Tolnamegyei Ujság, 1941 (23. évfolyam, 1-94. szám)
1941-07-23 / 54. szám
TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1941 julius 23. Minden részében kitünően sikerült a Szekszárdi Levente Egyesület rendezésében lefolyt vasárnapi hírverő atlétikai verseny. A fél 9-kor érkező atlétákat a pályaudvaron dr Takács László városi főjegyző, a helyi női és férfi versenyzők és az érdeklődők igen nagy tömege fogadta. A délelőtt sétálással, a pálya és muzeum megtekintésével telt el. A déli mise után a versenyzők sorbaálltak és levonultak a hősök szobrához, ahol Várbogyai Enikő és Sík Béla csokrokat helyeztek el. A versenyzők ezután elmondták a Hiszekegyet. A délutáni verseny igen tekintélyes számú és előkelő közönség előtt folyt le, melynek soraiban a vármegyei, katonai és polgári hatóságok és hivatalok vezetői igen nagy számban voltak jelen. A női és férfi atléták induló hangjaira vonultak a lelátó elé. A sokszínű mezben felvonult, hatalmas versenyzőgárda, köztük óriásoknak is beillő »nehéz“ atlétákkal igen érdekes látványt nyújtott. A Himnusz fenséges akkordjai után dr Takács László lép a mikrofon elé Szekszárd város és a Levente Egyesület nevében meleg szavakkal üdvözli a vendégeket. Beszédében hangsúlyozta, hogy az egész országban példaként kellene emlegetni az ilyen baráti együttműködést, melyet a pécsi egyetemi ifjúság az ország nagy és kevésbé iskolázott tömegé* vei a leventeintézménnyel folytat. Beszédére dr Zsolt Zsigmond főorvos, a PEAC atlétikai szakosztályának elnöke válaszolt, megköszönte a meleg vendégszeretetet és annak a reményének adott kifejezést, hogy még nem egyszer jönnek el — és szívesen jönnek el — ebbe a kedves magyar városba, Szekszárdra. A verseny részletes eredményei: Női számok: 100 m. kér. bajnok. Biró II. 139 (PEAC). 2. Kistóth 14*1 (PEAC). 3. Ugrón 14*2. Magas : kér. bajn. Gyurka 130 cm. (PEAC). 2. Biró II. 128 cm. 3. Kistóth 128 cm. Távol: bajnok Biró II. 448 cm. 2. Kistóth 4 08 cm. 3. Nyéki Szekszárd 394 cm. Súly: kerületi bajn. Várbogyai 9 90 cm. 2. Harcos 8 84 cm. (PEAC). 3. Gyurka 717 cm. Diszkosz: kér. bajnok Várbogyai 29 09 cm. 2. Biró I. (PEAC) 24*07. 3. Biró II. 23 29 cm. Bemutató 60 m. síkfutás. 1. Biró II. 8*2 mp. 2. Kistóth 8 3. 3. Mayer (Szekszárd) 8*4. Biró II-nek volt a legnagyobb közönség sikere. Majdnem minden mozdulatát megtapsolták. Férfi számok : 100 m. 1. Morvay (PEAC) 11*2 mp. 2. Saárossy (SzSE) 11*2 mp. 3. Baranyi 11*5 mp. Morvay 17 éves. ő és Saárossy életük legjobb eredményét futották. 400 m. 1. Baranyi (P) 56*2 mp. Koltay (P) 56*5 mp. 3. Váradi (SzLE) 57. 800 m. 1. Gábor (SzLE) 2*15 mp. 2. Búzás 2*16*4 mp. 3. Jász 2*18 mp. 1500 m. 1. Bódy 4.50*3 mp. 2. Búzás 4*53 mp. 3. Székelyhídi (SzLE) 5*07. Magas. 1. Levente - Léhner (PEAC) 173 cm. 2. Dr Józsa 170. 3. Bessenyei (Szekszárd) 167 cm. Váratlanul országos hirü versenyzők indultak ebben a számban. A 21 éves zombori Lehner- Levente jugoszláv válogatott volt — éppen a magyar „B” válogatott ellen. Józsa dr pedig érdekes tehetségű versenyző, ugyanis nagy ritkaság az, hogy egy nehéz atléta ügyességi számban is kiváló eredményt tudjon elérni. Hatalmas közönség sikere volt az érdekes — amerikai guruló — stílusban ugró fiatal Szászdeáknak. Senkisem hitte, hogy ez a vékony fiú ilyen csodálatos rugalmasságú. Sajnos, rossz nekifutó miatt nem tudta képességeit teljesen kifejteni. Távol. 1. Levente-Lehner 696 cm. 2. Bessenyei 6 46 cm. 3. Mátray 6*04 cm. A »szakmájában” induló Lehner országos viszonylatban is igen kiváló eredményt ért el. Hatalmas ugrásai után viharként csattant fel a taps. Ilyen hatalmas ugrásokat Szekszárdon még nem láttak. Lehner igen nagy nyeresége az egész magyar atlétikának. A. versenyszám után Lehner meg- j köszönte a közönségnek a lelkes] ünneplését és viszonzásul Bácska? üdvözletét tolmácsolta. Súly. 1. Sik (PEAC) 13*23 cm. 2. Pál 12*99 cm. 3. Scherer (Szekszárd) 12*23 cm. Diszkosz. 1. Józsa dr 47*10 cm. 2. Sik 41*95 cm. 3. Pál 37*92 cm. Józsa dr érte el a nap legkiválóbb eredményét. Az eredménye nagyon elkelt volna Stockholmban, ahol a hét legjobb magyar diszkoszdobó kettő, illetve három méterrel dobott, — kevesebbet. . Gerelydobás. 1. Sidro 49 37 cm. 2. Griffaton 45*10 cm. 3. Horváth (Szekszárd) 43 20 cm. A két pécsi dobó igen fiatal és igen tehetséges ; Hármasugrás: 1. Bessenyei (Szekszárd) 13*52 cm. 2. Lehner-Levente 13*47 cm. Bessenyei eredménye kiváló 1 Ifjúsági hármasugrás. 1. Horváth (SzLE) 12*00 cm. 2. Lehner-Levente II. 11*82 cm. 3. Bogdán (SzLE) 11*76 cm. 4X100 m. 1. PEAC. 47*3 mp 2. SzLE 47*4 mp. Rúdugrás. 1. Lehner-Levente II. 330 cm. 2. Lehner-Levente 1.330 cm. A kis Léhner megverte a bátyját az alkalmi rudugróhelyen. A verseny utolsó aktusa a díjkiosztás volt. Dr Kunczer Jenő a Levente Egyesület alelnöke nyújtotta át az igen szép tiszteletdijakat a legérdemesebb versenyzőknek. Józsa dr állóórát, Bessenyei a leg* eredményesebb szekszárdi versenyző herendi hamutálcát, Lehner-Levente bronz veretet, Várbogyai és Biró kristályvázát ezüst talapzaton kaptak, a többi versenyzőnek nagyon szép bronzérem jutott. A pécsi délicsoport bajnokságának állása 1941 julius 13 án : 1 TSE — _ 22 19 — 3 94—20 38 2 MSE — _ 22 18 — 4 46-23 36 3 BZTE _* _ 22 16 2 4 65-31 34 4 PBTC — — 22 13 3 6 56-45 29 5 DVAC — _ 22 12 2 8 43—39 26 6 BTISE _ _ 22 11 1 10 43—56 23 7 KSC _ _ 22 8 4 10 40—52 20 8 NSE _ _ 22 9 2 11 21—59 20 9 SBGK _ _ 22 7 4' 11 28—62 13 10 PEAC _ _ 22 7 — 12 27-72 14 11 ZsSE* _ _ 22 — — 22 1-6 — 12 DPAC* _ _ 22 3 — 19 7-6 6 Visszalépett. Kiad6: Tolnamegyei Újság Hírlapkiadó Vezérigazgató: Schneider Elemér. Rt. Köszönetnyilvánítás. Mindazok, akik szeretett jó édesanyám özv. Horváth Imréné szül. Schilling Anna elhunytéval nagy bánatomat részvétükkel enyhítették, ezúton fogadják hálás köszönetemet, Szekszárd, 1941 julius 21. 385 Horváth Erzsébet. TELEFON: 143 VILA6H0ZI Igazgató: KBENNER JÖZSEF Az elóadások kezdete: hétkSznapokon: Vs 7 és 9 órakor, vasár- és ünnepnap: 3, 5, 7 és 9 órakor. Szerdán, jnlins 23. Csütörtökön, július 24. Csak 16 éven felüliek részére! A francia filmgyártás remek alkotása! Külvárosi szálloda Főszereplők: Annabella, J. P. Aumont és Louis Jouvet UFA VILÁGHIRADÓ Eladó 38> Triumph 500 kObcm-st kéthengeres, majdnem uj motorkerékpár. VÁROSI GARAGE, Szekszárd Rákóczi-utca 13. Telefon 91. eaammeeemmBmmMBmmmHnmp Szekszárd megyei város 3690/1941. polgármesterétől. Versenytárgyalási hirdetmény. Szekszárd megyei város vízmüve részére építendő vasbeton vízmedence azbesztcement csővezeték és szerelvényeire nyilvános versenytárgyalást hirdetek. Ajánlatok zárt, lepecsételt borítékban, összefűzve, 1941. évi angnSZtüZ hó Í4-én délelőtt 10 óráig nyújtandók be hivatalomhoz (városháza, I. em. 12. szám) Az ajánlatok em. 10. sz. alatt ugyanaznap délelőtt 10 óra 15' perckor lesznek vállalkozók jelenlétében felbontva. Bánatpénz 2 °/0, amely a város pénztáránál helyezendő letétbe. Egyéb felvilágosítást a városi/ főmérnök ad Vörösmarthy-utca 3. szám alatt, a délelőtti órákban. — Ugyanott a tervek betekinthetők és az ajánlati nyomtatványok 5 pengő lefizetése (IP portó beküldése) ellenében kaphatók. Szekszárd, 1941 július 17. Dr Cs. Pap Jenő 386 polgármester h. Keresek jókarban lévő, ■— lehetőleg modern Íróasztalt Cim a kiadóhivatalban A szekszárdi Hrályi járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. 4785—1941. tkv. sz. Árverési hirdetmény-kivonat M. kir. kincstár (képv. m. kir, pénzügy- igazgatóság) végrehajtatónak, Oyeuis Ferenc és neje Szabados Ferenc tolnai lakos végrehajtást szenvedők ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében ar. 1881. évi LX. te. 144., 146. és 147. § ai értelmében elrendeli a végrehajtási árverést 2231 P 18 ! tőkekövetelés, ennek 1939. évi május hó 30. napjától járó 6% kamata, 111 P 55 f adóbehajtási illeték és jár. behajtása végett a szekszárdi kir. járásbíróság területén lévő, Tolna községben fekvő s a tolnai 3506. sz. tkvi betétben A I. 1—2. sorszám 1202/2., 1203/1. hrszám alatt felvett lakházra és kertre a Garay János utcában 34. szám alatt 3710 pengő kikiáltási ár mellett. A telekkönyvi hatóság az árverésnek Tolna községházánál megtartására 1941 augusztus hó 14. napjának délelőtt 9 óráját tűzi ki és az árverési feltételeket az 1881. évi XL. tc. 150. § a alapján megállapítja. Az árverés alá eső ingatlanokat 3030 P 74 fillérnél alacsonyabb áron eladni nem lehet. (1908 :XLI. te. 26. § s 5610/1931. M. E. sz. rendelet). Az árverési feltételek a hivatalos órák alatt a telekkönyvi hatóságnál (földszint 6. ajtó) és Tolna község elöljáróságánál tekinthetők meg. (1881 :LX. te. 147. § g) pont.)/ A telekkönyvi hatóság elrendeli, hogy a telekkönyvi iroda az árverés elrendelését a tolnai 3506. számú tkvi betétben jegyezze fel. A telekkönyvi hatóság e hirdetmény egy példányát kifüggesztés, egy példányát pedig az árverési feltételek megtekinthetése végett Tolna község elöljáróságának, továbbá egy* egy példányát szabályszerű körözés végett Szedres, Mözs, Fadd, Bogyiszló községek elöljáróságainak megküldi, végül az árverési hirdetmény törvényszerű kivonatát a helyi lipban egyszeri közzététel végett a végrehajtató képviselőjének kiadja. (1881: LX. te. 152. §, 1908 :XLI. te. 23. §.) Bánatpénz a kikiáltási ár 10% a, amelyet' a magasabb Ígéret ugyanannyi °/o-ára kell kiegészíteni. * Szekszárd, 1941 április 7. 388 0r Székely László kir. járásbiró« Molnár-féle nyomdai müintézet és szab. iróalzatgyár rt., Szekszárd. (Fel. vezető: Rácz Pál.) —Sertéspestis vármegyénkben. Az utóbbi időben vármegyénk egyes községeiben a sertéspestis veszedelmesen terjedt. A veszély leküzdésére minden intézkedés megtörtént. A főldmivelésügyi miniszter ingyenes, Tolna vármegye pedig féláru oltóanyaggal iparkodik a vagyontalan, illetve anyagi gondokkal küzdő sertéstartó gazdákon segíteni. A SzLE atlétikai versenye