Tolnamegyei Ujság, 1942 (24. évfolyam, 1-98. szám)

1942-04-18 / 29. szám

f TOLNAMEGYEI ÚJSÁG Vitéz Madi Kovács Imre főispán elmondta azután, hogy a vándor- juhászatok ügyében a saját kezde- ményezéséből is eljárt már a kor­mánynál, ennek a kérdésnek a ren­dezésére. Ott azonban azt a felvilá­gosítást kapta, hogy a háborús vi­szonyok következtében olyannyira fontos gyapjutermelés érdekében a végleges intézkedés most nem vár­ható. A Közigazgatási Bizottság tudo­másul vette a felvilágosításokat, vala­mint a szakelőadók megnyugtató időszaki jelentéseit is, amelyek el­hangzása után a plenáris ülés be­zárult és az albizottságok üléseztek. Szekszárd lakosságának zsír ellátása A városi közellátási hivatal több mint egy hónappal ezelőtt őssze- iratta azokat a szekszárdi lakosokat, akik sertést nem vágtak és zsírt beszerezni nem tudtak. Az össze­írás azért történt, hogy a kormány által megállapított mennyiséget a város szerezze be részükre. — Sokan abban a véleményben vol­tak, hogy a közellátási hivatal zsír- jegyeiket éppúgy kikézbesitteti, mint a kenyér-, liszt- és cukorjegyeket. E tekintetben azonban más az el­látás rendje és a zsirutalvdnyokért az illetőknek maguknak kell a Vörösmarty- utcai hivatalban jelentkezni. Mikor az igényjogosultak a városi hatósági husszékben a zsír meg­vásárlása végett az utóbbi napok­ban megjelentek, ott azt a felvilá­gosítást kapták, hogy most itiár nem kaphatják meg a kiutalt egészhavi adagot, hanem csak a felét, mert visszafelé enni nem lehet. Mivel a zsirellátás módjára vonat­kozóan hatósági falragaszokkal nem tájékoztatták a közönséget, szolgá­latot vélünk teljesíteni, ha az érde­keltek figyelmébe ajánljuk, hogy jövő havi zsirutalványaikért mi­előbb jelentkezzenek és a zsírt mielőbb váltsák ki, mert a bármi okból késve jelent­kezők utalványait esetleg majd nem váltják be. A városi hatósági husszékben a zsirelosztás a dolog természeténél fogva nem történik, de nem is történhetik azzal a gyorsasággal, hogy az igényjogosultak jelentékeny időveszteséget ne szenvednének. — Evégből a hozzánk beérkezett szám­talan panasz alapján azt tanácsol­juk a közellátási hivatalnak, hogy az általa beszerzett zsírt necsak a hatósági székben árusittassa, ha­nem adjon abból szigorú elszámo­lás kötelezettsége mellett a hente­seknek, mészárosoknak, valamint a helyi fogyasztási szövetkezeteknek is. Ebben az esetben ugyanis a zsírt a város több helyén le­hetne megvásárolni, éppúgy, mint az ugyancsak fejadag szerint járó cukrot, lisztet és kenyeret. Ezeket az élelmiszereket köztudo­más szerint mindenki a lakásához legközelebb eső kereskedőnél, vagy péknél kapja és nem szükséges órákig várakoznia addig, amíg reá kerül a sor. Ebben az ügyben kérdést akar tunk intézni vitéz Vendel István pol gármesterhez, ő azonban hivatalos ügyek intézésére a fővárosba utazott. A polgármester különben nemrég megígérte, hogy hosszabb cikket ir lapunkba a város élelmezésének és fejlesztésének kérdéséről. Reméljük, hogy ezt a közleményt legközelebb már megkapjuk és annak felvilágo­sításai, valamint a város vezetőjé­nek kiadandó intézkedései meg­nyugtatják azokat a polgártársain­kat, akiknek a mostani rendszer ezekben a nehéz időkben felesleges izgalmakat okozott. ! UHUIM és hodlfiyűmoitok > járadékot kopnak A kormány rendelete alapján minden hadirokkant és hadiözvegy gyermeke, aki 1933. évi julius hó 31-ike előtt született, de a 24-ik életévét nem érte el, valamint aki 1933. évi julius hó 31-ike titán született, 24 éves koráig nevelési járulékban és minden hadigyámolt és hadiárva, aki még a 24-ik élet­évét nem töltötte be, árvajáradékban részesülhet. Az érdekeltek az alábbi minta szerinti kérelmüket a leg­sürgősebben adják be lakhelyükön: „Tekintetes Községi Elöljáróság (Polgármesteri hivatal) stb. A csa­tolt anyakönyvi kivonat alapján tisz­telettel kérem a tek. elöljáróságot (polgármesteri hivatalt), hogy a 9000/1942. M.. E. számú rendelet értelmében gyermekem (gyerme­keim) után a nevelési járulékot folyósítani szíveskedjék. Kelet, alá­írás, (drb melléklet)“. Minden érdekelt hadigondozottat felhívunk, hogy a bejelentésnek okvetlenül tegyen saját érdekében eleget. Felvilágosítást minden hadi- gondozott a HONSz szekszárdi csoportjától kérhet. Tüiek Tolnamegyei jehovások a pécsi ügyészség fogházában Apám könyvében lapozom ... Apám könyvében lapozpk; Régi versek rímei csengenek. Amikor ezek megszülettek, Lelkemből sok örömre tellett. Kedvem tarisznyás, bő redője Szinte a pukkadásig duzzadt, Az apám gyakran kurjantotta: — Húzzad, more, — hej, more, húzzad I S a cigánny húzta, — nótaszóval Virradott meg sok régi reggel, A holdvilág fönt sáppadott még, Mint letört lump, üres üveggel. Tavasz volt? (él-e? nyár, vagy ősz-e ? Mindegy, ki gondol véle most már? Vigasságos, dalos vasárnap: Más lett a nóta s más a zsoltár. Régi könyvekben éló versek Még visszajárnak, fájva, félve S majd velem együtt .elalusznak Mint gyertyaláng a téli éjbe'... Dr Radvényné Ruttkay Emma. Hétfőn délelőtt két tolnamegyei jehovás agitátort kisért be a csend- őrség a pécsi ügyészség fogházába. Az őrizetbe vett paksi agitátorok: Oerstneker Ferenc 33 éves és Szinger Ádám 20 éves földművesek a húsz­oldalas csendőri jelentés szerint, hó­napok óta titkos szervezkedést foly­tattak a „Jehova Isten tanul“ el­nevezésű és felforgató szellemű szekta népszerűsítése érdekében. A két megkótyagosodott fiatalember, akik hitüket is elhagyták, amikor a szekta tagjai és szervezői lettek, nemcsak Pakson, de Decsen, Duna- szentgyörgyőn, Dunafőldváron és Dunapetelén is megfordultak és ta­gokat igyekeztek toborozni. Kőrútjukra nagymennyiségű zava­ros és izgató tartalmú propaganda­anyagot vittek magukkal és azokat a szerintük „vallásos“ összejövete­leken osztogatták. Gerstneker Ferenc I és társa többé-kevésbbé eredmény­nyel is jártak, mert több primitív és hiszékeny embert sikerült is beszervezniük a veszedelmes szek­tákba. — Az uj tagok ezzel egy­idejűleg elhagyták vallásfelekezetü­ket és a csendőrség igy jutott nyo­mára a meg nem engedett szervez­kedésnek. Az őrizetbe vett két agitátoron kívül, akik közül Gerstnekkerről ki­derült, hogy évekkel ezelőtt egy kommunista szervezkedésnek is a részese volt és ekkor el is Ítélték, a csendőrség még Bekker Ferenc» Bekker Ferencnél Bekker Lajos, Niki Ferenc, Szinger Ferenc, Gerst­neker Ferencné és Kern Ferencné paksi lakosok ellen indított eljárást. A paksi jehovások ügyét a közeljövő­ben tárgyalja a pécsi kir. törvény­szék. Időjelzés* Hőmérsékleti szélsőségek és csa­padék Szekszárdon, 1942 április hó 9-15 ig. Hőmérséklet maximum: 16*8 G° április 10-én, minimum: 2 8 C° április 15-én. Csapadék esó 1 7 mm április 9-én, esó 12 mm április 11-én, eső 1'9 mm ápri is 12-én, eső 4 7 mm április 13-án, eső, jég 7'0 mm április 14-én, eső, dara 2'3 mm április 15-én. összesen 18*8 mm. — Megyegyfilés. A vármegyei -törvényhatósági bizottság folyó hó 30-án, csütörtökön tartja tavaszi rendes közgyűlését vitéz Madi Ko­vács Imre főispán elnöklésével. Ezen | a közgyűlésen kerül betöltésre a | központi járásban megüresedett szolgabirói, valamint egy vármegyei aljegyzői állás. — Füsttelen napok katonáink­ért. Egyre-másra olvassuk, hogy városok, községek lakossága, •gye- sületek, intézmények füsttelen na­pokat rendeznek hős katonáink ja­vára, akik értünk küzdenek és szen­vednek a messze idegenben. Szek­szárd polgármesteré is mozgalmat indított meg, hogy dohánnyal, ciga­rettával és szivarral segítsük meg fiainkat, kiknek kétségtelenül jól fog esni a róluk való megemléke­zés. Cserkészek és leventék járnak most gyüjtőivekkel házról-házra és kérik a lakosságot, hogy a nemes célra adakozzék. Hisszük, hogy Szekszárd népe ez alkalommal is követi nemes hagyományait és a gyűjtés összege méltó lesz a megye- székhely tekintélyéhez. — Ezüstlakodalom. Nagy Béla szekszárdi postatiszt most tartotta házasságának 25 éves évfordulóját, neje Kálmán Terézia tanítónővel, 3 gyermeke körében. — Nyaraljunk Parádfürdőn. Keressünk gyógyulást, üdülést és szórakozást a korszerűen átépített, kiváló gyógyhatású Parádfürdőben. Idény május 14-től szeptember 30-ig. Főidény julius 1-től augusztus 31-ig. Arzén, vasas, timsós és szénsavas fürdők. Modern vizgyógyintézet.Jvó- kurák. Hegyi strand. Modern be­rendezésű 300 szoba. 126 hold park. Diétás ellátás. Elsőrendű konyha. A nagy érdeklődésre való tekintet­tel kérjük a főidényre a szobákat minél korábban megrendelni. — Tanítói előléptetések. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Kersák János, Hortoványi Ilona tamási—rácvölgyi, Kálmán Lajos miszla-bikádpusztai, Gőmöri László dombóvári, Halmos Nóra és Hollósy Ágnes tolnai, Dunai Mária pince­helyi és Csapó Béla iregszemcse- pusztai állami helyettes tanítókat rendes tanítókká léptette elő. — Igazságügyi kinevezés. Az igazságügyminiszter dr Nagy Emilt, ifj. Nagy Béla szekszárdi postatiszt fiát, a szegedi kir. ítélőtáblái kerü­letbe bírósági joggyakornokká ne- vezte ki. Nevezett jelenleg katonai szolgálatot teljesít. — Honvédeink kérelme. A szek­szárdi honvéd állomásparancsnok­ság ezúton kéri fel Szekszárd m. város hazafias közönségét, hogy az orosz harctérre elvonuló honvédeink részére könyveket és folyóiratokat adományozni szíveskedjenek. — Adományaikat kérjük a szekszárdi honvéd állomásparancsnokság cí­mére (Széchenyi-utca 43. sz.) be­küldeni. — Tanítói kinevezések. A val­lás- és közoktatásügyi miniszter Gábler Irén és Horváthné Barocsay Gizella dunaföldvári, Müller László és Láng Hona szekszárdi mezőgaz­dasági népiskolai* állami kisegítő tanítókat állami helyettes tanítókká nevezte ki. — Lemondások. Mész Margit decsi róm. kát. és Lányi Sámuel bátaszék- dolinapusztai községi ta­nító állásáról lemondott. A 1942 április 19.

Next

/
Thumbnails
Contents