Tolnamegyei Ujság, 1941 (23. évfolyam, 1-94. szám)
1941-11-01 / 80. szám
2 TOLNÁMÉI!YEI UJSifl 1941 november 1. melyet az ember egy temetésen hordott. (Id. Pázmány, Préd„ Pfink. u. 15, v.) Nos, a mi temetői látogatásunk is megóvja lelkünk köntösét a kishitűségnek, a kétségbeesésnek, a túlzott halálfélelemnek molyaitól és megtanít bennünket arra az életre, mely erős hit és kitartó munka, kemény harc és végső győzelem. Halottak napján Irta: Jánosi György Ebben az áhitatos, tündöklő őszben, pazar szépségek halk elmúlása idején köszönt reánk a halottak napja, hogy emlékezzünk. És emlékezünk. Félreérti Isten szándékait az, aki félelmes titokzatosságnak tekinti az elmúlást és a túlvilágot megfoghatatlan káprázatnak. Életünk vándorújának vége felé kiengesztelődve és megbékélten szemléljük az élet örök ellenségét, a halált s nem a képzeletszülte költői alkotás, hanem az enyészet és elmúlás valósága lesz Isten kijelentése utján ismerősünkké. Isten nélkül Istent megismerni, megérteni lehetetlen, ő önmagának tóim ácsol ója. Mióta ezen a földön értelmes lény van, az élet mindig az Ő tökéletes lényének megismerését, megértését tartotta legfőbb hivatásának. Ennek a mélységes küldetésnek alapvonalai sohase változnak, ha az egész világ naponként millió szint ölt és pillanatonként változásokon esik is keresztül. Isten van, él, ö az élők Istene. Az élet önmagáért van. Láthatatlan részecskéi beleömlenek a nagy egész hatalmas méreteibe, de az egésszel való Összhangja nem hozza ellentétbe a saját külön zártságának valóságával. Egy emberi lény legtisztább keresztény szellem fűti át és pedig olyan mélyről fakadó, az evangélium minden erejét és szépségét sugárzó formában, hogy ezen a réven ő ma éppen úgy az „ország papja" — protestáns papok érzése szerint is — mint volt a 48-as időknek, — éppen egy hires katolikus kanonoknak nyilvános kijelentése szerint — a pesti evang. püspök: Székács József. Vallásos költő ő bizony mindenképen, mert hiszen azok a konkrét formák, amelyekbe Isten füzétől lobogó költői tehetségét öltözteti, azok áz ő művészi szemétől meglátott, mesterien alakított alkalomszerüsé- gek, amelyekhez alapjában mindig valláserkölcsi mondanivalóit fűzi, nem hogy válaszfalat vonnának a menny felé tekintő léleknek, de ellenkezőleg, inkább közvetítik a hétköznap szürke eseményei és kereteiből az oda való lelki eljutást. Ecce sacerdos 1 íme a vocatio externa és interna szerinti pap igazi hivatása: a lelkeket Istenhez vezetni. Olvassátok őt, hogy szolgálhasson néktek! „Hajnali harangszóM-ját ismeri mindenki. Valahogy a hajnali harangszónak ujjongó, munkára hivó, reménységet hirdető hangja nyomta rá bélyegét egész további költői hirnevére és jellegére is. Ez bizonyos tekintetben nem is baj, hiszen ő „vidám szent**, aki a sopánkodásse, de milliók se tudnának más csillagzatban megélnL Ide vagyunk kötve a földhöz mindaddig, amig a láthatatlan erő fel nem szabadul a porrészek terhe alól s vissza nem nem tér Istenhez. Ilyenformán a halál csak elnevezés, meghatározása olyan látszólagos elváltozásnak, amely egyedüli módja a lélek felszabadulásának. Közönséges és kézzel fogható elgondolás ez. Az élet örök megtisztulásának felismerése, hogy belőle kialakuljon a megnyugtató megállapítás, hogy a teremtésben egy komoly és változhatatlan isteni müvan: az élet. És csak az élet. Ha valakit szeretünk, önmagunkat szeretjük abban, ha valakit siratunk, önma gunkat siratjuk, ha az elválás szomorú órája megvalósul két összetartozó lény között, az inneni életben maradó az elvesztettnek hitiben a maga elvesztettségét kesergi. Minden miértünk vanl A mi szempontunkból mások élete is s ha valaki az elmúlás utján egy lépéssel közelebb jutott Istenhez, mint mi, ennek borzalmas valósága üressé teszi további, földi életünket. Pedig nem lenne szabad a veszteség tudatát hordoznunk, Isten akaratában való boldog megnyugvással kellene az ég felé tekintenünk Jób szavaival: „Az Ur adta, az Ur vette is el, áldott legyen nagy neve érette Igen, de emberek vagyunk. Minden érzékünk véges és meghatározott körhöz kötött. A legmélyebb bölcselkedés, a legszivrehatóbb intés ellenére is megszólal bennünk az emberi vonás és boldogok vagyunk véges és körülhatárolt képességeinkben. Sírunk, kesergünk, mert ez sorsunk és ebben több megnyugtatót találunk, mint a bölcs gondolatokban. Si'rűnk is. A halottak napja a könnyek napja. Az elmúlás oltárán a legdrágább áldozat a könny. Édesapáért, édesanyáért, hitvesért, gyermekért, testvérért, rokoniéiért, jó- barátért ragyog az Isten előtt. A könny, a halottak napjának könnye, tehetetlen alázattal ismeri be Isten előtt, hogy nem tehet arról, hogy olyan, amilyen. Sírni jó. „Boldogok, akik sírnak.* A könny levezeti a lélek felgyűlt, érzéseit, Csak egy szomorúság van, igazi, égető szomorúságé Az, ha nincs, aki az eímultért sírjon. Ha valakiéit nincs könny. Annak nem volt megértő szerető embertársa az életben. Senki. Gondoljunk azokra részvéttel, akiket senki se sirat. nál emberibbnek tartja „fütyörészve sebeket kötözni", de azért óriási fogyatékosság lenne róla beszélve elfelejteni azt, hogy Mécs László tud az estharangszó nyelvén is beszélni, sőt, hogy az áhitatos magába- szállásra, Istennel és emberrel való keresztyéni megbékélésre hivó est- harangszó az ő igazi, mert legbensőbb hangja. Attól félek, hogy leg- odaadóbb hallgatóinak és híveinek igen nagy része aligha tudja, milyen ejőkelő részt foglal el költeményei világában a halálra való készülődés, a Bűnbánat és Bocsánat, az örökké* valóság és Kegyelem. A legtöbben csak a Meteor Csodás Ívelésében gyönyörködnek, de nem kérdik mint a tudós, de jézusi értelemben tudatlan Nikodémus sem kérdezte a szél zúgását hallva, hogy „honnan jő és hová megy?“.,. A sztár* kultuszt űző Mécs-rajongónak mondjuk, akik csak a remekművű ékszerdobozt csodálják, míg a benne rejlő, tiszta gyémántról sejtelmük sincs : Költőnk igazi hangja az estharang- szóé. Milyen szép az, megállni egy hegytetőn, az estharangszó szaváMegérkeztek az 1941/42-es u| RÁDIÓK melyből minden types kapható TITTE KÁLMÁN szaküzletében Siektiird, Széchenyi u. 6 Telefon *38. — Villany ós vizvezetekszerelés Széchenyi a magyar ifjúság lelkében. Ez évben: Széchenyi születésé- j nek 150 éves évfordulóján ünnepet | ül a magyar föld minden becsületes j lakója. Abban a hatalmas feladat- j özőnben, amit a sors kerekének j forgása sodort ma a magyarsághoz, mindenkinek, ki magyar kenyeret eszik, megvan a maga szerepe. De a magyar ifjúságnak kell, hogy megérezze mindenki másnál jobban a feladatvállalás kötelezettségét. Nem szavakkal kell ünnepelnünk a legnagyobb Magyart, mert ez bűn volna! Az igazi magyar ma felnéz az égre, ahol uj meg uj háborúk viharfelhői torlódnak sötéten s közülük kipillant egy vakító sugár, Széchenyi. Szelleme, igéi kőrül- suhogják a Kárpátok koszoruzta ezeréves hazában élő minden magyar szivét és erőt adnak a további küzdelemre, az esetleg elkövetkezendő nehéz napokra. A Magyar Tudományos Akadémia s a Lánchíd fölé dicsfényt von ezen a nagy nemzeti ünneplésen a késői utódok megemlékezése. A Vaskapu sziklái aranybiborba révülnek s mindenhol, a legkisebb faluban is erősebben dobog ma minden magyar szív és gondolat elszáll Nagycenk felé, ahol a legnagyobb Magyar álmodja örökszép álmát arról a gazdag, hatalmas és dicsőséges Magyar- országról, amelyért életének minden percét áldozta. VWí nál, amely a völgyből száll fel hozzánk! Még jól látjuk a közeli részleteket, a szikla vonalait, repedéseit, amelynek lábát pisztrángos patak locsolgatja, míg homlokát virágzó vadrózsa köríti. De a távolban már összefolyó, kékes ruhát öltöttek az erdők, az esti pir fölé lassan felfelé úszó felhők úsznak felfelé, az Ég felé... »Mint virágok a méh: a Kis-Idöt Járom, de a Nagy-Időben van az én kaptárom.« (AT. L.: Százesztendős Jövendömondó.) A mi drága prófétánk igy látja az életet, amelynek művészetére ta- nitgat bennünket Krisztusunk igéi szerint. Meglátni a hozzánk közeleső dolgokat, meglátni bennük Isten világtükrének ezernyi reflexét, ezen a földön élni, két lábon járni s nem a levegőben úszkálni képzelt világban, de minden realitásunk mellett, földi kötelességeink, legfőképen pedig a szeretet minden parancsának betöltése mellett is felfelé tekinteni, a Mennyfelé, ahol igazi hazánk vagyon. Olvassátok őt, mert bizony mondom, amik az ő verseiben „írattak, azok a mi okulásunka írattak." I I Széchenyi nagysága az idő és | tér fölött világit a mai magyarnak j ezekben a sorsdöntő időkben is. j Elsőnek meri a nemzet nyelvi ki- I vánságait föltárni, hogy a magyar nyelven élhessen. Gazdaságpolitikájában nemcsak anyagi jólétet, de erkölcsi műveltséget is szán fajtájának. Ennek szolgálatába állítja közlekedéspolitikáját a hajózás és vasút megteremtésével s a még mindig épülő utak biztosítását. — Állattenyésztésünk fellendítésére meg tesz mindent, kiállításokra serkenti népét s a lóversenyek megalkotásával az igazi magyar sport úttörője. Mint katona bátor és vitéz, ki hősiességével példát mutat. A hazaszeretetnél nem ismert magasabbat, mert akiben az él, abban megvannak, bimbóznak mindazok az erények, amelyek az embert félistenné magasztositják és szent s nemes tettekre serkentik. Eszméit ki tudná mind felsorakoztatni, hiszen Széchenyi munkássága, eszméinek gazdagsága, melyek még ma is helytállók, már külön könyvtárt töltenek be. De összegezvén azokat, igy mondhatjuk : Csak gazdag nép lehet független. Csak hazáját mindenek felett szerető nép lehet naggyá. Csak tiszta erkölcsű nép alkothat maradandót. Csak munkás nép tud életképes nemzetté fejlődni. Ezért írják róla, hogy „ő nekünk az a bibliai szent kovász, mellyel mi lelki kenyerünket esszük. Ha a magyar nem tenne égyebet, csak azt, amit ő, tanított, megélne, haladna, naggyá lenne. Széchenyi hazaszeretetét követve, hazánk a világ első országa lehetne." Munkás és eredményes élete, tragikus magyar sorsa különösén kell, hogy emlékeztessen bennünket jövönkre, európai hivatásunkra, az ő időtálló tanításai, valóban példát mutató tettei, mint a fáklya világítanak, fénylenek előttünk. Ezért amikor az egész magyarság jelképes hódolataként a Főméltóságu Kormányzó Ur meggyujtá az emlékezés fáklyáját s átadta a jövő nemzedéknek, az ifjúságnak, akkor ebben a jelképes lángban mély értelem és jelentőség van. És a jelképes láng, mint ezelőtt egy évszázadul, körútra indult most is a világ mind a négy tája felé. Útnak indult a staféták kezében a fáklya, hogy végig vigye a szent füzet falvakon, városokon, Kassa, SepsziszentgyÖrgy, Újvidék és Nagycenkig és mindenfelé hirdesse: Széchenyi szelleme, a legnagyobb magyar eszméi fellángoltak újra a magyar földön. Mi pedig büszkén néztük a lángot vivő magyar
