Tolnamegyei Ujság, 1943 (25. évfolyam, 1-93. szám)
1943-01-20 / 4. szám
TOLNAMEGYEI ÚJSÁG hatja, hogy e tekintetben már lényegesen jobban állunk, mint a második világháború megindulásának időpontján. Az ellenséges propaganda állítása, hogy az idő az ő háboruviselésfiknek kedvez, már régen megdőlt. Ezzel mindenki tisztában van. A megszállott területek kellő beszervezésével megoldódott, illetve megoldódni fog a nyersanyagok és élelmicikkek pótlásának problémája. E téren napról- napra csak javulás állhat be. Ha pedig a második (hazai) front biztosítva van, akkor mégis csak annak kell győzni, kinek jobb a hadserege. A harctereken folyó küzdelmek csak részei az általános világégés mozaikjának. Azt hiszem, hogy népünk 99%-a megérti és helyesli külpolitikai beállítottságunkat. Talán vannak, akik helyeslésüket azzal indokolják, hogy nem is tehettünk egyebet, ha nem akartunk más kisebb államok sorsára jutni. De ez semmiképpen nem lehetett, nem volt külpolitikai vonalvezetésünknek egyedüli oka. — Alig akadhat országunk határain belül ember, aki ne volna meggyőződve Magyarország háború utáni sorsának kialakulásáról abban az esetben, ha önként nem lépünk szövetségeseink oldalára, vagy abban" az elképzelhetetlen esetben, ha szövetségeseink oldalán nem győzünk: Magyarország teljes és végleges bolsevizálásáról. Nevetséges volna azt hinni, hogyha az angolszászok győznének, — amitől Isten mentsen—akkor ők megóvnának minket a fenyegető bolsevizálástól. Lesz nekik akkor más gondjuk. Amint volt 1919-ben. Ha pedig ez lenne Magyarország sorsa, akkor kézzel, lábbal, foggal és körömmel védekeznünk kell ellene. Élethalál harcot vívunk. Azért teljes meggyőződéssel, odaadással és lelkesedéssel vállalnunk kell külpolitikailag fennálló kötelességeinket. Lehetetlennek tartom, hogy volnának olyan magyarok, kik ellenségeinkkel szemben, illetve szövetségeseink ellenségeivel szemben a legminimálisabb szimpátiával tudnának viselkedni. Ilyenek szerintem nem óvatos politikusok, vagy diplomaták, hanem hazaárulók, defaitis- ták, kártékony elemek, önző árulók, I akik titkos hatalmivágyuk kielégítését ezen az egyetlen utón vélik elérhetni Károlyi Mihály és entente* baráttársai második kiadásában. Ennyire magyar ember csak nem sülyedhetett ? Portánkon nincsen minden rendben belpolitikailag. Két hibánkat szeretném jóvátenni. Egyrészt keve- selnem kell a háborús helyzetünkkel együttjáró komolyságnak fokát, másrészt sokallom a napipolitikában nyilatkozó tülekedést és nélkülözőm azt a politikai „treuga deiM, mely a komoly időknek természetszerű kisérő eleme kell, hogy legyen. A komolyságnak abban kell megnyilvánulnia, hogy általánosabbá válna a köztudat, hogy országunk halálhárcot viv jövőjéért, sőt gyermekeink jövőjéért is. Hazánknak nem holmi kisebb kalandszerü részvétele ez egy körülöttünk dúló és másokat jobban érdeklő harcban. Egyenjogú és egyenlő mértékben érdekelt társak közös harca ez. Ezt végre meg kell szívlelnünk és a szerint viselkednünk. Ezzel szemben mit látunk? A közvetlenül nem érdekeltek nagy tömege — értem ezalatt pl. azokat, kiknek véletlen nincsen bevonult családtagjuk —- épp úgy tobzódnak az élet élvezeteinek hajhászásában, mintha a legmélyebb békében tőltenők napjainkat. Ha pedig a világmozgató háborúnak következményeképpen megszokott kényelmünkről, egyes élvezetekről itt-ott le kell mondanunk, ha kissé meg kell szorítanunk a nadrágszijat, ha több mozgást és munkát kell fordítanunk régi életszínvonalunk fenntartása céljából, akkor panaszunknak se vége, se hossza. Takarékosság, áldozatkészség és a megváltozhatatlanba való megnyugvás helyett a meggazdagodás, a szerzés vágya dúl bennünk, semmivel sem vagyunk megelégedve és nem vagyunk hajlandók a szenvedések és nélkülözések azon csekély mértékét magunkra vállalni, mely semmi arányban nem áll azok áldozatkészségével, akik vérüket, egészségüket, otthoni életüket és kényelmüket feláldozzák a haza oltárán. A napi politikában hiányzik a kellő megértés. Elismerem, hogy jó néhány politikai párt a rendkívüli és komoly helyzet helyes mérlegelésében gúlába rakott fegyverrel (bár elveinek fentartása mellett) támogatja, vagy legalább is nem gátolja a vezető férfiaknak.igen nehéz és felelőségteljes munkáját, de sajnos van olyan is, amely párti, vagy egyéni érvényesülését, hatalomra való jutásának benső vágyát előbbre helyezi annak a szükségszerűségnek, hogy nagy küzdelmünk sikeres befejezése érdekében elsősorban minden erőnk összefogására kellene törekednünk. A vezetésünkkel megbízott férfiak súlyos és felelős munkáját tehát ne zavarjuk aprólékos és a nemzet szempontjából és jövőnk kialakulására kevésbé fontos csatározásokkal Az egyéni, vagy párti érvényesülésnek óhaja mit sem számíthat országunk létének, vagy pusztulásának uralkodó problémájával szemben. Erről ideiglenesen lemondani nem áldozat, hanem kötelesség. Ilyen őnmegtagadás elsajátításához elsősorban szükséges, hogy bizzunk és ne kételkedjünk. Elsősorban magunkat neveljük a győzni akarás fanatizmusára. Ha ezt elértük, azon iparkodjunk, hogy bizalmunkat olyanokra sugároztassuk ki, akik még nincsenek magukkal tisztában, akik kételkednek és borulást vélnek látni ott, ahol tényleg virradás mutatkozik. Ha minden bízó és kétségektől mentes magyar ember csak egy bizalmatlan és kétkedő magyart tud meggyőzni, akkor hozzájárult jövőnk felépítéséhez. Ez pedig minden magyar embernek kutyakötelessége. 1943 január 20.. ■ $ HŐSI HÁLÁL %, SZALAI LAJOS őrvezetö, a bronz vitézségi éren tulajdonosa a becsület mezején, a Don-menti harcokban, Korotoják község melllett, 1942. évi augusztus hó 11-én 21 éves korában szent, magyar hazánk védelmezése közben hősi halált halt. A kegyeletes megemlékezés a megboldogultról január hó 24-én, vasárnap a sárpilisi református templomban lesz a délelőtti istentisztelet alkalmával. A hősi halottat gyászolják: Szalai Lajos és Asztalos Éva szülei, Asztalos János és Deák Éva nagyszülei, Szalai Éva testvére és Dávid Éviké unokahuga. Ima Szép angyalok, vigyázzatok a légben, Gyilkos fegyverek magja röpül, Sorra hallgasson valahány hárfa, Síró muzsikák húrja hegedül. Szép angyalok, imádkozzatok értünk, őrködjetek az álmaink felett, Galambszárnyon hintsétek olajággal A meggyötöit, vonagló sziveket. Dr Radványné Ruttkay Emma. La mórt, sans phrase — Egy százötven esztendős évforduló — Dr Magyarász Ferenc 0. Cist. Január 2Lén van százötvenedik évfordulója annak a szomorú nevezetességű eseménynek, hogy a francia forradalom pribékjei nyak- tilóval kivégezték a szerencsétlen XVI. Lajos királyt, ki mint sorsának sok koronás osztályosa, nem a saját bűneiért, hanem az elődei hibáiból kijegecesedett rendszerért lakolt életével. Olyan uralkodók, kik mint emberek is nagyok, kiknek nagysága nemcsak hizelkedő udvarnak é3 egy elfogult történetirásnak vetülete, hanem ritka szellemi tehetségnek és hatalmas akaraterőnek találkozása egyetlen emberben: csak kivételesen jutnak a Julius Caesarok véres sorsára. Lenyűgöző egyéniségük még ellenségeiket is lefegyverzi; s ha támad is ellenük némi visszahatás: az sokszor csak holtuk után robban ki, Salamon király fia és utódja alatt, vagy minálunk, mikor Mátyás király halála után a rendek olyan királyt akartak választani, kinek üstökét, úgymond, kezükben tarthatják, Erőskezü uralkodó el tudja és el is szokta fojtani a forradalmakat is, ha ugyan akadnának. Királygyilkosságok nem a napi politika gyümölcsei. Hosszú idők érlelik meg őket, nemzedékek vétkei fekszenek egymáson, mint a kőzetek rétegei a föld kérgében, melynek üregeiből aztán kitörnek, mint a tűzhányók, először mindent elpusztítva, aztán ha a láva kihGlt, megtermékenyítve a talajt, melyet előbb fölperzseitek. De miért fordul minden forradalom oly végzetes következetességgel épp a királyi hatalom ellen és miért gyilkolja meg annak birtokosait? Oly kérdés ez, melyre a legjobb feleletet az egyháztörténelem adja meg. Ha ugyanis kutatjuk, hogy minden forradalom miért fordul oly lángoló gyűlölettel és embertelen I pusztítással az egyház ellen, miért akarja a vallást a hivek vérébe fojtani: erre a kérdésre hasonló a felelet: a vallás is, meg a király is a tekintély elvének képviselője, ez pedig örök szálka minden forradalom szemében. Ni Dieu, ni maitre: se Isten, se ur, ez volt és marad minden forradalom jelszava. Magyar hazánk történelmére s egyben a magyar nemzeti jellemre egyaránt tanulságos fényt vet, hogy nálunk csak egyetlenegy király halt meg lázadó fegyver áldozataként, Kis Károly 1386-ban, Forgách Balázs kezétől. De amikor a renaissance korában pl. Olaszországban rengeteg uralkodó halt meg erőszakos halállal, ugyanakkor nálunk mindig megvolt a törvényes tekintélynek az a tisztelete, mely az ország rendjének s a nemzet virágzásának természetes alapja. S ha Magyar- ország története sincs híjával lázadásoknak és összeesküvéseknek: e történelem lapjait mégsem a guillotine árnyában és mégsem a Brutusok és Borgiák, nem a Parricida Jánosok és Lucchenik írták. A magyar jellemnek ezt az együtthatóját lojalitásnak hívják. Idegen szó, de jelenti a magyar hűséget, a magyar törvény- és tekintélytiszteletet. Aki ezt megtiporja, az vagy nem igazi magyar, vagy saját énjének bálványa előtt földre borulva, megtagadja nemzetét és elárulja hazáját. Az októberi forradalom a bizonysága. Mikor 1793 január 15—19 közt a francia nemzetgyűlés tárgyalta XVI. Lajos pőrét, Siéyes, az utolsó szavazó azt mondta : Halál frázis nélkül 1 Ezzel ki akarta fejezni megvető kritikáját azokkal a képviselőkkel szemben, akik mintegy mente- getődzve s a saját lelkiismeretük csititására hosszú lére eresztett beszédekkel iparkodtak megindokolni, miért szavaznak a király halálára. Frázis nélküli halál: ez a forradalom jelszava, ez a pusztítás egyszakaszos törvénye. Frázis nélkül: ezt azonban mi is elmondhatjuk, amikor a felsőbbség iránti hűségről,- a törvényes rend megóvásáról, a tekintély tiszteletéről és a haza védelméről van szó. Frázis nélkül akarunk magyarok lenni, az életnek, a sztbb jövőnek akarunk munkásai maradni^ a ma- gunk vérével akarjuk öntözni azt á földet, melyet őseink vérrel szereztek, vérrel tartottak meg, de vérrel nem szennyeztek be soha.
