Tolnamegyei Ujság, 1942 (24. évfolyam, 1-98. szám)
1942-02-25 / 15. szám
kereskedő- és iparossegédek jutalmazása. A kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter a pécsi Kereskedelmi és Iparkamara területén működő kereskedőknél, valamint iparosoknál hosszabb idő óta megszakítás nélkül alkalmazásban átló kereskedő-, illetve iparossegédek részére az 1942. évben őt, egyenként 100 pengő összegű jutalmat és elismerő levelet adományoz. Az állami munkásjutalomra és miniszteri elismerésre csak olyan alkalmazottak pályázhatnak, akik jelenlegi munkaadójuknál megszakítás nélkül legalább 25 éy óta vannak alkalmazva, negyvenötödik életévüket betöltötték és hasonló kitüntetésben még nem részesültek. Minden pályázó alkalmazott köteles sajátkezűig irt pályázatot benyújtani és ahhoz csatolni többek közt keresztény származásátigazoló okiratait, nagyszülőkig bezárólag. A pályázatokat, melyek felszerelésére és kiállítására az ipartestületek adnak felvilágosítást, legkésőbb 1942. évi március hő 10-ig kell a pécsi Kereskedelmi és Iparkamaránál benyújtani. — A Donauungarn, Magyar- ország németnyelvű dunavölgyi folyó * iratának legújabb száma vitéz dr Surányi- Unger Tivadar egyetemi tanár főszerkesztő és földink, Gál István, budapesti tanár, szerkesztő összeállításában újból igen érdekes tartalommal jelent meg. — Halász Ágoston a magyar mezőgazdaság tízéves tervéről, Duka-Zólyomi Norbert Szlovákia mezőgazdasági vonatkozásáról, N. N. Ikonomoff (Szófia) Bulgária mezőgazdaságáról, H Lep- slas (Berlin) a műanyagok gazdaságpolitikájáról. H. Merkel (Berlin) a németországi piaci rendről, H. Reischle (Berlin) a városbaözönlés elleni harcról, I. Petrescu (Bukarest) Romániaszociálpolitikájáról Ír benne cikket. Ezenkívül a dunai népek életét érintő gazdag és változatos rovat egészíti ki a füzetet, amely ia50 P-ért mindenütt kapható. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII., Rákóczi-ut 29., II. 1. — Féláru utazási kedvezmény a tenyészállatvásárra. A m. kir. kereskedelemügyi minisztérium az OMGE kérésére engedélyezte a március 21—29. napjain tartandó országos tenyészállatvásár megtekintésére felutazó közönség részére a szokásos 50 százalékos kedvezményt a M. Kir. Államvasutakon és a kezelésében levő helyiérdekű vasutakon. Ugyanezt a kedvezményt nyújtják a hajózási vállalatok is. A kedvezményes utazásra jogosító igazolvány ára a MÁV és az összes többi közlekedési társulatok vonalaira szólóan egységesen V30 pengő. Az igazolványt ennek az összegnek postabélyegben való beküldése ellenében, az igénybevevő nevének és a kiinduló állomásnak a közlése mellett a budapesti országos tenyészállatvásár utazási irodájától (Budapest, Vili.. Blaha Lujza-tér 1—3.) lehet igényelni, de beszerezhetők nagyobb községek elöljárósága, gazdasági egyesületek, gazdakörök, szövetkezetek és egyéb intézmények utján is. Az igazolvány a Budapestre utazásra, március 15-től 29-ig, a visszautazásra március hó 2b töl április hó 4-ig bezárólag érvényes és használható úgy gyors-, mint személyvonatokon. Megindult a zsirhulladék gyűjtése. A közellátási és földmi- velésügyi minisztérium közös tér- ■ vezetet dolgozott ki a zsirhulladék > gyűjtésére. Ennek összegyűjtésével ; ugyanis segíteni akarnak a szap- | panhiányon, mert ez alkalmas a i szappan készítésére. Egyes vidéki TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1942 február 25. háztartásokban e gyűjtést kötelezővé fogják tenni. Ki fogják jelölni a szappanfőző asszonyokat, előállítása után pedig ki fogják osztani az igy előállított szappanokat azok között a háztartások között, melyek az anyaggyűjtéssel a gyártást lehetővé tették. Kiadó: Tolnainegyei Újság Hírlapkiadó R'. Vezérigazgató: Schn eider Elemér. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, akik felejthetetlen testvérónk elhunyta alkalmával meleg részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni szívesek voltak, — ezúton mondunk hálás köszönetét. Szék szárd, 1942 február 23. 131 Mayer-cialád. A szekszárdi kir. tOrvéflyszéktó 1. B. 2671/1941—2. sz. 1 Mustot Szent Korona nevében I A szekszárdi kir. törvényszék, mint uisora- bíróság az árdrágító visszaélés büntette miatt Szabó József ellen a királyi ügyészségnek 6233/kü. 1941. száma vádinditvényábsn foglalt vádja felett megtartott nyilvános főtlr- gyalás alapján meghozta a kővetkező ítéletet i Szabó József vádlott, aki Hieján, 1881. évi február hó 16. napján szóletett, Szekszárdon lakik, rk. vallása, magyar állampolgár, nős, gyermektelen, bérautófuvarozó, katona volt, 6 elemi osztályt végzett, vagyona van, bűnös az 1920 évi XV. te. 1. §-ának 1. pontjába (ütköző irdrágitó visszaélés vétségében. A kir. törvényszék ezért: Szabó József vádlottat az 1940. évi XVIII. te. 9. §-ának 2. bekezdése alapján a Btk. 92. S-ának alkalmazásával, továbbá az 1920. évi XXVI. te. 7. §-a alapján 100 P, azaz száz pengő pénzbflntetésre ítéli. Kötelezi ezen- íelfll a bíróság elítéltet, hogy az ítéletet egész terjedelmében 15 napon beid! saját költségén a Szekszárdon megjelenő »Tolnamegyei Ujságc-ban kétizben Közzétegye. Egyéb mellékbüntetés kiszabását a bíróság az 1920. évi XXVI. te. 7. §. 2. bekezdésének utolsó mondata alapján mellőzi. A pénzbüntetést behajthatatlansága esetében négy pengönkint egy napi, összesen 25 (huszonöt) napi fogházra kell átváltoztatni a II. Bn. 8., 9 és 10. §-ai alapján. Egyébként a pénzbüntetést a jogerős Ítélet közlésétől számított 15 nap alatt kell végrehajtás terhével a m. kir. postatakarékpénztár központjánál, vagy bármely más postahivatalnál a 108807. sz. csekkszámla javára befizetni az 1892. évi XXVII. te. 3. § ában meghatározott célra. Vádlott a Bp. 479. és 480. § ai értelmében köteles az ezután esetleg felmerülő bűnügyi költségeket az államkincstárnak megtéríteni. A kir. törvényszék az ítéletet jogerőre emelkedése után a szekszárdi kir. ügyészségnek és a m. kir. államrendőrség szekszárdi kapitányságának megküldeni rendeli. IndokolAa: Szabó József gépkocsitulajdonos bérautó- fuvarozással foglalkozik. Hatszemélyes úgynevezett nagykocsija van. 1941. évi október hó 16. napján egy bűnügyben nyomozó szekszárdi államrendőrségi detektív bérelte a kocsiját Szekszárdról Várdombon át Oberek pusztára, onnan Bátaszéken át Bonyhádra és vissza Szekszárdra. A megtett ut kereken 68 (67 96) km. Szabó József a detektivtől kilóméteren kint 60 fillér viteldijat követelt és a valójában megtett ut helyett 71 kilómétert számított fel. Ennek alapján a detektivtől tévesen 42 P 60 fillér helyett 41 P 60 fillért vett kézhez. A kir. törvényszék ezt a tényállást a főtárgyalás adataiból, vádlott be smeréséből és az iratokhoz csatolt B. 21.892 1941. számú Ítélet s annak mellékletét képező jegyzék, végül a tolnamegyei távolsági térkép alapján állapította meg. A megállapított tényállás szerint vádlott az 1920. évi XV. te. 1. § ába ütköző ártqllépés vétségét követte el. A gépkocsijármüvekre vonatkozó árszabást az árellenőrzés országos kormánybiztosa a telephelyről induló gépkocsikra vonatkozóan 1941. évi január hó 13-án kelt 36.972 1940. számú rendeletével szabályozta s ennek alapján Tolnavármegye alispánja 1941. évi február hó 10 éu 2926 1941. szám alatt kelt s egész Tolnavármegyére kiterjedő rendeletével a nagygépkocsik vitel- diját kilóméterenkint 1941. évi február hó 18-án kezdődő hatállyal 40 fillérben állapította meg. Vádlottat ez a rendelet köti, mert gépkocsij* éptgy, mint »MlSSSi szekszárdi béraotós bérkocsija taxaméterrel felszerelve nincs. E szennt pedig s me^e utért csupán 27 pengő 20 fillért követelhetett * Szekszárd város tanácsa 858—1941. számú határozatával ettől a rendelettől eltért ugyan, mert a szekszárdi gépkocsitulajdonosotra vonatkozólag 1941. évi nyarától kezdve nagygépkocsinál kilóméterenkint 50 fillér maximális dijat engedélyezett azzal a Yioiiétaássál, hogy még külön 1 pengő várakozási dij óránkinti felszámításához is 9 gépkocsivezetőnek lehetőséget nyújtott. Ez a rendelet azonban az árkormánybiztos által záradékolva nincaen, bár ennek alapján a szekszárdi bérkocsisok 1941. év nyarától általában ezt a magasabb viteldijat számították fel. Még ha ez a rendelet hatályban volna is, vádlott nem hivatkozhatik jóhiszeműségre, meri az emliiett városi határozol alapján sem számíthatna fel többet, mint 34 pengő fuvart és 3 pengő várakozási dijat. Tehát még ez esetben is elkövette volna az ártullépést. A kir. ügyészség az 1920. évi XV. te. 1. §-ába ütköző és az 1920, évi XXVI. te. 8. §-a szerint minősülő ártuliépés bűntettével vádolta vádlottat, akit bűnössége megáilapi- táaával megbüntetni kért. A bíróság az Üzletszerűséget nem látta megállapíthatónak és ezért az ártuliépés vétségében mondta ki vádlottat bűnösnek a rendelkező rész értelmében. Vádlott javára a beszámithalósigot kizáró, vagy büntethetőséget megszüntető ok, körülmény nem észieltetett. Ezért a bűnösség kimondása és megbüntetése indokolt. A büntetés kiszabásánál enyhitő körülményként mérlegelte a bíróság vádlott töredelmes beismerését és azt, hogy szándékos cselekmény miatt még nem bOntettetett, to vábbá az autóiparban beállt drágaságot Súlyosító körülményt a bíróság nem talált. Ez okból méltányosnak mutatkozott a Btk. 92. § ának alkalmazásával a pénzbüntetés kiszabása, amelynek nagysága vádlott bűnösségével és teljesítőképességével arányban ált Az ítélet egyéb rendelkezése a felhívott törvényszakaszokon alapszik. Szekszárd, 1941. évi december hó 29. Dr DSry István sk. kt. t. elnök, büntető egyesbiró. Ez az Ítélet jogerős A kiadmány hiteléül: és végrehajtható. Nagy, s. hiv. gyak. Jávor, elnök. A paksi királyi járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. 103/1942. tk. szám. Árverési hirdetmény kivonat. Egyesült Magyar Malomipar Rt. végrehajtatnak Lőwy Mór és neje Heiszler Hermina végrehajtást szenvedő ellen inditott végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 2067 ar. P 99 fillér tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a F a d d községben fekvő s a faddi 966. számú tkVi betéti A + 1. sorszám, 74. hrsz. házra 252. szám alatti udvarral a Beltelek- ben 2000 P, az ugyanezen tkvi betéti A 12. sorsz. 5207. hrsz. szántóra a VII. dűlőben 246 P 50 f, az ugyanezen betéti A f 3. sorsz. 6315. hrsz. szántóra a II. dűlőben 173 P, az ugyanezen betéti A t 4. sorsz. 6497. hrsz. szőlőre a II. dűlőben 190 P 50 f, az ugyanezen betéti A f 5. sorsz 6316. hrsz. szántóra a II. dűlőben 173 P és az ugyanezen betéti A t 6. sorsz. 6498. hrsz. szántóra a II. dűlőben 219 P 50 fillér kikiáltási árban elrendelteti. Ez az árverés nem érinti az A f 6. sorsz. 6498. hrsz. ingatlanra C, 4. sorsz. alatt a 3859/1925. tk. sz. végzése folytán Kovács András nős volt: Horváth Erzsébettel javára bekebelezett haszonélvezeti jogot. Az árverés alá kerülő ingatlanokra a C. 10. sorszám alatt a 3440/940. tk. sz végzés folytán fel van jegyezve, hogy tulajdonosai az 1939 : IV. te. rendelkezése alá esnek, továbbá az A f 2—6 sorsz ingatlanokra C. 11 , 12. sorsz. alatt a 3974. és 6328/1940. tk. sz. végzése folytán haszonbérletbe átengedés, bérleti kötelezettség a 40.000/1937. I. M. sz. r. 6. §-a alapjai. Az árverést 1942. évi május hó 27. napján délelőtt 9 órakor Fadd községházánál fogják megtartani. Az árverési feltételek a következők; Az árverés alá kerülő ingatlanokat jószágtestenként, ha az árverés megtartás át végrehajtató tőke s kamat követelésére kéri 3030 P, ha költség követelésére kéri 6510 P, ha a csatlakozódnak kimondott Zwack J. és társai cég kéri 13.610 P, ha csatlakozódnak kimnndott Keserű András kéri 14.348 P, ha a csatlakozódnak kimondott dr Fischer József kéri 14 608 P és ha a csatlakozódnak kimondod Bárány Simon kéri 14.661 P vételárnál alacsonyabb áron eladni nem lehet. (5610/1931. M. E. sz. rendelet 21. §-a.) Bánatpénz a kikiáltási ár 10 w/o-a, amelyet a magasabb ígéret ugyanannyi "/o-ára kell kiegészíteni. Paks, 1942 január 30. 132 Dr Deák, kir. járásbiró. . Meghívd. A „Sárköz" Tolnamegyei Népművészeti Egyesület Szekszárdon, a vármegye kistermében 1942. éVt * március hó 7. napján déli 12 órakor, határozatképtelenség esetén pedig 1942. évi március hó 16. napján déli 12 órakor tartja Ml rendes MMéset amelyre az egyesület összes tagjait ezennel meghívom. Szekszárd, 1942 február 24. Szongott Edvifi alispán, elnök. Tárgysorozat: 1. Jegyzőkönyvvezető és két jegyzőkönyv- hitelesítő kijelölése. 2. Beszámoló az egyesület múlt évi működéséről. 3. A költségvetés és zárszámadás leszámolása, valamint a felelős számadók részére a felmentvény megadása. 4. Az alapszabályok »IV. Vegyes rendelkezések« című fejezete 1, pontja második mondatának módosítása. 5. A »Sárköz« Tolnamegyei Népművészeti Egyesület feloszlatása. 6. Beérkezett indítványok. Meghivő. A Sársientlőriici Tejsmetkexeí 1942. évi Bárdos hé 1-él, határozat- képtelenség esetén március hő 8 6n délután 2 órakor, a községi tanácsteremben tartja rendes évi közgyűlését, melyre a tagokat tisztelettel meghívja u igazgatásáig. Tárgysorosat: 1. Jegyzőkönyvhitelesitök kijelölése. 2. Igazgatóság jelentése. 3. Felügyelőbizottság jelentése, a mérleg' megállapítása és a felmentyény megadása. 4. Uj igazgatóság választása. 5. Felfigyelő bizottság választása.' 6. Indítványok. Sárszentlörinc, 1942 február 20. Si&cs látván 130 elnök. A simontornyai járás főszolgabirája. 385/1942. kig. szám. Pdlydzotl hirdetmény. Tolna vármegye simontornyai járásához tartozó Sárszentlörinc községben lemondás folytán megürese-^ dett segédjegyzői állásra pályázatot hirdetek. Az állás javadalma a 62.000/1926. B. M. számú rendeletben megállapított és az újabb kormányrendeletekkel módosított fizetés és a VI. lakbérosztálynak megfelelő lakáspénz. Felhívom a fenti állást elnyerni óhajtókat, hogy képesítésüket, erkölcsi és politikai megbízhatóságukat, eddigi működésüket, továbbá keresztény származásukat és esetleges katonai (rendkívüli fegyvergyakorlat) szolgálatot igazoló okmányokkal felszerelt pályázati kérelmüket hozzám legkésőbb f. évi március hó 14 sápján déli 12 óráig feltétlenül nyújtsák be, mert a később beérkező kérelmeket figyelembe nem veszem. Idegen járás területén községi szol gálatban állók törzskönyvi lapjuk, másolatát is csatolják Járásom terű létén községi szolgálatban állókat okmányaik csatolása alól felmentem. A választás határnapját később fogom megállapítani. Gyönk, 1942 február 19. 133 Dr Ssalay, főszolgabíró.. Molnár féle nyomdai müintézet és szab. iróalzatgyár rt., Szekszárd. (Felelős vezető: Koretzky János.)