Tolnamegyei Ujság, 1942 (24. évfolyam, 1-98. szám)

1942-10-17 / 78. szám

1942 október 17. 3 TOLNANEGYEI ÚJSÁG Kifosztották dr Klein Antal malmát Dr Klein Antal országgyűlési képviselő Paks-Biritón levő vízi­malmában kellemetlen felfedezésre ébredtek október 9-én. A malom összes gépszijai ugyanis 1300 P értékben hiányoztak. A paksi csendőrőrs azonnal meg­indította a nyomozást s gyanúja mingyárt az uradalomban dolgozó Kocson Gyula cipészsegédre irá­nyult. A gyanú alapos is volt, mert Kocson Gyula hamarosan beismerte, hogy 6 mászott be 8 án alkonyai­kor a malomba s onnan 3 gép- szijjat elvitt. Két gépszijjat meg is találták elrejtve egy bokorban, a harmadikat azonban már feldara­bolva a paksi orgazdáktól szedték össze. Kocson Gyulát átadták a szek­szárdi királyi ügyészségnek, ahol azonnal bíróság elé állitat ák s jog­erősen 8 hónapi börtönre ítélték. Az orgazdák ellen az eljárás fo­lyamatban van. Gylikoutis Hosiikönyiban Nagykónyi községben Madár Imre 73 éves r. kát. földműves, nagykónyi lakos, már régebbi idő óta haragos viszonyban volt Maurer György 33 éves nagykónyi lakos földművessel azért, mert annak idején unokáját nem vette feleségül. Ebből a hara­gos viszonyból kifolyóan Madár Imrét Maurer György tettleg is bán­talmazta, legutóbb 2—3 héttel ez­előtt. Madár Imre ez utóbbi bántalmaz- tatása után engedély alapján tartott vadászfegyverét kivitte a szőlőhe­gyen levő présházába azzal az el­határozással, ha Maurer György esetleg megtámadja, azzal fog vé­dekezni. F. évi október hó 9-én délután a/2Ö óra tájban Madár Imre a prés­házában tartózkodott. Átellenben van vele a Maurer György prés­háza Ugyanabban az időben Maurer 'György ugyancsak a szőlőjében tartózkodott. Látva, hogy a prés­házban van Madár Imre is, ennek présházát megközelítette és beszólt Madár Imrének: „Te mocskos, gyere ki, hallottam, van puskád“. A/ladár Imre erre visszaszólt: „Van, csak várjál, mig kijövök !“ Ezzel megfordult, levette a szegről töltött Állapotban levő vadászfegyverét és 10 m távolságból Maurer Györgyre árányozottan elsütötte, — amelynek lövedéke Maurer Györgyöt szivén találta és azonnali halálát .okozta. Madár Imrét a csendőrség azon­nal elfogta s beszállította a szek­szárdi ügyészséghez. Az ügyészsé­gen történt kihallgatása során a cselekmény elkövetését beismerte s védekezése szerint azért követte el, mert tartott Maurer György táma­dásától. A nyomozás adatai szerint gyanú van arra, hogy Madár Imre cselek­ményét előre megfontolt szándék- hói követte el. A királyi ügyészség elnöke úgy döntött, hogy Madár Imrét öreg korára és törődött voltára tekintet­tel nem állítja statáriális biróság elé, hanem ügyét a rendes bíró­ságnál tárgyaltatja. Z V2 tonnás teherkocsi kifogástalan karban és egy cséza 'eladó a decsi hengermalomban. 471 Időjelzés« Hőmérsékleti szélsőségek és csa­padék Szekszárdon, 1942 október 8—14-ig. Hfimérséklet maximum: 26 3 C° október 8 án, minimum: 6*8 C° október 13-án. Csapadék! es6 4 5 mtn október 9-én. — Tb. főszolgabirói kinevezés. Vitéz Madi Kovács Imre főispán di SigOfa Miklós vármegyei aljegyző, főispánt titkárt, dr Malonyay Elemér és dr Mühl Andor vármegyei al­jegyzőket, dr bilkei Papp Tihamér és Rumy Imre szolgabirákat kine­vezte tiszteletbeli főszolgabirákká. — Vármegyei aljegyzői kine­vezés. A m. kir. belügyminiszter dr Kétyi András tolnavármegyei közigazgatási gyakornokot kinevezte Beszterce-Naszód vármegyéhez vár­megyei aljegyzővé. Dr Kétyi Andrást Szongott Edvin alispán már fel is mentette vármegyénknél viselt állá­sától. — Helyettes tanitók alkalma­zása. Dr Koch Nándor székesfehér­vári tankerületi kir. főigazgató dr Sulyok Kálmán tolnamegyei kir. tan­felügyelő javaslatára az alsónyék- pörbölyi állami iskolához Ring Ist­ván és Kelemen Antal oki. tanítókat, a miszla bikádpusztai állami nép­iskolához Kőhalmi Anna oki. taní­tónőt, a tolnai állami népiskolához Kőfejü Mária oki. tanítónőt, az ireg- szemcse-muthpusztai állami népis­kolához Kőhalmi János és felesége oki. tanítókat küldte ki állami he­lyettes tanítói minőségben. — Elhunyt tanitók. Ifj. Hága József paksi községi és Tímár Já­nos r. kát. tanító az orosz harc­téren hősi halált halt, Kreskay Já­nos bölcske-szentandrási községi és Szabó Árpád zomba—paradicsom­pusztai községi tanitók elhunytak. — Olasz nyelvi tanfolyamok nyílnak a szekszárdi polgári leány­iskolában. Az Olasz Kir. Követség védnöksége alatt álló tanfolyamo­kon a tanítás október 20-án kez­dődik. Beiratási dij az egész évre 10 P, tandíj nincs. Beiratkozni lehet hétköznapokon d. e. 10 - 11 óra kö­zött a polgári leányiskolában, d. u. 4—5 óra között a gimnázium igaz­gatói irodájában (Szent István tér 7—9.). Kiváló előmenetelt tanúsító hallgatók jutalomban részesülnek. Uj tanítói alkalmazások. Marth Béla a paks-hegyespusztai községi, Weigand Erzsébet a závodi r. kát, Sárközi Antal és Sárköti Antalné a paks—cseresznyés pusztai községi, Zsubori Károly a koppányszántói r. kát, Mácsik Margit a tengődi r. kát., Groó Emilia a dunaföldvári ref., Bér s Ilona a bölcskei r. kát. népiskolához alkalmaztattak. — to­vábbá Jófejű Évra á toinanémedi r. kát., Fehérvári Katalin a gyulaji r. kát., Molnár József a zomba—para­dicsompusztai községi, Jákob Jakab a nagyszékely! ref. népiskolához választattak meg, illetve küldettek ki tanítónak. Gazdasági cselédeket és mun­kásukat jutalmaz a kormány. A fő dművelésügyi miniszter az 1943. évben is több gazdasági cselédet, | gazdasági munkást és földmunkást j (kubikus) kíván . Tolna vármegyé- I bői jutalomban részesíteni. A juta- I lomban való részesítést kérhetik a | EZT NYÚJTJÁK AZ' UJ 300-AS ORION RÁDIÓK MINDEN ORION-RÁDIÖKERESKEDÖ KÉSZSÉGGEL BEMUTATJA th» munkaadók és az érdekeltek ma<;uk l is. A kérvényt 1942 november 10-ig j kell a főszolgabíró, Szekszárdon a polgármesteri hivatalhoz eljuttatni. A kérvényben fel kell sorolni a ju­talmazni kért egyén teljes nevét, lakóhelyét, személyi adatait, szol­gálati viszonyának kezdetét, esetle­ges katonai szolgálatát és csatolni kell az illetékes község helyhatósági bizonyítványát is, amely a fenti ada tokon kívül a jutáim izadó erkölcsi nemzethűségi és politikai kifogás­talan előéletét is igazolja. A szol­gálati idő számításánál az időköz­ben teljesített katonai szolgálat nenr számit megszakításnak. Akik ilyen kitüntetésben már részesültek, azok javaslatba nem hozhatók. A katonai szolgálat figyelembe veendő.

Next

/
Thumbnails
Contents