Tolnamegyei Ujság, 1942 (24. évfolyam, 1-98. szám)
1942-12-24 / 96-97. szám
1942 december 24. ií. Újdonságok herendi, Rosenthal és egyéb márkás porcelánokban. Bel- és külföldi vMághirii kristályok nagy választékban FŐSZ üvegesnél. kesfehérvári öreg kaszárnya lépcső- házában egyik ismerőse elé toppan egy fiatal ludovikás hadnagy : Béri Balogh Lajos. Két kezével szorítja barátja két karját és sugárzó arccal újságolja neki, hogy beosztották a menetzászlóaljba és már a napokban indulnak is — Tudod — mondotta barátjának — nekünk aktiv katonáknak a háború az élet és a karriér Engem meg még az ősi vér is kötelez, a Béri Baloghok vére . . Ezeket mondotta és beszélgetett még többet is, csupa apró rapszo- dikus szavakat, majd elbúcsúzott Két-három lépcsőfokot is átugorva, szinte úgy repült föl az öreg kaszárnya emeletére, mintha az időt sokallaná, az időt siettetné, amit még Fehérváron kell harcok nélkül feltöltenie. «Amint sarkanytyujának pengése Ritmikusan ismételgette iménti szavait, érezni kellett, hogy ezekben a szavakban nem a ludovikás nevelés ikatenaszelleme szólalt meg csupán, hanem több annál, százszorosán több : az ősi yériiek uj nekilendülése volt a^, az 9J5Ökarnagyar kuruc- ság megfrissült uj lelkesedése, a nagy történelmi napok átérzése, amikor az egyéni megmaradás hatalmas életösztöne eltörpül a kötelességek félismerésében, az egyéni célok és törekvések belevesznek az egyetemes célok távlataiba. Az öröklött lelkiség íratlan parancsa volt az. A következő napok egyikén azután el is ment a menetével. A 69. gyalogezred zenekara kisérte ki őket és óriási lelkesült tömeg Akkor még — 1915-ben — nem fáradtak bele az emberek a menetzászlóaljak folytonos kisérgetésébe és ott szorongott Fehérvár terén az egész város és ott is maradt a vasútállomáson mindenki mindaddig, amíg az utolsó szál virágját is föl nem tűzte valamelyik katonasapkára. — Talán sohasem kapott katona annyi szép szót és annyi szép virágot, mint a.háború ezen első éveiben. Balogh Lajost akkor már bizonyos nimbusz vette körül. Talán a nagy generális ősétől örökölhette az emberekkel való bánnitudás művészetét, mert ő érte is rajongtak katonái. Bizonyára embereinek is sokat mesélhetett a kuruc kor legendás alakjáról Béri Balogh Ádám- ról, mert csupa kurucdalokat daloltak katonái, Balogh Ádám nótáját .harsogták neki-neki szilajodva, ő meg csak szemének egy egy észrevétlen intésével biztatgatta őket. Állt, csak állt kocsijának lehúzott ablakában kipirultan, virágosán s messzenéző tekintetében most megelevenedhetett a kuruc harcoknak minden dicsőséges mozzanata, mert hiszen a tájon, merre a vonata ment, nem Volt egyetlen hely sem, amelyen á kuruc csapatok át és át ne száguldoztak volna a kuruc évtized alatt. Most látta azokat. Itt a kék palotás ezred, amott a zöld vadászon, a vörös huszárok, a székely kopjások. a francia gránátosok, az udvari karabélyos ezred, a nemesi TOLNMEGYEI ÚJSÁG 7 idd? SIEMENS RÁDIÓ kompánia, mind-mind szépen sorjában elmasiroznak lelki szemei előtt, olyan frissen, tisztán, mintha a »vezérlő fejedelem» munkácsi gyárából éppen most öltöztették volna parádéba azokat. Kuruc generális őse is megképzett előtte, amint bal- szerencséjü Murza lován előrehajolva valamelyik erdőszélen kikémlel törökbársony süvege alól, ügyelve a száguldó vonatot, belekutat büszkén arcába a késői kedves leszármazottnak. Még a szavát, a biztatását is hallhatta Béri Balogh Ádámnak, amint sugdossa feléje: »Vedd fOl fiam bátran németnek lövésit. Ne matasd szívednek semmi röttenésit, Ne mutasd szívednek semmi röttenésit.« 'Ezt* * hallhatta, mért rettentíétet- lenné is vált a bátorsága. Ennek a kurucnak a vérét érezhette magában megmozdulni és ennek a kurucnak a rettenhetetlensé- gét példázhatta, amikor az 1915 i júliusi Isonzó csatában az első tűzkeresztségében egy váratlan golyó kettészakította benne az életet. Ezek az úgynevezett Isonzó-csaták meglehetős egyformasággal folytak le. Pergőjűz vezette be azokat, amelyekről a sajtóhadiszállás akkor úgy emlékezett meg, mint a boszorkányok szombatjáról és utána jöttek kíméletlen emberpazarlással az olasz rohamok, sokszor 8—10 sorban szakadatlanul. Azonban ezeknek a támadásoknak — amint tudjuk — soha nem volt semmiféle eredménye. Helyi sikert is csak akkor tudtak elérni, amikor az olasz pergőtűz a szó szoros értelmében szétszórta az állásokat, a benne lévőkkel együtt Az ilyen halott résen tudott csak átjönni az ellenség, de megvetni a lábát itt sem tudta, mert a gyors ellentámadás nyomban visszavetette őket. Ilyen ellentámadást vezetett Béri Balogh Lajos. Frissen, félelem nélkül, nagy elsöprő lendülettel vitte támadásba kicsi csapatát, lelkesítve, buzdítva embereit, csak úgy, mint nagy őse. Hatalmas ugrásokkal szökdécselnek a széles hátú köveken át, a tüzérség s gyalogság bömbölő kórusában, az olasz ég perzselő napsütésében, amit soka bírni, nincs emberi erő és ideg. Pár lépést tesz csak s vele együtt levágódik a kis csapat, hogy kifulladt szivüket, tüdejüket megpihentessék. Pillanatokig tart csak mindez, ez az energiagyüjtés, utána megint előre kell menni, tovább előrerántani a csapatot s átlendíteni a támadás legdrámaibb pillanatán, belerohanni a gépfegyverek és golyószórók vasfüggönyébe s rajta túljutva nem rettenni meg a felsorakozott szuronyok hús- és idegtépő kézitusájától. Balogh Lajos érzi a tűzkeresztség nagy pillanatát, érzi, hogy most dőlnek el sorsok, sorsa az egész támadásnak, sorsa az egyén életének, karriérjének, felugrik, harsányat kiált újra, hogy magával so- dorintsa embereit Fel is kelnek azok, rohannak vele, már át is hatolnak a gépfegyverek, golyőszórók halálos függönyén, ott vannak a célnál, amikor egy irtózatos nyila- ]ás hasit át a testén, az átszaladó golyónak égő villámló fájdalma s belerogyott oda a feltúrt kövek közé Csapatában azonban még benne van az ő lendülete, az előbbi töretlen ereje, kiszorítják a betolakodókat s csend lesz hirtelen. Egyetlen embert sem látni már, csak hatalmas köveit a Karsztnak. Ezekbe omlottak bele élők, holtak, az egész kis csapat. Hosszú percekig, órákig a temetők csendessége nehezedik rá a csatatérre, csak a kövek égnek, izzanak a júliusi napsütésben. Hogy ott, ebben a hosszú, rémü- letes csendességben, az izzó és izzadó kövek között mit beszélhetett Balogh Lajos, az ő rövid kis tiszavirág életéről a mellette könyöklő halálnak, nem tudjuk, de az utolsó szavaiból sejthetjük a hőshöz illő komoly dolgokat Este van már, amikor a sebesültvivők átkutatva a harcteret, megtalálják őt is és leviszik a segélyhelyre. Még él, de maga is tudja, hogy halálos a lövése, mert fátyolos hangjában ott rezeg a vég, sza vaiban túl világi fáradtság, amint beszél, mert még üzenete van, azt üzeni: — Mondjátok meg az édesanyámnak, nem voU gyáva a legfiatalabb Béri Balogh , És valóban* nem volt az. Az ősi vér kötelezte őt is, mint ahogyan kötelezte is a múltban mindazokat, akik a hazáért áldozták föl az életüket. Mind hősök voltak ők, mert mindig szent volt a cél, amelyért meg tudtak halni, mint ahogyan i Olcsón szépet és lét! w Karácsonyra KLINGER illatszertárában vegyen kölni-, fésű- és manikűrkészleteket I GUI István munkál: Babits és az aagoi irodalom . - • 5 P Babits szerepe a magyarországi angol művelődésben % . .... • • f P Wesselényi Miklós . . . " Magyarország és a Balkán . . . . 3 P Angol-Magyar történelmi kapcsolatok 2 P A magyar történettudomány délszláv érdeklődése (horvát nyelven) . . 1 P Amerikai elnökök magyar szemmel (angolul) » * 3 P APOLLO c. folyóirat tiz kötete . . 20 P Ül SZELLEM c. kultúrpolitikai lap 45. száma . . ... . . • • . 25 P Kaphatók: Kir. M. Egyetemi Nyomda Budapest, IV., Kossuth Lajos utca 18. és Danubia könyvkiadó R. T. Budapest, IV., Apponyltár I. szent is marad minden olyan gondolat, amely örökéletüvé akar tenni fajokat, népeket, nemzeteket. És nemcsak azokat kötelezte az ősi vér, akik a generálisságig tudták fölküzdeni magukat,. — hanem azokat is, akik legtöbbször mezítláb talpalták végig a kuruc tiz- esztendót és más harcos esztendőket, mezitlábosan is haltak meg és együtt csendesedett el az utolsó sóhajtásuk az elcsendesedő csataterekkel. Soha senki nem jegyezte föl a szavukat, mert soha senki nem is hallotta azokat, csak a szelek kapkodták föl és kavarták tovább gazdátlanul, reménytelenül. Az övét meghallottuk és föl is jegyeztük, de mire ismételgettük volna magunkban a szavait, hogy el ne felejtsük, már lehunyta a szemét és halott volt. Egy 22 éves tiszavirág-élet merevedett halottá át, azon az ágakból és sátorlapból öszetákolt hordágyon. S amikor megrendültén búcsúztak el tőle a körülötte állók, ő már messze járt. Jelentkezett odafönn az utolsó nagy szemlén, az utolsó parádén nagy ősénél: Béri Balogh Ádámnál. Jelentkezett a legelső Béri Baloghnál a legfiatalabb Béri Balogh. Megállt nagy őse előtt, hős előtt a hős, az leugrik Murza lováról, lekapja fejéről törökbársony süvegét, néz, csak néz erre a vértelen arcú gyermekutódra, zavart egy kissé, titkolja meghatódottságát, szólni akar, de nem megy, s csak lehajol hozzá, hogy ennek a fiatal hadnagynak, ennek a késői kedves utódnak elhalványodott szép vértanú homlokát megcsókolhassa. Ez volt a legnagyobb kitüntetés amit kaphatott, tiszavirág életéért, hősi haláláért. * Ma is is csak az történik. Megint csak kötelez benünket az ősi vér uj és uj nagy erőfeszítésekre, küzdelmekre. A cél újból csak az az összesség élete és fönnmaradása, mint ahogyan soha nem is lehetett más a célja az élet örökös harcai- nak, küzdelmeinek. A fának mint egésznek élni kell akkor is, ha egyes részei, levelei már a nyár elején elsárgulnak és lehullanak, mig másokra csak késő ősszel sújt rá a kérlelhetetlen sors. Százan meghalnak kint az orosz steppéken, százan csonkán, bénán kerülnek majd haza, százan dicsőségesen diadallal fognak hazajönni, mig más százan sunyin meggazdagodnak itthon a fekete piacokon. Egyéni szempontból szinte elviselhetetlen, de aki az összesség ellen valaha is vétett, az még mióta élet van a földünkön, sohasem maradt büntetlenül, még akkor sem, ha rövid egyéni életünkben nem marad más vigaszunk, mint becsületes helytállásunk tudata s az a csók, amelyet valamelyik harcos ősünk fog csókolni ott fönn vértelen homlokunkra.
