Tolnamegyei Ujság, 1941 (23. évfolyam, 1-94. szám)
1941-10-04 / 72. szám
2 TOLNAMEGYEI UJSAfl 1941 október 4. KRYPTON Dr Sulyok Kálmán kipa tanfelügyelő felszólalása szintén rávilágított arra, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter az építési segélyt az egyházközségeknek utalja ki. Az egyházközségnek iskolája ujjápitési ügyében a miniszterhez kell fordulni és fel kell ajánlania bizonyos összeget, amellyel az épitést elősegíti. Elsősorban helyi vonatkozásban kell állást foglalnia és a miniszterhez intézendő kérelmet az egyházmegyei hatóságnak kell felterjeszteni. A miniszter azután a püspökkel egyetértve intézi el a canonica visitatió kérdését. E felszólalások után a közgyűlés az alispáni jelentést teljes egészében tudomásul vette. Tudomásul szolgált a közigazgatási bizottság 1941. év első félévi jelentése, továbbá a számonkérő szék üléséről felvett jegyzőkönyv. Felolvasták ezt kővetően a belügyminiszter leiratát a beszámítható javadalmazás teljes összegével felérő nyugdíjra igényt szerzett önkormányzati tisztviselőknek a tényleges szolgálatban való visszatartása ügyében. Ezt a leiratot a törvényhatósági bizottság egyhangúlag tudomásul vette. Választások következtek ezután. A főispán a választást megelőzően összeülő kijelölő bizottságba a maga részéről gróf Széchenyi Domokost, dr Csapó Dánielt és dr Thuránszky Lászlót delegálta, míg a közgyűlés az alispán javaslatára dr órffy Imrét, Bodnár Istvánt és Polgár Ferencet választotta a főispán elnőklésével nyomban összeült bizottságba. A bizottság a pályázók okmányát átvizsgálva megállapította, hogy valamennyien jogosultak az állások betöltésére. Mivel pedig minden állásért csak egy-egy pályázó folyamodott, a közgyűlés közfelkiáltással megMegérkeztek az 1941/42-es ul RÁDIÓK melyből minden typus kapható TITTE KÁLMÁN szakiizletében Szekszárd, Széchenyi u. 6. Telefon t38. — Villany- ós vizvezetékszerelée választotta a nyugdíjazás folytán megüresedett tamási járási főszolgabírói állásra Hidasy Imre simontornyai járási főszolgabírót, a tamási járási főszolgabírói állás betöltésével megüresedett simontornyai járási főszolgabírói állásra dr Szalay László tb. főszolgabíró, dombóvári szolgabirót, a simontornyai járási főszolgabírói állás betöltésével megüresedett dombóvári szolgabirói állásra dr bükéi Papp Tihamér vármegyei fogalmazót, a belügyminisztériumba próbaszolgálatra berendelt tamási szolgabirói állásra dr Rumy Imre tb. szolgabiró, vármegyei fogalmazót. Az egyhangú választás után letették az esküt az uj funkcionáriusok és a közgyűlés áttért a költségvetések megvitatására. Letárgyalták a vármegye háztartási, közúti, ebadó alapjának, a törvényhatósági állat- tenyésztési alapnak, valamint a szekszárdi Horthy Miklós közkórház és családi ápolási elmebeteg-telepnek 1942. évi költségvetését. Egyéb ügyek Második személyi pótlékban részesítették Schultheisz Rezső vármegyei főjegyzőt és dr Hadnagy Albert vármegyei főlevéltárost. Ge- i rényi Géza vármegyei irodafőtisztet a szolgálatban tovább is visszatartották. Módosították az állatorvosok magángyakorlatának díjazásáról és a vármegyei hordójelző hivatalról szóló vármegyei szabályrendeletet, újjá alkották a vármegyei utőrők szolgálati viszonyairól szóló szabályrendeletet. Az ellátási dijak felemelése folytán szükséges fedezet biztosítására a nyugdíjalap részére az ebadóalapból felvettek 36.000 P függő- kőlcsönt és biztosították a törvényhatósági közúti alap terhére alkalmazottak fizetésének, illetve ellátásának fedezetét. Vállalták a kedvezményes vasúti menetjegy váltására jogosító arcképes igazolványok után fizetendő térítési dijakat, megállapították a vármegyei leventealaphoz való hozzájárulás mérvét, a vármegyei díjtalan közigazgatási gyakornokok és orvosgyakornokok jutalomdiját. Biztosították a községek iskolán- kívüli népművelési kiadásait, a vármegye kis- és nagyközségeiben szervezett Zöldkeresztes egézség- védelmi szolgálatok szükségleteit, a Tolnamegyei Gazdasági Egyesület törzskönyvezéssel és tejellenőrzéssel járó kiadásait, majd egyes kiépített községi utakat felvették a törvény- hatósági úthálózatba. Körlevelek Tudomásul vették Csik-, Esztergom-, Heves-, Komárom-, Maros- Torda-, Nyitra-Pozsony közigazgatásilag egyelőre egyesített és Szat- már vármegyék, valamint Kecskemét törvényhatósági jogú város különféle körlevelét és megkeresését, valamint a vármegye alispán* jának előterjesztéseit és bejelen - | téseit. Ezzel a közgyűlés véget ért. Vármegyénk szociális programja A m. kir. belügyminiszter még május hóban jóváhagyta a Tolnavármegyei Nép- és Családvédelmi Alapja 1941. évi munkatervét és költségvetését és pedig az 1940. évi inségjárulékból 69.986 pengő, az 1940. évi ellátmányból 5000 pengő, a folyósitott visszatérülő kölcsönökből 81.600 P, az Országos Nép- és Családvédelmi Alaptól ellátmány 400.000 pengő, összesen 556.586 P fedezettel, valamint házhely szerzésére 20.000 P, házépítésre 245.000 P, földhözjuttatásra és kisbérietek létesítésére 50.000 P, nagyállatakcióra 150.000 P, méhtenyésztésre 5000 P, kenderáztató létesítésére 10 000 P, kukoricagóré építésére 10.700 P, gyümölcsaszaló létesítésére 3000 P, trágyatelep létesítésére 6000 P, szőlőfelujitásra 6000 pengő, háziipari kölcsönre és tanfolyam szervezésre 10.000 P, háziipari eszközök beszerzésére 3000 P, kisipari kölcsönök folyósítására 5586 P, személyi kiadásokra 10.000 pengő, dologi kiadásokra 3400 P, kiszállással kapcsolatos kiadásokra 5000 P, tejakcióra 1400 P, karitativ segélyezésekre 12.300 P, a közjóléti előadó kiszállási költségeinek kiegészítésére 200 P, összesen 556.586 pengő szükséglettel. A jóváhagyott munkaterv szerint a Közjóléti Szövetkezetnek forgótőkére 544.086 pengő utalandó át. Eszerint a karitativ segélyezések és a közjóléti előadó kiszállási költségeinek kiegészítésére szolgáló szükséglet kivételével a munkatervet Tolnavármegye Közjóléti Szövetkezetének kell végrehajtania. Tolnavármegye Közjóléti Szövetkezete meg is alakult és a céget a szekszárdi kir. törvényszék, mint kereskedelmi bíróság be is jegyezte. A Szövetkezet első rendes közgyűlését megtartotta, azonban működését a mai napig sem kezdte meg, mert feladatának végrehajtásához ügyvezető-igazgatót alkalmazni még nem sikerült. Kilátás van azonban a közeljövőben alkalmas ügyvezető- igazgató alkalmazására, aminek megtörténte után működését azonnal megkezdi. A Szövetkezet működésének hiányában a munkaterv végrehajtásáról az alispán Tolnavármegye Nép- és Családvédelmi Alapja keretében gondoskodik. Tengelic községben létesített gyümölcsaszaló költségeire Tengelic és Vidéke Értékesítő Szövetkezet bej. cég részére három év alatt visszafizetendő 3.500 pengő kamatmentes kölcsönt folyósitott. A vármegye rossz vasúti közlekedési viszonyaira való tekintettel a Szövetkezet céljaira állandóan személygépkocsi kell rendelkezésre. E célból Tolnavármegye Közjóléti Szövetkezete részére az alispán személygépkocsit vásárolt. A vármegyének megélhetésükben veszélyeztetett sokgyermekes csa- ládai házhoz juttatásai céljára Simontornya községben 30, Tamási « Megrendelek_______darab nyolcad ä P 3'50, _______drb negyed á 7 P osztálysorsjegyet az október 18 án kezdődő húzásokra. Kérem díjmentesen a Szerencsés Emberek Elbeszélései című könyvet. Név;_________________________________________ Lakáscím:____________________________________ kö zségben 27, Dunaszentgyörgy községben 17, Felsőnyék községben 15, Madocsa községben pedig 10 lakóház építéséhez szükséges házhely megszerzése iránt intézkedett az alispán. Tamási a házhelyet, mint erkölcsi teslület ingyen bocsátotta házépítési akció céljára Tolnavármegye Közjóléti Szövetkezete rendelkezésére, Felsőnyék és Madocsa község, mint erkölcsi testület négyszögölenként 1 pengő 20 fiiérért, Dunaszentgyörgy község, mint erkölcsi testület négyszögölenként 1 pengő 80 fillérért, Simontornya községben pedig a zirci apátság simontornyai uradalma erre a célra 8.000 négyszögöl kiterjedésű ingatlant ajándékozott, a még szükséges mintegy 5.000 négyszögölet pedig négyszögölenként 4 pengőért adta. Az igy biztosított házhelyeken Simontornya községben 30, Tamási községben 27, Felsőnyék községben 15, Dunaszentgyörgy községben 17, Madocsa községben pedig 10 kertes családi ház épül a Tolnavármegye Közjóléti Szövetkezete által nyújtandó s 30 év alatt visz- szafizetendő kamatmentes kölcsön terhére. Ezen kedvezményen kívül a juttatott az egy éven felüli, de a tizennyolcadik életévét még be nem töltött negyedik gyermeke után a házhelyszerzési és házépítési költségből 10%, minden további gyermek után további 10—10% engedményben részesül, ha a gyermekeinek számát és életbeníétét hatóságilag igazolja. Ezen megsegítés azonban nem lehet nagyobb a kölcsönösszegnek 70%-ánál. A szóbanlévő 99 telepes ház 400—550 négyszögöl kiterjedésű telken épül* és igy a házhoz juttatónak okszerű kertgazdaság folytatása esetén az évi törlesztő rész-! letet a lakóházhoz tartozó nagy kiterjedésű kert terméséből biztosíthatják^ Ezenkívül az építési költségek első helyű telekkönyvi bekebelezése mellett saját telkén Tamási községben két igényjogosult, Bony- hád községben pedig őt igényjogosult részére épül egy-egy lakóház. összesen tehát 106 szociális ház épül. Tamásiban egy sok- gyermekes család uj lakóház építése helyett lakóházat vásárolt, amelyre 10 év alatt visszafizetendő