Tolnamegyei Ujság, 1941 (23. évfolyam, 1-94. szám)
1941-12-24 / 94. szám
TOLNAMEGYEI ÚJSÁG §#fí3 Széchenyi ts a százéves Szekszárdi Kaszinó Irta és a Kaszinó alapításának századik évfordulóján, december 10-én tartott kaszinó-esten elmondotta: Bodnár István. Jelentőségteljes napja van ma a Szekszárdi Kaszinónak. Ma tölti be megalapításának századik évfordulóját. Nagyobbszabásu ünnepségét akartunk ezen a szép napon. Országos- nevű férfiak voltak az alapítók közt. Azt akartuk, hogy egy kicsit eldicsekszünk nagy nevüknek reánk is visszasugárzó fényével, de egyúttal újra aranyozzuk a sírjuknak bizony már bemohosodni kezdő emlékjelét. A hazai művészetért mindég szívesen áldozó Kaszinónk Garay János monumentális szobra, Liszt Ferenc és Simontsits Elemér jól sikerült domborművű arcképei után elkészíttette a szép tehetségű Kon- rád Sándor szekszárdi fiatal szobrásszal egyik nagynevű alapítójának, a jobbágyszabaditó, első önként adózó magyar nemesnek, Bezerédj Istvánnak mellszobrát is, a reá kerülő három remekbe készült reliéf- fel, amelyek Bezerédjt a felszabadult jobbágyai közt, Bezerédj Amáliát, a Flóri könyv íróját és Bezerédj Etelkát, Arany János „Jóságos özvegyéi“ ábrázólják, akinek vendégszerető pesti otthonában született meg eszméje Deák Ferenc hires húsvéti cikkének. S tekintélyes nagynevű, ország- hirü férfiak tollából együtt van már a szobor leleplezése alkalmából kiadandó „Bezerédj emlékkönyv“ .ézirata is. Sajnos, a háború kényuri szeszélye nem engedte meg, hogy a bronz hiánya miatt, ezek a városunk külső díszét emelő kedves, szép művészi alkotások Öntőműhelybe kerülhessek s a mai százéves évfordulón íepleztessenek. Kaszinónk vezetősége mégis úgy érezte, hogy ennek a mai, soha vissza nem térő szép ünnepnapnak nem szabad, mintegy észrevétlenül, minden mélyrehatóbb nyom nélkül elmúlnia. Azért hívtuk ma össze erre a szerény házi estre a mélyen tisztelt közönséget, hogy rlegalább a megalakulás első napján történtek elmondásával, már most érdeklődést keltsünk, a hisz- j szűk, nemsokára mégiscsak megtartható, nagyobbszabásu ünnepünk iránt is, s hogy ezzel kapcsolatban a kegyelet szerény mécsesét is meg- gyujtsuk a Kaszinókat életre keltő „legnagyobb magyar“ születésének százötvenedik évfordulóján. Széchenyi lánglelke, éles tolla volt az a mélyreszántó — ekevas, amely a magyar nép, a magyar nemzet lelkét, ezt a sok századon át parlagon heverő őstalajt, a kulturális haladás és tovább fejlődés konkolymentes tiszta búzája bevetésére alkalmassá tette Tolna vármegye, a Csapó Dánielek, a Perczelek, a Bezerédj Istvánok vármegyéje, ahol Garay János, Jámbor Pál költők, a legtőrőlmetszetiebb magyar regényíró: Vas Gereben, a világhírű sebész, Balassa József születtek, ahol Vörösmarty nevelősködött, Petőfi iskolába járt, már Széchenyi előtt is alkalmas talaj volt, — kivált a gazdasági téren, minden jelentősebb haladási eszme befogadására. A Pesti Nemzeti Kaszinó megalapítása után, Bezerédj István levele szerint, Perczel Istvánt már 1834-ben Pozsonyba várták a Kaszinói tervvel. Úgy látszik azonban, hogy a Tolna megyében 1836-ban kitört s országszerte olyan nagy port vert Kubinszky és Pe- csovits háborúskodás megakasztotta ennek a tervnek megvalósulását. Az eszme azonban tovább érett s 1841 november 23-án népes értekezlet gyűlt össze Tolna vármegye curiális házában s ez az értekezlet, az egykori jegyzőkönyv szerint: „a jó, szép, nemesbeni elő- haladás magasztos háromságát és a „közjót“ emelte ki egyedül jelszavául és tűzte ki nemes céljául.“ Az alapszabályok elkészítésére Gindly Antal elnökségével, Adamo- vics Imre, Albanics Gy. János, Angyal István, Antal János, Benyovszky Károly, Daróczy Sándor, Angyal István, Fejős János, Gyimóthy Simon, Horváth János, Krenmüller Károly és Szabó János személyében bizottságot küldtek ki. Ez a bizottság a hamar elkészült „Alkotó szabályokat“ -- ahogy nevezték, - az 1841 december 9-én, a Horváth János elnöklésével, ugyancsak a vármegye curiális házában tartott ülésen már be is mutatta. S miután a „Rendeletek, vagy a „házszabályok“ is elkészültek, 1841. évi december 10 én a Szekszárdi Kaszinó, ez a „jó Ízlést, művelt és deli magaviseletét, józan és közhasznú elmélkedés, és az észtehetséget és közértelmességet kifejtő és nevelő intézet“ véglegesen megalakult. Igazgatókul: Augusz Antal, akkori vármegyei főjegyzőt, a mai otthonunk volt tulajdonosát, és Kis Ferencet, „Választottsági tagokul“ pedig : Adamovics Imre, Angyal János, Antal János, Benyovszky Károly, Bezerédj István, Erős Lajos, Fejős János, Krenmüller Károly, Hegyessy János, Holovits Boldizsár, Horváth János, Mártin Antal, Perczel Bélát és jegyzőül Stann Ferencet választották meg. Már az első ülésen 92 tag jelentkezett „a nemes megye és a szekszárdi tisztes társadalom köréből“. Az évi tagdijat 5 pengőben állapították meg. S az akkori magyar lapok közül a következő lapokat rendelték meg: a Hírlap, Világ, Regélő, Athenaeum, Hírnök, Jelenkor, a német Tagblatt, mig az akkori Tolna megyei „Szeder egylet“ ajándékául megkapták a „Gazdasági lapokat“, igy összesen 8 lappal, tehát a kor viszonyaihoz képest elég szép szellemi arzenállal indult hóditó útjára a ma 65 lappal és folyóirattal rendelkező Szekszárdi Kaszinó. Ennyi az első napok dióhéjba szoritott története. Abban a reményben, hogy a most elhalasztott nagyszabású jubiláris ünnepünket nem sokára talán mégis megtarthatjuk, nem akarunk elébevágni a törté- nendőknek. Akkor majd tüzetesebben is beszámolunk Kaszinónk tisztes múltjáról, arról a nemes harcról, amelyet az alig megalakult egyesület, a „ Tolnai védegylet, Honi gyapjú szöveteket viselő egyesület“ megalapítása körül kifejtett. Szó lesz a szabadságharc alatt történtekről, a gyászos 1849-ki s az azután bekövetkezett elszomorító eseményekről, amikor jegyzőkönyveinkből lapok tépettek ki, felfüggesztés, bezáratás várt békés kaszinónkra, de magánházakban meghúzódva, mégis csak fel felcsengett a tiltott Kossuth nóta, a magyar bánat, az ökleit szorongató magyar dac el nem fojtható ki-kitörése... Szólunk majd a mi, nyolcvanas évi fiatalok kis palota-forradalmáról, amely 1883-ban meglepetésként Fördős Vilmos, vármegyei tiszti ügyészt ülteti az elnöki székbe, aki aztán szerencsés kezdeményezésével, az Augusz-ház kibérlésével, megszünteti a Kaszinó ide-oda való vándorlását. A Frigyes főherceg milleniumi kiállítási pavilonjának mégvételével s a negyven évig húzódott Garay szoborállitási ügy szép, sikeres megoldásával hatalmas iramot adott a Kaszinó tovább fejlődésének. De különösen, fokozottabb mértékben is megszólal majd hálánk az iránt a vasakaratu, semmi lehetetlent nem ismerő Simontsits Elemér, volt elnökünk, majd igazgatónk elévülhetetlen érdemei iránt is, aki mai palotaszerü otthonunk örökáron való megszerzésével, a Kaszinói bazár megépítésével, a Simontsits tudományos könyvtár megalapításával, könyvtárainknak a saját részéről s az Akadémia utján való sok száz kötetre menő gyarapításával bőven reászolgált arra a szerény kis bronz emléktáblára, amely Kaszinónk előcsarnokában az ő emléke iránt való határtalan tiszteletünket, soha el nem múló hálánkat keresetlen egyszerűséggel, de mégis találóan igy fejezi ki; „Te váltád valóra álmunk A mi házunk, a mi várunk" S végül szólunk majd az ő utána következett eseményekről is. Kaszinónknak a világháború alatt tanúsított hazafias magatartásáról, békés otthonának hadi célokra való átengedéséről, megtakargatott pénzeinek hadikötvényekbsn s más értékekben történt, soha fel nem panaszolt elvesztéséről. De szólunk majd Kaszinónk legszomorubb, leg- lealázóbb pár hónapjáról is, amikor az értékes könyvtárunkat megtizedelő, legfontosabb iratainkat alá- gyujtásra feltüzelő vörös garázdál- , kodás, tivornyázó sihederek számára 1941 december 24. I a halhatatlan Liszt emléke áftal is megszentelt falaink között ifjú műn. kás otthont csinált, de lesz szavunk a nagy seprés után beállott újra éledés korának vázolására is, amikor az ország testébe beoltott geny- nyes vérsejtek helyét ismét a béke, a haladás, a tovább fejlődés egészséges piros vérsejtjei foglalják eí. Elég tehát most ennyi magunkról. Beszéljünk arról a nagy szellem óriásról, akinek halála után, születése százötven évével most kezdődik az élete. Amint láttuk, az ország első kaszinóját a Pesti Nemzeti Kaszinót Széchenyi István teremtő energiája hozta létre. A mindenható Metternich szerint a népnek nem nevelésre, hanem — engedelmességre van szüksége. Még Széchenyi sem igen méltatta megértő figyelemre Bezerédj Istvánnak kisdedóvási törekvéseit. E helyett ő a — felnőtteket kívánja oktatni. Ezért alapítja a legelső Kaszinót s az első lóversenyeket sem a szép lovak kedvéért rendezi, hanem hogy a Kaszinókban, lóversenyeken összehozza a nemzet szinejavát, hogy eszméket érleljenek s összetett erővel megindítsák a tétlénség, tespe- dés szárazmalmának megakadt kerekét s ne csak üresen járjon a. garat, hanem hogy a haladás, a tovább fejlődés tiszta búzáját lánglisztté Őrölve, a szellemi és gazdasági téren az egész országnak meglegyen a mindennapi tápláló kenyere... Ezzel ellentétben az élesebb szemű Kossuth Lajos már az első pillanatban felismerte a gyermekek nevelésének fontosabb voltát s ezekben, valamint a felserdült ifjúságban rejlő nagy nemzeti érőt. 1837—40. évi fogsága alatt is már a Bezerédj Istvántól kapott, „A kora nevelésről“ szóló Wilderspin könyvet olvassa és fordítja, majd szoros kapcsolatot tartva a későbbi márciusi ifjúsággal, úgy szólván, ennek a vállán emelkedik a népszerűség soha nem tapasztalt magaslatára... Már itt kezdődik köztük az ellentét, amely aztán később a két üstökös összeütközésére vezetett. Széchenyi nem volt kerékkötője a — haladásnak. De mindent megfontol, idő előtt nem tesz semmit. Ezért mondja Bezerédj István önként adózását is a :• „pisztoly időelőtti elsütésének“ ! Az ő reálizmusával szemben Kossuth inkább ideális álmodozó, lassú néki a gyalogjárás, szállani, repülni akar. Széchenyi a reális élet mindennapi kenyerét kínálja nemzetének, Kossuth egy nagy marék szépen pirosló cseresznyét... S csoda-e, hogy a saját lábán járni akkor kezdő gyerek, a magyar nemzet a szép piros, szemébe mosolygó cseresznye után kap. Igaz, hogy ez a szép piros cseresznye az önbizalom, a vasakarat, elszántság, a szebb jövőbe bizakodás, a nemzet igazába és az Isten igazságosságába vetett erős hit... Ekkor Kossuth lett a — győztes»..
