marianne Hoppe, Carl Kühlmann, Erist v. Klipsteii. UFA VILÁG HÍRADÓ Az előadások kezdete: hétköznapékor]: 5 és 7 órakor, szonbat, vasár- és Haaapaapokoa : 3, 5 és 7 órakor. Pénteken nincs előadás! a pályaudvari bőröndlopást egyikük követte el Pécsett. A pécsi rendőrkapitányság két detektivje most Zomborba utazott, hogy Pécsre kisérje a tolvajt, akit az elsötétítés idején elkövetett lopás miatt statáriális bíróság elé állítanak. — Felakasztotta magát. Antal Mihály 45 éves dunaföldvári lakos november 29- én felakasztotta magát és meghalt. — Komplett ebédlöbutor kitűnő állapotban eladó. — Cim a kiadóhivatalban. — Ezen a héten ismét lesz sertéshús Szekszardon. Szekszárd város lakossága zsirellátásának biztosítására ezen a héten előreláthatóan 75 drb sertést vágnak és a sertéshúst a közélelmezési hivatal által kiadott jegyekre lehet majd vásárolni a város három husszéké- ben. A gyermeknevelési pótlékot kiterjesztik a magántisztviselőkre is. Az iparfigyi miniszter a költség- vetési beszéde során kijelentté, hogy tervbe vette a gyermeknevelési pótlék további emelését és ezt kiterjeszti a magántisztviselőkre is. — Felvétel a kertmunkás iskolába. A szombathelyi kétéves kertmunkás iskolába felveszik azokat a 16—26 év közti férfiakat, akik kizárólag földmiveléssel, vagy kerti (szőlészeti) munkákkal foglalkoztak. Az iskola célja a gyümölcstermesztésben, a fanevelésben, a faápolásban és védekezésben, zöldségtermesztésben, szőlőmivelésben és a kertészet egyéb ágaiban is olyan gyakorlati kertmunkások kiképzése, akik mint szakmunkások, előmun- kások, munkavezetők, esetleg kisebb gyümölcsösökben mint önálló kezelők nyernek alkalmazást. A kiképzés március 1-én kezdődik. Folyamodni a felvételért a földmivelésügyi miniszterhez december 31 ig kell. A felvételi tudnivalókat az érdeklődőknek a szombathelyi kertmunkás iskola vezetősége megküldi. — Alsó- és felsőruhával látják el a kis- és középkeresetü népréteget. A textilgyárakban illetékes kormányzati hely intézkedésére megtették az előkészületeket, hogy a legjobban rászoruló népréteget ellássák a legszükségesebb alsó- és felsőruhával. Elsősorban a kis- és középkeresetü dolgozó néposztályok textilszükségletét teremtik elő. — Ugyanakkor gondoskodnak a szegényebb néposztály csecsemőkelengye szükségletéről is. A textilgyártásban már folyik az elegendő mennyiségű kelengyeanyagok gyártása. Kiadó: Tolnamegyei Újság Hírlapkiadó Rt. Vezérigazgató: Schneider Elemér. ammmmmmmMmmnmBMMmmmt rövid fekete zongora (páncélos szerkezetű) és egy modernj kereszthuros pianínó eladó 477 RADICSKÁL 5015—1943. tkv. sz. Hirdetmény. Szakadát községnek telekkönyvi betétei az 1886: XXIX., az 1889: XXXVIII. és az 1891: XVI. te. értelmében elkészíttetvén és a nyilvánosságnak átadatván, ez azzal a felszólítással tétetik közzé: 1. hogy mindazok, kik az 1886: XXIX. te. 15. és 17 § at alapján, ideértve e foknak az 1889 : XXXVIII. te. 5. és 6. §-aiban és 1891 : XVI. te. 15. §. a) pontjában foglalt kiegészítéseit is — valamint az 1889. évi XXXVIII te. 7 § a és az 1891 : XVI. te. 15. §. b) pontja alapján — ideértve ezeknek az 1912 : VII. te. 35. §-ában foglalt kiegészítését is — eszközölt bejegyzések érvénytelenségét kimutathatják, e végből törlési keresetüket, azok pedig, akik valamely tehertétel átvitelének az 1886 ; XXIX. te 22. §a, illetve az 1889 : XXXVIII. tci 15. |-a alapján való mellőzését megtámadni kívánják, e végből keresetüket 6 hónap alatt, vagyis az 1944. évi jonius hó I. napjáig bezárólag a telekkönyvi hatósághoz nyújtsák be, mert az ezen meg nem hosszabbítható záros határidő eltelte után indított törlési kereset annak a harmadik személynek, aki időközben nyilványkönyvi jogot szerzett, hátrányára nem szolgálhat; 2. hogy mindazok, akik az 1886 - XXIX. te. 16. és 18. § ainak eseteiben — ideértve az utóbbi §-nak az 1889: XXXVIII. te. 5. és 6. f aiban foglalt kiegészítéseit is — a tényleges birtokos tulajdonjogának bejegyzése ellenében ellentmondással élni kívánnak, írásbeli ellentmondásukat hat hónap alatt, vagyis 1944. évi J u a i u s hó I. [napjáig! bezárólag a telekkönyvi hatósághoz benyújtsák, mert ezen meg nem hosszabbitható záros határidő letelte után ellentmondásuk többé figyelembe vétetni nem fog; 3. hogy mindazok, akik az 1, és 2. pontban körülirt eseteken kivül a betétek tartalma által előbb nyert nyilván könyvi jogaikat bármily irányban sértve vélik, — ideértve azokat is, akik a tulajdonjog arányának az 1889. évi XXXVIII. te. 16. §-a alapján történt bejegyzését sérelmesnek találják, e tekintetben felszólalásukat tartalmazó kérvényüket a telekkönyvi hatósághoz 6 hónap alatt, vagyis 1944. évi juRius hó I. napjáig bezárólag nyújtsák be, mert ezen meg nem hosszabbítható záros határidő eltelte után a betétek tartalmát csak a törvény rendes utján és csak az időközben nyilvánkönyvi jogokat szerzett harmadik személyek jogainak sérelme nélkül támadhatják meg. Egyúttal figyelmeztetnek azok a felek, akik a beté'ék szerkesztésére kiküldött bizottságnak eredeti okiratokat adtak át, hogy ameny- nyiben azokhoz • gyszersmind egyszerű másolatokat is csatoltak, vagy ilyeneket pótlólag benyújtanak, az eredetieket a telekkönyvi hatóságnál átvehetik. A gyönki kir. járásbróság, mint telekkönyvi hatóságtóság 1943 november 22 Gács László 478 a kir. járásbíróság elnöke. Községi főjegyző urak figyelmébe! A sertésvásásokra való tekintettel nagybecsű figyelmükbe ajánljuk a magán- és kia* fogyasztásra tőr* ténö sertésvágások kimutatására szolgáló legújabb és kiválóan sikerült, az újonnan elrendelt 2 kg -os zsirbeszolgáltatás adatait is magában foglaló^ tfimlinyomtatvűnyalnkat melyek . a havi zsirbeszol» gáltatási jelentés megtételére is alkalmasak és minden egyéb nyilvántartás felfektetését szükségtelenné teszik. Magánvágásra szolgáló tömb 90 lapos éra P 9"— Közvágásra szolgáló tömb 40 lapos ára P O*— Ajánljuk továbbá: Sertósmagánvágási engedélyOrlap, Bérhizlalasi szerződésürlap, Zalrfelmentóa iránti kérvónyürlap ás a szarvasmarha igénybevételévei kapcsolatosan előírt nyomtatványainkat Molnár nyomdai mttintézet r. t* Szekszárd. Szekszárd megyei város polgármesterétől1 30.644/1943. sz. Hirdetmény. Közhírré teszem, hogy a folyó’ évi november hó 21-én kiadott 127 200/1943. K M. sz. rendelt a. levágott sertések utáni zsirbeszolgál- tatást a következőképpen változtatta meg: a négy 1 évesnél idősebb' családtag után levágható első sertés után 4 kg. zsír szolgáltatandó be. Azonfelül ha a családtagok száma a négyet nem éri el, még annyiszor 2 kg. zsírt kell beszolgáltatni, ahánnyal a családban lévő személyek száma négynél kevesebb. A négyen felüli egy évesnél idősebb családtag után levágható második, sertés után nyolc kg zsir szolgáltatandó be. Azonfelül ha a családtagok száma a nyolcat nem éri el* még annyiszor 2 kg zsirt kell be szolgáltatni, ahánnyal a családban levő személyek száma nyolcnál kevesebb. Sertésvágási engedély csak azokra a bérhizlalási szerződésekre adható* melyek folyó évi december hó X. napja előtt köttettek és ezen határidőig a városi közellátási hivatalnál bemutatva is lettek. Folyó évi december hó 1. »tán kötött és bemutatott bérhizlalást szerződésekre sertésvágási engedély ki nem adható. Felhívom a város közönségét, bogy ezen rendelethez alkalmazkodjék. Szekszárd, 1943 november 25. Dr Cs. Papp Jenő 475 polgármester h. Molnár-féle nyomdai müintézet és szab. iróalzatgyár rtf Szekszárd. (Felelős vezető: Kovács Pál.)