Tolnamegyei Ujság, 1943 (25. évfolyam, 1-93. szám)
1943-04-24 / 28. szám
TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 7 Elkészülésük után klinikai alkalmazásra és ellenőrzésre került a sor és az eredmény az lett, hogy ha a háború után a kakaóvaj útja újból szabaddá válik, a magyar gyógyszerészet esetleg nem is lesz rászorulva, mert a keményített napraforgóolaj a klinikai megfigyelések és ellenőrzések szerint, sokkal teljesebb gyógyászati hatású. A kakaóvajnak megvan az a tulajdonsága, hogy testmelegben túlságosan gyorsan olvad, bevonja a testfelület falát, a bennelévő gyógyszer lessan szívódik fel, egy része kárbavész. A keményített napraforgó- olajból készült kúpok viszont lassab ban olvadnak fel, következésképpen a bennük lévő gyógyító hatóanyag teljesen és tökéletesen felszívódik, a gyógyszerből tehát semmi sem megy kárba. Vagy vizsgáljuk meg a tengeren túlról származó, annyira kedvelt izgatószerek dolgát. A koffein hiányától a nagyközönség sok bajt várt. Kiderül, hogy a koffein és a hozzá hasonlatos doppingoló szerek tökéletesen nélkülözhetők, szinte fqles legesek, mert egész sor hazai származású gyógyszer legalább olyan jó, ha nem alkalmasabb. Még az életveszély esetén, amikor injekciózás !943 április 24. Elmúlt boldogságom, elvesztett otthonom emlékét élénkiti fel lelkemben a tavasz varázsa. Az első ibolyát, amelyet az uram minden esztendőben maga szedett nekem a kertünkben, a leveledző orgonabokrokat, melyeknek árnyéka alatt oly sok szép tavaszt éltünk át s a kis vándormadaraink énekét. Minden, minden előttem van most, a feltámadást, Husvétot váró időszakban. Minden elmúlik egyszer, sok szép álom s megannyi szép valóság, melyeknek értéke akkor nő nagyra, hatalmasra, mikor már csak emlék, mikor már visszahozhatatlan. A visszaemlékezés szárnyain át szebbek a bokrok, a gyümölcsfák, melyeket valamikor mi ültettünk s melyeknek virágait, gyümölcseit más szedi már helyettünk. Kihűlt a kéz, mely ültettgette, gon dozgatta őket. Akkor azt hittük, Hogy minden, minden örökre a miénk lesz. Szép, boldog Husvétok voltak azok, amikor gyermekeinket idegenből hazavártuk, meglevelesedett fákkal, bokrokkal, szép otthonunkba, fehér kalácsra. Egy hűvös őszi este, váratlanul tört ránk a vihar. Örökre lezárt a halál két értünk aggódó jóságos szemet s megállt egy nemes szív. Hóviharos téli napon léptem ki utoljára azon a kis kapun, amslynek kilincsére oly sokszor tette rá fáradt kezét egy családjáért élő gondos családapa, mikor munkájából hazatért. Az első tavasz, mit a háztól távol töltöttem, uj meg uj temetés volt számomra. Temettem mindazt, ami — most tudom csak — az életemben szép volt. ról van szó, sem veszedelmes a koffeinhiány, mert a koffein injekció he lyett tökéletesen megfelel a mester séges kámforból készült injekció. Mindent összevetve: a magyar gyógyszerellátásban a betegek gyógyítását és életbenmaradását illetően semmiféle visszaesés nincs, sőt igen sok tekintetben még javulást is bo zott a magyar kutatómunka, holott a nagyközönség a megszokott és kedvenccé vált gyógyszerkülönleges-« ségek elmaradása után hajlandó volt azt hinni, hogy a »gyógyszerhiány katasztrofális lesz«. — Az illetékes gyógyszergazdálkodási tényezők ellenőrző munkájuk során már összeállították mindazoknak a különlegességeknek névjegyzékét, melyeknek gyártását akár külföldön, akár ide haza a gyógyanyaggal való takarékoskodás és az észszerű felhasználás érdekében beszüntették. Az a körülmény tehát, hogy a gyógyszerész ezt vagy azt a különlegességet már nem tudja kiszolgálni, csak a gyógyszerluxus megszüntetését jelenti. Minden szükséges gyógyszerünk megvan, rendelkezésre áll, a beteg azonban ne a különlegességben, hanem az orvosban és a gyógyszerészben bízzon. Eszembe jutott minden, ami a régi otthonomban töltött tavaszokon történt. Minden tavaszon egy reggelre uj, de jól ismert hang ütötte meg fülünket. »Huncut a bírói« Kis rigó éb- resztgetett. Ilyenkor az én koránkelő uram besietett szobámba és újságolta: Megjött a rigónk I Egyszer nagy szomorúság érte a házat. A kis madár leesett a fáról. Kis szárnya eltört, valami ágban akadhatott meg, nem tudni. Szeretettel kötözgettük, gondozgattuk, ápolgattuk a kis beteg rigót. Egy napon örömmel láttuk, hogy a gyenge csontok összeforrtak. Alig örvendez tünk a kis állat gyógyulásán, hirtelen kirepült kezünkből, egyenesen föl a nagy diófa tetejére s nyomban el is kiáltotta csufolódó mondókáját: Huncut a bíró! Következő tavaszon már nem hall hattam vidám fütyörészését, most már idegenek lakták a házat. Csak jártam a temetőt, hordtam a piacon vett orgonákat s hazudtam. Igen, hazudtam, azt mondtam, hogy »otthonról hoztam, a mi kertünkből«, ezek azok, amelyeket te ültettél«. Azjdei tavasz már nem is az én városombanjköszöntött rám. Elsodort az élet onnét, ahol hosszú éveken át éltem és árván maradt most már a sir is. Ma reggel itt az idegen udvaron madárfütty szállt az ég felé. »Hun cut a bíró!« A szivemben megszólalt egy me leg hang: »megjött a rigónk«. Kiszaladtam az udvarra. Fölnéz tem a fára. Kis rigó dalolgatott és röpködött ide oda a fa ágai közt. Néztem, néztem és ahogy lejjebb szállt, megpihent egy egész alacso nyan ringó ágon. Kis parasztfiu állt mellettem. Nézte- nézte a madarat, oldalról rám pislogott félénken. — Meg akarod fogni ? Kérdeztem. — Meg ! Felelte a gyerek nagyott nyelve. — Megfoghatom kérem szépen ? Én, aki a madarak elfogdosását mindig elitéltem, kicsit szégyenkezve, szivrepesve mondtam: hát fogd meg Péterke, A gyerek óvatosan az ág mögé került s egy ügyes mozdulattal elkapta a kis rigót. — Meg vanl — Mutasd Péterke — szóltam 8 elvettem tőle a madarat. Megdobbant a szivem. A rigó szárnya görbe volt, ott, ugyanott, ahol két esztendővel ezelőtt a mi rigónk szárnya, ugyanaz a toll tál an forradáscsomó volt rajt. Testvéri mi fegyver lenen 0 hangod! (Küldőn az írástudóknak) Testvér! ma fegyver legyen a hangod! A szavad korbács, mely lecsapni kész . .. Tüzes versednek láng legyen a rime S az fltemére Győzni robogjon százezer vitézi Testvér! ma harcot zengjen a dal csak . . .1 Győztes csatákra harsogjon a kürt ... I Idegen hangok bomlasztó zenéje Örökre vesszen! Ordítsad túl csak és sohase ttlrd! Hazánk az első ma minden előtti S akiben cseppnyit magyar a vér, Nem nyílik ajka zokogó panaszra S nem csügged el mert Kevesebb jut és barna a kenyér. .. Testvér! szivedben ez nyilai jón dalra, Ezt zengje lantod, ezt zúgja a szád! Erre kötelez véred, magyarságod S ezt kéri tőled Ezer vész közt is megmaradt Hazád! S akkor, ha fegyver lesz majd a hangod, A szavad korbács, mely lecsapni kész; Tüzes versednek láng lesz mind a ríme. .. j Az ütemére S Győzni robog majd százezer vitéz .. .! Kolozsvár, 1943. Kósa Márton. Húsvéti történet »Én Istenem, én Istenem! Miért Hagytál el engem ?« Kiáltott Jézus s ez az égig ért. Megrendült az ég, hogy a föld rengjen. j Aztán levették, kősirba tették. 1 Ez volt a vég. I A fák virultak, zöldeltek mesgyék, I Sarjadt a vetés a magas égre. j Szikla a síron. Benne a holttest. És nihcs egy zokszó, j Tájra és szívre tavaszi szint fest I Az igazságot s életet osztó. A rigónk I A mi rigónk! Valami muzsikált a szivemben, valami fájt, kimondhatatlanul fájt. Valami azt mondta odabent, egy meleg hang: »megjött a rigónk I« — Mért sir ? Kérdezte Péter. Nem feleltem, nem tudtam felelni. Megcsókoltam a madarat, megsimo- gattam, azután elengedtem. Elrepült, ki tudja hova talán csak egy szóra jött, hogy elhozza nekem az otthon húsvéti üdvözletét Péter sirt. talán, hogy velem sírjon, talán, mert elrepült a madár. Mindenesetre hamar meg vigasztalódott, mikor a kezébe nyomott bánatpénzt meglátta s nyomban el is futott. Én ott maradtam, földbegyökerezve még sokáig. Az ég kékjére néztem, amerre a madár elszállt s ahonnan talán idenéz valaki. Osszenéztünk egy pillanatra s magam sem vettem észre, hogy hangosan mondom, odakiáltom az égre — az Isten nagy ablakára: I Megjött a rigónk I Mária s néhány asszony szemében Csillog csupán könny. Ragyog a nappal és az éj ében. Libben a sorson megszerzett öltöny. Harmadnap simái azt, aki ítél Siratják csendben. De ó nincs sírban... Zug viharzó szél, Árny és gonosz lélek megrebben. »Feltámadott!« »Nincs a holtak között!* A könny felszáradt. Vaksötét gyászra derű költözött, A Judásokra rémület áradt! Jánosi Márta Mint messzi fény ... Mint messzi fény a süppedt éjtszakában, úgy villan néha lelkem rejtekén egy furcsa láng... és pezsdül béna vágyam, hogy keressem újra a régi lázban, amit valaha elvesztettem én .. . Fakó szememben újra régi tfiz ég s kezemben könnyen fut tovább a toll, mint hogyha újra szép játékot űznék i véremben az ifjúság dalol. . i Tűnt szép napoknak ize ég a számon De hol vannak a régi cimborák! Elszállt a nyár, a délibáb, az álom .. . az élet csúf... és nincsenek esodák. . ,1 Megáll a toll. .. fáradtan szól a versem ... a pillanat már elsuhant tovább . . . sötét lesz újra fény-imádó lelkem . i. sivárság üli meg a kis szobát. .; Ki voltam én ...! miért volt kába vágyam .. t? Miért hittem ...? miért volt száz remény.. Miért bolyongtam virágos határban ... mikor csak bus ősz integet felém .: Miért...? miért..,? sajdul a szó a mélyből:.. dobban rá szivem busán néma jajt... Egyszer az ember elindul az égből s harcolva, küzdve a pokolba tart. ..! Késa MártonHÚSVÉTI ÜZENET . Irta: Péniekné Bereczk Gizella
