Tolnamegyei Ujság, 1941 (23. évfolyam, 1-94. szám)
1941-07-23 / 54. szám
2 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1941 julius 23. gató, továbbá a vármegyei m. kir. gazdasági felügyelők és a Tolnamegyei Állattenyésztő Egyesület tiszt* viselői közül vettek részt. TíiieJi Csonka Magyarország nem ország, Egész Magyarország — mennyország I — József királyi herceg vármegyénkben. Felsőnyék és Fürgéd községek hősi emlékművének leleplezési ünnepélyét augusztus hó 3-án tartják Felsőnyéken. Erre az alkalomra reggel 8 óra 55 perckor József kir. herceg, tábornagy kíséretével gépkocsin Felsőnyék községháza elé érkezik, ahol katonai stb. hatóságok üdvözlik. Fogadás után ó kir. Fensége kíséretével gyalog a róm. kát. templomba megy, ahol szentmisén vesz részt, szentmise után ö kir. Fensége a községházára, majd az ünnepély színhelyére megy, ahol a részére fenntartott helyet elfoglalja. Az ünnepély sorrendje a következő: 1. Magyar Hiszekegy, játssza a felsőnyéki lenventezene- kar. 2. Schunk Ferenc esp. plébános, pápai kamarás felkéri ö kir. Fenségét avatóbeszédének megtartására. 3. 0 kir. Fensége avatóbeszéde, melynek végeztével koszorúját az emlékműre elhelyezi. 4. Róm. kát. és ref. lelkészek az emlékművet megáldják. 5. Himnusz, játsz- sza a felsőnyéki leventezenekar. 6. Alkalmi költemény, szavalja B. Horváth János tűzharcos. 7. Cseh József körjegyző a körjegyzőség nevében átveszi az emlékművet. 8. Az emlékmű megkoszorúzása. 9. Szózat, játssza a felsőnyéki leventezenekar. 10. Diszmenet. Akik koszorút akarnak elhelyezni az emlékműre, azok ezen szándékukat julius 27-lg szíveskedjenek Cseh József körjegyző cimére bejelenteni. Az ünnepély után közebéd, melyen való részvételt ugyancsak a körjegyző cimére julius 27 ig kell bejelenteni. — Cím- és jellegadományozás. A Kormányzó 1. Eordögh Zoltánnak, a vármegyei m. kir. gazdasági felügyelőség vezetőjének a m. kir. gazdasági főfelügyelői cimet és a VI. fizetési osztály jellegét adományozta. — Földmivelésfigyi kinevezések. A földmivelésfigyi miniszter dr Réber Tibort, vármegyénk tb. fő- szolgabiráját, miniszteri segédtitkárrá, Halmy Pál szekszárdi gazdasági s. felügyelőt m. kir. gazdasági felügyelővé s Perényi Kornél gazdasági gyakornokot m. kir. gazdasági s. felügyelővé kinevezte. — Főszolgabírói értekezlet Vitéz Madi Kovács Imre főispán elnöklésével hétfőn, f. hó 21-én a vármegyeháza kistermében értekezlet volt, amelyen résztvettek az alispánnal együtt a vármegye összes járási főszolgabírói. Az értekezleten az időszerű közigazgatási kérdésekre vonatkozó utasításokat kaptak a főszolgabírók, akik beszámoltak járásuk érdekesebb eseményeiről. I — Virág püspök temette Hege- I düs plébánost. Előző számunkban I megírtuk, hogy Hegedűs József ber- I kesdi plébános, aki éveken keresztül I volt szekszárdi káplán, majd szék- I szárdi adminisztrátor, Pécseit meg- I halt és impozáns részvéttel ott is I helyezték örök nyugalomra, A vég- I tisztességtételen igen sokan jelentek I meg és vidéki paptársai közül is I negyvenen állták körül koporsóját. I A temetés előtt a kápolnában dr I Gálos László egyetemi magántanár, hittudományi főiskolai tanár mondott énekes gyászmisét, majd mise után Virág Ferenc megyéspüspök maga szentelte be az elhunytat, akinek koporsóját a sirhoz kisérték és ott dr Kelemen Andor pécs-belvárosi apátplebános végezte a . temetési szertartást. A temetésen igen sokan megjelentek a kiváló pap berkesdi I hivei közül is. — A polgármester Budapesten. Vitéz Vendel István szekszárdi polgármester, a városi közigazgatással kapcsolatos ügyeknek a minisztériumokban való elintézésére a fővárosba utazott. — Lapunk segítségével meg került az Amerikából Gerjenbe érkezett levél tolnamegyei címzettje. Egyik számunkban közzétettük Sipos Zsigmondné gerjeni postamesternő levelét, melyben egy Amerikából légi postán Illés István számára érkezett ajánlott levél címzettjét kereste. Erre a közleményre kaptuk az alábbi sorokat: „Illendőnek tartom a tek. Szerkesztőség szives figyelmét megköszönni, hogy szívesek voltak a közügy érdekében kérésemre Illés Istvánt kereső soraimat közölni, aminek az eredménye meg is lett. Az április 29-én ideért levél rádión körözött hivatalok által keresett és sehogy meg nem talált címzettje, Illés István megkerült. Sőt jöttek Illés Istvánok motorkerékpáron, kerékpáron, levélben és gyalog: „ki éri hamarabb* gondolattal, mert hát egy kis amerikai örökség mindenkinél elférne! Végre aztán meg lett az „igazi*. Én is megnyugodtam aztán, hogy I mégsem kell visszaküldeni. Mostanában 3 ilyen helytelenül címzett I i levél érkezett hivatalomhoz Amerikából. Tisztelettel Sipos Zsigmondné, gerjeni postamester“. — Állatorvosi kinevezések. A főldmivelésügyi miniszter Hass Ferenc tamási községi és Südy Mihály gyönki körállatorvost kinevezte m. kir. állami á.latorvosokká, akik megyénkben viselt állásukról lemondtak. A megüresedett állások betöltésére a hivatalos intézkedések már folyamatban vannak. — Óvónői kinevezés. Bács-Bod- rog megye katonai közigazgatásának vezetője Nőger Ilona oki. óvónőt, Nőger Frigyes főhercegi kamarai fényképész, szekszárdi lakos leányát kinevezte Óbecsére óvónőnek. — Halálozás. Dr Ldtrányi Imre ügyvéd, a Tamási Takarék és Hitelbank R. T. alapitó tagja és 12 éven át volt igazgatósági tagja és 32 éven át volt ügyésze, munkás életének 60. évében, julius hó 17-én elhunyt. — Tamási közönségének impozáns részvételével helyezték örök nyugalomra. özv. Horváth Imréné sz. Schilling Anna, Szekszárdon f. hó 17-én, 84 éves korában elhunyt. Földi maradványait f. hó 19-én helyezték örök pihenőre az alsóvárosi temetőben levő családi sírboltba. A megboldogultat gyászolja leánya, Horváth Erzsébet szekszárdi róm. kát. isk. nyug. tanítónő. Ke'tőssobás, keleti fekvésű, komfortos, minden mellékhelyiséggel ellátott modern lakás a város középpontjában, november hó 1-től kiadó. Gim a kiadóhivatalban. — Vadászati tilalmi idők megállapítása. Az 1939—40. évi rendkívül kemény tél által a hasznosvadállományban okozott károk — a fogoly kivételével — többé-ke- vésbbé csökkentek és ehhez képest a következő vadászati idényben a tilalmak tekintetében bizonyos enyhítésekre nyílott lehetőség. A mezei nyúl vadászati ideje az elmúlt évihez képest két héttel hosszabb lesz. Az állomány nagysága lehetővé teszi a fácánjuknak a vadászatát Az egységes mezőgazdasági árrendszer A mezőgazdasági termények és termékek árának általános rendelkezésére hatalmas árkormánybiztosi rendelet jelent meg, amely egységbe foglalva az árakat, megteremti az állandó árviszonyokat. A rendelet kielégíti a mezőgazdaság jogos igényeit, de figyelemmel van a fogyasztók érdekeire is. Az uj árak a legutóbb életbeléptetett gabonaárakhoz igazodnak s azokkal együtt az egész gazdasági év tartamára érvényesek. E rendezés már figyelemmel volt a forgalombahoza- tal szempontjaira is, méltányos haszonkulcsot állapítva meg. A 116 szakaszból álló rendelet az ország területét négy, illetve öt csoportra osztja azért, hogy az ármegállapításnál figyelembe lehessen venni a vidékenként változó termelési és szállítási viszonyokat. Az ötödik csoport a fővárost, valamint a budapestkörnyéki városokat és községeket foglalja magába. Az új árak már életbeléptek és szabályozzák úgy a sertés-, mint a borjú-, marha- és birkahús árakat. Megállapítást nyert a hentesáruk legmagasabb fogyasztói ára is és rendezték a tej-, vaj- és sajtfélék árát. Gondoskodik a rendelet a növényi termékek egész sorának ár- szabályozásáról is, s az erre vonatkozó pontos adatok a hivatalos lap csütörtöki, julius hó 17-i számában Jelentek meg. november és december hónapokban. A tőkéskacsának tilalmi ideje is a többi kacsafajtákkal egységesen — 1942. évben — julius hó 15- ig nyert megállapítást. Az augusztus hó 1-én életbelépő földmivelés- ügyi miniszteri rendelet április hó 16- tól május hó 15-ig,— a jóváhagyott lelővési kereten belül — megengedi a siketfajkakas lelövését. — UJ megyei cserkészcsapat. A szekszárdi r. k. egyházközség szervezésében a szekszárdi belvárosi r. k. elemi iskolában cserkész- csapat alakult Makk József r. k. tanító parancsnoksága alatt. A csapatot a Magyar Cserkészszövetség Országos Intézőbizottsága folyó évi junius 30 án tartott ülésén 547. sz. Szent Imre herceg cserkészcsapat néven a szövetség igazolt csapatai sorába felvette. Az uj cserkészcsapatot örömmel üdvözöljük és kívánunk neki eredményekben gazdag, jó munkát. — Honvéd légierőnk üldözi az ellenséget — írja a Magyar Szárnyak repülésügyi folyóirat legújabb száma — és rendkívüli érdekes cikkekben és képekben ismerteti repülőink harcát a vörösök ellen. A magyar repülés nagy erőpróbájáról Ember Sándor képviselő irt vezércikket, mig a légikrőnikáról Bisits Tibor őrnagy, a világ repülő- híreiről Udvary Jenő százados értekezik. A magyar bombázók, távol- felderitők és vadászok munkájáról a honvéd légi haditudósitói írnak. Az ellenség földjén készült páratlan légifelvételek érdemelnek még említést. A lap ezenkívül repülőregényt és a szokásos rovatokat is közli. Jánosy István szerkesztésében megjelent Magyar Szárnyak mindenütt kapható. Ára 50 fillér. Mutatvány- számot a kiadóhivatal (Budapest, Üllői-ut 12) kívánatra ingyen küld. A gazdasági munkabérek szabályozása (minimálása és maximálása, illetőleg rögzítése), uj munkabérhelyzetet teremtett a mezőgazdaságban. A gazdatársadalom részére erről ad szakszerű tájékoztatást országos és helyi viszonylatban az „Uj munkabérhelyzet a magyar mezőgazdaságban■ cimü tanulmány. Ismerteti: 1. az országos gazdasági munkabérmegállapitó bizottság által megszabott iránymunkabéreket, — 2. az iránymunkabérek alapján termelési ágankint a kézimunkaköltséget, — 3. az egész országban a . vármegyei (városi) munkabérmeg- á lapító bizottságok által 1941. évre megállapított gazdasági munkabéreket, — 4. a megállapított munkabérek alapján a szegődményesek, idénymunkások, napszámosok, részesmunkások és szakmánymunká- sok keresetére vonatkozó átlagszámításokat. A tanulmány foglalkozik a munkabérmegállapitás törvényes rendezését előidéző okokkal, továbbá külön-külön a munkaadó és munkavállaló szemszögéből a munkának és a munkabérnek szerepével és végül azokkal a következményekkel, amelyeket az uj munkabérhelyzet a termelésben előidézhet. A 60 nagy terjedelmű lapból álló és 30 táblával ellátott tanulmány megrendelhető postautalványon, vagy csekklapon az alábbi címre küldött 2*20 pengő ellenében: vitéz dr Nddujfalvy József miniszteri s. titkár, Budapest, VIII., Tisza Kálmán-tér 14. sz. A munka csak korlátolt példányszámban jelent meg. . ggiiCT sSa